Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-17 / 165. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 17.. HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Gyászimával emlékeztek a holokauszt barcsi áldozataira Távmunkával segít a város kismamák Egyesületbe tömörültek, segítséget adnak és várnak Harmadik alkalommal rendeztek holokauszt emlékünnepséget Barcson. A rendezvényen - a helybeli zsidósághoz kötődő vagy csak együtt érző családok mellett - Feigli Ferenc, a város polgármestere, Gyenesei István, a térség országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke, valamint zsidó egyházfők, rabbik is jelen voltak. Az ünnepségre Dávid Admond, Izrael magyarországi nagykövete is elfogadta a szervezők meghívását, ám a közel-keleti események miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen.- Fontos a visszatekintés, fontos visszafordulni a múlthoz, hiszen a múlt ismerete határozhatja meg a jövőnket, ez óvhat meg attól, hogy az egyszer már átélt szörnyűségek ne ismétlődjenek meg - mondta beszédében Verő Tamás rabbi. A szomorú emlékeket idéző ünnepségen Suchmann Tamás, a MAZSIHISZ alelnöke is szólt, majd zsidó gyászimát, kaddist mondtak a Barcsról elhurcolt és megölt zsidókért. ■ Csikós Magdolna Elismerések a közigazgatásban végzett munkáért Bensőséges rendezvény keretében kitüntetéseket adtak át Kaposváron a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatalban. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a közigazgatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül a „Köz szolgálatáért” érdemjel ezüst fokozatát adományozta Szőcs Lászlónénak, a Kaposmérő- Kaposújlak községek körjegyzősége ügykezelőjének. A védelmi igazgatás területén kimagasló tevékenységük miatt a „Védelmi Igazgatásért Emlékérem” arany fokozatát Czipó Ervinnek, ezüst fokozatát Bálint Lajos ezredesnek, bronz fokozatát Nagy né Major Katalin alezredes asszonynak adományozta. A kitüntetéseket Hoffmanné Németh Ildikó hivatalvezető adta át a díjazottaknak. ■ Gungel Mónika Tóth Krisztina elnökségi tag Gyarmati Dániellel, Szita Károly és Kollár Szilvia elnök Dómján Richárd Péterrel a Füredi-lakótelep egyik Játszóterén Jövőre is ingyen utazhatnak a kaposvári kismamák az autóbuszokon. Az anyukák munkába állását pedig távmunkával segíti a kaposvári önkormányzat. A gyesen, gyeden lévő kismamákat, különös tekintettel a gyermeküket egyedül nevelő anyukákat kívánja támogatni a nemrégiben alakult Kaposvári Kismamák Egyesülete. A kisgyermekesek érdekeit képviselő civil szervezet elnöke, Kollár Szilvia elmondta: segítenék a picik elhelyezését bölcsődékbe, ha az anyukának vissza kell mennie dolgozni, de a tovább tanulni szándékozó szülők is számíthatnak a segítségükre. Több, uniós követelményeknek megfelelő játszótér kialakításához próbálnak támogatókat találni, s mindehhez az önkormányzat segítségét is kérik. Szita Károly polgármester támogatást ígért és kért is az egyesület elnökségének a tagjaitól. - A jövő évtől ugyanis évente 5-7 játszóteret újít föl Kaposváron az önkormányzat - mondta Szita Károly -, s abban kérem az egyesület tagjainak a segítségét: tegyenek javaslatot, melyik legyen az az öt játszótér, amelyik az idén megújul. Kaposváron egyébként 76 közterületi játszótér van, közülük 23-at újítottunk föl az elmúlt négy évben. Az idén ötmillió forintot tettünk félre erre a célra - tette hozzá a polgármester -, s ha az ősszel megjelenő pályázaton sikerül ezt az összeget megdupláznunk, akkor még az idén megújulhat öt kaposvári játszótér összesen tízmillió forint értékben. Szita Károly szerint a jövő évtől otthoni távmunka biztosításával is segíti az önkormányzat a kismamák munkába állását. Ehhez számítógépes rendszert alakít ki az önkormányzat, amit kedvezményesen vehetnek majd igénybe a kismamák. - Már az is bizonyos, hogy 2007- től is ingyenesen utazhatnak a kismamák a kaposvári autóbuszokon - hangsúlyozta a polgármester. - Külön figyelmet fordítunk a közlekedési csomópontok, gyalogátkelők átalakításánál az akadálymentesítésre. Az új csomópontjainkat már úgy építjük, a meglevőket pedig folyamatosan úgy alakítjuk át, hogy ne okozzon gondot ezeken babakocsival közlekedni. Most úgy látom - mondta Szita Károly, hogy a 2008-as év végére végezhetünk ezzel a munkával. Ismét díjazzák Kaposváron a virágos, szép házakat Mobilról is fizethetünk a parkolásért a városban Az idén is írt ki pályázatot a Virágos ház díj elnyerésére a kaposvári önkormányzat. Az elismerés azoknak adható, akik munka- vagy lakóhelyüket különösen igényes, gondozott állapotban tartják. A pályázatok közt külön értékelik a kiemelkedően szép ablakokat és erkélyeket, amelyek tulajdonosai tárgyjutalomban részesülnek. A zsűri kategóriánként tíz-tíz díjat ad ki. A pályázatokat július 28-ig várják a városgondnokságon, majd szakértő zsűri bírálja azokat. Javaslatukat a műszaki bizottság tárgyalja és a városi közgyűlés hagyja jóvá. A helyszíni szemlék után az eredményhirdetés ez év októberében várható. Akár telefonon is fizethetik a parkolási díjat az autósok Kaposváron. A sofőrnek legalább 3000 forint értékű parkolási kártyát kell váltania, s erről vonják le a várakozás díját. Az autósok a városgondnokságon személyesen vagy interneten is regisztráltathatják magukat telefonszámukkal és autójuk rendszámával. A befizetéskor az autós kap egy matricát, amit az autójára kell ragasztania. A parkolás megkezdésekor és befejezésekor 10-10 forintért fel kell hívni egy telefonszámot, s a húsz forinttal együtt levonják a várakozás díját a kártyáról. A rendszer előnye, hogy nincs időhöz kötve az autós és a túlfizetés is kizárt. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A városháza ingyen hívható száma: "ZT 06/80-200-427 www.kaposvar.hu Elektronikus bevallás kérdőjelekkel Szerkesztőségünkhöz rendszeresen érkeznek az APEH Somogy Megyei Igazgatóságához címzett, a tipikusnak mondható olvasói kérdések. Most az elektronikus bevallással kapcsolatban kaptunk kettőt. Olvasónk bevallását mindig a könyvelője adja be. Kérdése, hogy a regisztrációt kinek kell teljesíteni? Balaton-parti olvasónk új céget szeretne alapítani. Arra kért választ, hogy a megalakulás után mikor kell regisztráltatnia magát? Mindkét kérdésre Jáger József, az APEH osztályvezetője válaszolt: A könyvelő is teljesítheti a regisztrációt, ha állandó meghatalmazás alapján ő fogja a bevallásokat benyújtani az adózó helyett. Ha a könyvelő már rendelkezik okmányirodái regisztrációval, úgy csak az adóhatósági bejelentést kell megtenni. Új cég esetében az adószám megszerzésétől számított nyolc napon belül teljesíteni kell az okmányirodái regisztrációt, majd ezt követően nyolc napon belül az adóhatósági bejelentést. Területjelzés szagnyommal Batéi olvasónk macskája nemrég lett ivarérett. A lakásban tartott cirmos egyre gyakrabban hagy bűznyomokat maga után. Miért csinálja ezt és mit lehet tenni ellene? A karomélesítés közben a macskák látható és szagolható nyomokat hagynak maguk után. A lakásban tartott macska ezért kar- molássza a bútorzatot. A fröcskölés elsősorban a hím macskák időtöltése. Ez a bűzös és kellemetlen szokás a kandúr természetes viselkedésének velejárója. Nyeregben érezheti magát, aki már gyermekként lovagolhat póni klub Lóháton, akadálypályán és istállóban ügyeskedtek a balatonlellei és balatonboglári nebulók Tábort szervezett a legifjabb lovasoknak a Panka Póni Klub. A lellei és bogiári gyerekek a tanultaknak a mindennapi életben is pótolhatatlan hasznát veszik. Ötéves volt a legfiatalabb résztvevő a Balatonlelle és Látrány határában működő táborban. Az óvodás, kisiskolás, no meg nagyobbacska gyerekek mind magabiztosan ülnek a lovon, s oldják meg a legkülönfélébb ügyességi feladatokat. A klub öt éve működik a déli part közelében, többtucatnyi gyermek és fiatal tanul itt év közben lovagolni. A nyári tábor a komoly munka jutalma, amely a felejthetetlen élményen túl a tanultak elmélyítésében is segít. A Panka a Magyar Póni Klub országos hálózatához tartozik, mely az európai szövetséghez is kapcsolódik. A tagok többsége versenyez is, a területi és országos bajnokságokon nem adják alább a dobogós helyeknél, legyen szó futószáras versenyről, díjlovaglásról, díjugratásról, millitary- vagy ügyességi versenyről. Tavaly az országos csapatversenyben második lett a Panka Klub csoportja. A szülők örülnek az érmeknek. De legalább ilyen fontos számukra, hogy gyermekük klubban folytatott munkájának köszönhetően a mindennapi életben és az iskolai eredményekben is kedvező változást érzékelnek.- A mozgáskoordináción túl a gyerekek koncentrációs készségét is javítja a lovaglás. Sokan mondják, hogy megszűnnek a tanulási gondok, miután rendszeresen járnak ide. Másfelől a sikerélmény is fontos - mondta Fáró Mirella lovasedző. - A gyerekek fegyelmet tanulnak, felelősségérzetük erősödik. A klubban nem ott kezdődnek a teendők, hogy felpattannak a hátasra. Lovaglás előtt és után a tanulóknak kell leápolni az állatokat, gondoskodni a szerszámok rendezéséről, mi több: a táborban az istállót is nekik kellett rendbe tenni. A legelső vizsgák a lóápolást és a felszerelés ismeretét kérik számon. ■ Füleki T. Fáró Mirella (balról), Krassóy Kira, Németh Levente és Marczinek Regina a mindennapokra is sok hasznos ismeretet adó lovastáborban Válogatott családtagok FÁRÓ MIRELLA közel hÚSZ esztendeje oktat gyerekeket, a klub tagjait férje is edzi. Scheller Gábor ötszörös magyar bajnok, válogatott versenyző, aki az atlantai olimpián is képviselte hazánkat. Komoly eredményekkel büszkélkedhetnek gyermekeik is. Schaller Eszter országos válogatóversenyt nyert a közelmúltban, így heteken belül egy franciaországi nemzetközi megmérettetésen btonyíthat.