Somogyi Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 17. szám

2 2006. ÁPRILIS 30., VASÁRNAP KOZELET, GAZDASAG, POLITIKA HIRSAV Megtalálták a merénylők sofőrjeit Egyiptomban az egyiptomi biztonsági erők őrizetbe vettek egy egyipto­mi és egy palesztin férfit, akikről feltételezik, hogy a Sínai-félsziget két különböző helyén történt e heü me­rényletek helyszínére fuva­rozták azok elkövetőit. A gya­nú szerint az egyiptomi férfi vitte az akciót megelőző este a félsziget központjából a délkeleti Dahab üdülőhelyre azt a három merénylőt, akik 18 embert, köztük egy ma­gyar nőt öltek meg. Sólyom László állást foglalt a Tubes mellett „A tubes olyan alku volt, amely még képviselhető”- jelentette ki tegnap a Bazsarózsa túrán részt vevő Sólyom László államfő a mecseki NATO-lokátorállo- más helyszínéről kapcsola­tos vitában Pécsváradon. Kábítószert találtak a brit védelmi miniszternél kis mennyiségű kábítószert talált a rendőrség John Reid brit védelmi miniszter ott­honában, de a szombati közlemény szerint a politi­kus nem gyanúsított az ügyben. Az egy grammnál kisebb mennyiségű, hozzá­vetőleg 85 penny (320 fo­rint) utcai értékű vadken- derszármazékot Reid skó­ciai választókerületi ottho­nában lelték meg, amikor a házban a rendőrség bizton­sági rutinellenőrzést tartott. Több nő jelentkezik felvételezni, mint férfi továbbra is a nők szeretné­nek nagyobb arányban be­kerülni a felsőoktatási in­tézményekbe, az idei több mint 131 ezer jelentkezőnek 59 százaléka nő, s csak 41 százaléka férfi - derül ki az Országos Felsőoktatási In­formációs Központ legújabb elemzéséből. A nemek ará­nya évek óta hasonlóan ala­kul, tavaly a jelentkezők 58,6 százaléka volt nő, bár végül a felvettek között a nők túlsúlya valamelyest enyhült. Hibás oltás több ezer gyereknek rossz vakcina Sem a gyártó, sem a szállító nem vállalja a felelősséget Milyen következményei vannak, ha legalább 1200 kisgyermek hatástalan ol­tást kap? Mi történik, ha ezért senki sem vállalja a felelősséget? Dreissiger Ágnes Gulyás Zsolt féléves kisfia a ne­gyedik kötelező oltását kapta 2005 decemberében. A törvény szerint a háziorvosnak tájékoz­tatnia kell a szülőket arról, ha a piacon 'új oltóanyag is kapható, így Gulyásék is kaptak értesítőt az alternatíváról. A szülők tá\& kozódtak, majd úgy döntöttek: a diftéria, szamárköhögés, teta­nusz és újszülöttkori agyhártya­gyulladás megelőzésére szol­gáló anyagért inkább fizetnek, de szeretnék, ha gyermekük egy korszerűbb, kisebb ható­anyagú oltást kapna. A gyereket beoltották, áprilisban pedig jött a második értesítő, szintén a há­ziorvostól: „2005. december 20. és 2006. március 31. között kor­látozott számban olyan Infanrix- Hib oltóanyagok kerültek forga­lomba, amelyek egy része a hű­tőlánc sérülése miatt valószínű­leg nem volt hatékony. Mivel az Ön gyermeke a szóban forgó ol­tóanyaggal lett beoltva, az elvárt védelmi szint feltehetőleg nem alakult ki szervezetében." A le­vélben még tájékoztatták a szü­lőket, hogy a beadott oltás ve­szélyt nem jelentett a gyerekre, a legjobb mégis az, ha újraoltják a kicsit A tavaly megváltozott rend ér telmébcn a babák elvileg keve­sebb oltást kapnak, ez viszont csak azokra vonatkozik automa­tikusan, akik 2005. október 31. után születtek. Bár Gulyásék gyermeke ez előtt született, a szülők azért döntöttek mégis , úgy, hogy a negyedik kötelező oltást már az új oltóanyaggal kapja a kisfiú, mert arról sok biztatót hallottak. Gulyásék próbálták kideríte­ni, kinek a felelőssége a meg­rongálódás, szerettek volna hi­vatalos állásfoglalást is kapni az , újraoltás esetleges veszélyeiről is, de nem sokra jutottak. Megkerestük a szóban forgó Nagyjából 4500 adag vakcinát adtak el a gyógyszertárak, mire kiderült: egy részük biztosan megrongálódott oltóanyag gyártóját, a Glaxo- SmithKline-t (GSK), ahol a vak­cinaegység vezetője, Orosz Zol­tán már tudott a történetről. Az Infanrix-Hib nevű oltóanyagot a cég belgiumi gyárában készítet­ték, ahonnan a szokásoktól elté­rően tavaly decemberben repü­lővel szállíttatták Magyaror­szágra. „Mindig kamionnal, hű­tőládákban hozatjuk a vakciná­kat, mivel azonban a hazai pati­kák év végére kifogytak az em­lített oltóanyagból, sürgősen szükség volt a pótlásukra. Ezért döntöttünk a légi szállítás mel­lett” - mondta. Az oltóanyagok­ban lévő mikroorganizmusok nagyon érzékenyek a hőmérsék­let-változásokra, így azokat szi­gorúan 2 és 8 C-fok között kell tárolni. A vakcinákat százasá­val teszik egy dobozba, minden pakkban hőmérséklet-regiszter van, így tehát pontosan nyomon követhető, ha kikerül az előírt hőmérsékleti zónából a csomag. Belgiumból összesen 51 kar­tont, azaz 5100 adagot adtak fel, és a feladáskor beindították a re­gisztert is. A járat december 2-án landolt Budapesten, s mivel az pénteki napra esett, a hét végét az oltóanyag a repülőtéren töl­tötte. Orosz Zoltán azt mondja, ők december 5-én, hétfőn vették át a csomagot, ami - bár azt egy raklapon adták fel - két darab­ban érkezett meg a törökbálinti székhelyre. Ők belenéztek a szállítmányba, ám nem gyana­„Mi úgy adtuk át a csomagot, ahogy kaptuk” A szállító a Budapest Airport Handling Kft. volt A cég ügy­vezető igazgatója, Linburger Lóránt azt nyilatkozta: amíg az oltóanyag az ő kezükben volt, minden az előírásoknak megfelelően történt, és ennek dokumentumait most is őrzik. „Mi úgy adtuk át a csomagot, ahogy kaptuk. Azt viszont nem tudjuk garantálni, hogy a csomagot az előírásoknak megfelelően kaptuk: ennek megítélése nem tartozik ránk. ” kodtak, mert az átnézett dobo­zokban nem mutatott ki hibáso- dást a regiszter. A cégénél március végén jöt­tek rá: valami nincs rendben. A szokásos rutinellenőrzéskor találtak olyan számlálókat is, amelyek el voltak színeződve, tehát jelezték a hibát. Idővel vi­lágossá vált számukra, hogy a regiszterek abból a csomagból maradtak, amely még decem­berben éjszakázott a repülőté­ren. Azt viszont utólag már nem lehet kideríteni, melyik gye­rmek kapott injekciót a rossz, és melyik a jó oltóanyagból. Az a Gulyáséknak küldött értesítő­ből egyértelművé vált: a felelős­ség nem a gyártót, hanem a szál­lító céget terheli. A GSK munka­társa egyébként azt mondja: töb­bet nem hozatnak repülővel ol­tóanyagot. Az ÁNTSZ járványügyi osztá­lyának vezetője, Ócsai Lajos lapunknak azt mondta: „min­denképpen újra kell oltani a gyerekeket.” Túloltástól, azaz, hogy túlzott immunválaszt vált ki a kétszeres dózis, nem kell tartani. Egyéves kor alatt ugyan­is nem alakult még ki a kicsik immunrendszere. Ócsai Lajos azt is hangsúlyozza, mivel nem az állami, kötelező védőoltási rendben felhasznált oltóanyag­gal kapcsolatban történt hiba, hanem kizárólag a patikai forga­lomban volt zavar, egyetlen szü­lőnek sem kell aggódnia, akinek gyerekét az új oltási rend sze­rint oltották be január elseje után. Azoknak a szülőknek kell a háziorvossal konzultálniuk, akik decemberben kaptak ol­tást, és az oltóanyagot gyógy­szertárban vásárolták. Nem osztja Ócsai Lajos túloltással kapcsolatos véleményét egy la­punknak névtelenül nyilatkozó háziorvos, aki szerint „minden gyermekorvos tudja, hogy léte­zik túloltás, de a lobbi olyan erős ez ellen, hogy senki sem beszél róla.” Egy biztos: patikai forga­lomban már 4500 adag oltó­anyag kelt el, mire észrevették a hibát. Több család csak a napok­ban kapja meg az értesítést, s egyelőre nincs hivatalos állás- foglalás arról: kell-e másodszor is megszúrni a gyermekeket. Fordított az MSZP Kiskunfélegyházán választások A Fidesz öt kerületben a voksok újraszámlálását kezdeményezi Csak Kiskunfélegyházán módo­sult az országgyűlési választá­sok második fordulójának ered­ménye, miután tegnap összeszá­molták azoknak a szavazókörök­nek a szavazatait is, amelyek a külképviseleten leadott és a hé­ten hazahozott vok- sokat is tartalmaz­ták. Április 23-án még a Fidesz-KDNP jelöltje, Endre Sán­dor vezetett 37 sza­vazattal a szocialis­ták jelöltje, Garai István Levente előtt Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerü­letében. Szombaton azonban az utolsó urna felbontása és szava­zatainak megszámlálása után már Garai 73 vokssal megelőzte vetélytársát. A többi szorosnak mondott választókerületben nem Tegnap meg­számlálták a külföldön le­adott szavazató' kát tartalmazó urnák voksait. változott a győztes személye. így 109 választókerületben tudott hirdetni végeredményt a válasz­tási bizottság, hivatalos végered­ményre még a jogorvoslatok miatt várni kell. Kecskeméten, Bács-Kiskun megye 2. számú vá­lasztókerületében a helyi választási bizottság döntése alapján újra el kell menni voksolni az állampolgároknak. A győztes, a fide- szes Horváth Zsolt tegnap megfellebbezte ezt a dön­tést. A Fidesz-KDNP a szavaza­tok újraszámlálását kéri azok­ban a körzetekben - Győr- Moson-Sopron 3-as,' Bács-Kis­kun 5-ös, Borsod-Abaúj-Zemp- lén 8-as, Hajdú-Bihar 6-os és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye 4-es számú választókerüle­tében -, ahol az MSZP-s jelölt szoros eredménnyel győzött. A Fidesz óvásáról Szabolcsban, az 5-ös választókerületben - itt a szocialista Gazda László győzte le Papcsák Ferencet - hétfőn döntenek. ■ Éber Sándor A tíz legszorosabb eredményt hozó választókerület BÁCS-KISKUN 05, Kiskunfélegyháza HAJDÚ-BIHAR 09. Hajdúböszörmény 1. Dr. Garai István Levente MSZP 11996 1. Kiss Attila FIDESZ-KDNP _____________14 069 2. E ndre Sándor FIDESZ-KDNP 11 922 2. Dr. Nagy Sándor MSZP______________13 748 BO RSÖCWtBtól-fflVSÍ’LÉN 08, Öfeiéfty PEST 04 Gödöllő 1. Gúr Nándor MSZP___________11870 1. Fogarasiné Deák Valéria MSZP 21 753 2. M olnár Oszkár FIDESZ-KDNP 11 861 2. Gémesi György MDF-FIDESZ-KDNP 21 526 GYŐR-MOSON-SOPRON 02, Győr PEST 05. Aszod 1. Dr. Szakács Imre FIDESZ-KDNP 17 512 1. Tóth Gábor FIDESZ-KDNP 12 958 2. Dr. Molnár Csaba MSZP_________17 099 1. Balogh József MSZP____________16 832 1. Dr. Czinege Imre MSZP______________16 434 2. S zljjártó Péter FIDESZ-KDNP 16 705 2. Földi László FIDESZ-KDNP _____ 16 335 HA IDÚ-BIHAR 06. Püspökladány SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG <M. Nagyítási 1. Csontos János MSZP ________12 471 1. Demendi László MSZP_______ 11 505 2. Ar nóth Sándor FIDESZ-KDNP 12 137 2. Tóth András FIDESZ-KDNP 11 112 HIRDETÉS__________________________________________________________________________________________________________ i ■rfiiiaiiiihinrmrni ■ CAH TOUR H I I _ 1 I U I I I I I I ■ Ilii f| H|[0ll|IJ|ri| B| INGYENES CSATLAKOZÁS 17 VIDÉKI VÁROSBÓLI HÉT VÉGE PRÁGÁBAN V. 19., VII 28 3 nap, busz 29 900 Ft/fő KÁRPÁTALJA * É-ERDÉLY VI. 2. 5 nap, busz 41 900 Ft/fő KNÉDLI SÖRREL VI. 3. 5 nap, busz 47 900 Ft/fő HORVÁT-SZLOVÉN KÖRÚT VI 3. 5 nap, busz 49 000 Ft/fő ERDÉLYI NAGYKÖRÚT VI. 26. 7 nap, busz 59900 Ft/fő PÁRIZSI SÉTÁK VI. 3., VI. 26. ' 4 nap, rep. 69 900 Ft/fő RÓNIA AZ ÖRÖK VÁROS V. 14., VI. 4. 8 nap, busz 105 500 Ft/fő ELBA-K0RZIKA-SZARDÍN1A V. 26. 10 nap, busz 145 500 Ft/fő PÁRIZS LOIRE MENTI KASTÉLYOK VI. 15., Vili. 17. 8 nap, busz 149 900 Ft/fő LONDON. A KIRÁLYOK VÁROSA VI. 1., VII. 20. 5 nap, repülő 154 900 Ft/fő IZLAND, A GŐZÖLGŐ JÉGSZIGET VII. 4., Vili. 8. 8 nap, repülő 395 900 Ft/fő ZAOARI RIVIÉRA - pénteki turnus! 8 nap, 3’ villa + FP (klíma) 34 900 Ft/fő ZADARI RIVIÉRA - nyugdijashedvezmény 8 nap. 3* villa + FP (klíma) 29 900 Ft/fő PULA 1Ű nap, apartman + busz 36100 Ft/fő SARTI 8 nap, apartman 5 500 Ft-tól NAPOSPART 8 nap, 3* hotel + R 27 900 Ft-tól REPÜLŐS ÜDÜLÉS A COSTA BRAVÁN 8 nap. 2* hotel + FP + rep 59 900 Ft-tól REPÜLŐS ÜDÜLÉS COTE D AZÚRON 8 nap, 2* hotel + FP + rep. 69 900 Ft-tól AUSZTRIA - családi üdülés 6 nap, panzió + ALL INKL. 29 900 Ft/fő VISEGRÁD 6 nap, panzió + R 12 500 Ft/fő BALATONVILÁGOS 6 nap, panzió + FP 69 900 Ft/4 fős család! 1024 Bp., Retek u. 12. Tel : 336-0722 ; 1052 Bp., Sütő u. 2. Tel.: 317-2620 1067 Bp., Teréz krt. 21. Tel : 302-5896 : 1088 Bp., Rákóczi út 25. Tel : 266-0996 1137 Bp., Katona J. u. 15. Tel.: 269^744 : 3530 Miskolc, Arany J. u. 11-13 Tel.: 46/506-299 6000 Kecskemét, Csányiu. 1-3. Tel.: 76/508-349 6720 Szeged, Kis M u. 2. Tel : 62/424-709 7400 Kaposvár, Noszlopy u. 10. Tel.: 82/512-862 7621 Pécs, Jókai u. 4. Tel.: 72/233-914 8000 Sz.fehérvár, Rákóczi út 4. Tel.: 22/506-171 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 13. Tel.: 92/599-200 9022 Győr, Kenyér köz 2 Tel : 96/312-732 j 4024 Debrecen, Batthyány u. 8. Tel.: 52/534-027 www.oartouronline.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom