Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-30 / 151. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 30., PÉNTEK eangmaarni Érte már viharkár? göcz László kaposvári rendszergazda: Nagyobb viharokat már átéltünk, de szerencsére engem és a családomat sem érte még jelentősebb kár. Számomra a legemlékezetesebb a csütörtök délutáni volt, amikor sajnos a hirtelen feltámadt rendkívül nagy erejű szél az udvarunkról felkapta a gyermekmedencét és a gumimatracot is, amelyek később a szomszédunk kerítésén landoltak. kása János kaposvári tervező: Nagy viharkárom nem volt, de arra már többször volt példa, hogy az autómat elverte a jég. A tavalyi nagy esőzések mindenki számára emlékezetesek; az ekkortájt általános jelenséggé vált árvizekben sok ember maradt fedél nélkül s került nehéz helyzetbe. Emellett a Kapós menü árvíz is nagy kárt okozott a városnak és a folyó közelében élő családoknak. vida Zoltán kaposvári nyugdíjas: A fiamat érte kisebb kár a csütörtöki vihar miatt. Balatonaligán a sátrukat kapta fel és tépte szét a szél. A legbosszantóbb és legsúlyosabb vihar, amit átéltem akkor zajlott le, amikor hivatásos katonaként dolgoztam. Ebben az időszakban ez nagyon gyors lefolyású volt, és az összes honvédségi sátrat felborította a szinte orkánerejű szél. Tabon tetőt bontott a szél vihar Tizenkét kilométernyi magas zivatarfelhők alakultak ki Tájkép csata után. Hat méretes fenyőfát döntött ki gyökerestül az orkánerejű szél az egyik balatonszabadi-sóstói parti ház udvarán A vihar ideje alatt akadozott a mobiltelefon-szolgáltatás is a Balaton közelében. Különös jelenséget tapasztalhattunk: az éjszakai sötétséggel érkező vihar tombolása közben szünet nélkül villámlott. Bartha Imre, a siófoki viharjelző obszervatórium ügyeletese elmondta: a rendkívül erős zivatarzóna két óra alatt vonult végig a Balaton fölött. A legtöbb helyen 100 és 120 kilométeres széllökéseket mértek.- A nyugati medencében Bala- tonőszödnél (115), a keletiben Balatonaligánál (118) voltak a legerősebb széllökések. Ez már orkánerejű szélnek minősül. Zamárdiból és Siófok egyes területeiről jelentettek jeget, ezt közvetlenül a parton nem tapasztaltuk. Az erős feláramlások következtében 11-12 kilométer magas zivatarfelhők alakultak ki, s ilyenkor nem ritka, hogy szünet nélkül dörög és villámlik. A vonalba rendeződött zivatarok végigvonultak a megyén - közölte a Nefela jégesőelhárítási egyesület. A három dél-dunántúli megyében 25 helyen volt jégeső; Somogybán nyolc község közelében fordult elő. Molnár László meteorológus kérdésünkre elmondta: többnyire borsó nagyságú, de helyenként mogyorónyi jég is hullott. Molnár Sándor alezredestől, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől tudjuk: a kárfelszámolásban csaknem valamennyi szolgálatos tűzoltó részt vett. Ötvennél több bejelentést kaptak az egységek. A vasutasok is órákon át küzdöttek, amíg járhatóvá tették a pályaszakaszokat. Fonyódnál álltak a vonatok, Kaposvár-Kaposszent- jakab között is egy kidőlt fa akadályozta a közlekedést. Mind a két sínpáron ellehetetlenítette a forgalmat, ezért a felsőmocsolá- di és a dombóvári járat utasai is hosszasan várakoztak. Később dízelmozdonyok húzták a szerelvényeket, s csak órákkal a vihar kitörése után állt helyre a rend. Tabra és a környékbeli településekre csütörtökön 12 óra előtt néhány perccel érkezett a szélvihar. Reichert Csaba tűzoltóparancsnok elmondta: délutánig huszonöt helyre hívták őket. Elsőként a Tab-Kapoly közötti útszakaszon kellett a forgalmat akadályozó fát eltávolítani, mivel megbénult a közlekedés. A bótapusztai útra is fák dőltek, a legtöbb káreset Tabon volt. Nyolc helyre hívták a tűzoltókat. A Szabadság utcában egy tetőtér-beépítésű ház tetejét bontotta meg a szél. Müller Miklós, Miklósi polgár- mestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy a község területén több mint egy órán át nem volt áram. Kánya és Tengőd térségében pedig a kukoricát döntötte meg a vihar. ■ Munkatársainktól Villára dőlt a fatörzs Balatonbogláron, lakókocsira Balatonszemesen EGYSZERRE HAT FA DŐLT KI gyökerestől az egyik sóstói nyaraló udvarában. A bala- tonboglári tűzoltók estig folyamatosan mentettek, Bogláron egy villára és kerítésé re dőlt fát távolítottak el. Szemesen egy kikötői élelmiszer- üzletre borult méretes fatörzs, mely szinte az egész boltot elfedte. Ugyancsak Szemesen szemlélték aggódva a külföldi nyaralóvendégek, amint egy fa hatalmas ága félig letörve lebegett a laké kocsik felett. A tűzoltók egész délután dolgoztak a Balaton déli partjának településein Balatonszabadi a megyei és területi döntőkön elért sikereinek köszönhetően meghívást kapott az Országos Weöres Sándor Gyermek- színjátszó Találkozó fővárosi gálaműsorára a balatonszabadi Kreatív Színpad. Az Ágoston László vezette gyermekcsoport a Tóm Sawyer kalandjaiból készült Csínytevéseket mutatta be. A zsűri dicséretben részesítette a főszerepet játszó Takács Richárdot. (fi) Barcs fesztiválkórus lett a barcsi Bárdos Lajos Vegyeskar. A minősítő hangversenyt a csokonyavison- tai református templomban rendezték meg, melyen az énekkar tagjai többek közt reneszánsz műveket is előadtak, (ga) BŐSZéllfa mikrobuszt vásárolt az önkormányzat közel 10 millió forintért, melyhez 6 millió forintot nyertek pályázaton. A fennmaradó összeget önerőből, illetve hitelből biztosították. A tervek szerint jövő héten már használhatják is a mikrobuszt a településen, (mg) Kaposvár ingyenes szemészeti szűrést szervezett a kaposvári Lions Klub a Borostyánvirág Anyaotthon lakói részére csütörtökön. A vizsgálatot Bazsika Mária szemész főorvos végezte. Az intézményben élők részére ingyen biztosítják majd a szemüvegeket A lencséket a Zeiss cég ajánlotta fel, a kereteket a klub tagjai gyűjtések alkalmával szerezték be. A közelmúltban a civil szervezet segítségével a Liget idősek otthonában 34 szépkorú kapott szemüveget (mg) Kaposvár az építőipari szakközépiskolában érettségit tett diákoknak adott át oklevelet Szita Károly polgármester csütörtökön. A dokumentum szerint Kaposvár számít frissen érettségizett diákjaira, mint ahogy ők is számíthatnak Kaposvárra. A későbbiekben az idén érettségiző többi fiatal is kap hasonló oklevelet a bizonyítványával együtt az érettségi elnökétől, (mk) Közös kasszából segítik a megyei civilek munkáját Külföldi adományokból él az állatmenhely alapítvány Szűk a hely a száznegyvenkét kutyának, bővítik a siófoki telepüket Száznyolc civil szervezet képviselőjének adott át összesen négy- millió-kétszázhetvenötezer forintot Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere a megye-város közös alapból. Az idén először osztottak támogatást az alapból, amelynek a felét a megye, a másik felét a város állja. Az évi nyolcmillió forintos keret kevés, ahhoz képest, amilyen értéket képvisel az Önök munkája - mondta az átadáson Gyenesei István -, amelyre egyébként évről évre nagyobb szükség van. Mindig öröm, hogy látunk új arcokat ilyenkor - hangsúlyozta Szita Károly -, mert ez azt jelenti, hogy mind többen vannak Kaposváron és a megyében, akik tenni akarnak a közösségért. A csütörtökön a közös alapból kiosztott legkisebb összeg tízezer, a legnagyobb pedig százezer forint volt. A támogatást többek közt falunap, nyugdíjas-találkozó lebonyolítására, külföldi tanulmányút finanszírozására és működésre fordítják a szervezetek. ■ Márkus Kata Több mint kétszáz kiló száraz kutyaeledelt és ugyanennyi húskonzervet vittek már idén a Balatoni Német Klub tagjai a siófoki állatmenhelyre, s a legutolsó adaggal éppen a napokban kopogtattak be.- A külföldi adományozók támogatása nélkül nehezen tudnánk létezni, fejlődni - monda Hetesi Istvánná, a gyepmesteri feladatokat is ellátó Siófoki Állatvédő Alapítvány vezetője.- Osztrákok, németek rendszeresen tőlünk visznek kutyát; az interneten választják ki az örökbe fogadni kívánt (jbet. A Balatoni Német Klub egyik tagja három kutyánk gondozásának a költségeit állNémet adomány segíti a siófoki állatmenhelyen száznegyvenkettő kutya napi etetését ja. Ha nyaralójában tartózkodik, akkor eljön és sétálni viszi kedvenceit. A télen gyűjtést rendeztek odahaza, majd meleg takarókat, plédeket, szőnyegeket hoztak, hogy ne fázzanak a négylábúink. Egy svájci támogatónk tizenöt eb ivartalanításá- nak a költségeit állta; tőlünk csak ezután kerülhet ki kutya, és chippel is megjelöljük. Elkezdődött a telepünk bővítése. Jókora területet vásárolt az alapítvány; a kerítés német segítségből készült, faházat Is kaptunk tőlük, amiben a macskák lesznek majd. Az irodát a siófoki önkormányzattól kapott fa- ház-anyagból építjük fel. Reméljük, egy hónap múlva elkészül az új rész. Szűkösen vagyunk, most éppen száznegyvenkét kutyát gondozunk a menhe- lyen. Napról napra több az eb; a minap Szőlősgyörökről, Balatonsze- mesről, Balatonendrédről is hoztunk állatot. Nem tehetjük meg, hogy ha szólnak, nem megyünk értük. Összeszedjük az autópályán kóborló szerencsétlen kivert ebeket is. ■ Fónai Imre ■ A megye-város közös alapból ezúttal összesen 4 millió 275 ezer forintot osztottak ki. ■ Tizenöt csontsovány, beteg mudit fogadtak be a közelmúltban felszámolt soproni kutyatelepről.