Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-01 / 51. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA 5 KAPOSVÁR kollégiumban nyitása óta először rendeznek kiállítást, amely a hónap végéig várja a látogatókat, (mk) Korcsolyában remekeltek a bárczis tanulók SIKERESEN SZEREPELTEK a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon tanulói a Dunaújvárosban megrendezett országos gyorskorcsolyaversenyen. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség által szervezett megmérettetésen négy arany-, négy ezüstös két bronzérem ütötte a markukat. Benczéné Csorba Margit igazgató elmondta: tanulóik ebben a tanévben kezdték elsajátítani a korcsolyázás alapjait, amelyhez nagy segítséget jelent a városi jégcsarnok, (bl) Csíkos Nagy Marton szobrai a Klebelsbergben CSIKÓS NAGY MÁRTON SOmOgy- sárdi alkotó szobraiból nyílt kiállítás kedden a Klebelsberg középiskolai kollégiumban. A diákok és az érdeklődők több mint 30 alkotást tekinthetnek meg a kollégium első emeleti tárgyalójában. A VÁROSLAKÓK KÉRDEZTEK 20/487-80-31: Az Ivánfa-he- gyen található Gruber János utca (ahol fel lehet menni a kápolnához) nyáron csupa sár, télen pedig tiszta jégpáncél. Két lakóházból ugyanis folyamatosan kiöntik a szeny- nyvizet az utcára, holott ez belterületnek számít. Autóval nem tudunk felmenni a pincénkhez, sem pedig lejönni, gyalog is balesetveszélyes a közlekedés. Kérem, hogy intézkedjenek, mielőtt még baleset történik. Németh István, a közterületfelügyelet vezetője: Köszönjük bejelentését, panaszának kivizsgálása után tájékoztatom, hogy a közterület-felügyelők február 21-én különböző időpontokban ellenőrizték a Gruber János utca környezetét. Munkatársaim szabálysértési cselekményt nem tapasztaltak. A gyalogos- és a közúti közlekedés biztonsága, a köztisztasági szabályok előírásainak betartása érdekében külön szolgálatot szerveztem a jelzett útszakasz környezetére. Az ellenőrzés során a szabálysértésen tetten ért elkövetőkkel szemben szabálysértési eljárást kezdeményezek. Jelmezes mulatság az otthonban Megtartották hagy ományos farsangi ünnepségüket a Liget otthon lakói. Az időseken kívül a dolgozók is színes jelmezekbe bújtak. A rendezvényen a kaposvári Lions klub néhány tagja, valamint a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola tanulói is részt vettek és népdalokkal kedveskedtek az időseknek. A jelmezes felvonulás és a vidám műsor után farsangi fánkfogyasztással zárták a napot a résztvevők. fotó: láng Róbert Rippl-Rónai az aranytartalék marketing Az egyetem és a művészetek a gazdaság fejlesztői lehetnek A közgyűlés elfogadta Kaposvár marketingkoncepcióját. A tervet a fővárosi székhelyű Econo Consult Kft. készítette el. A város azzal a céllal rendelte meg a szakmai anyagot, hogy javítsa Kaposvár imázsát mint élettér, mint vállalkozási-befektetési terület és mint turisztikai célterület. Fábos Erika Stipe Mesic, a horvát államelnök a RIppl-Rónai-villában. Nemzetközi vonzerőt jelenthet a művész hagyatéka A koncepció készítői három hónapig dolgoztak. Ezalatt az idő alatt megismerkedtek a város korábban elkészült fejlesztési koncepcióival és az ahhoz kapcsolódó tervekkel, de több mint száz interjút is elkészítettek a városban azért, hogy megala- £ pozhassák munkájukat Ebből 1 az derült ki, hogy Kaposvár elő- | nyei között a szép természeti 5 környezetet, a hangulatos vá- £ rosképet, a kedvező árakat, a gazdag programkínálatot és a számos sportolási lehetőséget említették legtöbben. Molnár László, az Econo Consult Kft. igazgatója nem volt nehéz helyzetben. Kaposváron született és máig sok a kötődése a megyeszékhelyhez, így saját tapasztalatai és élményei is voltak a munka során.- Számos, de a településmarketing szempontjából úgy gondolom, két fő kiemelkedő terület van a város értékei közül - mondta Molnár László. - Az egyik az egyetem, mint innovációs és tudáscentrum, amire a gazdaság is épülhet, másik pedig a művészetek, abból is a festészet és a színház, amelyet pedig a turizmus számára lehetne eredményesen kihasználni. Ez nem kevés. Mindkettő olyan terület, amire eredményesen lehet építkezni. Ezek közül is Rippl-Rónai hagyatékát említeném meg. Ez egy olyan arany- tartalék, amit nemzetközi viszonylatban is sikerrel lehet kihasználni a turizmusban és azon keresztül természetesen a gazdaság számára. A marketingstratégia után az operatív cselekvési program és az akcióterv kidolgozása következik. Amennyiben megbízást ad az elkészítésére a város, abból már az is kiderülhet, hogy a koncepcióban feltárt problémákra és lehetőségekre milyen megoldás lenne a legjobb Kaposvár számára. Ez a munka körülbelül fél évet venne még igénybe és több mint négymillió forintjába kerülne a városnak. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban ez garantáltan látványosan megtérülő befektetés. Első lakás a piaci ár alatt újdonságok Bővül az önkormányzati lakástámogatás A korábban már meglévő három támogatási forma mellett két újjal segíti a kaposvári ön- kormányzat a fiatalok otthonteremtését - ezt Szita Károly, polgármester sajtótájékoztatón jelentette be. Azt mondta: az első lakáshoz jutók továbbra is kaphatnak visszatérítendő, kamatmentes vagy vissza nem térítendő támogatást az önkormányzattól. Folytatódik az egyforintos telkek tulajdonba adása a munkaadókkal közösen; az idén 16 ilyet alakítanak ki Kaposváron..- Folytatni kívánjuk az önkormányzati bérlakásépítési programot - mondta a polgármester -, ám ehhez az újonnan alakuló kormánynak a támogatása is szükséges. Az egyik új támogatási forma, hogy azoknak a fiataloknak, akik lakást kívánnak vásárolni, tízéves futamidőre 750 ezer és egymillió forint közötti kamatmentes hitelt ad az önkormányzat - Ám kizárólag abban az esetben - tette hozzá Szita Károly -, ha a munkáltató ugyanannyi pénzzel járul hozzá a lakásvásárlásukhoz. A tervek szerint 20-30 kaposvári fiatal lakásvásárlását segíthetjük így. A másik újdonság, hogy önköltség alatti áron kíván az önkormányzat lakástulajdont biztosítani fiatal kaposvári szakembereknek és családjaiknak. - A Fő utca 93. számú önkormányzati tulajdonban lévő foghíjtelken önkormányzati beruházásban épül egy tízlakásos társasház tíz garázzsal - ismertette a polgármester. - A 28 milliós telket, a 12 milliós közművesítést és a 16 millió értékű tervezést a város ingyen adná a fiataloknak. így négyzet- méterenként 40-45 ezer forinttal olcsóbban vásárolhatnák meg a 70 és 80 négyzetméter közötti lakásokat a 35 év alatti fiatalok. ■ Márkus Kata ■ HOLLYWOOD MULTIPLEX BAMBI 2. - BAMBI ÉS AZ ERDŐ HERCEGE (kn.) (sz) 15.00, 16.45, 18.30 A NYUGHATATLAN (12) (f) 20.15 KÚTFEJEK (12) (m) 15.00, 17.00, 19.00, 21.00 A KÖD (16) (f) 21.15 TIBOR VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK (12) (m) 17.15, 19.15 MÜNCHEN (16) (f) 17.45,20.45 *169054* KÉRDEZZEN: 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Csurgó Az Eötvös József Általános Iskola földszintjét szeretné akadálymentesíteni az önkormányzat. A beruházáshoz a Fogyatékosok Esélye Közalapítványtól remélnek pályázati támogatást, (vaj Kadarkút Befejeződött a városi könyvtár felújítása. Az elhasználódott parketta helyére újat raktak a város karbantartói, és a teljes világításrendszert is kicserélték energia- takarékos fénycsövekre. A beruházás egymillió forintba került, (szk) Kaposvár Negyven zrínyis diák kirándult a fővárosba a hétvégén. A gyerekek ellátogattak a Jövő házába és a Csodák palotájába is, ahol kis csoportokban nézték meg a különleges látnivalókat. S egy Verdi- operát is megtekintettek, (bl) Kaposvár A 70 éves polgári védelem történetéből nyílt kiállítás kedden a MTESZ-székházban. Fotók, tablók és korabeli használati tárgyak segítségével mutatják be a szervezet tevékenységét. Az első napon négy kaposvári iskolából 60 gyermek kereste föl a kiállítást, amely csütörtökig tekinthető meg. (hm) Kőkút A kaposfüredi Rock színkör színvonalas műsort adott a Kőkút- gyöngyöspuszta Szociális Otthonban. Florváth Gáborné vezetésével a társulat operettrészleteket adott elő. Az intézmény lakói a Légy jó mindhalálig és a Mágnás Miska című művekből is hallhattak részleteket, (mg) Kutas Tizennyolc diák vehetett át tanulmányi ösztöndíjat kedden. A SEFA-támogatásból helybeli és kis- bajomi diákok részesültek, amelyet Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke adott át. Csaknem 200 ezer forintot osztott szét a diákok között Szerdán este Belegen egy diák kap majd ilyen támogatást (csm) Lengyeltóti A kompetenciaalapú tanulásról, a közoktatás költségvetési kérdéseiről és az unióról esett szó a tegnapi Dispután a Fodor András általános iskolában. A hagyományos szakmai programot a Fodor-napok részeként rendezték, (ft) Marcali Az elmúlt évet értékelték a tűzoltó-parancsnokságon. Tavaly há- romszázhatvanszor riasztották a lánglovagokat, amiből kettőszázhu- szonkettő volt a műszaki mentések száma. Ennek hatvan százaléka közúti baleset volt Felkészültek arra, hogy az M7-es átadása után még több műszaki mentésük lesz. Ezért többek között bővítették a mentéshez szükséges eszközparkot (ve) Siófok Harmadszor rendezett nótabált a Siófoki Népdal- és Nótakedvelők Egyesülete. Lakatos Károly prímás és cigányzenekara húzta a talpalávalót, s többen is magyarnótát énekeltek. Csárdásversenyt is hirdettek, amire öt pár jelentkezett. A zsűri a Hazadi Zsuzsa, Bakos Sándor párost látta a legjobbnak, (fi) Siófok Sokat tapsolt a Dél-balatoni Kulturális Központ közönsége a Zsákbamacskán. Eisemann Mihály és Szilágyi László művét a budapesti Turay Ida Színház társulata mutatta be. (ca) Szülök A Szuloki Német Nemzetiségi Együttes óvodáscsoportjának bemutatójával kezdődött szombaton este a településen a farsangi kulturális műsor és svábbál. Virth József polgármester elmondta: a nemzetiségi együttes az ötvenes években alakult, s a néptánccsoport azóta folyamatosan működik. Az énekkar 2003-tól, a fúvószenekar pedig az idéntől működik. A rendezvényen az idén is telt ház előtt léptek föl a nemzetiségi csoportok, (mk) Várda Évadnyitó megbeszélést tartott a polgárőrcsoport. Az aktuális feladatok mellett megbeszélték a májusi polgárőrtalálkozó előzetes teendőit is. Bek József vezető elmondta: a találkozót mintegy 20 település részvételével idén Várda rendezi a Kaposvári Polgárőr Egyesülettel közösen. A programok díszvendége Markos György színművész, az országos elnökség tagja lesz. (sk)