Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-21 / 169. szám

7 )06. JÚLIUS 21., PÉNTEK PANORÁMA Együtt a család, biztonságban iáború A külföldiek menekülnek, miközben Izrael kiterjeszti hadműveleteit . második világháború ta a legnagyobb kitelepí­ts folytatódik, tegnap jabb magyar családok rkeztek haza Bejrútból. Tprus nem győzi befo- adni a menekülteket. Iz- ael eközben kiterjeszti tgicsapásait és szárazföl- i hadműveleteit. Éber Sándor Nagyon remélem, hogy ezen a ;épen rajta vannak a gyermeke- nk, mivel már a tegnap reggeli irattal meg kellett volna érkez- liük” - mondja egy házaspár a ;erihegyi repülőtér 2/A termi- íáljában csütörtökön, a Damasz- mszból érkező repülőre várva. „Hiába volt meg a helye a gé­len három gyermekemnek, va- akik felszálltak helyettük, kitúr­ja őket a helyükről” - panaszol- a lapunknak Shadeh Imah. A lalesztin származású férfi ma­gyar hölgyet vett el, de évente dsszatértek gyermekeikkel Li- janonba. A két fiú és egy lány ízúttal egyedül ment nyaralni az itt élő rokonokhoz, a szülők ízen a héten utaztak volna utá- luk. A gyerekek Baalbekben tar- ózkodtak, Bejrúttól mintegy 80 kilométerre. Az első bombázá­soknál még nem féltek, a szülők s nyugodtak voltak. „Telefonon tartottuk a kapcso­latot, minden egyes támadás után a gyerekek SMS-t küldtek, hogy jól vannak, a bombázások ekkor még pár kilométer­re voltak lakóhelyüktől - em­lékszik vissza Shadehné Szalontai Bea. - Kedden már egy, a rokonainktól mindössze 100 méterre lévő benzinkutat bombáztak, ekkor a házigazdák úgy döntöttek, Szíriába kell me­nekíteni a gyerekeket” - mond­ja az anyuka. „Azóta nehezen tudtuk tarta­ni a kapcsolatot a gyerekekkel, ezért a Külügyminisztériumtól kértünk segítséget” - veszi át a szót az apuka. „Nagyon elszomorító, ami tör­ténik - mondja Shadehné. - Li­banon csodálatos hely, miután egyszer már újjáépítették, most három nap alatt lerombolták.” Kétórás késés után végre Láthatóan igen fáradtan, kimerültén érkeztek meg a gyerekek, de az együttlét feledtette a családdal az átélt izgalmakat és az utazás körülményeit „Rossz belegon­dolni, mi jöhet még ezután.” megérkeznek a gyerekek, Fadi, Noura és Ahmed. „Eleinte nem féltünk, de ami­kor a mellettünk lévő benzinku­tat támadták, nagyon megijed­tünk - mondja az elcsigázott lány, Noura. - Egy kilencfős minibuszba prése- lődtünk össze tizen­négyen. Kora dél­után indultunk Szí­riába, de Damasz­kuszba csak este érkezünk meg, mivel a határon óriási volt a tö­meg.” „A külképviseleti dolgozók­nak sikerült a szerdai gépre he­lyet szerezni - emlékszik vissza a fiútestvér, Fadi. - Valakik azonban kitúrtak onnan, így még egy éjszakát ott kellett töl- tenünk.” „Bejrútban nagyon féltem” - idézi fel a történteket Sheila Nehme. A magyar-libanoni vegyes házasságban született lány egyetemistaként tartózko­dott Libanonban, most hazame­nekült édesanyjához Magyaror­szágra. „Eshatijében laktam, bor­zasztó állapotok uralkodnak kint - panaszolja a lány. - A híradások sok helyen hamis képet adnak. Az áldozatok és a halottak szá­máról mindig kisebb adatokat kö­zölnek a ténylegesnél. Sok helyen már a közművek is tönkre­mentek, kevés az ivóvíz. Az izra­eli gépek az utakon főleg a kami­onokat bombázzák, attól tartva, hogy fegyvereket szállítanak” - írja le a libanoni állapotokat Sheila. Az egyetemista lánynak először Bejrútba kellett utaznia, ahol a legnagyobb veszélynek volt kitéve. A fővárosból mintegy három óra múlva ért Damasz­kuszba. A buszok tetejére, az őket kiszállító osztrák követség zászla­ját tették ki, hogy ne támadják őket az izraeli repülőgépek. „Borzasztóan sajnálom az ott élőket - mondja Sheila. - Ennél csak rosszabb lesz a helyzet, hi­szen azt mondják, hogy az izra­eli hadsereg most adott két nap haladékot a külföldiek kimene­kítésére.” A világ államainak segítségét kéri Libanon tegnap az izraeli hadsereg folytatta a Hezbollah által el­lenőrzött dél-libanoni terüle­tek lövését. A nyolcvan légitá­madás során bombázta azo-t kát a bunkereket, ahol állító­lag a síita szervezet vezetői rejtőzködnek. A Hezbollah cá­folta, hogy a légierő célba ta­lált volna. A világ érintett államai hajó­kon, különgépeken igyekez­nek kimenekíteni állampolgá­raikat Libanonból. Az ország az EU segítségét kéri a mene­külők továbbszállításához. Közben az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a kö­zösség 10 millió dollár segélyt ad a háborútól szenvedő liba­noni polgároknak. A libanoni kormányfő közben az egész világ államainak se­gítségét kérte ahhoz, hogy a Hezbollahot lefegyverezzék. Fuád Szinjóra szerint mindenekelőtt feltétel nélküli tűzszünetre van szükség. Partraszállás Bejrutban amerikai tengerészgyalogo­sok szálltak partra a libano­nifővárosban, hogy segítsék a külföldiek evakuálását. A 40 katona 23 évvel azután jelent meg az országban, hogy a Hezbollah felrobban­totta az amerikaiak lakta­nyáját, s 240 katonát megölt. George Bush amerikai elnök bejelentette: az Egyesült Álla­mok további csapategysége­ket küld Libanonba és Cip­rusra „a távozó amerikai ál­lampolgárok és az USA érde­keinek védelmében”. Szerdán ezer amerikai menekült el Li­banonból, s a hét végéig hat­ezer ember evakuálására számítanak. ciprus közben az Európai Unió segítségét kérte. A szi­getország közölte: nem tudja kezelni a hatvanezresre be­csült menekültáradatot, ezért repülőgépeket vár, amelyek­kel hazájukba szállíthatják tovább őket. ■3BBDM Iránnak szánták volna a radioaktív anyagot feltartóztattak szerdán a bolgár-román határon egy radioaktív anyagokkal teli kamiont. A török rendszá­mú'teherautót egy brit cég bérelte, rakományát „Isz­tambulnak és Teheránnak szánták” - mondta a bolgár atomellenőrzési hivatal ille­tékese a bolgár rádiónak. Megkínzott holttestek és merénylet Bagdadban Bagdadban 38 holttestet ta­láltak egy nap alatt. Az ál­dozatok egy részét megkí­nozták, majd lelőtték. Csü­törtökön pokolgép robbant az iraki fővárosban, egy rendőrjárőr mellett, ketten meghaltak. George Bush vétója az őssejtkutatásra megvétózta az amerikai el­nök a szenátus döntését, hogy szövetségi költségve­tésből finanszírozzák az embrionális őssejtkutatást. Szerinte megengedhetetlen, hogy az adófizetők pénzén humán embriókat semmisít­senek meg. Parlamenti bizalom Kaczynski kormányának jaroslaw KACZYNSKI kor­mányfői kinevezését 240 szavazattal 205 ellenében támogatta a lengyel parla­ment. Kaczynski program­beszédében Varsó és Brüsz- szel viszonyában az együtt­működést, ugyanakkor a szuverenitás fontosságát emelte ki. Kaczynski figyel a szövetségre @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Julija Tyimosenko még nem adta fel a harcot Kijevben Kánikulától szenved Európa nagy része hőségriadó Budapesten éjjel-nappal locsolják a városi úthálózatot Magyarországi bázis amerikai rakétáknak A volt ukrán kormányfő párttö­mörülésének frakciója tegnap el­hagyta a Legfelsőbb Rada ülés­termét, mondván: a képviselők nem tudnak dolgozni egy kiárult parlamentben. Julija Tyimosen­ko kijelentette: addig nem men­nek vissza, amíg az államfő júli­us 25-én nem oszlatja fel a par­lamentet. Viktor Juscsenko el­nök nyugatbarát pártja bejelen­tette: hivatalosan is ellenzékbe vonul. A Mi Ukrajnánk a márci­usi választások után, a 2004-es narancsos forradalomban vele szövetséges erőkkel próbált kor­mányt alakítani, ám kudarcot vallott. Az oroszbarát pártok is­mét Viktor Janukovicsot jelölték miniszterelnöknek. ■ Cs. E. A víz csökkenti a lakosság hőérzetét, leköti a port és a polleneket Nyugat-Európában napok óta tart a rendkívüli hőség. Belgium­ban a kánikulai meleg 60 eszten­dős rekordot döntött meg, a hő­mérséklet megközelítette a 38 fo­kot. Franciaországban eddig 9 ember életét köve­telte a hőség. A ható­ságok igyekeznek elkerülni a három évvel ezelőtti hely­zetet, amikor 15 ez­ren haltak meg a hőhullám kö­vetkeztében. Az Egyesült Álla­mok északkeleti részén több he­lyen 38 fokot mértek, eddig 12 ember halálát írják a hőség számlájára. Budapesten tegnap ismét hő­ségriadót rendeltek el. A közte­rület-fenntartó 2x12 órás mű­szakban éjjel-nappal hűti Buda­pestet. A társaság 25-30 locsoló­autóval mossa nappal a lakótele­peket, a sűrűn lakott városrésze­ket, éjjel pedig a fő- és tömegköz­lekedési úthálóza­tot. A melegben az útburkolat 60-70 fokra is felhevül, a forróságot az aszfalt­ra permetezett víz­zel enyhítik, így csökkentve a la­kosság hőérzetét. A víz leköti a port és a polleneket is. A kánikula hatására nyolc százalékkal nőtt az áramfo­gyasztás is. Ez a légkondicionáló berendezések fokozott használa­tával magyarázható ■ Cs. E. ■ Műszakonként 1800-2800 köbméter vizet használnak fel. Orosz lapértesülés szerint au­gusztusban Magyarországon keresnek megfelelő telephelyet amerikai rakétavédelmi rend­szer telepítésére. A Kommer- szant szerint a Pentagon szep­tember végéig ki akarja válasz­tani a helyet. Elképzelhető, hogy a rendszer egyes részeit (a rakétákat, a radarokat és to­vábbi infrastruktúrát) más-más országba telepítik majd - írja a Kommerszant a Washington Postra hivatkozva. Korábban az Egyesült Államok Japánnal ál­lapodott meg, hogy az év végé­ig korszerű Patriot rakétaelhá­rító rakétákat telepítenek két, Japán déli részén fekvő ameri­kai támaszpontra. ■ K. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom