Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-01 / 51. szám
10 AUTÓ ES MOTOR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA Két keréken versenyeztek megméretés Huszonhatan indultak a megyei döntőn A Somogy Megyei Pedagógiai Intézet és a Rendőr-főkapitányság közös szervezésében harmadik alkalommal rendezték a megyei közlekedési versenyt a marcali Városi Sport- csarnokban. A negyedikes és nyolcadikos versenyzők a küzdőtéren teljesítették a kerékpáros versenypályát, majd elméleti tesztet töltöttek ki. A marcali helyszín Porsche 911GT3 Genfben A 911 TURBO MELLETT a GT3 is ott díszeleg majd a Porsche standján a Genfi Autószalonon. Az átdolgozott hatfokozatú váltóval a GT3 4,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, végsebessége pedig 310 km. A modell először kapott aktív felfüggesztéseket. egyébiránt rendkívül népszerű a kerékpárosok körében, a programra szinte valamennyi somogyi kistérségből érkeztek. Szilágyi István, a verseny szervezője elmondta: országszerte minden megyében egy időpontban zajlott le a megméretés. Marcaliban - a 26 fős mezőnyben - a magyaratádiak szerepeltek a legjobban. A végeredmény: a IV. osztályosoknál KERÉKVILÁG Jön az Alfa dízel-kupéja júniusban kezdik forgalmazni a Brera JTD változatát, ugyanazzal a 2,4 literes, öthengeres dízelmotorral, amelyet a Fiat Cromába is beszerelnek. A gyári adatok szerint 8,3 másodperc kell az autónak, hogy elérje a 100 kilométert. Visszahívják az Avasokat KUPLUNGHIBA MIATT az Audi összesen 73 ezer A3-ast hív vissza világszerte. Az akcióban a 2003 júniusától 2004 júniusáig gyártott, kétliteres dízelmotorral szerelt A3- asok érintettek, a hagyományos, illetve Sportback kivitelek egyaránt. ____________________________________________HIRDETÉS Su zukit vásárotok kp. fizetéssel, banki bitéit kiegyenlítek. 06-30/318-3939 Autó-LargoKft.JL Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9194-663, 20/9767-767 Citroen Picasso 1.6i SX 3.350E Ft 2005. 10. bemutató autó. klíma. 1 évgar.. stb. C. Berlmgo2 1.6M6V MLT2.220E Ft 2003. 02. 73E Km. klíma, ködlámpa CD Renault Senic1.9 Ki RXE 2.199E Ft 2000 02 full extra, téli gumik Citroen Picasso 1.BÍ SX 1.899E Ft 2001.12. klíma. ABS. légzsákok stb, Hyundai Acc. 1.3 IS Cool 1.790E Ft 2004. 10. klíma, légzsák, szervó. el csomag Citroen Xsara 1.41 X 1.720E Ft 2002. 10. klíma, ABS. légzsákok stb.. R. Thalia 1.4Í-1SV Prés. 1.720E Ft 2003. 12. klíma, légzsákok, szervó stb.. Citroen Xsara 1.4i Beach 1.42SE Ft 2000. 07. aut.klíma. légzsákok, szervó. sto... Citroen Xsara 1.4i Kombi 1.349E Ft 1999. 05. aut.klíma, el csomag, szervó. stb. S. Swift Séd. 1.3Í-1SV GUI 1.120E Ft 2002 12. el. csomag légzsákok Citroen Xsara 1.Bi SX 1.020E Ft 1998 04.5a . szervó. légzsák, kpzár. stb... Citroen Xsara 1.6i SX Co. 999E Ft 1998 09. szervó. légzsák, kp zár. stb.. Fiat Marsa 1.6Í-16V SX 92SE Ft 1997. 08. 115 í Km. szervó. el. csomag, stb.. Peugeot 306 Sedan 1.4/ 900E Ft 1996. kp. zár, rádiós magnó Renault Megane f.fif RM 899E Ft 19%. szervó. légzsák kp. zár, stb.. Mazda Xedos 6 1.6Í-16V 899E Ft 1994 ABS tetőablak el. csomagt. Fiat Punto 1.1 i B30E Ft 1996. rádiósmagnó, stb.. Citroen AX 1.1i 2S0E Ft 1993. napfénytető Skoda Favorit 1351 199E Ft 1990. jó gumik. 1 év műszaki, jó állapotban Nissan Van. Carg.2.30 1.420E Ft 1999. 5 sz., klíma, szervó, el. csomag, stb. VW Transporter 2.S TDi 1.120E+Áfa 1993 duplakabin-plató. résziekre is VW Transporter 9S0E Ft 1993. 5 sz, tgk., szervó, kp zár első lett Magyar Máté (Ma- gyaratád), a 2. Horváth Zsóka (Segesd), a 3. Kerék László (Lengyeltóti), a 4. Fejes Viktor (Marcali, Noszlopy). VIII. osztályosok: 1. Batta Dóra (Magyar- atád), 2. Szencz József (Marcali, Noszlopy), 3. Pedig Lajos (Lengyeltóti). Magyar Máté és Batta Dóra jutott a szombathelyi országos döntőbe. ■ Samu László riffcWI Hiezl és Társa Kft. 6500 Baja, Kölcsey u 73, Tel.: 79/422-422 Mobiltelefon: 30/9383-666, 30/9839-749 Használtautó-kínálatunk: Fiat Bravó 1,2 16V 2000. 1 390 OOO Ft Fiat Fiorino 1,4 Furgon B+G 2001 800 OOO Ft Fiat Stilo 1,2 3 ajtós 2002 1 650 OOO Ft Ford Focus 1,4 5 ajtós Ambiente 2001 1850 OOO Ft Hyundai Pony 1,4 Sedan 1991 280 OOO Ft Mazda 626 2,OD 5 ajtós 1993 850 OOO Ft Mitsubishi 1200 Pick Up GLS 2001 3 600 OOO Ft Nissan Almera Sedan 1,5 Full 2000 1 890 OOO Ft Nissan Micro 1,0 Fitt 5 ajtós 1998 1 150 OOO Ft Nissan Micro l,3Sri 3 ajtós 2000 1450 OOO Ft Nissan Almera 1,4 1997 1 150 OOO Ft Nissan Almera 1,5 P7 2002 2 190 OOO Ft Nissan Terrano 2,7TDi SR TGK. 1998 2 190 OOO Ft Nissan Vanette Cargo 2,3 D 2000 1 590 OOO Ft Nissan Cabstar 3,OTDi 2002 3 OOO OOO Ft Nissan X-tndl 2,2 TDi 2002 4 500 OOO Ft Nissan Vanette Cargo 2,3D 1997 1 250 OOO Ft Opel Astra 1,4 5 ajtós 2005 2 400 OOO Ft Opel Astra G Caravan 2,0 DTi 1999 1990 OOO Ft Opel Corsa 1,0 3 ajtós 2000 1 190 OOO Ft Opel Astra Caravan 1,4 SE 1995 750 OOO Ft Peugeot Partner 2,OHDi TGK. 2003 2 400 OOO Ft Peugeot 206 1,1 5 ajtós 2003 1 790 OOO Ft Renault Megane 1,4 1996 850 OOO Ft Renault Clio 1,2 RL 5 ajtós 1995 700 OOO Ft Renault Megane 1,6 RT 1998 1 350 OOO Ft Seat Toledo l,9TDi 2004 3 850 OOO Ft Suzuki Sedan 1,3 Manager 2002 1 490 OOO Ft ■ Suzuki Wagon-R 1,3 Klíma^BS 2002 1 500 OOO Ft Suzuki Swift 1,3 GL B\-G 1997 650 OOO Ft Suzuki Swift Sedan 1,3 GL 1994 500 OOO Ft Skoda Fabia 1,4 Style 2002 1 590 OOO Ft Skoda Fabia Sedan 1,4 Cool 2002 1 590 OOO Ft Skoda Octavia Combi 1,6 2001 1890 OOO Ft VWPolo 1,4 16V Comfortline 2002 1850 OOO Ft VW Vento 1,9TD CL 1993 990 OOO Ft VW Golf IV. 1,616V 3 ajtós 25 Év 2000 2 090 OOO Ft Új autó vásárlása esetén használt gépkocsiját beszámítjuk! Kedvező hitellehetőségek 30% befizetésétől.1 toználtautik B III11) ÍTl hl L:*: I S I PEUGEOT] Peugeot 607 2.21 Standard Pack kL, ABS, stb. 27000 km 2005. 5 950 000 Ft Peugeot 407 2.0 HDI Supreme kL, ABS, stb. 73000 km 2004. 5 200 000 Ft Peugeot 607 2.2 HDi Standard Pack, klíma, ABS, stb. 87700 km 2001. 4 350 000 Ft Peugeot 607 2.2i Standard Pack, kiírna, ABS, stb. 2000. 2 970 000 Ft Peugeot 307 1.616V Prémium, klíma, ABS, stb. 35000 km 2002. 2 390 000 Ft Peugeot 2061.4 Cobr Une klíma 1 év garancia 2001. 1530 000 Ft VW Pob 50 2001. 1150 000 Ft Daewoo Matíz 0.8 S 37000 km 2002. 1050 000 Ft Daewoo Lanos 1.6 SX Forza klíma 25000 km 2000. 1350 000 Ft Peugeot 106 Itínea '99 850 000 Ft Peugeot 106 KID '96 690 000 Ft Ford Escort 1.8 D '96 650 000 Ft Zastava Yugo 55 '89 45 000 Ft Toyota Dyna 150 Ah, ÁFA vlsszalg. '95 850 000 Ft Renault Kangoo Express 1.9 D '99 900 000 Ft Peugeot Boxer 270 CD ÁFA vlsszalg. '96 1 000 000 Ft Peugeot Partner 170 CD ÁFA vlsszalg. 2000. 1200 000 Ft Citroen Berllngo 1.9 D ÁFA vlsszalg. 2000. 1200 000 Ft EREDETISÉG VIZSGÁLAT! MŰSZERES FUTÓMŰ BEÁLLÍTÁS 3000 FT GUMISZERELÉS-CENTÍROZÁS 350 FT+KERÉKSÚLY Renault Thalia 1.5 DCi 2002.07. klíma 1760 000 Ft Ford Mondeo 2.016V 2001. 06. ABS, auL klíma 2 395 000 Ft Toyota Yaris 1.3 2000.02. ABS 1690 000 Ft Renault Clio II. 2004.04. ABS, klíma 2 270 000 Ft Renault Megane Cbssic 1.416V '99 09. ABS 1450 000 Ft Renault Twingo 1.216V 2002.11. 1490 000 Ft Renault Modus 1.416V 2005.03. kiírna, ABS, tesztautó 3 090 000 Ft Renault Megane Cbssic 1.416V 2002.11. ABS, klíma 1960 000 Ft Renault Megane 1.4 '97 11. 899 000 Ft Renault Clio 1.416V Tech Run 2000.10. 1350 000 Ft Renault Scenic 1.416V 2000.04. klíma, ABS 1840 000 Ft Renault Scenic 1.9 DCi 2001.12. klíma, ABS 2 590 000 Ft Renault Megane 1.4 '96 12. 790 000 Ft Renault Thalia 1.5 DCi 2004.02. 1840 000 Ft HITEL CASCO MENTESEN AKÁR 10% BEFIZETÉSTŐL! HITEL KÖZVETÍTÉS KÖZVETÍTÉSI JUTALÉK NÉLKÜL MINDEN AUTÓ TÍPUSRA! Ford Focus 1.41 klíma 2001. 1890 000 Ft Ford Focus 1.4 Sedan Trend klíma 2005.07. 3 290 000 Ft Skoda Octavia 1.6 klíma 2005.06. 3 190 000 Ft Mazda B 2500 4x4 TD klíma 2000. 2 640 000 Ft VW Pob 1.416V klíma 2003. 1890 000 Ft VW Passat 1.6 2000. 1870 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.3 GIX klíma 2003. 1540 000 Ft Fiat Seicento 1.1 klíma 2004.04. 1490 000 Ft VW Transporter 2.4 D '98 1 680 000 Ft Ford Escort kombi 1.6 CLX '99 1290 000 Ft Ford Escort 1.6 CLX '98 1 050 000 Ft Citroen Saxo 1.13 ajtó '96 869 000 Ft Hat Punto l.li '96 850 000 Ft Ford Escort 1.3 '95 699 000 Ft HITEL 10% BEHZETÉSSEL CA5C0MENTESEN, AKÁR 84 HÓNAPOS FUTAMIDŐRE! RÉSZLETFIZETÉS, AUTÓBESZÁMÍTÁS! Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs Buzsáki u. 1-3. A vezetés élménye Használtautó-kínálat: BM W116i 2004 5.190.000 Ft BMW118D 2005 6.290.000 Ft BMW316Í 2003 3.690.000 Ft BMW 316i COUPE 2002 3.790.000 Ft BMW 320i COUPE 2004 5.790.000 Ft BMW 525 TDS 1996 2.490.000 Ft BMW530D 1999 3.590.000 Ft BMWM5 1999 5.390.000 Ft BMW 730DA 2003 9.990.000 Ft BMW 735IA 1997 2.390.000 Ft MINI COOPER S 2003 4.990.000 Ft RANGÉ ROVER 3.0D 2003 9.390.000 Ft LAND ROVER FREELANDER 2.5 V6 2003 4.790.000 Ft LAND ROVER FREELANDER TD4 2003 5.290.000 Ft VW PASSAT 2.5 V6 TDI 4 MOTION 2004 5.490.000 Ft VOLVO S602.4Í 2004 4.850.000 Ft VOLVO S 40 1.8 t 2004 5.190.000 Ft MERCEDES E320AAVANTGARDE 1997 2.790.000 Ft MERCEDES E 280 A AVANTGARDE 2000 3.950.000 Ft MAZDA 3 1.6 TX SPORT 2004 3.990.000 Ft MAZDA 6 SPORT 2.0 CD TE 2004 4.490.000 Ft OPELZAFIRA2.0I OPC TURBO 2004 4.850.000 Ft FORD MONDEO 2.0 GHIA 2001 2.790.000 Ft FORD FIESTA 1.4 TDCIGHIA 2004 2.490.000 Ft Tehergépkocsik: MAZDA B 2500 TD DK TE 2003 3.325.000 Ft + áfa PEUGEOT PARTNER 1.9D 2001 1.100.000 Ft + áfa Részletes leírás: www.schneiderautohaz.hu Tel./fax.: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 e-mail: hasznaltauto@schneiderautohaz.hu ÍÚ NYITRAI AUTÓHÁZ .-■W- Pécs,SchoiJczselu 5.Tel -7MF027,2n)-028 Használtautó kínálata: Heh. Thalia Alizé 1.5 Ki « 1.999E FI Ren. Espace 2.1D e>. 7u+m.. -az 949E Ft R. Meg. Kombi 1.4-16V m 1.S99E Ft R. Megane II 1.4-16V 5a.*03 2.549E Ft Renault 19 1.9D s* tz 549E Ft Daewoo Kai. S KI. 1.4 «.. os 1.999E Ft Daewoo Matiz S 0.8 sa. ot 1.349E Fi VW Bora KI. 1.4-16V** -<n 1.990E Fi BMW2.5TDs n 799E Ft Alfa ff. 166 KI.2.4JTD *2.499E Ft Opel Astra Kombi 1.6 is 449E Fi Opel V. Ko. CD 1.6-16V ír 1.299E Ft Opel V. Ko. CD Kl.2.0 OT »1.699E Ft Toyota Yaris 1.3 »■» 1.279E Fi Fiat Bravó Klíma 1.3 s*'ét 899E Ft Suzuki Wagon ff +1.3 s*w 1.149E Ft Suzuki Swift GLX 1.0 9a. •« 1.099E Ft Suzuki Swift GL 1.3 9a.v; 799E Fi VW Vento CL 1.41.« 799E Ft VW T4 Tgk 2.40 w 999E Ft VW T4 Tgk 2.4D no 1.650E Fi Cit Jumpy Tgk 2.0HDÍ -m se1.850E Ft Toyota Hiace Tgk 2.4D w 1.490E Fi Kia Pregia Tgk 2.7Dso.m b,.1.299E Ft Nissan V. C. Tgk 2.3fls» m b,.1.S99E Fi Nissan V. C. Tgk 2.3Ds« « m. 899E Ft Fiat Ducato Mozi 2.80 w m.1.699E Fi Fiat Dúc. 14 Tgk 2.8Jtd n b,2.290E Ft Peugeot Boxer Tgk 2.STd w e, 1.990E Fi 7100 Szekszárd, Palánkí út 1. Telelőn 74 529 880 Honda CRV 2.2CTDÍ 7.700E Ft B-km. bemlalímtö. Új ár. 8.3B) [ Ft Honda Accord Sport 2.IX os 6.300E Ft B-km. bemutattmiU, Ül ár. S.SSB C FI Honda Civic 1.4i LS iá. 3.800E Ft B-km. beimtétémté, Új ér 4.2M £ Ft Honda Accord 2.2 CT0I Sp. B56.600E Ft tésztáéit, Új át: 7.238 F Ft Peugeot 307 Pr. 2.011 2.590E Ft Full Peugeot 307 Br. Pr. 1.6 '82 2.S90E Ft álg- klíma. ABS. 6 légzsák, stb... Opel Omega Cár. 2.5 TDi tw 1.690E Ft Fali (kit. tat. bar) Fiat Marta 1.6-16V SX *7 9S0E Ft kp. zár, magnó, US, szent Skoda 120 Les BOE Ft Suz. Swift 1.3 BLX Rubin t! 1.090EFÍ kp. zár, szent. 2 légzsák, el. ablak, stb... Daewoo Habira 1.6 SX Fám. m 9S0E Ft légzsák, szent, klíma, kp. zár, el. ablak, stb... Ford Escort 1.6 fihia Turnier s? 950E Ft 2 légzsák, ABS. kiírná, kp. zár, el. ablak, stb... Seat Cordoba 1.4 Stella C. ee 1.4S0E Ft szent, klánt, kp. zár, légzsák, Inle-ceater.stb... Seat Cer. Varia 1.4 Stella Bt 1.SS0E Ft szent, ti. ablak, kp. zár. légzsák, Inle-ceater.stb... Peugeot Export 1.9 TD ss 1.490E Ft széné, stb... Opel Omega 2.5TDÍ Carav. ’ss 1.149E Ft mii Fiat Ponté ELX 1.2 m 1.490EFI széné, légzsék, kp. zár, él. akták, stb... Lancia Oedra f.tie » 790E Ft álg. klóm, szent, kp. zár, 4 el. ablak, el. tűkét Fiat Bravó 1.6SX se 749E Ft széné, kp. zár, el. eblak, magnó Honda Civic 1.7CTU w 4.300E Ft klíma, szervé, 4 légzsák, ABS, stb... Renault Megane 1.5 DCi ’W 2.790E Ft klíma, széné. 4 légzsák, ABS, el. ablak-tekűr, stb... Kitűnő állapotú, átvizsgált, megbízható használt Suzuki Swiftek és Wagon R+ -ok akciós deviza hitelre, minimum hat hónap garanciával! Részletvásárlás esetén akár előleg nélkül is! Irányár Suzuki Afto 1.1 GL 2003 ezüst metál 9 700 km 1 306 000 H SnzuU JUtol.lGL 2004 fehér 14 700km 1398 000 Ft SuzuU Swift 1.0 GA 1993 piros 99 000 b 500 000 Ft SmzuU Swift 1.0 GL 2002 piros 60700 b 978 000 Ft SazuU Swift 1.0 GL (Palóc) 2002 adria kék metál 50 000 b 1 220 000 Ft Stozukf Swift 1.0 GL 2003 piros 62111 b 1 303 000 Ft SuzuU Swift 1.3 GL 16V (Potocs 2003 piros 42 000 b 1 349 000 Ft SuzuU Swift 1.3 GC Cool 2002 beige metál 143 000 b 1 080 000 Ft SuzuU Swift 1.3 GLX 2000 ezüst metál 80 300 b 1 035 000 Ft SazuU Swift 1.3 GLXABPS16V (Palóc) 2002 türkiz metál 59 000 b 1 220 000 Ft SuzuU Swift 1.3 GLX 16V 2002 ezüst metál 55 300 b 1 240 000 Ft SuzuU Swift Séd* 1.3 GLX-C (Potoc) 1995 fehér 130000 b 690 000 Ft SuzuU Swift Sada 1.3 GC (Potocs) 1998 fehér 146 000 b 1 018 000 Ft SuzuU Swift Seduu 1.3 GC (Potoc) 2002 ezüst metál 76 500 b 1 190 000 Ft SuzuU Swift Snda 1.6 GLX (Potocs) 1996 fehér 117000 b 825 000 Ft SuzuU Wagon 1.3 GC 2003 piros 34 500 b 1 473 000 Ft SuzuU Wagon 1.3 GLX 4WD (Potoc) 2004 s.zöld metél 53 500 b 1 770 000 Ft SnzuU Wagon R+1.3 GLX (Potoc) 2002 türkiz metél 84 000 b 1 220 000 Ft SuzuU Wagon R+1.3 GS 2001 sárga 19500 b 1 461 000 Ft SnzuU Wagon R+1.3 GSACí Potoc) 2002 sjóld metél 23 610 b 1 599 000 Ft SuzuU Wagon R+1.3 GS 2002 s.z8ld metél 23 300 b 1 609 000 Ft Kezdő befizetések többnyire 60 ezertől 160 ezer Ft-ig, havi részletekc^k 15-25 ezerJFtközőttl^ SOUTH-CAR KFT, Pécs, Vadász u. 83. TeL* 72/215-970 www.nissan.hu ^»b Mercedes A 140 1.595E Ft 1998. piros, ABS, kiírni, kp. zár. szent. s»... VW Passat Varrni 1.8 BL 649E Ft 1993.200.000 km. graBtmetál Suzuki Swdl Sedan 1.3 BLX 999E Ft 2000. eüstmetál. 50.000km BMW 525 TBS Teuring 1.41 SE Ft 1994 06.. 211C km.zófdm ,ABS. kiírná, széné, bőrtr. Fiat MareraWeekend 1.9 JTD f, 7S0E Ft 2000. 03.130.000km. teliéi. ABS. klíma, szervó. stb. .. Nissan Prímára 1.8 Comtert 2.580E Ft 2000.12. 5 ajtós. 73.000 km. jól felszereli, karamell Renault Twingo 1.2 Pack 1.095E Ft 1999. 08 zóldfy.OOOkm Féld Ka 1.3 1.059E Ft 2000. 08. fekete, rádió, el. szett, alukeiik tűt aiíékJiépeí, felszereltségei megtalálhatóak * www.souSicar.vwess.hu weboWaton. m au m — — M8 ■DAEWOO , CENTRUM KFT.I * eladásra kínál használt gépkocsikat: g- Daewoo Kolos 1,2 ki. 03.09. 1 490 000 Fii- Daewoo Kolos 1,4 4a 03.03. ! 430 000 Ft- Daewoo Kolos 8900 b 05.07. 1 650 000 Ft | 1- Fiat Doblo Cargo 01.12. llOOOOOwfa- Daewoo Nexn 96.08. 660 000 Ft m |-Daewoo Espero ki. 95.10. 490 000H1-Rover 800 ki. 99.07. 1 050 000 Ft Daewoo Matiz SE* 02.03. 1 090 000Ftl- Daewoo Matiz II’ 03.10. 1 290 000 Ft _ - Dafiatsu Applose 92.07. 390 000 Ft ^ ■-Skoda 105 84.06. 70 000 Ft- Wartburg 1,3 91.03. 150000 Ft| 1 HITEL 10 %-TÓL!------------------—_——* 110 évnél fiatalabb személygépkocsikm készpénzes vétele 30/749-1770 m iHiillSBi Pécs, Komlói út 111. ■ I 72/238-467,72/239-360 # NYITRAI AUTÓHÁZ ^______Szekszérd, Pásztor u. 8. Tel.: 74/415-772,528-683 Ha sználtautó kínálata: Cifroen Xantia 1.8 u.-u 599E Ft Fiat Fiorino 1.4 a* n 399E Ft Ford Escort 1.8 Die. <» '« 229E Ft Renault Kangoo 1.90 se.-és 799E Ft Renault Twingo 1.2 3+ « 699E Ft Mercedes 190 Diesel 1.9 a+ m449E Ft Opel Vectra 1.6 t+ etj 299E Ft Fiat Tipo 1.4 se. ti 399E Ft Opel Astra Kombi O. 1.7 s+ ez S99E Ft Ren. Megane I11.4 st.m 2.S99E Ft Renault 19 1.4 a«. s» 199E Ft Renault 19 1.4 touii n 399E Ft Ren. Kangoo Tgk 1.2 s*.i> 9S0E Ft Renault Megane 1.4s+m 1.750E Ft Renault 19 1.43*10 249E Ft Opel Astra 80 LE Ko. 1.4 se.iá 6SOE Ft Renault Meg. Clas. 1.4 rm. m1.7SOE Ft Daewoo Matiz 0.8 s+.vo 999E Ft Suzuki Swift 1.0 GLX s* et 849E Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 5*-02 1.0SOE Ft Renault Twingo 1.2-16Vii m1.350E Ft Peugeot 306 Limusin 1.4 u.nOSOE Ft Ren. Thalia 1.4-16V 4*m 1.349E Ft Cit Jumper 1.9 «*. ín, ■» 1.299E Ft