Somogyi Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 13. szám
2006. ÁPRILIS 2., VASÁRNAP 3 ÉLETMÓD, KULTÚRA Szellemi kalandok Indiában Áhítat a szent helyeken. A somogyvámosi Krisna-völgy ötven lakója a vártnál is nagyobb szellemi élményekkel érkezett haza Szó szerint Krisna nyomában jártak Öt hetet töltöttek Indiában a somogyi India lakói. A somogyvámosi krisnásoknak igazi szellemi kalandokban volt részük vallásuk ősi szent helyein. A kalandtúrának öt héttel ezelőtt öt- venen vágtak neki és még a vártnál is nagyobb élményekkel tértek haza. Síkú Andrea, Radhika, a Krisna-völgy szóvivője elmondta: jártak Delhiben, ahol a világ egyik legnagyobb templomát nézték meg, majd Puriban töltötték idejüket. Itt pedig nem a legnagyobb, de a világ legrégebbi templomát csodálhatták meg. Puri a krisnások egyik szent helye, ami arról nevezetes, hogy ott élt Dzsagannath, aki a krisnás hit szerint Istennek az a formája, aki az egész univerzumot irányít- ja. Siku Andrea azonban nem Krisna-völgy lakói jártak Vrindában, ami Krisna lakóhelye volt. Ezt a várost szinte minden krisnás zarándok felkeresi, itt ugyanis nemcsak Krisna életének szent helyeit lehet megnézni, hanem egy igazi különlegességet. Azt tartják ugyanis, hogy a Föld Vrinda egy nagy fája alatt, Krisna lábnyomát is őrzi. A másik szent ember, akinek emlékhelyeit felkeresték az csak a szent helyeket, több védikus iskolát is felkeresett. A szóvivő ugyanis foglalkozása szerint matematika tanár. Tíz évvel Mahaphrabu volt, aki az 1400-as években élt, és arról nevezetes, hogy ő volt az, aki a Hare Krisna kezdetű mantrát elterjesztette a világban. Indiában ezért szentként tisztelik és őriznek mindent, ami az 1400-as évektől róla fennmaradt. így például évszázadok óta vigyáznak a papucsára is, amit szintén közelről láthattak a somogyvámosi krisnások. ezelőtt már járt Indiában és akkor elhatározta, hogy magyar nyelvű könyvet ír az ősi India matematika tudásáról. Éppen ezért a helyszínen gyűjtött anyagot ahhoz a könyvhöz, amit a védikus matematikáról ír. Radhika meglepve tapasztalta, hogy Indiában csak azok a gyerekek tanulnak igazi matematikát, akiknek életcéljuk, hogy ezzel a tudománnyal foglalkozzanak. Akik nem akarnak asztrológusok, mérnökök, informatikusok lenni, azok a számtannak csak az egyszerűbb műveleteit, képleteit tanulják meg. Védikus matematikából csak azok tanulnak magasabb rendű műveleteket, akiknek nagy szüksége van rájuk, akinek azonban nincs, azok a számolást fejlesztik az iskolában olyan szintre, hogy akár két-háromjegyű számokat tudnak szorozni és osztani fejben készség szinten. ■ Fábos Erika Ki tud többet Munkácsyról? Munkácsy Mihály képeiből nyílt tárlat a megyei múzeumban, amely április 23-ig látható. Azok között a látogatók között, akik a Nők a Kaposvárért Egyesület és a Somogyi Hírlap közös totójátékának nyertesei, mindennap értékes nyereményeket sorsolunk ki. A tegnapi sorsoláson major EDIT kaposvári olvasónk nyerte a Nők a Kaposvárért Egyesület és KÁLMÁN PÉTER berzencei olvasónk a Somogyi Hírlap ajándékát, amit postán juttatunk el a nyerteseinknek. hírek Késelés lett a családi vita vége Egy szóváltást követően élettársa mellkason és combon szúrt egy férfit Siófokon. Az áldozat életveszélyes állapotba került és életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A mentő- szolgálat jelentette a Siófoki Rendőrkapitányságnak, hogy egy lakásból súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 46 éves férfit, akit feltehetőleg az élettársa sebesített meg egy kenyérvágókéssel. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. Szentbalázs testvérfalva Zalában AZ országban mindössze két Szentbalázs van. Az egyik Somogybán, a másik Zalában. Március elején a képviselő-testület és a nyugdíjas klub tagjai Zalaszentbalázson jártak, a testvértelepülési kapcsolat felvételének első állomásaként. A szépkorúak műsorának itt is nagy sikere volt. Az ősz folyamán a Zala megyeiek látogatnak a somogyi Szentbalázsra. Verhetetlen a jutái csocsó-csapat az országban először rendeztek olyan csocsóversenyt, ami egy egész megyét megmozgatott. A viadalra háromszázötvenhat csapat nevezett több mint hétszáz versenyzővel. A szombati hetesi döntőbe harmincöt csapat került. Az első a jutái csapat lett, második helyen a toponáriak végeztek, míg a bronzérem a zselicszentpáliaknak jutott. fotó: láng Róbert A milliárdost keresik a barcsiak Barcson adták fel a telitalálatos lottószelvényt. Gazdája már fel is vette az 1 milliárd 73 millió forintos főnyereményt. A hírre mindenki lottózni kezdett a városban, és elindultak a találgatások, hogy ki nyerhette. Azt a családot, amelyről a legtöbben feltételezik, biztonsági őrök, riasztórendszert forgalmazók és persze kölcsönkérők hada zaklatja napok óta. A barcsi posta hírlapárusa elmondta: ő is véletlenül tudta meg, hogy nála adták fel a nyertes szelvényt. Emlékezett rá, hogy volt valaki, aki aznap gépi számokat kért, de arra már nem tudott visszaemlékezni, hogy kicsoda. - RitTíz hét után az első Tíz hét után ez volt az első telitalálatos - közölte a Szerencsejáték Zrt. A családnak több bankszámlára utalták át az összeget. A nyertes házaspár a társaságnak elárulta: öt éve lottóznak, a jó hírt elsőként felnőtt gyermekeikkel osztották meg. A nyertes számok: 44, 71, 73, 76, 84 ka, hogy valaki gépi számokkal játsz- szon. Általában azok kérik a gép segítségét, akik sietnek - mondta a fiatalasszony. Azt is elmondta: az elmúlt napokban fellendült a forgalma, az ötös lottóból a korábbi többszöröse fogyott. - Azonban minden csoda három napig tart, mára alábbhagyott a lottózási hullám. Sok vásárlóm faggatott, hogy kié az ötös. Több név is forog a városban, de- becsületszavamra - elképzelni sem tudom, hogy ki a nyerő. A városban három család neve került szóba a lottóötös kapcsán. Egyikük - őket emlegetik leggyakrabban - már azt fontolgatja: hirdetést ad fel az újságban, hogy mindenkivel tudassa: nem ők a nyertesek. - Őrző-védő szervezetek, biztonsági őrök jelentkeztek nálunk, s felajánlották a szolgálataikat. Több telefonáló biztonsági berendezést, riasztót akart eladni nekünk - mondja az asszony. - Én már azon sem csodálkoznék, ha egyik reggel fél Barcs itt állna sorban az ajtónkban. Nem tudjuk, hogy honnan indult ez az egész, és kinek állt érdekében belekeverni bennünket. Sajnos nem mi nyertünk. Ha nálunk lenne a milliárd, ennyi zaklatás után már régen elköltöztünk volna a városból. ■ Nagy László Beszakadt a tető, kidőlt a ház Az utcára dőlt Miklósiban egy ház. Először a teteje szakadt le, aztán a homlokfal nem bírta. Müller Miklós polgármester azt mondta: évek óta nem lakják. Egy gyámságra szoruló 40 év körüli nő élt itt. Amikor beszakadt a tető, elköltözött. A polgármester úgy tudja, az illetőnek a nővére a gyámja. A tabi építési hatóság többször is felszólította, hogy szüntessék meg az életveszélyt, ám eddig nem történt semmi. Amikor a tömésfal az utcára dőlt, az önkormányzat eltakarította a törmeléket. Arra nincs egymillió forintja a falunak, hogy a romos épületet elbontsa. A járdát megtisztították, de a közlekedés elől elzárták. ■ Krutek József CSALÁDI HÁZAK KOMPLETT KIVITELEZÉSÉT VÁLLALJUK teljeskörű szolgáltatással, kiváló minőségben. Megrendelő központú gondolkodás és akciós, egyedi projekt árak! Külföldi tapasztalatokkal, és hazai vagy import alapanyag gyári beszállításával. Érdeklődni: 82/424-798, 30/957-7353 LÁM ELLŐ Saját gyártású elemes bútorcsaládialnk: BÚTOR Az igényes bútor gyártója www.lamello.huk 7400 Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/316-600, Fax: 411-891 E-mail: lamello@lamello.hu Nyitva: hétfötöl-péntekig 8.00-16.30-ig — HARGITA rusztikus bútorcsalád tölgyfából, 50 féle elemmel- MOD-L modern bútorcsalád bükkfából, 60 féle elemmel EGYEB TERMÉKEINK:- konyhabútorok- szekrénysorok- irodabútorok- nappali bútorok- hálószoba bútorok- egyedi bútorok- ágymatracok- ágyrácsok SZOLGÁLTATÁSAINK: - bútorszerelvény értékesítés- látványtervkészítés - konyhagép értékesítés- helyszíni felmérés, szerelés - szállítás Keresse szériatermékeinket országszerte viszonteladóinknál!