Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-12 / 135. szám
2 üüHül MI A VÉLEMÉNYE Vállalna egy rekordot? bodnár István autószerelő, Debrecen: Elmúltam negyvenéves, ezért semmiképp nem vállalkoznék egy ilyen fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő mutatványra. Talán a 18-20 év körüli fiatalok próbálkozhatnának hasonlóval. Kassai Lajos ebben egyedülállót alkotott. Magam is lovasíjász- kodom, Kassai könyve hozta meg a kedvem. Lovagolni korábban is tudtam, majd ötvöztem az íjászattal. BERCSÁK EMESE tanuló, Kaposvár: Nem mernék belevágni egy ekkora feladatba. Tizenhat éves vagyok és négy éve tanulom a lovasíjászatot Kassai Lajos- | nál, ezért pontosan tudom, | micsoda kondícióra van | szükség egy ekkora próba- j tételhez. Bár versenyeken í indultam már, nem lennék képes ekkora kihívásra. Lajoson szinte még a fáradtság sem látszott, végig- poénkodta az egészet. varga zsuzsa színésznő, Kaposvár: Felfoghatatlan, amit Lajos csinált ebben a 24 órában. Mivel magam is lovasíjászkodom, tudom, hogy egy átlagos lovasíjász egy, maximum két óra után elfárad. Az ember a vállában, a kezeiben érzi, hogy mikor elég. Ehhez képest a 24 órás lovaglás hihetetlen teljesítmény. Nemcsak fizikailag, szellemileg is készült rá négy éven át. Láthatatlan műszer az atádi térség útjain R-Tanú elnevezésű, modern technikai berendezést kap hamarosan a nagyatádi rendőrkapitányság. Nagy László rendőr- kapitány elmondta: a kisméretű eszköz mindennemű közlekedési szabálysértés rögzítésére alkalmas, s bármely rendőrautóban, akár a szélvédőn is elhelyezhető. Már nem csak ott kell majd számítani a sebességmérésre, ahol a jól is mert traffipa- xos autók feltűnnek. A kapitányság körzetében bárhol, bármikor mérhetik az autók sebességét, akár civilnek látszó rendőrautóból is. A 300 ezer forintos eszközt pályázattal nyerte a kapitányság. A megyébe öt ilyen berendezés kerül. ■ Csikós M. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 12., HÉTFŐ Pénzt és időt áldoznak polgárőrség Hetven szervezetben háromezren óvják az értékeket Férfias erőpróba. Szira László mezőcsokonyai polgárőr is nekigyürkőzött az ügyességi feladatoknak az iharosberényi polgárőr találkozón Nem nagyon esett szó pincefeltörésekről, fenyőtolvajokról, ócskavasgyűjtőkről és betörőbandákról, s arról se, amikor egy gyanútlan ember útbaigazította a tolvajokat, miközben az autójuk utánfutóján ott hevertek a saját préséből származó vasdarabok. Pedig ha valaki, akkor a polgárőrök sokat tudnának minderről mesélni. Ám ahogy Szablics István, a megyei polgárőrszövetség vezetője fogalmazott: az év 364 napján dolgoznak, ám ez a nap, a megyei polgárőrnap értük van. A megyei szervezet fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte szombaton, a rendezvénynek az ugyancsak születésnapos, 15 éves iharosberényi polgárőrség adott otthont. Gyenesei Istvánt, a megyei közgyűlés elnökét tiszteletbeli polgárőrré választották. Elmondta: Somogybán 70 polgárőrszervezet működik 90 településen, 3000-nél több taggal. 130 ezer szolgálati órát teljesítenek, ami pénzre átszámítva 65 millió forint, s ennél jóval nagyobb érték, amit megvédenék. Főleg, hogy legtöbbjük anyagi nehézségekkel küzd, mint az a beszélgetésekből kiderült. Az ön- kormányzatok ugyan próbálnak segíteni, főleg ahol nagyobb a bűnözés, de így is csak csekély pénzből gazdálkodhatnak. Saját autójukat, pénztárcájukat sem kímélik, tagdíjat fibali János, az iharosberényi tűzoltó- és polgárőr-egyesület vezetője sok leg-gel büszkélkedhet. 76 évesen még polgárőr, s immár 15 esztendeje vezeti a helyi egyesületet. Segítségével, útmutatásával alakultak meg a térségi polgárőr-szervezetek. A polgárőr-érdemkeresztnek az arany, az ezüst és a bronz fokozatát is megkapta, sőt mindegyiket kétszer. Amikor 2001-ben a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség Reményi Samu-emlékéremmel tüntette ki, csak annyit mondott: elnézést, én ezt nem érdemiem meg. 1992 óta - s a megyében elsőként - vont be gyerezetnek és járőröznek, mégis sokszor nekik szegezik az emberek a kérdést: merre voltatok, hogy nem akadályoztátok meg a betörést? Gyenesei István a megye zászlaját és címerét adományozta a somogyi polgárőröknek, továbbá szalagot tűBali János huszonhét évig rendőrként szolgált keket az egyesületi munkába. Tanítási napokon minden reggel ifjú polgárőr-palánták vezénylik az úttesten az átkelést, amikor érkeznek a vidézött fel a házigazdák zászlajára, akárcsak a nagykanizsai határőr-igazgatóság és az országos polgárőr-szövetség. Utóbbi képviseletében Szatmári Gyula azt mondta: a somogyi polgárőrök tevékenysége országosan is kimagasló. ■ Varga Andrea ki buszokkal a diákok. Iharosberényben a kerékpárokat is számítógépes nyilvántartásba vették, s ha elutaznak a háziak, megkérhetik a polgárőröket, hogy tartsák szemmel a magára hagyott ingatlanjukat.- Az én koromban ez már nagy feladat, de aki bűnüldözéssel töltötte élete javát - korábban huszonhét évig rendőr volt - és úgy, hogy nem szakmájának, hanem hivatásának tekintette, annak a zsi- gereibe ivódott. Jó lenne, ha jönne a helyembe egy fiatalabb. Örülök ugyanakkor, hogy sokaknak segíthettem; én és a csapatom. Báli János polgárőr-vezető: elnézést, én ezt nem érdemiem meg A BALATONTÓL... Csorna bécsbe kirándultak a falu lakói. Az utat az ön- kormányzat szervezte és százharmincán jelentkeztek rá. Az utazás költségeit az önkormányzat finanszírozta. Csurgó A II. RÁKÓCZI FERENC Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola művészeti oktatásban részt vevő tanulóinak a munkáiból nyílt kiállítás a Városi Múzeumban. A tárlat egyben a tanévzárója is volt az ötödik évét befejező művészeti képzésnek, (va) Kaposvár egészségnapot tartottak a Kaposvár Plá- zában. Az ingyenes vérnyomás- és vércukorszintméré- sen kívül vetítésen is részt vehettek az érdeklődők, ahol megismerkedhettek a vöröskereszt és a mentő- szolgálat munkájával, (sk) Kereki a repülés hősi halottjairól emlékeztek meg a hét végén. A légicsaták során, 1944. június 16-án Kerekiben lezuhant Pászty István pilóta emlékművénél mintegy húsz civil szervezet, magánszemély, egyesület rótta le kegyeletét. Kisbárapáti harmadik helyezést ért el Haboli Flóra, alsó tagozatos kisdiák Siófokon. A Tóth Lajos versmondó emlékversenyen szerepelt sikeresen, (kj) Nagyatád i6o egykori katona részvételével tartották meg a bajtársi találkozót Nagyatádon. A közös ebéd előtt Gyenesei István országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke és Ormai István polgármester köszöntötte a bajtársakat. A délutáni kulturális bemutatók után zenés-táncos mulatság kezdődött, az egykori katonák estig szórakoztak, beszélgettek a rendezvénynek helyet adó Babay József Általános Iskola aulájában, (csm) Kassai Lajos a hétvégén legyőzte önmagát rekord A kaposdadai lovasíjász huszonnégy óra alatt óól vágta során 5413 nyilat lőtt ki Egyenletes taps hallatszik a dadái völgyből. Ritmusos ütemben biztatják példaképüket a pokrócba burkolt szurkolók. Egyesek már nem bírták a hajnalt és autójukban pihennek néhány órát, mások a fedett pálya oszlopának dőlve hunyják le szemüket. így virrasztanak. Vasárnap reggel hat óra van. Az alacsonyakat pislogó rajongók Kassai Lajos lovasíjász legújabb, 24 órás rekordja miatt jöttek a dadai völgybe.- Ez már fanatizmus. Hihetetlen hogy bírja. Debrecenből jöttem el eddig, hogy lássam: megint megcsinálja! - lelkendezik Budai László. Közben a tö- : meg ujjong, tapsvihar övezi a lo- 1 vasíjász futamát. - Amikor azt kassai lajos minden eddigi lovasíjász-versenyt megnyert és két Guinnes Világrekordot állított fel. 1998-ban versenyszerűen, váltott lovakkal, 12 órás folyamatos lovaglás közben 286-szor vágtatott végig a 90 méter hosszú pályán ezalatt több mint 1000 célzott lövést adott le és 4238,18 pontot gyűjtött össze. Majd négy év felkészülés után 2002- ben reggel 6 órától este 6 óráig tartó rekordkísérleten 323 vágta során, közel 3000 lövéssel, 7126,05 össz- pontszámot sikerült elérnie, jóval megdöntve az előző rekordját Kassai Lajos a harmadik világrekordját állította fel hinnénk, hogy már kezd elfáradni és kevésbé képes a koncentrációra, újra és újra bebizonyítja: ő a legjobb, megint több pontot szerzett, mint az előző vágtánál - örvendezik egy másik szurkoló. A fedett pályánál legalább ötve- nen nézik, filmezik, fényképezik a rekorder minden mozdulatát- Már csak tíz perc Lajos! - nyugtatja egy hang a rekordert, aki visszakiált: - És akkor kezdjem újból? - mire kitör a nevetés. Az utolsó két vágtához teljes harci díszbe öltözik a lovasíjász. Tapsvihar és biztató kiabálás övezi a végső futamot. A virrasztó barátok beszaladnak a pályára, körbeállják példaképüket, majd hirtelen néma csend.- Ez a 24 óra igazából húsz év munkáját jelenti - szólal meg Kassai Lajos és megköszöni a résztvevőknek, hogy kitartottak mellette. A fiúk szinte letépik a lováról és huszonnégyszer dobják a levegőbe, pezsgővel locsolják, majd sorban megölelik a férfit. A fáradt rekorder csak néhány mondatot mond, többek között azt, hogy ezzel vége. Nem akar több rekordot felállítani, kizárólag az imádott sportjának élni. És persze még egyet: tanítani. Kassai Lajos az elmúlt huszonnégy órában 661 vágta alatt 5413 célzott lövést adott le. Erre a világ egyetlen lovasíjásza sem képes. Kassai Lajos magát győzte le. ■ Meiszterics Eszter Minden lovasíjász-versenyt megnyert