Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-24 / 146. szám

12 KEK TUKOR/TV-MUSOR SOMOGYI HlRLAP - 2006. JUNIUS 24., SZOMBAT Betört a családi házba, félmillió forintot lopott AZ AJTÓ KÉMLELŐABLAKÁT betörve jutott be egy isme­retlen Bárdudvarnokon egy családi házba. A tettes az ingatlanból több mint félmillió forintot lopott el, majd az ablakon keresztül távozott, (sk) Ittasan és jogosítvány nélkül motorozott ittasan, vezetői igazolvány nélkül ült segédmotorra egy 34 éves helyi férfi csü­törtökön Zimányban. A fér­fi, tettét tovább súlyosbítva a járda és az úttest közötti mintegy egyméteres szint- különbséget a járdáról való leugratással akarta áthidal­ni. Ennek következtében azonban nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülése­ket szenvedett, (sk) Jelzőtáblát rongált az isztiméri fiatalember ittas, 18 éves isztiméri fia­tal rongált meg tegnap hajnalban négy jelzőtáblát Zamárdi belterületén. A szórakozásból nyaralóhe­lyére tartó fiatalember a földig lehajtotta a táblákat. A lakossági segítséggel el­fogott fiatal ellen közúti közlekedés biztonsága el­leni bűntett miatt indított eljárást a hatóság, (sk) Vesztett a telefoncég ítélet A bíróság megállapította: jogtalanul követték dolgozóikat Pert nyertek azok az al­kalmazottak, akik egy telefontársaságot pereltek azért, mert szerintük jogtalanul követték céges mobiljukat szerte az or­szágban. Vég Márton Elmarasztalta a Vodafone Zrt.-t a III. kerületi bíróság tegnap an­nak a precedensértékű pernek az ítélethirdetésekor, amelyet a mobilcég egyik vezető beosztású alkalmazottja indított három munkatársával együtt. A dolgo­zók azután pereltek, hogy 2005 őszén megtudták: a cég a „Mobil Flotta Helymeghatározás" szol­gáltatás tesztelése során éjjel­nappal nyomon követte őket elő­fizetéses mobiltelefonjuk segít­ségével. „A bíróság megállapította a személyiségi jog megsértését, és a jövőre nézve eltiltotta a társasá­got a hasonló cselekvéstől” - mondta lapunknak Ratkócai Richárd. A felperesek ügyvédje hozzátette, hogy a tiltott adatke­zelés is bizonyítást nyert, ugyan­is a követési információkat jog­ellenesen rögzítették és tárolták is a Vodafone rendszerében. Az elsőfokú ítélet elégtétel adásá­ra kötelezi a mobilcéget, ami ma­gyarul annyit jelent, hogy egy A cég munkatársainak adott igazat a bíróság: a testület szerint megsértették jogaikat (képünk illusztráció) nyilatkozatot kell közzétennie, amelyben elismeri a történteket, sajnálkozását fejezi ki és kijelen­ti, hogy ezentúl tartózkodni fog a jogsértéstől. A pernyertes dolgo­zók - akiknek kérdéses a jövőjük a cégnél - azt szeretnék, hogy a bocsánatkérés a Vodafone belső weblapjának nyitóoldalán jelen­jen meg egy hónapon keresztül. A Vodafone továbbra is fenn­tartja a per alatt is hangoztatott álláspontját, miszerint a dolgozók tudtak a nyomonkövetési funkció aktiválásáról, ezért megfellebbe­zi az ítéletet. „Az érintett munka­társak a tesztelés tényéről kellő tájékoztatást kaptak, mind a szol­gáltatás mibenléte, mind a teszte­lés folyamata köztudomású volt” - szerepel a Vodafone lapunkhoz eljuttatott közleményében. A mo­bilcég a per tárgyalási szakában arról próbálta meggyőzni a bíró­ságot, hogy a tesztelésnek nem a követés volt a célja, hanem an­nak ellenőrzése, hogy lehetséges- e nagyobb számú gépjármű hoz­závetőleges helyzetének egyidejű meghatározása. Az ombudsman helyesli a döntést „ÖRÜLÖK A BÍRÓSÁG döntésé­nek, győzött az igazság” - mondta lapunknak Péterfalvi Attila, hozzátéve, hogy szemé­lyes hozzájárulás nélkül sen­kinek a helyzetét nem lehet így követni. Az ombudsman külön hangsúlyozta: a Voda­fone tudta, hogy mi számít jogszerűnek, ennek ellenére tért el a törvénytől. Marketingoktatást tartottak a megye rendőreinek a főkapitányságon- Második alkalommal tartott elő­adást Szakály Zoltán, a Kaposvá­ri Egyetem marketing tanszéké­nek docense a megyei közleke­dési járőröknek a közlekedésbiz­tonság marketingszemlélettel való megközelítéséről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon- mondta Bíró Gábor hadnagy, a főkapitányság sajtószóvivője. Az előadások témájának alap­ja az a tanulmány, melyet az elő­adó a munkatársaival együtt ké­szített „A közlekedésbiztonság fel­tételeinek lakossági megítélése ■ Valódi tartalmat adnak a Szolgá­lunk és védünk jelmondatnak Kaposváron” címmel. Az előadá­sok során a rendőrök képet kap­nak arról, hogy a közlekedésben részt vevő járművezetők milyen1 véleménnyel vannak a munkái jukról. Milyen, a közlekedéssel kapcsolatos problémák foglalkoz­tatják őket, mit várnak el a velük intézkedő rendőröktől és miben hajlandóak együttműködni a köz­lekedés biztonsága és a fegyelem növelése érdekében.- Az oktatások célja, hogy a közlekedésbiztonság területét te­kintve valódi tartalommal tölt­sük meg a „Szolgálunk és vé­dünk” jelmondatot - mondta a sajtószóvivő. ■ Sasvári Katinka TELEVÍZIÓ-MŰSOR Tj V j fl | mTVHHIHHÍI in ji; i JMMBP ! spektbto^éMMIÍI 6.00 A GEO bemutatja © 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP-KELTE 6.00TVShop 7.00 Dr. Minorka Vidor 6.00 Olasz meló *Q 7.00 Kölyökklub 9.40 Kalandos szafari 5.50 NAP-KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 7.00 Rablóból pandúr © 8.20 Mesefilmek Jamie módra (5-6.) ® j 8.50 Disney-rajzfilmek (dél-afrikai kalandfilmsor.) 9.00 Hurrá, vidékre költözünk! 9.00 A kis herceg 8.00 Ördögszoros © 9.30 Cimbora 7.10 Hollywood híres házai M 10.05 Receptklub 10.10 Egy város utolsó napja © (angol ifjúsági sor. - 19/1.) 10.00 Családfa 10.00 Tarzan © 10.00 Kelet kapuja 8.10 A rejtőzködő Ázsia © ■_g 10.25 06-81-603-000 (angol történelmi kalandfilm) 9.30 Sandokan 10.30 Mesélő cégtáblák (amerikai kalandfilmsorozat) 10.35 Masszázsvarázs 9.10 Regélő kövek (3-4.) Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 11.10 Stahl gyerekkonyhája 10.00 Felfedezők kalandjai 11.00 Taljánok... 11.00 Start (autósmagazin) 10.45 Madarat tolláról (3.) 10.20 Apró tippek szülőknek p 11.25 Ötletház 11.40 Laktérítő 10.55 TS-Gyorsasági motoros vb 11.30 AII. világháború 11.30 Ötödik sebesség 11.15 Színház az egész utca © 11.20 Ép testben ép lélek 12.10 AutóMánia 12.10 TotalCar 12.00 Híradó 12.00 Angkor unokái (3/3.) 12.00 A Simpson család © 11.45 Híradó. Vers 12.20 Tengeri történetek 12.50 Egy rém rendes család 12.45 Tremors © 12.05 Izomláz . 12.30 Példabeszéd (amerikai rajzfilmsorozat) 12.05 Isten kezében 13.30 Lavinakutyák (am. vígj.-sor.) © (amerikai akcióvígj.-sor. - 4.) 12.35 Az állam emberei 12.55 Telezöld 13.00 Sabrlna, 12.30 Élő népzene az Alpokban© 13.45 Odüsszeia © 13.35 Malibu Road 2000 13.00 Tejben-vajban 13.25 Néprajzi értékeink a tini boszorkány © 13.00 Musicalmúzeum 14.30 Merész régész (7.) © H 14.45 Tuti gimi (amerikai sorozat-6/6.)© 13.30 Hawaii üzenetek 13.35 ÉVA Női magazin (amerikai ifjúsági sorozat) (amerikai film, 1974 - 2/2.) 15.00 TELEF0RTUNA M 15.40 M, mint muskétás 14.35 A láthatatlan ember © (am. kalandfilmsor. -13/5.) 14.05 Roma magazin 14.00 Mindig nyár © 15.05 Magyar elsők 16.10 Autók-A formatervezés kJ (amerikai kalandfilmsor.) © 15.35 Bűbájos boszorkák © 14.20 Kell 1 pasi! © 14.30 Unser Bildschirm (amerikai sorozat) 15.30 10 éves az (5.) Giugiaro (2.) '£] 16.40 Labdarúgó-vb 16.30 Csillagkapu © 15.15 Abszolút 15.00 Glória victis 15.00 Eltűntnek nyilvánítva Oktogon Tánccentrum 16.50 Milliók és masinák© fi Nyolcaddöntő (élő) (amerikai sci-fi sor. -187.) 15.45 Feszti körkép 15.25 NAP-NYUGTA (amerikai politikai film) © 16.35 Kézjegy 17.50 Szombat esti konyhaláz 19.00 Híradó Esti kiadás 17.30 Rex felügyelő© 16.15 TS-Gyorsasági motoros vb 18.00 Minden, ami nyár... 17.30 Tövismadarak © 17.05 Egy lépés előre© 18.25 Kagylók és társaik; 19.35 Rejtélyek városa © (osztr.-német krimisor.-64.) Holland Nagydíj MotoGP 19.00 A szabadság napja (amerikai sorozat) 18.00 Híradó. Sport Földigiliszták és társaik (am. misztikus kalandfilm) 18.30 Tények Hírműsor 18.05 Rádió Humorfesztivál 19.05 Pink Budapesten 18.30 Nevess csak! (ism.) © 18.30 Mese (ismerete film) g 20.25 Labdarúgó-vb 19.00 Magellán © 19.00 Luxor-show 19.30 Esti mese 19.30 Bűnösök és áldozatok 19.00 A világörökség kincsei 18.50 Küzdelem az életért Nyolcaddöntő (élő) Tudományos utazás 19.30 Híradó este 19.55 Verssor (amerikai thriller) ® 19.15 A Budapesti (francia term. sorozat) (Hosszabbítás lehetséges!) a föld körül Sporthírek. Időjárás az utcazajban Fsz.: Joe Mantegna Fesztiválzenekar játszik Az elefántok® tfl 22.55 Forma-1- Kanadai Nagy- 19.30 Actlvity © 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.00 Híradó este 21.20 Miami helyszínelők Élő adás a Hősök terén, a 19.50 Észak Atlantisza: H díj, Montreal 20.10 Tűzshratag © 20.15 Örökös Tagság Sporthírek. Időjárás (amerika krimisorozat) © Budapesti Búcsú alkalmából. Beringja© Az időmérő edzés közvetítése (olasz-fr.-ném. kalandfilm) Zenés szórakoztató gálaműsor 20.30 A magyarok vére Fsz.: Dávid Caruso, 20.20 Az utolsó 20.55 Állati technikák 0.30 Labdarúgó-vb Fsz.: Anthony Dekm, a Halhatatlanok Társulata idei Hommageal956 Emily Procter, balkáni nagyúr © (auszt. ism. sor., 2.) Összefoglaló FrancoNero tagjainak tiszteletére (1-2.) Zenés történelmi játék Adam Rodriguez (bolgár-fr.-görög sor. - 3.) Hírközlés© 1.00 Vészhelyzet © 22.10 Frankenstein háza ® 22.40 Híradó 21.45 Mozart-év 22.20 Szentivánéji álom © 21.50 Dunasport 22.00 1945 (2.) © J (amerikai sorozat) (amerikai horror, 1997 Időjárás-jelentés Ünnepi koncert Salzburgból (angol-olasz film) 22.10 Tetthely © Diktátorok halála M 1.55 Hideg ölelés® -2/1-2.) 85+82' 22.50 Sporthírek Mozart születésének 250. év- Shakespeare színművéből (német krimisorozat) 89' 23.00 Felturbózott (am. erőt. thriller, 1993)90' 1.10 FBI-ügynökök bevetésen © 23.00 Múzeumok éjszakája fordulója alkalmából került 0.35 A nő - kis extrával © 23.40 Az Oscar Peterson Trió pilóták© ^ Fsz.: Ben Cross, (amerikai krimisorozat-6.) Tradicionálisan Szent Iván megrendezésre a hangverseny (angol valóságshow) 1.50 Napló apámnak, 0.05 Katasztrófák évszázada 'W AdamBadwin, 2.00 A láthatatlan ember napján tartják a múzeumok 23.00 Múzeumok éjszakája 2.15 Vadbarmok © anyámnak 1.00 Rejtélyek vonzásában DaveThomas (am. akciófilm-sor., ism.) © hosszú éjszakáját. 4.00 Költészet 2.45 Miami helyszínelők (magyar filmdráma) Az 51-es terület CA HraTTTBBHHB magyar ktv ......lÉHi hálózat """■■H eurosport IBÉiM I sporti hbo'HUHHHI mscovery“HHBI O ................................................................................................................................V.......... ........................................ .................................................................................................................................................................. 2 1430 Különkiadás-portré. 15.05Vörösésfe- 12.05 Ebugatta. 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 Pénzhalász. 15.00 Szivárványország 830 Labdarúgó-vb 9.00 Extrémsport 10.00 9.00 Triatlon-Világkupa. 10.00 Futtában. 830 Élettelen élet 10.15 Szünidei kalandok 11.00 Állítólag... 12.00 A legnagyobb hér. 1530 Irányadó. 16.05 Európai híradó. 15.05 Tempó. 1535 Zeneexpressz. 16.30 színei. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Golfmaga- StandröplabdaVk 11.00 Gyorsasági motoros- 10.15 Légből kapott. 11.00 Arany pillanatok 11.40 Micimackó és a Zelefánt 12.50 Válás megépítése. 13.00 Fából vaskarika. 14.00 '5 ■ 1630 TalKing Movies 17.00 Híradó. 1730 Csak természetesen! 17.25 Ékszermagazin. zin. 1730 Színházi magazin. 18.00 Infomá- vb 1330Gyorsaságimotoios-vb 1630Labda- 11.15 NBA Action. 11.45 Wimbledon, 1999. francia módra 14.45 Pokolfajzat 16.45 Sír- Amcsi motorok. 15.00 Egyszer egy ilyet N Családmese. 1830 Célpont. 19.00 Híradó. 18.00 Laci bácsi konyhája. 18.30 Utazó. nia. 1830Svindliajavából(amerikai-angol- rúgó-vb 1700 Strandröplabda Vk 18.00 Te- 14.45 Labdarúgás. A vb-k története (13.). hely kilátással 1820 Apja lánya 20.00 Joey vezetni!. 16.00 Eszementtudomány. 17.00 jjj 1930Naptólnapra.20.05Dosszíé.21.00Hír- 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes be- francia kalandfilm). 2030 Hírháló. 21.00 túsz 19.00Tenisz WTA-toma 20.15 Labdani- 16.45 Wimbledon, 2000. 20.15 Ökölví- 2030 Házi háború 21.00Sötétkamra 2235 Tűzlovagok. 18.00 Európa leggazdagabb K adó 21.2130 Visszhang. 22.40 BBC-híradó. széd. 20.00 Film. 22.00Zeneexpressz. 23.00 Bencze-show. 2130 Gyagyás család (am. gó-vb 20.45 Eurosport 21.15 Pool 22.15 Pó- vás.Nemzetközi profi gála. 22,15 Szombat- Az Amazonas kincse 020 Antwone Fishertör- emberei. 19.00 Extrém masinák. 20.00 Ma O 23.05 Napról napra. 2330 Click Többet ésszel! L00 Egyenes beszéd. vígj.). 2330 Különjárat 24.00 Hírháló. ker23.15Labdarúgás23.45 Extrémsport hely-rali. 22.45 FNáker. 0.45 Amerikai futball ténete2200ldboy te választhatsz!. 23.00 Testformálók. KAPÓS TV VH1 BOGI. AH TV ''MŰI MARCALI Ilii................................. RÉGIÓ RADIO^HH PETŐFI RADlo™nBl KOSSUTH RÁDÍoVÍ 08 .00 Képújság 09.00 Uniós sikereink itt- Napközben folyamatosan képújság hírek- Óránkéntközszolgááti hírek, programajánlók, 7,00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 9.00-12.00 Jó pihenést! - Benne: Hogy is 4.00 Hírek 5.03 A lélek hangjai 603 Pax rá- 633Azénhazám806Kopogtató935Kéz­hon - Magyarország célba ér 0930 Grand kel, közérdekű információkkal 19.00 Kultu- felhívások, kföjárásjelentés 19.00 Hírmaga- 9.03 Délelőtt 1130 Programajánló 1230 volt? Nagymama meséli, Mi újság a termé- dió 8.40 Sportreggel 9.05 Jelen-idő 10.00 jegy 10.05 Szombatdélelőtt 12.02 Déli kró­'fi Prix - autó- és mortorsport krónika 1030 rális Magazin 1930 Bencze Show 20.00 zin, ismétlés 20.30 Hírháló 21.00 Bence- Túraajánló 13.08 Délután 16.03 Buliövezet- szetben, Lélekgyógyász, Mitfőzzünkhétvé- Mesterimesékl2.00Jóebédhezszólanóta nika 1230 Éléskamra 13.04 Új zenei újság W Irányjelző - autós magazin 11.00 Pénzha- BBSC - Kaposméró SE megyei női kézilab- show, vendég: Sztankai Orsolya, színművész Top 20, Sport 19.08 Interaktív kívánságmű- gén 10.00 Hírek 11.00 Hírek 13.00 Han- 13.00 Vízállásjelentés, sport és közlekedés 14.05 Oxigén 15.04 Irodalmi újság 16.001Í­O lász - telefonos nyereményjáték 12.00 Kép- da mérkőzés felvételről 21.10 Ismétlések 21.30 Gyagyás család - amerikai vígjáték sor21.00SterbinszkyDisco gulatbrigád - ifjúsági műsor 14.00-18.00 1320 Szív küldi... 16.00 Kedvenceink ked- zenhat óra 17.04 Labdarúgó-vb-híradó 'Jjfl újság 17.00 Golf-magazin 17.30 Korzó, 23.30 Képújság 2330 Különjárat-rockshow 24.00 Hírháló Édes Éter - kívánságműsor, tel.: 72/518- vencei - Győrből 17.05 Sportkoktél 21.04 Az 17.30 Népzenei portré 18.20 Színház az pj ism. 18.30 Géniusz, ism. 19.00 Heti hírős- BALATON RADIO<lflHi 31819.00-22.00Estidőben-Oldies,Jazz, éndabm2130Bocskaivárosai22.00.Nem egészvilág! 1830Szemle930Mese 19.40 szefoglaló 20.30 Hírháló 21.00 Bencze ........................................................................................................................................................................Blues Nemzetiségi műsorok: horvát: 9.00- hallok rólad mostanában" - Tomsits Rudolf- Határok nélkül 20.04 Aranyemberek 2035 sh ow - beszélgetés hírességekkel 21.30 16.30 Hírek, időjárás, információk, doku- 17.00 Golfmagazin 2030 Hírháló 21.00 Hírek, időjárás, útinform, érdekességek, in- 1030, 20.00-20.30, német: 10.30- ra emlékezünk 23.05 Sporthíradó 23.20 Rádiószínház2137Beethoven:lslvánkirály Gyagyáscsalád-am. vígjáték23.30 Külön- mentum-és ismeretterjesztő kisfilmek,soro- Bencze-show2130Gyagyáscsalád,am.víg- formációk 18.00 órától a Balaton rádió SMS- 12.00,19.30-20.00, szerb: 13.00-14.00, .Marad a régi" - Kalandozás a világ hajdani - részletek a kísérőzenéből 2220 Világvevő járat 24.00 Képújság zatok 21.00 Esti film játék 2330 Különjárat kívánságműsora 20.30-21.30 slágerlistáin 0.10 Éjszaka 23.00 Kenő 23.04 Saját hangja, vigyehaza..

Next

/
Oldalképek
Tartalom