Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 26. szám

*^PCsvfti* y 2 EGY PERCBEN Az ötös lottó 26. heti nyerőszámai . . Jokerszam: 11 62 69 74 90 322341 Barlangból mentették ki kollégái a kutatóbúvárt Meghalt az a kutatóbúvár, akit teg­nap eszméletlen állapotban hoztak ki kollégái a jósvafői Baradla-alsó barlangból. Társa elmondta: amint észlelték, hogy nem ért ki, nyomban a keresésére indultak. Sajnos azon­ban eszméletlenül találtak rá, és a kórházban sem tudtak segíteni rajta. Cseh motoros ámokfutása Hegyeshalom határában Életét vesztette az a cseh motoros, aki a Hegyeshalmot Rajkával összekötő 15-ös úton karambolozott tegnap. A férfi tehergépkocsit próbált előzni, amikor nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő német rend­számú gépkocsinak. A kocsi árokba borult, kigyulladt és kiégett, de az utasok épségben kimenekültek. Cigarettát csempészett, 16 millió forintot vesztett Négyezer karton cigarettát találtak egy kisteherautóban a vámosok. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője úgy informálta lapunkat, hogy a lefoglalt cigaretta kereskedelmi értéke eléri a ló millió forintot. A szóvivő jelezte: a sofőrnek „régi ismerősük”, január­ban is volt már egy hasonló ügye. PILLANATFELVÉTEL Olvasóink véleménye Ön szerint mennyit emelkedik a benzin ára augusztus 20-ra? Meghaladja a 300 A mostani szint Nem emelkedik, forintot literen- körül fog mozogni hanem csökken ként a 9Sös SZAVAZÁSOK MINDENNAP A REGGELHU-N Flóbertfegyver: néhány napja már nem játék! Pénteken ugyan lejárt a flóbertfegy- verek engedélyeztetésének határide­je, ám határidő-mulasztási igazolás­sal ezután is beszerezhetők lesznek - jelezte az ORFK rendészeti osztály- vezetője. Az Igazságügyi és Rendé­szeti Minisztérium amúgy éppen szakmai egyeztetéseket kezdeményez a fegyvertartás kérdéséről. Áramvonalas álomvilág amerikai autók Ma felvonul a több száz járgány a Balaton partján Gyönyörű vonalak. Joggal kápráztatta el a férfinépet a sok egészen kivételes szépségű karosszéria a balatoni autós dzsemborin Az ember könnyen odaképzel­heti Elvis Presleyt, Tony Curtist és Roger Moore-t, vagy éppen Columbo felügyelőt a járgányok mellé. Forddal, Chevrolettel, Corvettel, talán a harctereken is kipróbált nyi­tott katonai járművel és más csodajárgányokkal adnak egy­másnak randevút az amerikai autók szerelmesei Zamárdi- ban, az Autós II. kempingben, ahová belépni csak amerikai autóval lehet, vagy gyalog. Az Amerika Cár Club Hungary ta­lálkozóján több száz jármű gyűlt össze, s természetesen a tulajdonosaik és az érdeklő­dők. A sátraktól távol a szerve­zők lehetőséget biztosítottak az ilyen alkalmakkor elenged­hetetlen attrakcióknak; a gu- mifüstöltetésnek, az ügyességi shownak, a roncsderbi-bemu- tatónak. S felvertek ugyan egy sörsátrat is, a legnagyobb si­kere azonban - persze a férfi­ak körében - a topless autó­mosásnak van. A sátor színpa­dán a ma véget érő buli ideje alatt több koncertet is tartot­tak. Természetesen a kemény bandák zenéltek; négy együt­tes az Egyesült Államokból ér­kezett, de fellépett Charlie és a Black II Black is. Nem csak a felhőtlen szóra­kozásra gondoltak a szervezők, élénk érdeklődéssel kísért tájé­koztatók hangzottak el a vete­rán autók behozataláról és for­galomba helyezéséről, a vizs­gáztatásról, az alkatrész-ellá­tásról, valamint a restaurálás­ról. A Zamárdiban összegyűlt társaságot ezek a témák érdek­lik leginkább. Vasárnapra már csak a több száznyi autócsoda Balaton-parti felvonulása ma­radt, s a tombolasorsolás, ami­nek a fődíja egy tíznapos flori­dai nyaralás. ■ Fónai Imre Tapinthatóak a kiállított tárlattárgyak Általában szigorúan tilos egy tárlaton hozzányúlni a köz­szemlére bocsátott tárgyak­hoz. Ezzel ellentétes szemlé­letű, tapintható kiállítás nyílt szombaton a balatonboglári Pincetárlatban. A művészetek és kultúra Zsigmond király korában című anyag először látható vidéken a Szépművé­szeti Múzeum után. A korabe­li használati és dísztárgyakat Braille-írással is feliratozták. Mi több, valamennyi darabot meg lehet érinteni, így a bog­iári tárlat nem csupán a nem látóknak, hanem minden láto­gatónak felejthetetlen élményt jelent. A műemlék-kápolnák­ban Csáki Róbert festőművész kiállítása nyílt ezután. ■ Füleki Tímea Az alapító értelmiségre emlékeztek Szombaton ünnepelte a közigazgatási önállóság százéves jubileumát Fonyód. A centenáriumon megújult és kibővült állandó helytörténeti kiállítás nyílt a múzeumban. A jeles napon részt vettek a századforduló Fonyódjához kötődő ismert személyiségek leszármazottai, akik Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas művész gobelinjeit is megcsodálhatták. A jubileumon avatták Zichy Béla gróf szob­rát (képünkön), és Huszka Jenő operettslágereivel emlékeztek az egykori villatulajdonosra. Emlékfát ültettek és babakötvényt adtak az andocsi újszülötteknek A tavaly júliusban tartott falu­nap óta világra jött tíz andocsi újszülött kapott emlékfát név­re szóló kis táblával a szomba­ti falunapi program keretében a községi önkormányzattól a Kossuth utcai újszülöttek parkjában. Az idén született Babai Borostyán és Balassa Zsombor pedig jelképesen megkapta azt a 20-20 ezer fo­rintos „Babakötvényt”, amely- lyel az önkormányzat csatla­kozott a kormány által biztosí­tott 40 ezer forintos Start Élet­kezdési Kötvényhez. Az össze­get a lurkók a 18. életévük be­töltése után vehetik majd föl. ■ Eddig összesen hetven kicsinek ültettek egy-egy emlékfát a tele­pülés parijában. Törőcsik Ferencné polgár- mestertől megtudtuk: a hete­dik alkalommal adtak át em­lékfát a község újszülötteinek. A településen - a megyében elsőként - a Petőfi utcában alakították ki az újszülöttek li­getét.- Azért szerveztük a kis ün­nepséget, hogy újszülötteink számára talpalatnyi földet biz­tosítsunk, amit a kapott em­lékfa foglal el - mondta tegnap a polgármester. - Ez egyben jelkép is arra, hogy itt gyöke­ret vertek. Az ünnep ugyanis nemcsak a család, hanem a fa­lu, a közösség ünnepe is. A kis fa növekedése szimbolizálja a gyerekek növését, kötődését. ■ Krutek József Bajvívásban is versenyeztek az iharosi lovagok A férfiak különleges fegyver­zetben, a hölgyek pedig ro­mantikus ruhaköltemények­ben jelentek meg szombaton a Szent László-napi lovagi já­tékokon Iharosban. A rendez­vénynek immáron hétéves múltja van. Az ország minden szegletéből érkeztek lovagi és népi hagyományokat ápoló csoportok, akik többek között bajvívással és régi korok har­cászati bemutatójával szóra­koztatták a közönséget. A ko­rábbi évekhez képest azon­ban különleges újdonság volt, hogy a Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódó, ara­tás kezdő népszokásokat is láthattak az érdeklődők a ha­gyományos lovagnapon. ■ Varga Andrea || || 0 602 6 \ 9771419010003 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom