Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám

14 2006. MÁRCIUS 12., VASÁRNAP APROHIRDETESEK Nincs született áldozat, csak balek sorsszerű A jövendő sértettek gyakran maguk kínálják fel az alkalmat a bűnözőknek Vannak emberek, akik szinte vonzzák a bajt. A viktimológus szerint sokan maguk is tehetnek arról, hogy végül célpont­tá válnak. Dián Tamás A bűncselekmények áldozatait általában sajnálni szokás, pedig sok esetben ők is felelősek azért a helyzetért, amibe kerültek. A viktimológia, vagyis az áldo­zattan pontosan ezzel a jelenség­gel foglalkozik: vajon miért válik valaki áldozattá, milyen szerepe van ebben az ő viselkedésének? Barabás Tünde viktimológus szerint a bűnesetek szenvedő alanyait két nagy csoportba le­het sorolni: az egyikbe azok tar­toznak, akik önhibájukon kívül rosszkor voltak rossz helyen. A másik nagy halmazt viszont azok képezik, akik kihívják ma­guk ellen a sorsot. „Mivel a leg­több bűncselekmény a vagyon elleni támadás kategóriájába tar­tozik, természetes, hogy az óvat­lan áldozatok többsége is ilyen jellegű veszteséget könyvelhet el - mondta a szakember. - Ilyen például, ha valaki az autójában hagyja az indítókulcsot, miköz­ben csak egy percre ugrik ki a járműből valamiért. De ide so­rolható az is, ha valaki rendsze­resen utazik tömegközlekedési Pénzügyi segély a bűncselekmény áldozatainak kevesen tudják, hogy január elsejétől a bűncselekmények áldozatai segítségért fordul­hatnak az államhoz. Petrétei József igazságügy-miniszter lapunknak elmondta: azon­nali pénzügyi segélyt akkor le­het igényelni, ha a bűncselek­mény áldozata az elszenvedett kár miatt nem tudja kifizetni eszközzel, s könnyen nyitható táskát lógat a válláról.” Az elméleti szakember véle­ményét erősíti Oláh László szá­zados, a Budapesti Rendőr-fő­a lakbért vagy egyéb számláit. „Az azonnali segítség összege legfeljebb 62651 forint lehet - mondta a miniszter. - Jelen­tősebb összegű az egyszeri kárenyhítés, ám ez csak szán­dékos, erőszakos, személy elle­ni bűncselekmények esetén vehető igénybe. Az maximum 940 ezer forint lehet." kapitányság bűnmegelőzési osz­tályának helyettes vezetője is, aki szerint sok esetben szinte maguk a sértettek kínálják fel a lehetőséget a bűnözőknek. „A ki­hallgatások során számtalan esetben hallottam, hogy a bűnö­zőnek igazából nem is volt konk­rét célpontja, az alkalmat maguk az áldozatok teremtették meg. ” Az áldozatok persze többnyire nem érzékelik, hogy felelősek lennének helyzetükért. A bűn- cselekmények elszenvedői kö­zött jelentős azok aránya, akik már többedik alkalommal váltak bűnözők áldozatává. „Ez persze »nem azt jelenti, hogy lennének született áldozatok, de az biztos, hogy vannak olyan tulajdonsá­gok, amelyek célponttá teszik az egyes embereket - szögezte le Barabás Tünde. - Ilyen például a hiszékenység, amely főleg az idősebb korúakra jellemző.” Ám aki azt hiszi, hogy a hiva­talos adatok szerint a gyengébb nők, az óvatlan öregek vagy a naiv fiatalkorúak válnak leg­gyakrabban áldozattá, nagyot téved. A statisztikák alapján a ti­pikus sértett inkább a 40-46 év körüli férfi. „Ez persze némileg torz kép, mivel rengeteg az olyan bűneset, amelyet be sem jelente­nek - mondta a viktimológus. - A nem hivatalos felmérések szerint az áldozatok fele nő, csak épp ezek az ügyek valamiért nem kerülnek a hatóságok látó­körébe. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a hazai áldozatok összetételéről, legalább kétéven­te egy tízezer fős vizsgálatra len­ne szükség.” ORSZÁGOS APROHIRDETESEK INGATLAN diesel kompressor. 20/9726-425. •19024* ELADÓK 1,6-5-10 tonnás híddaruk. 20/9726-425. • 19024* JAPÁN kistraktor eladó. 30/338-2853 •19027* KARB0R0B0T0KAT vásárolnék 80.000-300.000 kcal-ig. Több darabot, jó állapotban. Fóliaházak fűtésére. 06-30/9358-708. •18995* KISKUNMAJSÁN a termálfürdővel szemben üdü­lőtelek eladó. 30/316-0754. *18999* LAJTA 32 vetőgép, UNHZ-750, 51 trágyasz. MBP 6,5 eladó Kiskunhalason. 30/424-8606 •19001* NEW Holland körbálázó eladó. MTZ-csere érdekel. 70/244-1060. •19000* T-16 permetezővel, T-150, Rába-180, 3,5 m V tárcsa, pótkocsik, egy- és kéttengelyes és gurulós méhészkonténer eladó. 30/358-0077 *19021* 800-AS szalagfűrészgépek, asztalos körfűrész és kétoldali párhuzamos darabolófűrész eladó. 30/538-0373. OKTATÁS * PARTNERKÖZVETÍTÉS magyar, német, osztrák, szakemberektől azonnal! 20/524-8635 svájci, kanadai, ausztráliai partnereink számára. ________'1888! „A rany Kolibri”. Tel.: 20/987-4408, keddtől pén- * P0RSZIV0ZSAK készítésé, 20/478-2881 a FOGYÓKÚRA éhezésmentesen! Tokainé diplomás tanácsadó. 30/627-9875 70/318-9472, 29/367-618 UTAZAS VAKÁCIÓ j SZUPER ÁRAKON! £ AKCIÓK MÁR MOST! Apartmanok, villák, üdülőfaluk medencével az Adriai-tengerparton. Ingyen katalógus! Ag.BOREAL - Beszélünk magyarul. Telefon: 0039/0431-430428 Fax: 0039/0431-437043 0 E-mail: ag.boreal@bibione.nauta.it g HASZONGÉPJÁRMŰ ■ JD KOMBÁJNHOZ 6 soros őrös kukoricaadapter, Tornádó műtrájtyaszóró, MBP-6,5 billenős pótkocsi, RZ3-as szárzúzó eladó 20/9252450 •18987* LÁNCTALPAS Warinsky kotrógépet keresek meg­vételre. 30/9282-118 MEZOGAZPASAG BIRKATRÁGYA eladó. 30/380-7383. *18994* 8 ERDŐTELEPÍTÉSI tervek készítése!20/5547737 •18726* GYÖKERES bodza eladó: 200 Ft, ugyanitt sima bodzadugvány kapható. 30/314-9875. *18992* GYÖKERES bodzavessző eladó. 20/572-27-40. *18993* HÁZI őrlésű fűszerpaprika eladó. 68/480071 •18898* MADÁRRIASZTÓ „műsas”. Ára: 14.994 Ft. Tel.: 06-30/946-7970 www.madarriaszto.hu *18567* SZŐLŐOLTVÁNY0K nagy választékban, termelői áron kaphatók, megrendelhetők. 30/2732-351 *18894* ÜSZŐK húsmarhatartásra, akác villanypásztorkarók, esetleg telepítve is eladók. 20/263-9091. 8 AKAR ingyen tanulhat! www.felnottkepzes- info.hu . Tel: 20/418-3332. E-mail cím: info@felnottkepzes-info.hu •18845* 8 ANYANYELVI szinten németnyelv-oktatást vál­lalok kezdőknek, haladóknak és természetesen vizsgára való felkészítést 1/319-8684 *19018* ÁLLÁST KÍNÁL 2 OTTHONI, éves bedolgozások szerződéssel! Tájékoztató válaszborítékért. EMM Kft., 8532 Marcaltő, Bem u. 5., 30/502-1719 LEGYEN az elsők között! Új üzleti lehetőség Ma­gyarországon, csak Önön múlik, hogy mihez kezd vele. Kötelezettségmentes tájékoztatóért regiszt­ráljon honlapunkon: www.homework-24.com •18979* 8 MEGBÍZHATÓ ablaktisztítót keresek. 34/341168 •18997* OTTHON végezhető munkát ajánlok jövedelem­kiegészítésként is, válaszborítékért in$en tájékozta­tom, cím: Győri Józsefné 2030 Érd, Gábor u. 15/b. *19003* 8 OTTHONRÓL végezhető munkalehetőségeket ajánlok. Tájékoztató válaszborítékért! Koncz Ist­ván, 7213 Szakcs, Kossuth u. 3. •18985* TÁRSKERESÉS PARTNERKÖZVETÍTÉS díjtalan! 20/91-61-081. NÖVÉNY VEGYES 8 HARKÁNYBAN olcsó egyéni és csoportos szál­láslehetőség. 72/480-087, 70/513-6214, web: arzenalhotel.fw.hu •18857* HÉVÍZEN a gyógyfürdő főbejáratától 300 m-re, fő­szezonban 2 hetes üdülési jog kedvező áron el­adó. 36/341-318, 30/935-1807 *18919* MÁR most gondoljon a nyárra! Nyaraljon az iszt- riai tengerparton, közvetlen Pula mellett, Banjoléban magyar családnál. Rendkívül kedvező elő-, utó- és főszezoni árakon. 36/312-441, du. és esti órákban •18618* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 •18534* ZALAKAR0S0N a gyógyfürdőtől 800m-re apart­manok egész évben kiadók. Megtekinthető: www.karosinfo.hu/katihaus 5000 Ft/2fö/apart- man. Tel.: 20/983-6574 Horváth Katalin *18801* 8ZALAKAR0S0N panorámás környezetben apartmanok kiadók. Üdülési csekket elfogadunk! 30/957-6319, www.karosinfo.hu/hauspanorama *18605* ________PÉNZPIAC________ BE FEKTETÉS: 120%-os profit. 20/562-0666. •19029* MAGÁN-, vállalkozói- és osztrák banki hitelek, lízing. Hitelkiváltás, BAR, végrehajtás nem aka­dály. 30/550-7142 *18975* 8 VÉGRAHAJÍ5S0S, illetve terhelt ingatlanok kivál­tása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre (forgalmi érték minimum 8 M Ft) BAR-osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! Tel.: 30/342-3509,20/215-1504 •18653* ÁLLAT CSAPDA kártékony állatok, patkány, menyét el­fogására eladó. T.: 20/448-4588 •ram* 8 FIGYELEM: energia! Ha Önnek eddig nincs gázmezője, már nem valószínű, hogy ezután lesz. Erdeje viszont még lehet ha felhív: 70/574-6103 *18986* HÉT t fagylalt pult ea. 06-70/9414-974 *18879* ________EGÉSZSÉG________ LÉ ZERKLINIKA VÉGLEGES SZŐRTELENÍTÉS; ^ TETOVÁLÁSELTÁVOLÍTÁS; ^ \L PIGMENTFOLT­ELTÜNTETÉS \W\ Tel.:330-2277 06-30/202-2777 ^ www.epilaser.hu 1132 Bp., Aligu. 9. 8 HÁZI ápolásra szoruló betegeknek többfunkci­ós, kőrisfa kerettel ellátott elektromos és mechani­kus ágyak kaphatók elérhető áron. 70/317-9321 *18738* RENDEZVÉNY 8SAJÁTHANGJA VigyeHazalÉnekelj, verselj CD- re! CD-készítés énekoktatással is! Bejelentkezés az ÚjSztár Hangstúdióban 20/9646289 •18627* HIRDETMÉNY 8 ELADÓ Lindab II. oszt. 20-as trapézlemez több színben 1350 Ft/nm+áfa áron. Érd.: •18983* ________RUHÁZAT________ f E GZOTIKUS növények katalógusa! 94/352-552 2 AKCIÓ! Holland-német használt ruha, első osztályú, 350 Ft/kg. Ágynemű, lakástextil 450 Ft/kg. 30/413-0147 •16931­2 KIS LÁBÚ nők részére megújult üzletben vadonatúj modellek, csizmák, cipők; méretek 30-35-ig. 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel: 20/962-0553 8 NAGY tétel tavaszi-nyári francia női felső- ruházat 500 Ft/db egységáron érkezett Mini­mális eladás: 1 karton (100-120 db). 20/955- 7686,20/204-9956 •18922* GONDOZÁS Idősek otthona nyílik Battonyán Új épületekben korszerűen berendezett, családias hangulatú, többféle elhelyezési lehetőséget kínál egyénre szabott szakszerű szolgáltatásokkal, kedvezményes beköltözési lehetőségekkel. Érdeklődni lehet az Intézményvezetőknél: Siklovánné DWczl Rózsa (30) 224-7228 Siklován Attila (30) 391-3218 8 PANZIÓT bérelnék üzemeltetésre. 30/9670901 •18866* ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS feldolgozó projekt eladó. 70/225-1816. HANGSZER_______ r SZECESSZIÓS német pianínó eladó. 26/380005 *19016* KÖNYV 2 ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásáiol régi köny vet. könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. 1/340-3760 1/354 0978,30/922-0436 “s-'t!:. ­2SZALKAI-SP0RTHÁLÓ! 44/345 244. 20/ 928-8660 8 A DANYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Henrietta. 70/369-3613,20/313-7309 •18936* 8 NYUGDÍJASOK utógondozását teljes ellátással, 24 órás felüjyelettel vállaljuk rövid távra is. Ezüstkor Alapítvány Göd. 27/345-125 •18532* _________BÉLYEG_________ 8 BÉ LYEGGYÜJTEM ÉNYEKET, régi pénzeket régi képeslapokat levélborítékot vásárolunk. Bp., V. kerület Bécsi utca 5.1/317-4757 •18947* _________VÁLLALKOZÓ_________ CS APÁGYAK, 400 Ft/db eladók. 70/225-1816. •19029* 8 JÚNIUS 1-6., francia csereakció keretében magunkkal vinnénk labdarúgótornára 1994-es, 1992-es vagy 1990-es korosztályú csapatot Franciaországba. Információ: 20/937-2041 *18923* 8 MŰFÜVES teniszpályaborítás és labdarúgó­pálya-borítás eladó. 30/948-0685 •18956* 8 SPORTVILÁG akció! Kiváló minőségű olasz mez­garnitúrák 7 színben, 134-XXL-ig 2990 Ft-ért! wwwsportvibgcomTel: 1/4276297,70/365-1355 •18967* 89 SZERENCSEKULCSKÖNYV! 1000 Ft/db. Tel.: 20/492-1182 *90025* 8 ÖT MUNKAHELYES, komplett, mahagóniszínü irodabútor, új állapotban eladó. 20/9726-425. •19024* SZEGEDI, nyírefyházi, budapesti, bajai bútorgyártó üzem viszonteladókat keres. 6724 Szeged, Vértői út 18/A. Tel: 30/279-7437 __________BÚTOR__________ ÖT MUNKAHELYES, komplett, mahagóni színű irodabútor, új állapotban eladó. 20/9726-425. *19024* 8 SZEGEDI, nyíregyházi, budapesti és bajai bútorgyártó üzem viszonteladókat keres. 6724 Szeged, Vértői út 18/A. Tel: 30/279-7437 SEB-ÖRÖK, villanypásztorok, kártevőriasz­tók, kiegészítők EU- minőségben utánvétellel is. T.: 30/214-7677, http://invitel.hu/vigep _______________*18613* B0 L0GNESE kan kiskutya kedvencnek eladó. 30/677-2103 •19026* HÚSMARHÁNAK beállított üsző, 80 db, 200-300 kg között eladó. 30/248-4699 *18982* 8 SÜLDŐK, hízók és ivarérett kandisznó eladó. 20/362-4332 •19031* 8 VÁGÓSZARVASMARHÁT vennék (Somogy- Veszprém-Fejér-Tolna-Pest m.) 74/480653, 30/3046592 •18941* SZOLGÁLTATÁS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956 •18547* 8 AJTÓ-ABLAK gyártótól, német Bp 20/9766389 •18953* FESTÉS-MÁZÓLÁS-TAPÉTÁZÁS precíz, igényes A Winnif11. ||j||W v -■ J -a'<Z49 lapban Hirdetési áraink: > fcSj Lakossági hirdetések: • NÉV! ................................................................................................................ílffl ÁM,,,,,,, br . 470 Ft/sor )[▼ Közületi hirdetések 1 Rím* és közlemények: ' ................................................................................................................*........*.......................... br . 662 Ft/sor • , , , , 1 sor = 42 betűhely : IrSnyitOSZÜlll.........................V6Z6tGK6S 16161011........................................... Ké rjük, hogy első 1 i A HIRDETÉS szövege. utalványon vagy személyesen előre szíveskedjék befizetni! j CMrtÉ- " "..............................1111.............................111111111111111111111 ii SWI I..I L.I...I I L..L.L..L L..L.L.L 1.1 I I 1.1 I .LI...I...I...L.LLI...LL..I...I...LI.J 1 ...........................................aláírás 8 BA LATONI eladó ingatlanok: 30/975-2015 www.del-balatoni-ingatlanok.hu •18181* * 8 BUDAI lakásom bérbeadóm, eladom 30/5363327 •18950* 8 ELADÓ Érden 4 lakásos sorházban 86 nm-es középső lakás. Iá: 19 M Ft. Érd: 70/3124755 •19007* 8 ELADÓ jó állapotú lakható tanya gazdasági épületekkel, 50 ha szántóval, 11 ha erdő Kiskun­félegyháza térségében, autópálya lejáróhoz közel. 70/574-6103 ■18986* ELADÓ Telekgerendáson, 47-es út mellett ipari célra alkalmas, 4200 m2 zártkert Három fázis van. 66/325-492 vagy 70/944-0761. •18980* 8 ERZSÉBET központjában I. emeleti lakás 1+2 fél szobás, nagy erkélyes eladó. Irányár: 12,5 mil­lió Ft. 30/747-6967 •18908* GYÖNGYÖSÖN 4 szobás családi ház garázzsal, 2 fürdősz.-val kiadó. I: 20/3314-550 •18978* 8 HÉVÍZEN földszinti 57 nm-es lakás+garázs el­adó, 2 szoba+amerikai konyhás nappali, egyedi fűtés. Budapesten Páva utcában felújított, IV. em-i lakás eladó. 30/9869-339 *18963* 81. BP.,Vár közeli öröklakás ea. 30/2277501 • 18949* 8 KERESEK Hévízen lakást, 18 M Ft-ig. Cserében Balatonfüred központjában adok 170 nm-es csa­ládi házat 70/566-1351 •18952* KUNFEHÉRTÓ, Rozmaringos u. 16. sz. alatti télie­sített, 2 szintes nyaraló eladó. 20/214-3647. •19028* 8 NAGYKANIZSÁTÓL 8 km-re felújítás alatt álló kastély eladó 1 ha területtel. Iá: 39 M Ft. 30/936- 4465 •19005* TATA-TÓVÁR0S0N a Fényes-fürdőhöz közel 3916 nm mezőgazdasági ingatlan eladó. Szép sarok­telek, víz, villany az ingatlan mellett Telefon: 34/380-414 •19020* 8 XX: KÉR. Pesterzsébet, 53 nm-es lakás eladó, 2 szoba, konyha, fürdő, vízóra, gázfűtés. Sürgős! Iá: 8,5 M Ft. 1/2862176,30/5509475 *18844* __________JÁRMŰ__________ 8 FO RD Transitokat vásárolnánk 1995-2003 év­járat között, 9 személyeseket készpénzért. Tel.: 30/218-0787 *18501* 8 KISBUSZ bérbe, 9-11 személyes. 30/6301122 •18579* 8 MERCEDES Vitot vásárolnánk 1996-2003 év­járat között, 9 személyeset készpénzért Tel.: 30/746-7347 •18498* 8 NYUGATI gépkocsikat vásárolnánk 2000-2006 évjárat között készpénzért Tel.: 30/746-7347 •18988* 8 TOYOTA Hiatokat vásárolnánk, 6 és 9 szemé­lyeset, készpénzért, 1998-2003 évjárat között. Tel.: 30/746-7347 •18500* VW PASSAT I.9PDTDI 2000. évj. sok extrával el­adó. 70/339-8479. •19008* __________GÉPEK__________ AK CIÓS darabok, www.japankistraktor.hu Kiskun­halas. 30/683-54-54. •19022* ELADÓ: olajtüzelésű hőlégfúvó; használt gázégők: 2800 kW-ig; golyósmalom ásványi anyagok őrlé­sére, pl. kőpor; ipari beltéri tehedift: 300 kg-os; fix telepítésű 2 tonnás bakdaru; 8000 literes boj­lertartály; 575 kW telj. melegvizes kazán gázégő­vel; benzinmotoros seprőgép; Toyota Hiace tgk 2000 évj; csőszállító pótkocsi 6 t; Suzuki tgk; Avia emelőkosaras gépkocsi; árokásó gumilánc­talpas; aszfaltvágó; Wacker döngölő; aggregát;

Next

/
Oldalképek
Tartalom