Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-14 / 62. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 14., KEDD HIRDETÉS 15 Somogy Temetkezési KfL ] Kaposvár, Mező u. 2, • Ügyelet: 82/525518 • 06-30/6368430 v fflftW IRODA: Kaposvár, Fii i. 57.* 82/511-505 » tawtegiahrÜB, „Vágytam maradni még szeretteim között, A sors végűi ellenem döntött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, Amit mondtam volna, tudja, ki szeretett." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓZSEF FERENC volt balatonlellei, majd Marcali, Rózsa utca 48. szám alatti lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése március 17-én, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a marcali Központi temtőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy HORNYÁK JÁNOS patalomi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése március 17-én, pénteken, 11 órakor lesz a patalomi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy TORMA JÁNOS Kaposvár, 48-as Ifjúság, volt Magyar utcai lakos életének 83. évében csendesen el­hunyt. Felejthetetlen halottunkat március 17-én, pénteken 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak.--------*'i-i' ;in$9)itl19l9l .ViBOBMB fHBfl ?RtÍBf|«n$íW Gy ászoló szerettei _____ „M egállt a kéz, megállt a szív, Nincsen szó ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGYNÉ RÁKOSA BRIGITTA életének 35. évében elhunyt. Temetése március 17-én, a 13 órai gyászmisét követően a mezőcsokonyai temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PANKASZJÓZSEFNÉ gamási lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése március 17-én, pénteken, a 13 órai gyászmisét követően a balatonlellei temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Nem ezt akartam, nem így akartam, Szerettem volna még élni, De a halál könyörtelen volt, El kellett menni." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÁL GYULA mosdósi lakos 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 16-án 10 órakor lesz a mosdósi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó út­jára elkísérik. Gyászoló család „Nem gyötörnek kínok, most már nem fáj semmi, Isten országában de jó megpihenni. Ügymentei, ahogy élt Csendben és szerényen, Drága lelke pihenjen békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IHÁROSIJÓZSEFNÉ volt jákói lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése március 16-án, csütörtökön, a 13.30 órai gyászmisét követően 14 órakor lesz a jákói temetőben. Minden külön érte­sítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Úgy mentél el csendben szótlanul, Ahogy éltél, álmodban ért a halál. Istenem, nagyon vigyázz reá." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VISNYEI ISTVÁN kőművesmester életének 66. évében március 10-én örökre elaludt. Temetése március 17-én, a 14 óra­kor kezdődő katolikus gyászmise után 15 órakor a fonyódi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei INGATLAN SÜRGŐSEN eladó összközmüves telek a Kisgá- ton. Irányár: 7,09 M Ft 20/579-1674. *171129* MARCALI központjában 580 m2 telken, 160 m2-es összkomfortos családi ház sürgősen el­adó. Irányár: 14 M Ft Tel: 06-30-6367-323. *172974* KAPOSVÁRON a Fő u-ban, az Európa Park mel­letti társasházban 68 m2-es, 2 szobás, 2. eme­leti, saroklakás, saját pincetárolóval, zárt belső udvarában gépkocsi parkolási lehetőséggel el­adó. Irányár: 11,2 M Ft. 20/421-4110. •172975* KAPOSSZERDAHELYEN telek (víz, gáz, villany) szép helyen eladó. 06/20/918-62-66. AKCIÓS LAKAS! Balatonlellén 50 méterre a strandtól, csendes parkban, a jachtkikötőnél rendkívül igényes apartmanházban 24 m2-es lakás 6,5 M Ft áron eladó! Érdeklődni: 06-30-219-9496 („m) KAPOSVÁRON a Tesco közelében felújított ház­ban 4. emeleti, 50 m2-es, 2 szobás, jó állapo­tú panellakás eladó. 70/622-2498. •173246* KAPOSVÁRON, a donneri városrészben, sorház­ban, kétszintes, 5 szobás, 130 m2-es házrész eladó. Irányár 18 M Ft 20/967-2331. •173261* KAPOSVÁRON, a Pázmány P. utcában, tetőtér- beépítéses, 130 m2-es családi ház eladó. Irányár 25,5 M Ft Tel.: 06-30/411-5927. •173261* PÉCSEN 2 szobás gázfűtéses 53 m2-es lakás el­adó, va© elcserélhető kaposvári hasonlóra, tár.: 11 MFt Tel.: 70/2155-109. Balatonlellén mediterrán hangulatú társasházban, medencés udvarra nyíló stúdió lakások (32 m2) 2006 júniusi átadással 6,4 M Ft áron eladók! A ház udvara zárt, árkádokkal szegélyezett, közepén díszkerttel. Érdeklődni: 06-30-219-9496 NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4673 *173275* KAPOSVÁRON a Szondi u-ban I. emeleti, 2 szo­bás, erkélyes lakás eladó. 82/311-645. •173289* KAPOSVÁRON, a Toldi u-ban I. em. 74 m2-es, 3 szobás, amerikai konyhás, igényes, szép lakás garázzsal, vagy anélkül eladó. 30/3964-387^ ELCSERÉLNÉM falusi házamat kaposvári gázos, erkélyes, II. em-i lakásra vagy családi házra, ér­tékegyeztetéssel. 30/578-5057. •173181* BALAT0NB0GLÁR0N csendes nyugodt környe­zetben nyaraló eladó. Tel.: 30/9695809. • 171810* KAPOSVÁR, Teleki u. 7., 2 emeleti, 191 m2, 6 iroda, 2 vizesblokk, teakonyhából álló egység akár irodának, va© lakásnak egyben va© meg­osztva eladó/kiadó. 20/9462-931. •173541* SOMOGYVÁRON közművesített építési telek 9100 m2 eladó. 20/984-0660. ♦173605* Balatonlelle központjában összkomfortos társasházi lakások MOST 15% KEDVEZMÉNNYEL eladók! A társasház udvara zárt árkádokkal szegélyezett, a közepén díszkerttel, úszómedencével és pezsgőfürdővel. ^ Érdeklődni: 06-30-219-9426,171K6,y Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. SÁNDOR JÓZSEF volt somodori, majd kaposvári lakos életének 86. évében elhunyt. Ham- vasztás utáni temetése március 17- én, pénteken, 10 órakor lesz a ka­posvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család KAPOSVÁRON a Szentpáli u. végén, szentpáli- hegyen, panorámás telek gyümölcsfákkal, jó minőségű szőlővel eladó. Tel.: 06-30/364- 1356. *173599* NAGYBAJOM, Petőfi u. 37. sz. alatt 3 szoba összkomfortos családi ház eladó. *173610* KAP0SVÁR-T0P0NÁR0N 3 szobás, egyedi gázfű­téses, cserépkályhás, családi ház garázzsal, tá­rolóval eladó vagy 1,5-2 szobás lakásra cserél­hető értékegyeztetéssel. Tel.: 20/442-1091. *171840* Készház építés Kulcsrakészen tervezéssel Téglából{38 NF) 126.000 Ft/nm Ytongból 131.000 Ft/nm Szoc.poL és Hitelügyintézés Info: 20/9612-523 CSALÁDI ház teljes berendezéssel eladó. 85/337-360, Berezvay Ferenc Somo©fajsz Őszi Fény Otthon Alapítvány •173617* “NEKÜNK a pénz nem akadály"! Magyarország egyik legnagyobb oktatásszervező cége, fiata­los, jó kommunikációs készséggel rendelkező munkatársakat keres értékesítői munkakörbe. Ha mozgalmas munkára vágysz, jelentkezz hoz­zánk. Elvárásaink: gépkocsi, jó megjelenés, kö­zépfokú végzettség! A lehetőséget mi adjuk, az eredmény tőled függ. Tel.: 30/509-4869. *173653* _________JÁRMŰ_________ AUTÓ ÜVEG-SZAKMŰHELY a Retz Bútor mellett. Telefon: 82/423-171. *171787* IFA szennyvízszippantó, Lajta-32-es gabonave- tögép eladó. Somogysárd. 30/3368-629. *173319* OPEL Astra 1.6, 1994-es, garázsban tartott, friss műszakival, megkímélten, első tulajdonos­tól eladó. Tel.: 06-30/364-1356. *173599* AUTÓGUMIK, FELNIK olcsón! Tel: 30/9554- 179. www.luxi.hu/abroncs •151633* MAZDA 121131-16V, 93-as jó állapotban eladó. Ián 599 E Ft 30/908-7823, 70/944-0104 •173603* Kontakt GYORSHITEL Készpénz, akár 48 éra alatt meglévő gépkocsi fedezetre (hitelkiváltással is) magánszemélyek, vállalkozók és vállalkozások számára is. Max. 72 hónapos futamidővel, 12 évnél fiatalabb szgk-ra és 3,5 t-ig tgk-ra. Kaposvár, Fő u. 14. TeLi 82-411*978, 30-9577-640 ÁLLÁST KÍNÁL ORSZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-30-415-0591 •173269* ORSZÁGOS ingatlaniroda, helyi képviseletei megnyitására vezetőket keres átképzéssel! 06- 1-210-4904 •173270* MŰSZAKI rajzokhoz értő fémipari technikusi vég­zettséggel vagy profi lakatost gép©ártó üzembe dolgozó brigádvezetőnek, valamint lakatosokat és hegesztőket felveszek. Fényképes Önéletraj­zokat a kiadóba kérném “173291" jeligére. *173291* OTP Garancia Zrt 1 fő felsőfokú végzettséggel rendelkező értékesítési vezetőt és 2 fő érettsé­gizett üzleti munkatársat keres. Érd.: 20/512- 0592 Dr. Sándor Gyuláné •173354* FONYÓDI telephelyű cég munkatársat keres. Előnyt jelent szitázási ismeretek. Önéletrajzot 173439. számra a kiadóba. F0NY0DI telephelyű cég E. kát jogosítvánnyal rendelkező munkatársat keres változó munka­helyre. Önéletrajzot 173374. számra a kiadóba kérünk. *173371* BALATONLELLÉRE felszolgálót, pultost felve­szek. Telefon: 06-20/9682-397. •173132* DOMBÓVÁRI nyelviskola angolnyelv-tanárt ke­res sürgősen. Telefon: 74/466-614, 30/290- 9257. •173161* KAPOSVÁRI belvárosi kávéházba fiatal pultos hölgyet keresek. Telefon: 06/20/9681-351. *173470* ANGLIAI munkák szállással, utazással. Telefon: 72/522-765 *173180* A SIÓFOKI Gyümölcstermesztési Rt. nyugdíja­zás miatt, felsőfokú szakirányú végzettséggel, vagy mérlegképes képesítéssel rendelkező fő­könyvelőt keres. Mezőgazdaságban szerzett gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezni szakmai önéletrajz benyújtásával a megjelenést köve­tő hetedik napig az alábbi címen: Siófok, Má­jus 1. u. vagy sió© um@ax.hu . ^ SZÁMÍTÓGÉP-ismeretekkel rendelkező, angol és német nyelvet beszélő munkatársat keresek, külkereskedelmi irodámba. Telefon: 70/774- 0763, 70/589-3039. •173504* KAPOSVÁRI presszóba gyakorlattal rendelkező helybeli pultoshölgyet keresünk. Telefon: 30/4746-043. •173513* KAPÓS ATLAS Gépgyár Kft NC gyártástechnoló­gust és hegesztési technológust keres. Elvárá­sok: főiskolai vagy egyetemi végzettség, több éves szakmai gyakorlat, angol vagy német nyelvtudás előnyt jelent Jelentkezését írásban kérjük címünkre: 7400 Kaposvár, Jutái u. 37. henriett@kaposatlas.hu •173546* BALATONLELLÉRE németnyelv-ismerettel fel­szolgálót és fiatal szakácsot felveszünk. Tele­fon: 06-30/994-8910. •173575* VITON Hallókészülék KfL részmunkaidős mun­kakör betöltésére keres fül-orr-gégész és/vagy audiológus szakorvosi Telefon: 06-20/339- 6470, ill. e-mail: kdede@viton.hu •173579* KAPOSVÁRI munkahelyre targoncás vizsgával targoncást és raktárost felveszünk. Leveleket fényképes önéletrajzzal 7400 Kaposvár, Guba S. u. 51/a. címre kérjük. •173584* NEMZETKÖZI kereskedelemmel foglalkozó, di­namikusan fejlődő cég keres olyan felsőfokú végzettségű szakirányú informatikust és pénz­ügyekben jártas könyvelőt, akik legalább 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Amit el­várunk: na© munkabírás, csapatszellem, ru­galmasság. Amit biztosítunk: kellemes munka- környezet fiatalos csapat versenyképes jöve­delem, rugalmas munkaidő. Jelentkezéseket a kiadóba kérem "173585” jeligére. •173585* SZERVEZŐ és közvetítő iroda munkatársakat keres az egész megyéből! Telefon: 82/311- 816,30/552-4329. *173591* ÖNÁLLÓ gipszkartonszerelőket keresünk hiva­talos németországi munkára. Telefon: 20/953- 1273. *173595* ÉPÍTŐANYAG áruismerettel rendelkező eladó, pénztáros munkatársat keresünk kaposvári munkahellyel, 4-8 órás munkaidőben. Feltéte­lek: középfokú végzettség, számítógépes isme­retek felhasználói szinten, erkölcsi bizonyít­vány. Telefon: 82/512-532, vagy 82/512-531. AZ 5P Számítástechnikai Kft szerviz technikus munkatársakat keres. Elvárások: szakmai gya­korlat jogosítvány, gépkocsi. Jelentkezni fény­képes szakmai önéletrajzzal 173612. számra a kiadóban lehet. •173612* LAKATOSOKAT, hegesztőket kiemelt bérezéssel felveszünk Kaposvárra - szükség esetén bejá­ráshoz kocsit biztosítunk. Telefon: 06- 30/9598-957. TEHERGÉPKOCSI-javításban jártas autószerelőt kiemelt bérezéssel felveszünk kaposvári mun­kahelyre. Telefon: 30/9598-957. ÉPÍTŐIPARI segédmunkásokat felveszünk. Tele­fon: 06-30/9598-957. Üzemanyagtöltő állomásokat működtető magáncég VÁLLALKOZÓT keres a hamarosan megnyíló DARÁNYI benzinkútjának üzemeltetésére. Legalább középfokú kereskedelmi végzettséggel rendelekzö, benzinkút üzemeltetésében tapasztalattal rendelkezők jelentkezését várjuk. A jelentkezéseket a hirdetés megjelenésést követő egy héten belül a következő címre kérjük megküldeni: Mobil Petrol 2000 Kft. 6087 Dunavecse, Fő út 120. t „Az én ajkamról már ellopták a nótát.." Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy ÉBERHARDT IMRE zenész volt ádándi lakos 79 éves korában el­hunyt. Szeretett halottunktól március 16-án 15 érakor veszünk végső búcsút az ádándi temetőben. Előtte gyászmi­se 14 órakor lesz az ádándi katolikus templomban. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS „Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szivünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár. ’ Fájó szívvel emlékezünk i BÁRTFAI IMRE halálának 1. évfordulóján. Örökké bánatos szeretteid MEGEMLÉKEZÉS „Fájó szívünk fel-felzokog értetek, örökké szeretünk, és nem feledünk titeket" Örök szeretettel emlékezünk ID. SZECSŐDIISTVÁNNÉ halálának 2. évfordulóján és ID. SZECSŐDI ISTVÁN halálának 3. évfordulóján. Gyászoló szerette Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­anyánk, FEHÉRJENŐNÉ volt cserénfai lakos életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 17-én 11 óra­kor lesz a kaposvári Nyugati temető­ben. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS „Szomorú, üres a ház, amióta elmentél, Szívünk amíg élünk, fáj érted." Fájdalommal emlékezünk DERGECZ PÉTER voltsegesdi lakos halálának 1. évfor­dulójára. Szeretteid KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazok­nak, akik felejthetetlen szerettünk, BŐNA GYULA temetésén részt vettek, virágaikkal sírját borították és gyászunkban osz­toznak. Gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom