Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-01 / 127. szám

SOMOGYI HÍRLAP- 2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 5 Buffalo Sámuel, a büszke apa jövevény Pankával, a kisborjúval öttagúra bővült a kaposmérői bölénycsalád Kisbölény született Ka-pos- mérőben, Gelencsér László íjkészítő birtokán, ahol jú­niusban két újabb borjú ér­kezését várják. Vas András Samu nagyon büszke Pankára. Még a por- és napfürdőzést is ké­pes abbahagyni, amikor a villany­pásztor közelébe óvakodunk, s közelebb jön. Éppen csak annyi­ra, hogy eszünkbe ne jusson be­mászni a drótok között, hogy megsimogassuk az alig egy hete született kisborjút. Érthető az apa izgalma, hiszen Panka a kis ka­posmérői bölénykolónia első helyben született tagja. A kis bö­lényborjú azonban nem sokáig marad egyke, hiszen június köze­pén és végén Samu háremének másik két tagja is megellik majd.- Kíváncsi vagyok, hogyan fog rá reagálni - elmélkedik Gelen­csér László kaposmérői íjkészí­tő, aki két esztendeje mondhat­ja magát bölénytenyésztőnek. - Amikor Panka megszületett, annyira védte a kicsit, hogy még az anyját sem engedte a közelé­be. Be kellett mennem és elterel­nem, hogy a borjú szopni tudjon. Az ilyesfajta bemenetel azon­ban nem egyszerű dolog. A bölé­nyek ugyanis amúgy sem na­gyon szeretik, ha háborgatják őket, nemhogy ilyenkor, amikor a család szeme fénye is köröttük sertepertél. Tavaly télen, az akkor még csak „pelyhedző állú” Samu szimpla kukoricaetetés közben ugrasztottá meg gazdáját, s fa­gyasztotta meg a vért ereinkben - egyetlen fejmozdulatával...- Csak a kutyáktól kellett ele­inte megóvni a kicsit - folytatja az íjkészítő, aki, miután szakmá­jából adódóan megannyi indián­íjat, tomahawkot és pipát készí­tett, beszerzett néhányat a hatal­mas testű kérődzőkből. - Panka Panka megérkezett. Anyja óvó tekintetétől kísérve az alig egyhetes bölényborjú szépen cseperedik Kaposmérőn A húsuk, a bőrük, a szőrük, csöves csontjuk és trófeájuk is nagyon kelendő ÉSZAK-AMERIKA 50 MILLIÓS bölényállománya a huszadik század elejére ezerre apadt Ekkor kaptak észbe néhá­nyon az Újvilágban, és William Hornaday javaslatá­ra védetté nyilvánították az állatot, melyből napjainkban már nagyjából 50 ezer él va­don. Nemhiába jutott csak­nem a kipusztulás sorsára a bölény, hiszen minden porci- kája rendkívül értékes. Húsa koleszterinmentes, nyelve a legdrágább csemegék közé tartozik a világon, bőre kivá­lóan megmunkálható. Szőre remek hőszigetelő, s emiatt szintén keresett cikknek szá­mít. Hatalmas csöves csontja­iért iparművészek vetélked­nek. Trófeája is nagyon ma­gas áron kel el az erre szako­sodott aukciókon. ugyanis könnyen átsétált a vil­lanypásztor alatt, és a két kutya zsákmánynak is nézhette volna. Az említett ebek - Boglár és Vilmos - a karám hűvösében heverésznek, s meglehetősen barátságtalan tekintettel mére­getnek bennünket. Persze, a komondorok nem éppen öl­ebek, időnként a bölényeket is meghajtják: a játék addig tart, amíg az amerikai préri urának kései és messzire szakadt utó­dai meg nem unják a haszonta­lan szaladgálást.- Mozognak éppen eleget - ál­lítja Gelencsér László. - Naponta huszonöt-harminc kilónyit legel­nek, ám csak fél-egy kiló marad meg bennük, Samu így egy esztendő alatt alig több mint egy mázsát sze­dett fel magára. A négyéves, az­az még igencsak tinédzser bika ezzel átlépte ugyan a hétszáz ki­lót, ám messze van még a kifej­lett, ötször-hatszor idősebb faj­társai tiszteletet parancsoló ton­nás termetétől. Panka egyelőre még csak ál­modozhat ilyen alakról: a szüle­tésekor nagyjából 18 kilós borjú jelenleg úgy negyed mázsa le­het, ám szívósan gyarapodik, anyja alig győzi etetni a falánk bébit. - Fehérjében elképesztően gazdag, tápláló a bölénytej - in­dokolja Panka falánkságát gaz­dája -, az első hetekben akár na­pi fél kilót is felszedhet a borjú.- Egyelőre nem lehet szétvá­lasztani őket - teszi hozzá Gelen­csér László. - A bika megőrülne magányában. A vérfertőzés pedig elenyésző veszélyekkel jár. Az eu­rópai bölényből a második világ­háború végére mindössze egy bi­ka és küenc tehén maradt meg Lengyelországban: a teljes mai populáció hozzájuk vezethető vis­sza. Hasonló feladat vár Samura, csak éppen a somogyi Kapós- mérőben. Az ifjú apa láthatóan felkészült a történelmi tettre... A technika ördöge zavar több olvasónk panaszolta, hogy a kaposvári okmány­irodában indokolatlan mó­don túl sokat kell várni. Még akkor is, ha időpontra ren­delnek be valakit. A várako­zás az ebédidő környékén a szokottnál is tovább tart. Zolnai Xénia, az okmányiro­da vezetője azt mondta: jogszabály-változás miatt programmódosítást hajtot­tak végre az általuk hasz­nált rendszerben. Ez lassít­ja a munkát. Másrészt több esetben órákig leállt a rend­szer. Ilyen technikai hibák miatt fordulhat elő, hogy az időpontra hívott ügyfelek­nek is várni kell, és ezért természetesen elnézést kér­nek. Az okmányirodában nincs ebédszünet. Az engedélyt a szélvédőre A kaposvári ezredév utcá­ban lakók és dolgozók pa­naszolták, hogy az utcát közműépítés miatt lezárták, és az oda érvényes ingye­nes parkolójeggyel nem tudnak hol megállni. Ha a zöldterületen parkolnak, a közterület-felügyelet bírsá­gol, ha másutt állnak és je­gyet vesznek, az túl drága. Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője javaslata: az Ezredév utcaiak a Csokonai utcai könyvtár mellett a ga­rázsok feletti parkolót hasz­nálják, de megállhatnak a Bajcsy-Zs. és a Csokonai ut­cában is. Az engedélyt tegyék a szélvédő mögé. GRÚSZ AUTÓDSAGNOSZTIKA Kaposvár, Mező -Dombóvári út sarok 82/412*969, 30-9360-904 Hibakód olvasás-törlés, javítás, Klíma töltés, javítás. Zöldkártya, olajcsere azonnal! Építési homok 2100 Ft+áfa/m3 Töltésföld, virágföld, agyag, a kaposmérői homokbányától. Nagy tételben kedvezmény! Telefon: 82/713-138 Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. közleménye Az E.ON Dél dunántúli Áramszolgáltató Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Toponár településen a Szabadság utca, a Váci M. utca, az Őrei utcában a gyógyszertártól a vasútig, a Derkovits utcában, oszlopállítás és csatlakozó átszerelés miatt, 2006. június 7-én, 8-án, 13-án, 15-én és 19-én 8 órától 16 óráig, Posta utca 40. számtól és a focípályától a vasútig, a Toponári út templomtól a 113. és 136. számig, kivéve az általános iskola területén, oszlopállítás és csatlakozó átszerelés miatt, 2006. június 13»án, 15-én és 19-én 8 órától 16 óráig, Erdei F. utca, a Szabó P. utca, az Őrei utcában a Meggyes utcától Őrei irányába az utca végéig, oszlopállítás és csatlakozó átszere­lés miatt, 2006. június 8-án, 14-én és 20-án 8 órától 16 óráig. Veres P. utca 40. és 43. számoktól a Kodolányi utca irányába, a Móra F utcában, oszlopállítás és csatlakozó átszerelés miatt, 2006. június 14-én és 20-án 8 órától 16 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás korlátozás miatt megértésüket kérjük. €.-on KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy a T-Kábel Magyarország Kft. vezetékes műsorelosztási szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) módosulnak. A módosítást az indokolja, hogy a marcali szolgáltatási területen műszaki indokoltságú csatornakiosztás változtatás kerül végrehajtásra. Az ÁSZF 6. kiegészítés 3. számú mellékletének 2006. június 15-től hatályos módosítása értelmében az alábbi műsorok kerülnek áthelyezésre. Műsor Régi cSaíornaheiy Új csatornahely Műsor Régi caatornaholy új c sátor nahe!y: RTL S9 03 Duna TV C2 .S9 Sat1 C6 04 m2 02 C6 ; Pro7 C7 S4 m1 04 C7 i Cnn C10 S5 . tv2 03 CIO Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az ÁSZF 8.2.2. pontja értelmében amennyiben a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módo­sítás a kapott kedvezményeket érinti, és az előfizető felmondja az előfizetői szerződést, a szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. A T-Kábel Magyarország Kft. Általános Szerződési Feltételeinek teljes szövege megtekinthető ügyfélszolgálati irodáinkban és a www.t-kabel.hu weboldalon. T ■ -Kábel­KÖZLEMÉNY A TÖRZSÖK TEMETKEZÉSI KFT Kaposvár összes temetőjében jogosult temetkezési szolgáltatást nyújtani. A hozzátartozók megtévesztését a törvény tiltja! Törzsök Temetkezési Kft. Kaposvár a 40/423-423 hitelvonalon akár terhel! ingatlanra, akár jövedelemigazolás, akár előzetes költségek nélkül 7000 Ft/hó/miilió törlesztőrészlettől Eljött a választás Ideje! Betéttel vagy anélkül élni? Vizelettartási zavarok kivizsgálása és kezelése. Szülés utáni kismedencei izomzat helyreállítása, otthoni kezelése: 06-30/4551-695; 06-30/9017-783

Next

/
Oldalképek
Tartalom