Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-01 / 127. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Somogyaszaló nagy nyomású vízsugárral tisztították szerdán a desedai hidat. Egy agárdi vállalkozás dolgozóit bízták meg a munkával; csaknem 3 óra alatt az építmény mindkét oldaláról eltávolították a lerakodott szennyeződést, (hm) Három óra alatt eltávolították az összes szennyeződést Tab NYOLCSZÁZEZER forint támogatást hagyott jóvá a városban működő civil szervezetek számára a tahi képviselő-testület a legutóbbi ülésén. A beérkezett igény azonban megközelítette az 1,6 millió forintot. A legnagyobb összegű támogatást a Tabi Művészetoktatásért Alapítvány kapta. Százhetvenezer forintot, (kj) Toponár június elsejével feloldották a desedai ponty- és harcsatilalmat. A horgászegyesületek Somogy megyei szövetsége lapunkkal szerdán közölte: két héttel korábban szűnik meg a tüalom. (hm) Toponár MÁJUS végéig befejezték a huszonhárom- ezer anya- és növendék-ju- hok, valamint a tenyészkosok nyírását. Az idei szezonban mintegy 80 tonna zsíros gyapjút adnak át a felvásárlóknak - számolt be a megyei földművelésügyi hivatal, (hm) Törökkoppány hat csapat tál vettek részt a faluban rendezett önkéntes tűzoltók körzeti versenyén a törökkoppányi önkéntesek. A versenyzők osztott- sugár-szerelés és kismotorfecskendő kategóriában jeleskedtek. A gyerek lány- és fiúcsapatuk és az ifjúsági fiúk első helyezést értek el. (kj) Kényszerpályán az utasok felhőszakadás A sínek alatti kavicságyat is elmosta a csapadék Siófoktól Kaposvárig két óra 56 percet vonatoznak az utasok. Ennyi időn belül sok fiatal kerékpárral is megtehetné'a kilencvennégy kilométeres utat. Harsányi Miklós A helyzetet súlyosbítja, hogy Felsőmocsolád és Mernye között a vasárnapi esőzés elmosta a vasúti kavicságyazatot. Az érintett szakaszon leállt a vasúti közlekedés. Vasárnaptól vonatpótló autóbuszok vitték a belső-somogyi ingázókat. A héten először szerdán tehették meg átszállás nélkül az utat.- A talpfa és a sín a levegő-ben volt - magyarázta Horváth Lászlóné mernyei állomásfőnök. - A felhőszakadás kimosta a zúzott követ; kisebb kráterek keletkeztek. Hatvanhat talpfa alól eltűnt a kavicságyazat, tizenháromnál másfél méter mély lyuk tátongott. Életemben először láttam ilyet. Felsőmocsoládtól Mernyéig összességében négyszáz métert sújtott a probléma. A hét elején ötvagonnyi kavicsot szállítottak ki; szerdán is dolgoztak a pályafenntartók, s egy hét múlva visszavárják őket. Amúgy az utasok körében nem aratott átütő sikert az elmúlt napok kényszer-átszállása, bár a többség már túltette magát a megpróbáltatáson. Vasárnaptól szerdáig A Kaposvár-Siófok vonalon tizenkilenc település van, közülük hét állomás ezerkétszáznál többen ültek vonatra, majd szálltak át néhány kilométer erejéig a falvakat ösz- szekötő autóbuszra.- Lehet ugyan hőbörögni, de az nem vezet sehova - mondta az egyik utas. - Vonattal járok a városba, s ha ezután is dolgozni szeretnék, akkor vállalnom kell a kényelmetlenséget. Az biztos, hogy mások sem zengenek ódákat a helyi közlekedési viszonyokról, lehetőségekről. A felázott területen a szerelvény amúgy tíz kilométeres sebességgel gurulhat. A hír vélhetően nem vágta mellbe az utasokat; a Kaposvár-Siófok vonalon máskor is maximum hatvanas tempót engedélyeztek. Mostantól csupán eggyel több lassításra intő tábla nyújtja el a menetidőt. Tóth Tamástól, a MÁV Rt. kaposvári forgalmi vezetőjétől tudjuk: a nehézségek napokon belül megoldódnak. A jövő héten a teherrakományok is gördülhetnek a vonalon. Fizessen a földesúr NEM kellett volna megengedni, hogy a szántók melletti árkot betemessék - dohogott Paizs Lajos a mernyei vasútállomáson. - A sártenger mindenki életét megkeseríti; negyedik napja ilyen a helyzet. Hamar rendet raknék; kitakaríttamám az árkokat és a számlát elküldeném a földesuraknak. Küldöttközgyűlés a kisgyermekek jobb védelméért Tizedik küldöttközgyűlését tartotta a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség Balaton- lellén. Orbán István elnök elmondta, hogy javasolják az om- budsmani intézményrendszer felállítását, amely garantálná a gyermekek jogainak védelmét Kérvényezték, hogy a nevelőszülők gondozási díj helyett munkabért, később pedig nyugdíjat is kapjanak. Magyarországon több mint ötezer nevelőszülő fogadott be gyermeket az otthonába, Somogybán pedig legalább 1200 gyermek él nevelőszülőknél. ■ Meiszterics E. JEGYZET H kercza IMRE Akadály a polcpénz A POLCPÉNZ június 1-jétől törvénytelen. Eddig csak etikátlan volt. S mint tudjuk, az etika és az üzlet nem mindig esik egybe. Főleg a multik éltek vissza a kiskereskedők esetében, de például olyan nagy cégek áruja is nehezen jutott az áruházláncok polcaira, amelyek a maguk területén meghatározóak voltak, így aztán a helyi pékek kenyere, a tejfeldolgozók terméke, a helyben termett zöldség és gyümölcs hiányzott - s részben hiányzik ma is - onnan. Elfoglalták a helyüket a külföldről hozott élelmiszerek, fogyasztási cikkek. emlékezzünk arra, hogy amikor megnyíltak a megyében a nagy áruházláncok boltjai, nem lehetett ott kapni az ország második legnagyobb vágóhídjá- nak, a Kométának a termékeit. De hiányoztak - és sajnos jórészt még ma is hiányoznak - a somogyi borok, az itt termett eper, miközben a spanyol áru mosolygott a polcokról. nem állítom azt, hogy a polcpénz volt csak az akadály. De azt igen, hogy ez is. Látványos változás persze a most hatályba lépett új kereskedelmi törvénytől sem várható azonnal, de szabályoz: megmutatja, hogy mi a kívánatos, mi az ország, a magyar termelők és végső soron a vásárlók érdeke. Valamilyen módon védi a hazai termelést azzal, hogy egyenlő feltételeket teremt. persze mint minden szabályt, ezt is ki lehet kerülni. Ötletekből nincs hiány. Az azért mégis valami, hogy mától már egyértelmű a tiltás, és nem az erőfölényben lévő áruházak jóindulatán múlik. Be kellene tartani a szabályt a termelők és a fogyasztók érdekében. Tíz évig fizetnek majd a világítás korszerűsítéséért Korszerűsítik a világítást a taranyi önkormányzati intézményekben. Somosi József polgármester elmondta: az óvodában, az iskolában, a művelődési házban és a polgármesteri hivatalban természetes fényt adó, energiatakarékos világítási rendszert szerelnek fel a régiek helyére. Az önkormányzat tíz évig bérli a világítótesteket és a hozzájuk kapcsolódó műszaki eszközöket, ennyi idő alatt fizeti ki ugyanis a munkák és a berendezések árát. Ennek fejében vállalta egy cég, hogy a több millió forintba kerülő korszerűsítést úgy is elvégzi, hogy azért a falu egy összegben nem fizet. ■ Csikós M. Füstfelhő az iskolánál, dohányoznak a diákok Kaposváron a Honvéd utcai általános iskolával szemben parkoló autók mögül füstfelhő száll a levegőbe. Két fiatal fiú cigarettázik. Rövidesen kiderül, hogy tizenkét évesek. Nem zavartatják magukat, a járókelők rájuk sem hederítenek.- Egy éve szívtam el az első szál cigit a haverokkal egy tanítási nap után - mondta egyikük. - Nem mondom, hogy nagyon jólesett volna, de aztán megszoktam és most már rendszeresen rágyújtok. Azt, hogy mi a jó benne, tulajdonképpen nem tudja megmondani.- Minden haverom szívja, akkor én miért ne? - kérdi. A társa csak pár hónapja próbálta ki először a cigarettát s két-három naponta gyújt rá.- Nem igazán tetszik az íze, de unaloműzőnek jó - nevetett föl kényszeredetten. - Az is lehet, hogy hamarosan abbahagyom. De az is lehet, hogy nem. Természetesen egyikük szülője sem tud káros szenvedélyükről. A füst szagát pedig talán csak azért nem érzik meg rajtuk, mert ők is dohányoznak.- Apámék is füstölnek, mint a gyárkémény - erősítette meg egyikük. - A bátyám tisztában van a helyzettel, de nem szól apáméknak - tette hozzá a fiú.- Szerintem agyon is vernének, ha tudnának róla. ■ Sasvári K. Csurgó Tab Lengyeltóti Barcs ■ Hétfő: 7.45-16.00 ■ Hétfő: 7.45-13.00 ebédidő: 12.00-12.30 ■ Hétfő: 7.45-17.00 ■ Kedd: 8.45-16.30 HKedd: 7.45-12.30 iKedd: 7.45-15.00 ■ Szerda: 7.45-13.00 BSzerda: 7.45-12.30 ISzerda: 7.45-15.00 ■ Csütörtök: 8.45-16.30 BCsütörtök: 7.45-12.30 BCsütörtök: 7.45-15.00 ■ Péntek: 7.45-12.30 ■Péntek: 7.45-12.00 BPéntek: 7.45-15.00 Az OTPdirekt telefonos, internetes, és mobiltelefonos csatornái a nap 24 órájában rendelkezésére állnak, melyekkel többek között ■ számlainformációkat kérhet ■ lekötheti megtakarított pénzét, ■ kedvezményesen indíthat átutalást, ■ értékpapír műveleteket végezhet. f < • , f www.otpbank.hu 06-40/366-666 [ . —* f/t A naP 24 órájában bankjegykiadó automátainkból nemcsak készpénzt vehet j t; : ™ fel. hanem lekérdezheti számlája egyenlegét, megváltoztathatja bankkártyája PIN kódját és a napi vásárlási limitét feltöltheti mobiltelefonkártyáját. I .................3 Bí zunk benne, hogy új ügyfélfogadási rendünkkel sikerül megelégedését tovább javítani! Tisztelettel: OTP Bank