Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-20 / 66. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Balatonboglár A betegségek lelki hátteréről, a test és lélek közötti kölcsönhatásokról hall­hattak előadást a helybeliek a művelődési házban. Az ese­ményt a Bogiári Gyermekjóléti és Családsegítő Alapítvány szer­vezte, a civilek rendszeresen tartanak életmód-előadásokat és főzőklubot a városban. A kö­vetkező alkalommal a függősé­gekről, kényszeres magatartás­ról és az érzelmi zavarokról esik majd szó. (ft) Balatonboglár Mozgáskorlátozot­taknak alakítana ki illemhelyet az önkormányzat a polgármesteri hi­vatalban. A város a Fogyatékosok Esélye Közalapítványhoz adta be pályázatát, 2,5 millió forintos tá­mogatásra számítanak, (ft) 8. osztályosok versenyében Futó Renáta balatonfenyvesi tanuló bizo­nyult a legjobbnak, (ft) Görgeteg Tizenegy tanuló vehetett át ösztöndíjat a Somogyi Egyete­mistákért és Főiskolásokért Alapít­vány jóvoltából. A tanulók között ez alkalommal csaknem 100 ezer fo­rintot osztottak szét, amelyet tanul­mányaik támogatására kaptak a diákok, (csm) Kánya Először leverték a falon kívül felszerelt riasztót, majd az ajtókat betörve behatoltak ismeretlen tet­tesek egy üzlethelyiségbe. Az elkö­vetők dohányárut és váltópénzt loptak ötvenezer forint értékben. Megpróbálták kibontani a bebeto­nozott páncélszekrényt is, de ez nem sikerült nekik, (ca) Vércukrot mérnek Siófokon, kevés az érdeklődő A siófoki Bozsik Patika az első gyógyszertár Somogy megyé­ben, ahol lehetőség van vércu- kor-mérésre. Már százhetven ilyen patika akad az országban. Az Egy Csepp Figyelem Alapít­vány akciója nyomán ezeken a helyeken 195 forintért bárki megmérheti saját vércukor- szintjét a patikus segítségével, aki azonnal értékeli is az ered­ményt, és felvilágosítást ad a cu­korbetegségről, a veszélyeiről. Bozsik József, a siófoki gyógy­szertár vezetője, a Somogy me­gyei gyógyszerészkamara elnö­ke azt mondta: - Érdekes: amíg nem volt lehetőség a vércukor- mérésre, sok beteg érdeklődött iránta, ám most, hogy már csi­náljuk, alig akad rá példa, hogy kérnék.. ■ Fónai Imre Strandpapucsban hoztak meleget az atádi Józsefek Meghozták a meleget a Józsefek Nagyatádra. A plusz-fokokra szüksége is volt a tavaszhozó szertartás, vagyis a „kiülés” 8- 10 résztvevőjének, akik fürdő­nadrágban, strandpapucsban és napszemüvegben egy ven­déglő teraszán fogyasztottak el egy pohár italt. Ezzel jelezték, megtették a magukét: meghoz­zák a meleget. Az elmúlt évek­ben elfőrodult a Murányi József szervezte névnapi találkozó­kon, hogy hóban-fagyban vállal­ták a meleghozás felelősségét, no és az ünnepléssel járó evés- ivást a teraszon. ■ Csikós M. Szelektív gyűjtőt készítenek Nemeskisfaludon Évi 160 ezer forintról 30 ezerre csökkenti a temetői szemétszál­lítás költségét a nemeskisfaludi önkormányzat. Vida Ferenc pol­gármester elmondta: az önkor­mányzat dolgozói szelektív hul­ladéktárolókat készítenek, amelyek anyagköltsége 15 ezer forintba került. Két gyűjtőt gyártottak, ha beválnak, csak a műanyag szállításáért kell fizet­ni. A növényi hulladékot újra­hasznosítják. ■ Vigmond E. Balatonfenyves-Fonyód Többtucatnyi „jégszobrot" alkotott a természet a part menti területeken. A szél és a víz utánozhatatlan alkotásainak napok óta csodájára járnak közelről és távolról. A Balaton áradására egyebek mellett ezek a rövidesen eltűnő „remekművek” emlékeztetnek, (ft) Csaba orgonaművész, a Liszt Fe­renc Társaság főtitkára. Mintegy hatvanan kísérték figyelemmel a hangversenyt, (kj) Biissü Befejeződtek a település or­vosi rendelőjének és az óvodájá­nak átalakítási, átépíté­si munkálatai. Szegvári József polgármester (képünkön) elmondta: a szakhatóságoktól már megkapták az intézmények haszná­latbavételi engedélyét is. (mg) Fonyód A környék felső tagozatos diákjai vettek részt a kistérségi népdalversenyen, az eseményt ha­todik éve rendezték a Tavaszi Fesz­tivál részeként. Az 5-6. osztályosok között Speziani Sara, a fonyódi is­kola diákja nyerte az első díjat, a 7­Pályázatok írását tanulhatták a Bérlőnek kiadná a gigei varrodát az önkormányzat Érintőképernyőn láthatók a siófoki állásajánlatok Közhasznú munka segíti a város szépítését Tabon Befektetővé is válhat egyre több külföldi turista megye vállalkozói Európai pályázatok - európai vállalkozók 2006 címmel egy­napos képzést szervezett a So­mogy Megyei Vállalkozói Köz­pont Közalapítvány. Kocsis Ta­más ügyvezető igazgató el­mondta: elsősorban a Struktu­rális Alapok keretében pályáza­tot készítő mikro-, kis- és közép- vállalkozások számára kíván­tak segítséget nyújtani. A részt­vevők tájékoztatást kaptak a ma hazánkban fellelhető pályá­zati kiírásokról, s megismer­kedhettek az új rendszer szabá­lyaival, eljárásrendjével. Mű­helymunka keretében a kistér­ségi pályázatkészítés gyakorlati tapasztalatait is kicserélték a résztvevők. ■ Márkus K. Gige központjában évek óta üresen áll a hajdani varroda épülete. Az önkormányzat most bérbe adná a területet. Olyan beruházóra számítanak, aki el­sősorban betanított munkások­ra építené a vállalkozását.- A hajdani varroda alapterü­lete mintegy 200 négyzetméter - mondta Koszti Sándor polgár- mester. - Erősárammal és köz­ponti fűtéssel ellátott. A lapos­tetőn további irodákat alakít­hatnak ki. Ha üresen marad, csak romlik az állaga. Olyan be­fektető jelentkezését várjuk, aki enyhítene valamit a munkanél­küliségen, főként a szakképesí­téssel nem rendelkezők köré­ben. ■ F. Szarka Ágnes Az uniós követelményeknek is megfelelő kirendeltség várja az álláskeresőket a tavasz végétől Siófokon. Nagyszabású átalakí­tás zajlik az ötéves épületben.- Az uniós humánerőforrás­fejlesztési program részeként kapott lehetőséget kirendeltsé­günk a megújulásra - mondta Komlósy Istvánná kirendeltség­vezető. - Önkiszolgáló számító- gépes rendszert építenek ki a szakemberek, a négy állásban érintőképernyő segítségével juthatnak az ügyfeleink infor­mációhoz. Számkijelzőn hívják majd ügyintézőink az álláskere­sőket. Hét Teleházban létesítet­tünk információs pontot a tér­ségben. ■ Fónai Imre Harminc állástalan közhasznú munkavállaló foglalkoztatását tervezi április 1-től 7 hónapig a tabi önkormányzat. Ehhez a képviselő-testület pályázatot nyújt be a munkaügyi központ tabi kirendeltségére. A város si­keres pályázat esetén napi 8 órában alkalmazná a közhasz­nú munkásokat egyebek mel­lett a közterületek ápolására, a csapadékvíz elvezetésére, a Koppány-patak tisztítására. A foglalkoztatáshoz 70 százalékos támogatást nyújt a kirendelt­ség. A harminc közhasznú munkás alkalmazása 17,7 mil­lió forintba kerül, ehhez a vá­rosnak 5,3 millió forint saját forrása van. ■ Krutek József A Ryanair járatai, úgy tűnik, megmozgatják a balatoni ingat­lanpiacot is. Európa legnagyobb fapados légitársaságának kö­szönhetően a Sármellék közeli zalai településeken már felfelé kúszik a telkek és a házak ára. Ennek ellentmond, hogy a bri­tek a tapasztalatok szerint a nagyvárosokban igyekeztek ed­dig ingatlant vásárolni. A Bala­ton nyugati karéjában eddig fő­képp németek, osztrákok és olaszok vettek házat. További lökést adhat, hogy a reptér kö­zelében egy magyar-ír konzor­cium 75 millió eurós beruházás keretében üdülőparkot hoz lét­re, amely mellett golfpálya is épül. ■ Czene A. Balatonlelle Vismaior-támogatást kér az önkormányzat a Balaton áradása miatt bekö­vetkezett károk rende­zésére. Kenéz István polgármester (képün­kön) arról tájékozta­tott: a tó kiöntése legalább egy- kétmillió forint kárt okozott a vá­rosban, a helyzet pontos felméré­se folyamatban van. (ft) Bedegkér Nagy sikerű orgona­hangversenyt szervezett a tabi Ta­vaszi Fesztivál programsorozat ke­retében a bedegkéri római katoli­kus templomban a helyi önkor­mányzat és a Bedegkéri Faluszé­pítő Egyesület. Serbán Valentin katolikus plébános tartott szentmi­sét, s a több mint egyórás hang­versenyen közreműködött Király Szűrés az egészséges babákért down-szindróma A kórházak egy része még mindig nem szolgáltat adatokat Néhány napja az a felröppent hír irányította a figyelmet a veleszü­letett rendellenességekre, illetve a jelenleg alkalmazott hazai szű­rési módszerek hatékonyságára, hogy szakemberek szerint hiába járnak szűrésre a terhes anyu­kák, mégis egyre több, évente 150-200 baba születik az or­szágban Down-szindrómával. Ezért ha a szakmai kollégiumok támogatják az elképzelést, in­gyenes lehet a speciális Down- szűrés, amelyik a mostani 70-80 százalékos helyett csak­nem 100 százalékos pontosság­gal valószínűsíti a veleszületett rendellenességet. Pontos adat egyébként azért sincs a hibás kromoszómával született gyere­kek számáról, mert létezik ugyan egy, a fejlődési rendelle­nességeket összesítő adatbázis, ám bizonyos kórházak erről mind a mai napig nem szolgál­tatnak adatokat. Somogyból az elmúlt 15 évben az országos át­lag feletti volt az adatszolgálta­tás, ám így is csupán 38 ezrelék.- Szerintem ma sem születik több Down-kóros baba, mint korábban - mondta Perjésiné Gazdag Éva, a Down-DADA Szolgálat területi vezetője. - Az persze igaz, hogy többnyire a fiatalabb anyukák gyermekei­nél figyelhető meg ez a kromo­szóma-rendellenesség, mert az idősebb' anyukák speciális szű­Megdöbbentő adatok AZ EPIDEMIOLÓGIAI INTÉZET adatai alapján ma a leggya­koribb az újszülötteknél a szív- és érrendszeri elválto­zás, a rendellenességek rangsorában a gyakoriságot tekintve a nyolcadik helyen áll a Down-szindróma. A be­jelentések aránya az elmúlt évekhez hasonlóan kiemel­kedően nagy, 80 ezrelék fe­letti volt Bács-Kiskun megyé­ből, Somogybán pedig kevés­sel az országos átlag felett van, 38 ezrelék. 2002-ben összesen 3634 fejlődési rendellenességet jelentettek a VRONy-nek, ebből Down- kóros eset 161 volt. Gruiz Katalin a Down Alapít­vány képviseletében elmondta: bár a Johan Béla Országos Epi­demiológiai Intézet évtizedek óta nyilvántartásba veszi a rendellenességgel született ba­bákat (VRONy-lista), ám bizo­nyos kórházak nem hajlandók adatot szolgáltatni, ezért az ko­rántsem teljes. - Tavaly óta me­gyénként egy-egy referens igyekszik segíteni az adatbe­gyűjtést - mondta -, talán így valósabb képet kapunk majd a rendellenességgel született ba­bák számáról. ■ Márkus Kata résen vesznek részt. 1988 óta létezik a Down-DADA szolgálat - tette hozzá Perjésiné Gazdag Éva -, és mára eljutottunk odá­ig, hogy országos a lefedettsé­günk, tehát valamennyi kór­házban kapcsolatot teremthet­nek velünk a szülők. Fontos ugyanis, hogy a segítséget igénylő szülő mielőbb megtud­ja, hová fordulhat. Prievara Ferenc, a megyei kórház szülészeti-nőgyógyá­szati osztályának vezető főor­vosa ugyan támogatná, hogy mindenki számára elérhető le­gyen a nagy pontosságú, speci­ális szűrés, ám szerinte kétsé­ges, hogy meghozná-e a várt eredményt. Azt mondta: a méh­nyakszűrésre is csak a nők ki­sebb része jár rendszeresen, egyáltalán nem biztos, hogy ide elmennének a kismamák. Kellenek a segítő kezek. A szakértők szerint érdemes bevezetni az ingyenes szűrést FOTÓILLUSZTRÁCIÓ: LÁNG RÓBERT SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG ....................................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom