Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-27 / 72. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP A hajóktól féltik a folyót dráva Még hatályban van a Jugoszláviával kötött egyezmény- Sorolják más vízi út osztályba a Dráva közös horvát-magyar szakaszát, és a jövőben a me­derfenntartási munkálatok csak a legszükségesebb életvé­delmi célú beavatkozásokra korlátozódjanak - javasolta a WWF Magyarország. A termé­szetvédők azt is szorgalmaz­zák, hogy az Állandó Horvát- magyar Határvízi Bizottság ma­gyar tagjai kezdeményezzék a hajózási szabályozás megvál­toztatását, a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium pedig in­dítványozza az érvényben lévő- 1975-ben még Jugoszláviával aláírt - hajózásról szóló egyez­mény megváltoztatását.- A Dráván évtizedek óta nem jellemző a hajózás, egy 2002-es rendelet mégis vízi út­nak jelölte ki. Ez arra kötelezi a hazai hatóságokat - akiknek egyébként nincs hivatalos nyil­vántartása a drávai hajózásról -, hogy a kavicszátonyok kotrá­sával biztosítsák a merülési mélységet. Ám a folyót szinte csak azok a hajók használják, melyek a mederfenntartási munkálatokat és a kavicskiter­melést végzik. Munkájuk indo- kolaüan, nem létező igények miatt bontják el a folyó kavics­zátonyait. Mindezt annak elle­nére, hogy a Dráva teljes ma­gyarországi szakasza a Duna- Dráva Nemzeti Park területé­hez tartozik és része a hazai Natura 2000 hálózatnak - mondta Kiss Mónika sajtórefe­rens. Hozzátette: a vízitúrázók kenuinak sem szükséges a je­Szabályozatlan folyószakasz A dráva Ortilos és Barcs kö­zötti szakasza Európa utolsó szabályozatlan folyószakaszai­nak egyike, ahol a folyó zavar­talanul alakítja medrét, építi és elbontja a kavicszátonyo­kat, éltető vízzel látja el a mel­lékágakat. A kavicszátonyok fontos élőhelyet jelentenek sok növény- és állatfajnak, többek között a hazánkban csak itt élő kis csérek utolsó fészkelő helyei is itt találhatók. 2005- ben közel 350 ezer köbméter kavics kitermelésére adtak ki engedélyt, és több mint 125 ezer köbmétert el is távolítot­tak a folyómederből Pillantás a hídról. A Dráva egyik legfőbb értéke a szépségében rejlik Óvodások bábeli zűrzavarban szakmai vita Nincs egységes vélemény a nyelvtanulás kezdetéről (Folytatás az 1. oldalról)- A rendszerváltás óta tanul­hatnak nálunk angolul a gyere­kek - mondta Máj Pétemé, az önkormányzati fenntartású ka­posvári Arany János óvoda ve­zetője. - Szülői kérésre kezd­tünk foglalkozni vele, nem alap­szolgáltatásként jár, félévente 3200 forintot kell fizetni az an­golórákért. A 35-40 perces foglalkozáso­kon a kicsik játékos formában ismerkednek a nyelvvel, mon- dókákat, verseket tanulnak, s így szép lassan elsajátítják az alapfogalmakat: be tudnak mu­tatkozni, fel tudják sorolni az Nyelvi sokszínűség az Európai Unió területén az európai unió egyre inkább a bibliai Bábelhez hasonla­tos, hiszen jelenleg húsz hiva­talos nyelvet ismernek el az unióban. A hivatalos EU-s ügyintézés során bárki hasz­nálhatja az angol, a cseh, a dán, az észt, a finn, a fran­cia, a görög, a holland, a len­gyel, a lett, a litván, a ma­gyar, a máltai, a német, az olasz, a portugál, a spanyol, a svéd, a szlovák és a szlovén nyelvet. A legnépszerűbb ter­mészetesen az angol, melyet az EU-lakosok 38 százaléka használ, 14-14 százaléknyian beszélik a németet és a franci­át, míg hat-hat százalék tud oroszul és spanyolul alapszíneket, tízig számolnak.- A nagycsoportosokkal fog­lalkozom - állította Bála Mária, az óvoda angolt tanító pedagógu­sa. - A kisebbek számára már az is kihívás lenne, hogy ennyi ide­ig figyeljenek valamire. A foglal­kozásokon főleg játszunk, renge­teget ismételünk, és mindig csak egy-két új dolgot tanulunk: a cél, hogy a gyerekek megsze­ressék a nyelvet. Hasonlóképpen a nyelv meg­szerettetése a célja a balaton- boglári Gyermekkert óvodá­nak: a magánintézményben a megalakulás óta alapszolgálta­tás a német nyelv tanítása.- Minden gyerek részt vehet az órákon, akiknek nincsenek beszédjavítási problémáik, nem járnak például logopé­dushoz - mondta Galambos Ju­lianna igazgató. - Hetente mi­nimum két foglalkozást tar­tunk, melyeken főleg középsős és nagycsoportos gyerekek vesznek részt, de ha a legkiseb­beket érdekli, őket sem zárjuk ki a foglalkozásokról. Az intézményben tehát a ki­csik akár két-három évig is ta­nulhatnak németül: minden olyan téma szóba kerül a já­tékos foglalkozásokon, ami az óvoda életével kapcsolatos.- Nem a minél nagyobb lexi­kális tudás sulykolása a cél - folytatta Galambos Julianna -, sokkal inkább, hogy növeljük a gyerekek kapcsolatteremtő ké­pességét. Á Balaton-parton ugyanis gyakran találkoznak németekkel, akikkel így tud­nak kommunikálni. ■ Vas András A pókbangó-populációtól egészen a génsebészetig ifjú tudósok Tizenhét iskola versenye- Tizenkettedik évfolyamába lé­pett a Református Középiskolák Természettudományos Diák- konferenciája. Őszintén meg­vallom, nem gondoltam 1995- ben, az egyszeri alkalomra szánt rendezvényünkön, hogy ezt is megérjük - mondta Szabó Sándor, a csurgói református gimnázium és általános iskola igazgatója (képünkön) az idei konferencia megnyitóján. Hoz­zátette: a rendezvényen ne a versengés legyen a meghatáro­zó, hanem a találkozás öröme, az emberi kapcsolatok bővítésé­nek a lehetősége. Csurgóra 5 éve került a kon­ferencia, amelyre ezúttal 17 is­kola 85 tanulója érkezett az or­szághatáron túlról is. Biológia, környezetvédelem, földrajz, il­letve néprajz témakörökben írt pályamunkáikat szakmai zsűri előtt védték meg.- Erősödött a mezőny, s az RKTDK szerepe az új érettségi rendszer szem­pontjából felér­tékelődött, hi­szen az itt be­mutatott pályamunkák részei lehetnek a biológiai érettségi­nek - összegezte az igazgató. A konferencia kísérő rendez­vényeként kiállítások nyíltak a gimnáziumban, továbbá kirán­dulhattak, kulturális programo­kat élvezhettek a résztvevők. Somogyból a kaposvári refor­mátus gimnázium tanulója, Perák Viktória ért első helye­zést a biológia-embertanból versengők között. ■ Varga Ajándékok a szerencsés félmilliomodik látogatónak munkácsy-tárlat Népszerű a kiállítás Tóth Ildikó Pákh Imrétől egy Munkácsy-kópiát kapott ajándékba A Budapest, Debrecen és Pécs után Kaposváron látható Mun­kácsy-tárlat félmilliomodik láto­gatóját köszöntötték szombaton a megyei múzeumban. Az ese­ményre a kiállított képek nagy részének tulajdonosa, Pákh Im­re magángyűjtő is ellátogatott. Tóth Ildikó 32 éves kaposvári könyvelő volt a szerencsés ven­dég, aki több értékes ajándék­kal térhetett haza. A Múzeu­mok Országos Szövetségének képviselőitől többek között egy 23 karátos arannyal futtatott rézkarcot kapott ajándékba. A Munkácsy alkotásairól készült kiadványok kiadójának vezető­jétől egy erre az alkalomra ké­szített, dedikált Munkácsy-al- bumot vehetett át. A Nemzeti Galéria muzeológusától, Bakó Zsuzsannától és Pákh Imrétől egy Munkácsy-kópiát kapott, a megyei múzeum vezetője, Winkler Ferenc pedig egy Rippl-Rónai-albummal ajándé­kozta meg. ■ Szabó Kornél SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Balatonlelle Soderbergh Kafka cí­mű filmdrámáját vetítették pénte­ken a helyi művelődési házban. A filmklub idei eseményei egy-egy személyiségnek, életműnek állíta­nak emléket, a sorozat ezért az Hommage elnevezést kapta - tudtuk meg Gombos Emiltől, a művelődési ház igazgatójától, (ft) Balatonlelle a hagyományokhoz híven ebben az évben is a bala- tonlellei néptáncegyüttes adott színvonalas és szórakoztató mű­sort a Lölle Hagyományőrző Egye­sület szakkörzáró rendezvényén. A helyi hímzők és fafaragók Dolbert Ferenc népi iparművész­nek, az egyesület vezetőjének újonnan megjelent Karádi hím­zésgyűjteményét vehették át a műsort követően, (ft) Balatonszárszó Wass Albert-estet tartottak vasárnap este a helyi mű­velődési házban, A láthatatlan lo­bogó címmel. Közreműködött Gyevát Ottó és Sziki Károly színmű­vész, valamint Szabó Viola zene­művész. (fi) Balatonszemes Valamivel több, mint félmilliárd forintból gazdálkod­hat idén Balatonszemes a telepü­lés elfogadott költségvetése alap­ján. Beruházásra, felújításra mint­egy negyvenmillió forintot tervez­nek. Az általános iskola költségve­tése 2006-ban 129 millió, az óvo­dáé 32,6 millió forint lesz, a polgár- mesteri hivatal igazgatási kiadásai­ra 72,5 millió jut. Figyelemre méltó, hogy a fejlesztési pénzeknél is töb­bet, 54,6 millió forintot tartalékba helyeztek, (fi) Bedegkér A Tolna megyével hatá­ros zsáktelepülésen kétszáznegy- venkilenc ingatlant tart nyilván az önkormányzat, míg a falu közigaz­gatási területe meghaladja a két- ezerhatszáz hektárt. Ebből a belte­rület hatszáz hektár - tudtuk meg Steinbacher Jenő polgármestertől. A település aktív korú lakosságá­nak mintegy hatvan-hetven száza­léka nyolc általánossal rendelkezik. A szakmunkások aránya csaknem húsz százalék, diplomás pedig na­gyon kevés van a községben, (kj) Bélavár Kétszázezer fori nt értékben kapott játékokat és fejleztőeszkö- zöket az óvoda. A pénzre a Dráva Menti Önkormányzati Társulás pályá­zott Az összegből többek között hin­tát és mászófalat is vásároltak a gyerekek örömére. Fonyód A helyi Kék Balaton Ifjúsági Fúvószenekar, Fonyód önkéntes tűzol­tózenekara, a lengyeltóti Balaton Jazz Orchestra és a Budapesti Határőrség zenekara lépett fel a Tavaszi Fúvós Parádén a Mátyás Király Gimnázium­ban. A tavaszi fesztivál hagyományos eseménye egyben a városban har­minc éve kezdődött zeneoktatás jubileuma is volt (ft) fotó: marton László Kadarkút Ifjúsági klubhelyiséget ava­tott fel Göncz Kinga szociális minisz­ter a művelődési házban. Az újonnan alakult ifjúsági szervezet egymillió ft> rintot nyert a minisztériumtól a helyi­ség berendezésére. A pénzből egy if­júsági pontot alakítottak ki, ahol egy tanácsadó várja a környék serdülőit problémáik megbeszélésére, (szk) Kaposvár A csaknem 51 ezer hektár gyepterületből 22-25 ezer hektárt hasznosítanak Somogybán, elsősor­ban legeltetéssel, kaszálással - szá­molt be pénteken a megyei földmű­velésügyi hivatal. A hagyományok szerint Szent György napján kezdik a szarvasmarhák ésjuhok legelteté­sét Addig elvégzik a gyepápolási, cserjeirtási és egyéb feladatokat amelyek a kultúrállapot fenntartásá­hoz szükségesek, (hm) gyár részén jelenleg öt helyszín van kijelölve kavicsbányászat­ra. ■ Varga Andrea lenleg érvényben lévő, több mint másfél méteres merülési mélység. Mégis a Dráva ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom