Somogyi Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-15 / 112. szám

További magánosítás? privatizáció Nem jó gazda az állam a gazdasági szakértők szerint mernem Olcsóbb lehet a vezetékes telefonálás TfZ-ÖTVEN százalékkal csök­kennek négy jelentős veze­tékes szolgáltató (Magyar Telekom, Monortel, Emitel, Invitel) összekapcsolási dí­jai a Nemzeti Hírközlési Ha­tóság Tanácsának határoza­ta szerint. A szolgáltatók így mérsékelhetik áraikat. Fehérítenék az építőipart együttműködési megállapo­dást írt alá az APEH a Ma­gyar Építőanyag-ipari Szö­vetséggel valamint tagszer­vezeteivel arról, hogy a jövőben együttműködnek az iparág tisztábbá tételéért. Az építőanyag-ipar tavaly több mint kétezermilliárd forintos árbevételt ért el. Rekordot döntöttek a biztosítók KÉTSZÁZMILLIÁRD forint fölé emelkedett az idei első há­rom hónapban a biztosító- társaságok díjbevétele. Az összesen csaknem 207 mil­liárd forint közel 17 százalé­kos növekedést jelent a ta­valyi utolsó negyedévhez képest. Ilyen ütemben utol­jára 2002-ben bővült a biz­tosítási szektor. A Malév a legpontosabb európai légitársaság A legpontosabb európai lé­gitársaság a Malév az Euró­pai Légitársaságok Szövet­ségének első negyedévi összesítése szerint, amely 25 rövid és középtávon köz­lekedő légicéget vizsgált meg. A Malév járatai 88,9 százalékos pontossággal in­dultak és érkeztek meg szemben az átlagos 77-79 százalékkal. Privatizálni kellene azo­kat az állami vállalatokat, amelyek jobban működ­nének a magántőke bevo­násával - hangoztatják gazdasági szakértők, illet­ve a kisebbik koalíciós párt. Az egyszeri bevéte­lek azonban nem oldják meg a költségvetés prob­lémáit. Tóth Marcella Privatizálni kellene azokat az ál­lami tulajdonban lévő vállalato­kat, amelyek nem szükségesek az állami alapfeladatok ellátásá­hoz - szorgalmazza a kisebbik koalíciós párt. Kuncze Gábor pártelnök egy múlt heti televí­ziós műsorban kifejtette: még mindig vannak olyan vagyonok állami tulajdonban, amelyek piaci körülmények között jobban működtethetők. A pártelnök pél­daként a MÁV árufuvarozási ré­szét, a Volán-társaságokat és a Szerencsejáték Zrt.-t említette. Mindezt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter is alá­támasztotta egy másik televíziós műsorban. A példaként felhozott állami vállalatok közül a Magyar Államvasutak, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamosművek, illetve a Magyar Posta tartós ál­lami tulajdonban vannak a pri­vatizációs törvény szerint. Vagy­is eladásukhoz módosítani kelle­ne a jogszabályt. „Értékesíteni kell az ÁPV Zrt. tulajdonában lévő vagyont” - hangoztatja Mihályi Péter egye­temi tanár, közgazdász is. Nehe­A privatizálható vagyon je­lentős részét már eladta az ál­lam. Míg a kilencvenes évek elején még 1859 cég volt álla­mi tulajdonban, addig 2006-ra már csak 90 eladha­tó és 38 részben vagy teljesen tartós állami tulajdonú cég maradt az ÁPV Zrt. kezelésé­zen indokolható, miért maradja­nak állami tulajdonban az érin­tett társaságok. Véleménye sze­rint a nyereségesen működő Sze­rencsejáték Zrt. eladása esetén ugyanúgy hozzájutna a költség- vetés a társaság adóbefizetésé­hez, függetlenül attól, hogy a cég állami kézben van vagy sem. Ráadásul a szerencsejáték-szer­vezés nem tartozik az állam alapfeladatai közé. A Malév, a MÁV és az MVM is hatalmas veszteséget termel. Ezért hosszú távon is jól jöhet ki a költségve­tés az értékesítésükből, mivel nem kell évente átvállalni az ál­ben. A rendszerváltás és 2005 között összesen 2533 milliárd forint bevétel folyt be privati­zációból és vagyonhasznosí­tásból. Az elmúlt időszakban a Budapest Airport 75 száza­lék mínusz egy szavazatának eladása volt a legjelentősebb megánosítási lépés. lamnak a társaságok felhalmo­zódott adósságait. Meg kell vizsgálni, mely cé­gek milyen területeit lehet elad­ni, melyek azok, ahol a magán­tőke bevonásával javulhat a szol­gáltatások színvonala - mondta el lapunknak Csaba László köz­gazdász, a Közép-Európai Egye­tem (CEU) tanára. Az államnak csak azokat a vállalatokat kell megtartania, amelyek közérde­kű vagy olyan tevékenységet folytatnak, amellyel más válla­latok nem foglalkoznak. Ilyen te­rület a környezetvédelem vagy a jogbiztonság fenntartása. A gazdasági szakértők egybe­hangzó véleménye szerint azon­ban csak azért nem szabad pri­vatizálni, hogy abból az állam­nak bevétele származzon. Azért szabad csak privatizálni, hogy azáltal javuljon a szolgáltatá­sok színvonala. Az állami va­gyon eladásából származó be­vétel ugyan csökkenti az állam- háztartás hiányát, de hosszú tá­von nem javítja a költségvetés helyzetét. Megszűnt a cég futunk a pénz után károkozás Olvasónk új bútorokat és konyhaszek­rényébe páraelszívót ren­delt. A bútorok egy része nem érkezett meg. Többek között a páraelszívós kony­haszekrény fele sem. Idő­közben megszűnt a cég. Próbálják mégis megtalálni a céget, illetve vezetőjét, mi­vel hibás teljesítés történt - mondja Magdus Ágnes, a Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezető főtaná­csosa. Ezért be lehet perelni a bíróságon a vétkest. A cégbíróság minden vállal­kozást számon tart, így a megszűnt társaság ügyveze­tőjének a nevét is ott tudhat­juk meg. Amennyiben a cég felszámolással szűnt meg, felvehetjük a kapcsolatot a biztossal, aki szintén tudja a keresett személy nevét. A bírósághoz kártérítésért és az üggyel kapcsolatos ösz- szes járulékos költség megfi­zetéséért fordulhatunk. Meg­történhet ugyanis, hogy so­kat kell telefonálnunk, netán szabadnapot kell kivennünk az ügy miatt. Márpedig a bajt a felszívódott cég zúdí­totta a nyakunkba, nekik kell felelniük a következmé­nyekért. Sok gondot levehet a vállunkról, ha ügyvédet fo­gadunk. Sokan nem fordul­nak jogi szakemberhez, mondván: túl drága és mace- rás az egész. Sajnos a gazfic­kó vállalkozók pontosan ezt a csüggedést használják ki. Sorra csapják be az embere­ket, gondolván, tetteiknek nem lesz következménye. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Tizenöt év alatt elkopott a közvagyon többsége HIRDETÉS Citibank lekötött betét Kiugróan magas kamattal! 7% kamat 100% lekötött betét Tisztán Kaposvár, Fő utca 7. Tel.: (82) 528-170 H-P 8-16 www.citibank.hu _í5ríu~.~l„ EBKM: 7,00% CltlUSDK A 3 hónapos futamidejű, automatikusan megújuló, legalább 200 0D0 forintot elérő összegű betétlekötés eseten, a süszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7.00% -E3kt>l: 7.00%). feltéve, hogy az így lekötni szándékozott összeg a Bankon kívüli forrásból származik A belét kamaia csak az automatikusan magújuk) lekötés első - 3 (hárem) hónapos - periódusára érvényes. A betéti szeaóiíés részletes fcírását 3 Citibank Zrt. Lakossági Banki Szolgáltatásainak ÁRaiáaos Üzleti Fettételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Díjfeltételek n minősül különleges ajánlatnak. tartalmazzák. Jelen hirdetés nem s­hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank bel- és külföldi pénzpiaci feltételektől függően - a kondíciók egy­oldalú módosítási jogét fenntartja. A Citibank Zrt.-a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. Megdobnák az inflációt a tervezett intézkedések A szakértők által indokoltnak tartott 12 százalékos fogyasztói gázárdrágulás miatt - a tovább­gyűrűző hatással együtt - ösz- szességében akár 0,5-0,6 száza­lékkal nőhet az infláció. A 15 százalékos áfakulcs esetleges felemelése révén decemberre akár 4 százalékra is szökhet a fogyasztói árindex. ■ T. M. HIRDETÉS Nyerésben a fogadóirodák futball-vb Duplázódnak a tétek a világbajnokság alatt Komoly bevételnövekedést köny­velhetnek el az előzetes számítá­sok szerint a magyarországi fo­gadóirodák a nyári labdarúgó-vi­lágbajnokság alatt. A Szerencse- játék Zrt.-nek egy átlagos évben 8-10 milliárd forint bevételt ter­melnek a sportfogadások. „A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a foci-vb és Eb, valamint az olim­pia évében egy-másfél milliárd forinttal megnő a sportfogadá­sok bevétele, erre számítunk idén is” - mondta el kérdésünk­re Somorai László, a társaság szóvivője. Az idei évre tervezik, hogy beindítják az internetes fo­gadást a tippmix esetében, de ez nem biztos, hogy a világbajnok­ságig megvalósul. A világbajnokság ideje alatt lepi­pálhatják az állami céget az on­line fogadóirodák. Becslések sze­rint a négy internetes portál for­galma 1,4-1,8 milliárd forint kö­rül alakul majd a vb alatt. „A szo­kásos havi bevételek 80-100 szá­zalékos növekedésével számo­lunk” - közölte érdeklődésünk­re a Sportingbet magyarországi képviselője. A cégnek jelenleg A brazilok győzelme éri a legkevesebbet 34 ezer regisztrált tagja van az interneten, de a világbajnokság végére szeretnék elérni a negy­venezres határt. A Sportingbet nem tervezi a világbajnokság­hoz kapcsolódó rendezvények támogatását. Inkább akciókkal próbálja fogadásra bírni az em­bereket, például visszafizeti a vesztes téteket. A Sportingbetnél már most le­het fogadni a világbajnokság végső győztesére. Jelenleg Bra­zília elsősége ér a legkevesebbet: a csapatra fogadók pénzük 3,75- szörösét nyerhetik meg. Német­országot tartják a második leg­nagyobb esélyesnek: a csapat győzelme 8,5-szeres pénzt hoz­na. Brazília és Németország győ­zelmére is milliós nagyságrend­ben érkeztek már a tétek. A má­sik véglet Trinidad és Tobago, amelyek elsősége 1500-szoros pénzt ér. ■ B. K. GA Z DAS 3 £ CSALÁDI HÁZAK. NYARALÓK. KERTI ÉPÜLETEK SlKPALA- Mj FEDÉSÉNEK FELÚJÍTÁSÁHOZ , ■ bontás nélküli felújítás ■ tóvd krv.teezósi • aó pfjtjjjüjM ? a munkaiatok alatt sem ázik be lakása jjj ■ házához illő piros, zöld, illetve dolomit- | szürke színekben, hódfarkú és Ha ön Villás Kivitelező partner igényeljen Villás Partnerkártyát és új, téglány éljen a kedvezményes lehetőségekkel! Részletek a wwvv.villas.hu mintázattal weboldalon vagy területi képviselő kollégáinknál. Keresse az elfogadó- helyeket a Villás termékeket forgalmazó kereskedőknél! ^ A Vita Hongért* Wt szaktanácsadói héfoiata. Budapest Stump Andrásáé jíi-;2C-45-39e. Haraszti László 30/96-97-161. Máriáss László 30/20-45-*)7 ■ i nMafliwcTU* Tawildl Gyula »9S 97 159* 0-n M8By*ro.*Zi Itráty-Pato INatta ^ ill'r! »7ü-45*W Szász <fí ’63« F Mjfly.-u.L-H) Román Csaba 3Q**97 I60«D-My«áa«ywwwaí Wtncze Ftrwic 30*4 2* 706 ^0^ éT Villás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom