Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-23 / 119. szám
2006. MÁJUS 23., KEDD 10 KÉK TÜKÖR&MŰSOR WffTTMEWI Keresett testvérpárt kaptak el a rendőrök KETTŐS ELFOGÁST hajtottak végre a Taszári Rendőrőrs járőrei május 20-án Batéban. A lakossági bejelentésben megjelölt családi házhoz rendőrkutyával érkeztek a járőrök, akik gyorsan, mindenféle ellenállás nélkül elfogták azt a 20 és 24 éves kaposkeresztúri testvérpárt, akik ellen a Szekszárdi Városi Bíróság adott ki korábban elfogatóparancsot (sk) Nyitott ajtó segítette a balatoni tolvajt besurrant egy tolvaj a nyitott ajtón keresztül egy bala- tonszárszói nyaralóba vasárnap délután. Az illető készpénzt, használati tárgyakat és okiratokat lopott el az ott lakóktól mintegy 200 ezer forint értékben, (sk) Feleségét késelte meg a fürdőben kezdeményezte a rendőrség annak a férfinak a letartóztatását, aki vasárnap este a szegedi fürdőben megkéselte a feleségét. Az asszonyt családi okok miatt szúrta mellkason a támadó, a nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HU Bíróságon a számlagyártok tárgyalás Az ügy központi figurájának tartott férfi máig nincs meg Az egyik védő, Zamecsnik Péter (jobbra) kénytelen volt a hallgatók közé ülni, a pulpituson nem jutott neki hely Öt évvel a nyomozás megkezdése után bíróság elé került a vecsési számlagyárosok ügye. Az ötvenhárom vádlottat kétmilliárdos kárt okozó adócsalással, csalással és okirathamisítással vádolják. Nagy Eszter Dóra Nem jutott ülőhely a vecsési számlagyár perében az összes védőnek az erre kijelölt pulpituson. így az 53 vádlottas ügyben az ügyvédek a hallgatóság soraiba kényszerültek, de olyan is akadt, aki a vádlottak padján tudott csak helyet foglalni. Az eljárás tegnap vette kezdetét a vádirat ismertetésével, a vádlotti meghallgatásokat ma kezdik meg a Fővárosi Bíróság úgynevezett esküdtszéki termében. A Tokics Péter és 52 társa ellen indult büntetőper nyomozása 2001-re nyúlik vissza. Akkor az adórendőrség ismeretlen tettesek ellen kezdett nyomozni, akik hajléktalanok és külföldiek adataival alapítottak fantomcégeket. Ezeknek a társaságoknak csak annyi volt a feladatuk, hogy számlákat gyártsanak. A befogadó cégek adóbevallásaikban a fiktív dokumentumok után visszaigényelték a társasági és forgalmi adót. A számlagyártó fantomcégek száma mintegy 120-ra tehető, a fiktív számlákkal okozott kár pedig mintegy kétmilliárd forint. A nyomozó hatóság később megállapította: a számlakibocsátó cégek feletti ellenőrzést Tokics Péter és társai gyakorolták, de a vádlottak padjára került több, a számlákat befogadó cégvezető is. Az ügy a 2002-es választások előtt azért kapott nagy hangsúlyt, mert az első gyanúsítottak egyike Balázs Tamás vecsési MSZP-elnök lett. Az azóta minden tisztségéről lemondott politikust az akkori választások második fordulója után három nappal helyezték szabadlábra, és a perben tizenhatodrendű vádlottként jelenleg többrendbeli adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolják. Az adónyomozók 180 személyt gyanúsítottak meg, de közülük csak nyolcvan ellen javasoltak vádemelést. Összesen ötvenhármán kerültek a vádlottak padjára, többen a csekély elkövetési érték miatt ügyészi megrovással úszták meg a pert. Egyvalaki azonban hiányzik az eljárásból, ő Holánszky Péter, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, és évek óta a nyomát se találják. A nyomózó hatóságok szerint Tokics- csal ő irányította a szervezetet. Rendőrségi kutya találta meg az idős férfit az erdő legmélyén Sikeresen megtaláltak egy idős férfit a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai. A 89 éves kaposvári férfi eltűnésének ügyében közigaztatási eljárást folytattak, miután 69 éves felesége bejelentette, hogy miközben a zselicszentpáli útnál lévő hétvégi házánál tevékenykedett, férje eltűnt. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a kutatást tekintettel arra, hogy a bejelentés szerint az eltűnt férfi öregkori szenilitásban szenvedett. Félő volt, hogy a telekre nem talál vissza. A kutatócsoport este nyolc óra körül indította útnak speciálisan személykeresésre kiképzett kutyáját, és két óra keresés után az erdő mélyében épségben megtalálták az eltűntet. ■ Sasvári K. Lezárták a nyomozást a gyilkos ellen Lezárta a nyomozást a rendőrség B. Ferenc ellen, aki tavaly kidobta a hatodik emeletről a vele időző prostituáltat. A 25 éves nő a helyszínen szörnyethalt. A férfi később elismerte, köze van a lány halálához, állítása szerint bántalmazta áldozatát, de az véletlenül esett ki az ablakon. TELE17IZI0-MUSOB *0 iJ w kJ 'H fi itvr-hét. AJÁNLÁSÁVAL 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 8.50 Receptklub (ismétlés) 9.00 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 Laktérítő 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka; Stahl konyhája 9.05 Szóda Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! MrnHHMH 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradé 5.50 NAP KELTE 9.00 Szeretni kell (német sorozat -13/10.) 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 12.00 Híradó délben MmHH 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 11.00 Válaszd a tudást! - Jobbulást! 11.30 Delta plusz VIASAT 3 .....MM 6. 00 TV Shop 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) ® 8.00 A körzet (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © RÓNA 1Élá!líBll#llÉlll 6.00 REGGEL 8.00 Kikötő (ismétlés) 8.30 Isten kezében (ism.) 9.00 Bioritmus 9.15 Az elnök emberei © (amerikai sorozat - 44/17.) 10.00 Csak ha ugatok 10.15 Szelíd kérlelhetetlenség spektrum'VHHHI 6.00 Ember és állat- A közös utazás © 7.00 Izgalmas ízeltlábúak 8.00 Balrd és a televízió 9.05 Kiskorúak mentális egészsége (2.) 10.10 Lovasok (17-18.) 11.20 Rosemary útra kel 13.15 TELHETETLEN NŐFALÓ (am. vígjáték, 1989) 95' © 'g 15.05 Disney-rajzfilm |H 15.30 Csacska angyal M (argentin sorozat-39.) kJ 16.30 A szembesítőshow © 'W 17.30 Akibeszélőshow© fi 18.30 Híradó Esti kiadás 12.05 Játékidő 13.10 Dániellé Steel: TITKOK (amerikai romantikus film) 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. - 207.) 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.55 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 52/3.) 14.50 Kormányváró 15.20 Szerelmek St-Tropez-ban (francia sorozat-74/21.) 16.24 Maradj velünk! 16.30 Katolikus krónika 12.01 Angolka 12.25 Utazás Frankofónlába 12.55 Miért? 14.15 Kívül-belül 14.25 Hagyományok Háza 14.50 Márai Sándorra emlékezünk (31') 15.25 Nap-nyugta 12.10 Vészhelyzet (ism.) © 13.10 A körzet © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Talpalatnyi zöld 14.25 Élet a földön 14.55 Szardíniái hangulatok 15.10 Varázslatos utazás a Golf-áramlattal 16.00 Halak, vizek... 16.30 Világunk 12.20 Kutyaábécé 13.35 Irán a természetbúvár szemével (1.) 14.30 Ikrek: örömés küzdelem 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Ötcsillagos utazások (angol útleíró sorozat, 16.) 16.40 Ki hitte volna? (3.) 19.00 Fókusz © 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.00 Vészhelyzet ® (amerikai sorozat) Kell egy kis áramszünet Fsz.: Noah Wyle, Laura innes. Mekhi Phifer, Alex Kingston, Gorán Visnjic 17.30 Hetedik mennyország (amerikai vígjátéksor.) A szavazás 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Nem a te napod! © Szórakoztató show-músor 17.25 18.00 18.24 18.50 19.30 20.05 20.20 A NAGY Vita© Híradók Esti mese Szomszédok (magyarsorozat) Híradó este Sporthírek. Időjárás Önök kérték! Gobbi Hilda felvételeiből Életképek (magyar sorozat - 50.) 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese Marci és a kapitány (magyar bábfilmsorozat) 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.05 Filmidő Világokon át (12/11) 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 Nevess csak! © (kandikamera-show) 19.00 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 20.00 Kémkölykök© (amerikai akcióvígjáték) 85' Fsz.: Antonio Sanderas, Carla Gugino, Alán Cumming 17.30 Kikötő 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 33.) 20.00 Plusz-mínusz egy nap © (magyar film, 1973)92' 21.35 Híradó. Sport 22.00 Közbeszéd 17.35 Az amur leopárd © 18.35 A Broadway (3.) © Nincs egyebem, csak a remény 19.45 Rlver Cottage meséi Szokások és rítusok; A folyó és a tenger 20.55 Koktélábécé 22.05 Határtalan határok Németország és Lengyel- ország; Bolívia és Brazília 22.05 AGraceklinika© (amerikai sorozat) Tagadj, tagadj, tagadj! 22.55 Ecopoly(7.) 0.05 Találkozások - este © 0.20 Éjjeli randevú 1.05 Vb-lexlkon 21.50 Montecarlo © (magyar vígjáték, 2004) 83' Fsz.: Koltai Róbert, Pikali Gerda, Mucsi Zoltán 23.35 Moziverzum © 0.05 Tények este 0.35 Mindörökké zsaru ® 21.05 Kedd 21 22.00 Kedd este 22.45 Kultúrház 23.25 Híradó. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.40 Provokátor © 0.10 A NAGY Vita© 22.00 Szeretők és titkok © (olasz krimisor. - 6/1.) 98' Fsz.. Monica Guerritore 23.40 Záróra 0.30 TS - Motorsport 1.40 Membrán 2.05 Századunk 21.55 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.55 X-akták © (amerikai sci-fi sorozat) 23.55 Latin szeretők © (amerikai erotikus sorozat) 0.55 Miami helyszínelők 22.20 Mindentudás Egyeteme 23.25 Az elnök emberei © (amerikai sorozat - 44/28.) 0.10 A szerelem bajjal Jár (angol sorozat - 6/2.) © 1.35 Duna Sportaréna (magyar sportműsor) 23.15 Katasztrófák évszázada (5.) © Lángok poklában 0.10 Háború színesben - Francia szemmel (francia dók. sor., 1.) © 1.05 Életben maradni © w o % TJ X tí O HÍR TV ’MffitoWlÉil ................... ...:................................................ 15 35 Európai híradó. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport 1735 Csintalan. 1830 1 Hírek. 18.35 És# gyors. 19.00 Híradó. Sport 1935 Esti gyors. 2035 Lapzárta . 21.00 Híradó 21. 2125 Sport 2135 Click. Informatika. 22.00 Híradó. Sport 22.40 BBC-híradó. 23.05 Vörös és fehér. 2335 Lapzárta. MAGYAR ATV HÁLÓZAT 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1625 Speed Limit 16.55 Bűvölet. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Itthon Európában. 23.00 Híradó. Sport. 2325 Többet ésszel! 035 Vidám vasárnap. 1230 Heti filmajánló. 14.00 Színházi magazin. 1430 Csillagszem. 15.00 Bencze-show. 1530 Akai] élni! 16.00 Pénzhalász. 17.00 Dokumentumfilm. 1730 Csacska angyal. 1830 Fantasztikus utazás (am.-angol sci-fi - 2.). 2030 Hírháló. 21.00 Kutyám, a filmsztár. 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. EUROSPORT 9.3Ó Labdarúgás Nemzetközi U-21-toma 1030labdarúgó-vb, magazin 12.00 Labda- rúgó-vb lég. Spanyoto. 14.00 Kerékpár 15. sz. 15.00 Kerékpár 16. szak. 1730Labdarú- gó-vb 19.00 Labdarúgás 1930 Rali magazin 20.00 Rali-vb 2 L00 Ökölvívás 23.00 Póker 24.00 Labdarúgás SPORT I DISCOVEHY 8.30 Mai helyzet, 8.45 Labdarúgás. 11.45 Shell-RenaultClio-kupa. 12.45 Spanyol labdarúgás. 14.15 Sakkmagazin. 14.45 Kosárlabda. 17.15 H20-magazin. 17.45 Férfi kosárlabda. 20.00 Mai helyzet. 20.15 Rögbi- magazin. 21.15 Labdarúgás. A vb-k története (3.). 24.00 MotoiShowl. 0.45 Női röplabda. hbő—mmmm 630A tao harcosai 8.10 Felvétel indul! 835 A 323-as járat tragédiája 10.05 Zsarulesen 2.11.55 Luther 13.55 Deszkások 15.40 A tizedik nyár 1720 Mozi! Mozi! Mozi! 17.50 Szerelem sokadik látásra 19.35 Idövonal 2130 Törtetők 22.00 Deadwood 23.00 Bíbor folyók 2. - Az Apokalipszis angyalai 13.30 Összeesküvések górcső alatt 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Hogyan csinálják?. 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni!. 17.00Tűzlo- vagok. 1800 Gigászi építmények. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Hogyan történhetetta baleset?. 22.00 Szellem- járás. 23.00 Amerikai hotrodok. 24.00 Dr. G. 'O W fi 1 KAPÓS TV BOGLÁR TV 08.00 Képújság 17.00 Dokumentumfilm 1730 Flört ismétlés 18.00 Géniusz ismétlés 1830 Közelkép: Ghymes - 2002 18.59 Út- ravató 19.00 Kapospont-a Kapós Tvhírmű- sora 1920 Kapós Sport 1930 Fórum - té- ma: Regionális Operatív Program 19.59 Útra- való 20.00 Kapospont ism. 20.20 Kapós Sport-ism. 2030 Hírháló 21.00 Kutyám, a filmsztár - olasz családi komédia 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Útravaló, Ka- pospom. Kapós Sport • Napközben folyamatosan képújsághírekkel, közérdekű információkkal 19.00 Sportmagazin (foci, kézilabda) 19.15 Híradó 19.35 Rejtjelek - riportmagazin 20.00 Rég idők majálisa: Alkotás u. 1992. 22.00 Ismétlések 23.30 Képújság CSÜR0O TF 16.03 Hólabda - ism. 16.08 Csurgói Híradó l.ism. 16.00 Kommentárnélkül- ism. 16.30 Háttér- ism. 17.00 Dokumentumfilm 20.30 Hfrháló - az orsJSg hírei 21.00 Kutyám, a filmsztár - olasz családi komédia 23.00 Mindörökké Júlia! - argentin filmsorozat 17. rész S10TV MARCALI TV 16.30 Hírek, időjárás, információk, dokumentum- és ismeretterjesztő kisfiimek, sorozatok 21.00 Esti film 19.05 Sporthíradó 2030 Hírtiáló 21.00 Kutyám, a filmsztár - olasz családi komédia 23.00 Mindörökké Júlia! argentin filmsorozat helikon rabig liiii 7.00-9.00 a Helikon rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS élő kívánságműsora 13.00 Krónika 13.0818.00 Délutáni Randevú 1830A nap vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Interaktív kívánságműsor b1Sí5í”m5íS í U - ? Hírek, információk, időjárás, érdekességek. Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- kívánságműsora 19.00 DanceClub REGIÓ RÁDIÓ' 9.00- 12.00 Jó pihenést! Válogatás a hét érdekes riportjaiból, körkép, információk, érdekességek, hírek, időjárásjelentés 12.00 Hírek 15.00 Jelige 16.00-18.00 Dél-után...-A Régó rádió délutáni információs műsora hé rekkel, riportokkal, útinform- és időjárásjelentéssel 19.00-22.00 Új Estidőben IA Régó rádió szórakoztató műsora telefonos játékokkal. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: 9.00- 10.30,20.00-20.30, német nyelvű: 1030-12.00,19.30-20.00, szerb nyelvű: PETŐFI RÁDIÓ IBII 4.00 ötönként UíréK, Időjátö's 6:03' KiVáh- ságreggel 9.15 Petőfi-délelött920Stúdióbeszélgetés 10.10 A vélemény szabad 11.05 Sport 12.00 Jó ebédhez szólanóta 14.00Te- rep-járó 16.01 Múzeum körút 131.16.30 Gordíusz-játék-tér 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Francia négyes 19.15 Zenevilág - világzene 20.00 Kitekintő 21.04 Az üres tér 22.00 Egy férfi, egy nő 23.00 Sp.híradó 23.15 A Szalóky Classic Jazz Bánd koncertje 0.10 Éjszaka... KOSSUTH RÁDIÓ 539 Falurádió 9.04 Napközben 1135 77 Ünnepi könyvhét, 2006. 12.02 Krónika 12.40 Ki nyer ma? 1330A katolikus egyház félórája 14.10Társalgó 15.05Szóljon hozzá! 1615 Magyarországról jövök 17.05 Világóra plusz 17.45 Kék bolygó 19.00 Határok nélkül 1930 Sportvilág 19.50 Esti mese 20.04 Aranyemberek 2035 77. Ünnepi könyvhét 21.05 Mesélő krónikák 2135 Népdalok 21.55 Gyöngyszemek 2230 Tér-idő 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből i w ij g ►9 'W