Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-29 / 74. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 29., SZERDA 5 KAPOSVÁR Ötvennégymillió forint jut oktatási reformra Három általános iskola összesen csaknem 54 millió forintot nyert a kompetenciaalapú tanítás bevezetésére meghirdetett pályázaton. A Bartók Béla, a Németh István és a Rákóczi Ferenc általános iskola egyenként mintegy 18 millió forintot költhet az eddigi oktatást megreformáló programra. Szegedi Ágnes, a Németh István általános iskola igazgatója elmondta: a kompetenciaalapú oktatás a tananyag gyakorlati alkalmazásához szükséges készségeket fejleszti a diákokban. A nyertes intézmények ötmillió forintot költenek arra a programcsomagra, amely a szükséges tanítási eszközöket tartalmazza: többek közt multimédiás számítógépeket és projektort. Hamarosan elkezdődik annak a huszonegy pedagógusnak a továbbképzése is, akik részt vesznek majd a programban. Az új oktatási formát szeptembertől vezetik be a kijelölt alsós és felsős évfolyamokban. ■ Bartos László Egészség7 a Rákócziban. Névadójának tiszteletére, az egészség jegyében szervez a héten programsorozatot az Intézmény tantestülete és tanuló Ifjúsága. Kedden a rendőr-sportegyesület fltnesz szakosztálya mutatkozott be, ma reformnappal folytatódik az ünnep. fotó: torok anett Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Igazgatósága értesíti a szüló'ket, hogy gyermekük óvodai felvételét 2006. április 4-én (7-17 óráig), 5-én (7-17 óráig), 6-án, (7-13 óráig) kérhetik a körzetileg illetékes óvodában. A befratáshoz szükséges: a szülő személyi igazolványa (lakcímbejelentő kártya), a gyermek születési anyakönyvi kivonata vagy lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa. Ebben az időpontban várják az intézmények mindazon szülők gyermekeit, akik 2006. december 31. napjáig betöltik a harmadik életévüket. Kérjük azokat a szülőket, akiknek gyermeke 2007. május 31-ig tölti be a 3. életévét és szeretnék óvodába adni, előzetes felvételi igényüket jelezzék az óvoda vezetőjénél. Azok a gyermekek, akik 2006-ban ötödik életévüket betöltik, (betöltötték) az óvodai nevelési év első napjától kezdődően (2006. szeptember 1.) óvodai nevelés keretében folyó, iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson kötelesek részt venni. A felvételekkel kapcsolatosan bővebb tájékoztatást az óvodák vezetői adnak. A szakmát dicséri a kitüntetés DÍJ Nemcsak az ő, de kollégái munkáiét is elismerték A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki Benczéné Csorba Margitot, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ igazgatóját. A rangos díj a fogyatékos fiatalokért végzett több mint harminc éve tartó munkáját dicséri, illetve az egész szakmát is. Szerinte ugyanis a kitüntetéssel nemcsak az ő, de kollégáinak munkáját is elismerték. Bartos László- Fogyatékos gyermekek nevelése speciális szaktudást, s nem kevés türelmet kíván. Miért ezt a hivatást választotta?- Nem akartam mindig gyógypedagógusként dolgozni. A főiskola után itt a városban kerestem munkát és a Bárcziban kötöttem ki. Két évig tartott, mire rájöttem, ezt akarom csinálni. Egy volt diákom tragikus halála ébresztett rá, itt a helyem és az a feladatom, hogy segítsek ezeknek a fiataloknak.- Közben férjhez ment, lánya született A család hogyan fogadta döntését?- Meg kellett érteniük, hogy sokszor nem tudok velük lenni. Nem ment könnyen, persze nekem sem, de elfogadták, sőt végig támogattak. Férjem amellett, hogy jogász gyógypedagógus is, így szakmailag is tud segíteni. Mostanában még kevesebb idő jut rájuk, ugyanis a munka mellett tanítok, sőt visszaültem az iskolapadba is. Pécsen pedagógiát tanulok, Szegeden pedig kistérségi szakértő-képzésben veszek részt.- Harminchárom éve foglalkozik sérült gyermekekkel. Siker és kudarc egyaránt éri az embert ennyi idő alatt- Természetesen inkább a sikerek maradtak meg bennem. Az első tanévem volt az iskolában, amikor egy koraszülött tanítványom az atlantai paralimpián 4. helyezett lett atlétikában. Gyermekeink azóta is jól szerepelnek a nemcsak sport-, de tanulmányi versenyeken is. Rengeteg örömöt szerez a felük való foglalkozás, azt látni, hogy mire is képesek igazán, ha odafigyelnek rájuk. Szerencsére nagyszerű kollégáim vannak, és a most kapott kitüntetéssel az ő munkájukat is elismerték.- Vezetőként hogyan láda a gyógypedagógia helyzetét?- Az utóbbi időben előtérbe került a gyógypedagógia. Új pályázatok jelentek meg a speciális nevelésben részesülő gyermekek támogatására. Véleményem szerint a hagyományos kisegítő iskolák meg fognak szűnni, helyükbe az új típusú módszertani központok lépnek. Ezek - mint a miénk is - összetett intézmények. Az iskola és az óvoda mellett diákotthont is működtetnek. Diákjaink 3-tól 22 éves korukig tanulnak nálunk. Tervezzük, hogy kiszélesítjük az integrációt: szeretnénk, ha minél több iskola befogadná a sérült gyermekeket. A közelmúltban szakmai lapot is megjelentettünk. Érintő címmel, és egy kisfilm és készült az intézményről. A munkaidő szinte sosem ér véget, gyakran csak késő délután érek haza.- Egy kis pihenés azért mindenkinek jár...- Színházba szoktunk eljárni a családdal, főként a zenés darabokat szeretjük. Óriási élmény volt, amikor Londonban a West Enden megnézhettük a Kiss me Kate-et. Itthon az Operaház fantomja a kedvenc. Bár a családdal együtt csak ritkán van alkalmam elutazni - inkább csak nyáron -, amikor megtehetjük, BENCZÉNÉ CSORBA MARGIT 1953. június 21-én született Kaposváron. Tanítói diplomát szerzett. 1974 óta a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ dolgozója. Gyógypedagógiai oklevelet kap, majd a közoktatás-vezetői szakot is elvégzi. 1998-tól az intézmény vezetője. 1994-ben indítja útjára az Add a kezed Alapítványt, mely a fogyatékos gyermekeket segíti. Szeret olvasni, utazni és színházba járni. Férjes, egy lánygyermeke van. külföldre megyünk. Egyiptom és Spanyolország áll legközelebb a szívemhez- Említette, hogy a kitüntetés nemcsak egy ember munkájának dicsérete.- A családom és a kollégáim nélkül nem lennék ott, ahol most vagyok. Mára a város is elfogadott, és támogat minket. Jó látni, hogy van utánpótlás is, és léteznek még olyanok, akik fogyatékos emberekkel szeretnének majd foglalkozni. Sikeresnek tartom magam, és büszke vagyok arra, hogy ilyen jó közösség tagjaként vehettem át ezt a kitüntetést. HÍREK | Kis fuvolaművészek versenye a zeneiskolában ötödik alkalommal rendezték meg az Országos Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaverseny elődöntőjét és döntőjét a Liszt Ferenc Zeneiskolában. A rangos megmérettetés díszhangversennyel kezdődött, amelyen közreműködött Papp Viktória, Somogyi Júlia és Szilágyi Zsuzsanna, a zeneakadémia hallgatói és Szabóky Márta zongoraművész. A versenyen 84 zeneiskolás növendék vett részt. Az öttagú zsűri hat kategóriában osztott ki díjakat - mondta Papp Tibor igazgató- helyettes. A versenyen a helyezettek tárgyjutalmat és oklevelet kaptak, a legjobbak pedig érmeket és különdíjat is átvehettek, (mg) A színházban lesz a Somogy táncszínháza A meghirdetettel ellentétben nem a városi művelődési központban, hanem a Csiky Gergely Színházban lesz a Kaposvári Tavaszi Fesztivál zárórendezvénye. A Somogy Táncegyüttes folklór- és táncszínháza pénteken fél nyolckor kezdődik. (mk) Hosszabbítást érhet a műszaki átvizsgálás április elsején és nyolcadikén ingyenes közlekedésbiztonsági átvizsgálást szervez a megyei közlekedési felügyelet. Amelyik jármű műszakilag megfelel az ellenőrzésen és a tulajdonos befizeti a szükséges díjakat, úgy meghosszabbítják a gépkocsi műszaki érvényességét, (hm) E HOLLYWOOD MULTIPLEX NANNY McPHEE-A VARÁZSDADA (kn.) (sz) 17.30 ÜTKÖZÉSEK (16) (f) 20.15 AZ IDŐJÓS (ló) (f) 2 0.00 CSAJOZÓS FILM (16) (sz) 16.15,18.15, 20.15 PiROSSZka - A JÓ, A ROSSZ, A FARKAS, MEGA-nagyi (kn.) (sz) 16.00, 18.00 A BARLANG (18) (f) 19.30 SZŐKE KÓLA (12) (m) 16.30 RAP, REVÜ, RÓMEÓ (16) (m) 13.15 \ Bedegkér A présház tetőszerkezetének megbontásával jutottak a hét végén illetéktelenek egy pincébe Bedegkéren, ahonnét növényvédő szert, gázpalackot, házipálinkát több üveg szeszes italt és húsz kiló almát loptak el. A kár 40 ezer forint (kj) Bonnya Harmadik alkalommal szervezett borversenyt a kultúrházban a helyi szőlősgazdák részére az önkormányzat A termelők nyolc vörös- és három fehérborai neveztek. A vörösborok versenyét Egri Dezső otellókékfrankosa nyerte, míg a fehér kategóriában Várfalvi Tibor olaszrizling- je lett az első. A borverseny közös vacsorával és bállal zárult (kj) Böhönye Az egészségügyi előadás- sorozat újabb tájékoztatójára került sor a művelődési házban. Ezúttal Csuka László adjunktus, a nagyatádi kórház belgyógyásza, diabetoló- gusa beszélt a cukorbetegségről és a diétáról az érdeklődőknek, (ve) Cserénfa Március elsejétől 3 közcélú munkást foglalkoztat az ön- kormányzat. Fehér Margit polgár- mester elmondta: a dolgozók már szépítik a falu közterületeit, tereit és a temető környékét is. (mg) Csurgó Katolikus ifjúsági találkozót szerveztek dél-somogyi fiatalok számára. A rendezvénynek a'II. Rákóczi Ferenc általános iskola adott helyet. Bognár Tamás diakónus tartott előadást, (va) Kadarkút Lakossági fórumot tartott a városban Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter. A fórumra 80-90 helybéli látogatott el. Ők főként a nyugdijakról és a szociális helyzetük javításáról, annak lehetőségeiről kérdezték a miniszterasszonyt, (szk) Kisbajom Megtartotta hagyományos hóvirágtúráját a Kisbajomért Egyesület. A tagok a tavaszi kiránduláson bebarangolták a település környékét, majd a szabadban fogyasztották el a téli közös disznóvágás alkalmával készített finomságokat, (csm) Marcali Kiemelkedő teljesítményt nyújtott az országos bőrdíszművesek Szakma Kiváló Tanulója versenyen Óvári Judit a szakképző iskola tanulója. A Szolnokon megrendezett háromnapos versenyen hetvenöt százalékos eredményt ért el, így mentesült a szakmunkásvizsga alól. (ve) Nagyatad Iskolaválasztási napot szerveztek a Bárdos Lajos iskolában. Ezúttal nem csak a nagycsoportos óvodásokat, de szüleiket is várták az intézményt bemutató napra, mely során a látogatók megismerhették az iskola arculatát, szakterületeit és képzési szerkezetét, (csm) Osztopán Két osztopáni diák is eredményesen szerepelt a Marcaliban megrendezett angol nyelvi versenyen. Szpiszár Tamás második, Bogdán Beatrix pedig ötödik lett. Felkészítő tanáruk Steinerné Tompos Andrea, (bl) Pogányszentpéter Márciustól november végéig négy embert alkalmazhat az önkormányzat, többek között a közterületek rendben tartására, (va) DR. LAMPERTH MÓNIKA MSZP-SZDSZ képviselőjelölt vendégeként SZEKERES IMRE, az MSZP elnökhelyettese lakossági fórumot tart Esélyegyenlőség, szolidaritás címmel a MTESZ Székházban (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 1/c.). Időpont: 2006. március 31. (péntek) 16.00 óra Jöjjön el! Szeretettel várjuk! ■MSZP KEDVES KAPOSVÁRIAKI Az MSZP tisztelettel meghívja Önöket április 1-jére, Budapestre, a Köztársaság barátainak nagygyűlésére, ahol beszédet mond: GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A rendezvényre ingyenes autóbuszt indítunk! Amennyiben szeretne velünk jönni, kérjük jelentkezzen a 82-512-902-es telefonszámon a 107-es melléken! m ■MSZP