Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
2006. MÁRCIUS 12., VASÁRNAP 3 ELETMOD. KULTÚRA Rágógumi a domborulatokért A legújabb - hölgyek körében legalábbis - csodaszer, a mellnövesztő rágógumi. Egy távol-keleti növényfajból készítik, és a tervek szerint Európában elsőként Magyarországon hozzák forgalomba. Fábos Erika A Pueraira Mirificának Thai- földön már kilencszáz évvel ezelőtt lejegyezték különleges tulajdonságait, az elmúlt években pedig Távol-Keleten aratott óriási sikereket. Ez a növény azzal az áldásos hatással rendelkezik, hogy képes befolyásolni a női nemi működést. Ezt úgy éri el, hogy a benne lévő növényi hormonok a női nemi hormonra, az ösztrogénre hasonlítanak. Ráadásul a nagyobb kebelméretekre áhítozó hölgyeknek nem kell tablettát szedni, hanem csak rágózni- uk kell. A növényből ugyanis rágógumit készítettek, ami a Távol-Keletet már meg is hódította. A trópusi esőerdőkben számos olyan növényfaj létezik, amelyet a mai tudomány nem, vagy csak kevéssé ismer, viszont az ott élő emberek évszázadok óta együtt élnek velük és élvezik áldásos hatásaikat. A mellnövesztő rágógumi titka is egy ilyen szépséges növényben rejlik. Leírására egyébként a Thaiföldön 900 évvel ezelőtt született buddhista szentírásokban is rátaláltak. A legfrissebb kutatások azt igazolják, hogy a hatóanyag a szervezetbe jutva képes lehet a mell méretének és telítettségének növelésére és a változó kor tüneteit is enyhítheti. A vizsgált hölgyek néhány hónapos rágózás után valódi méretváltozásról számoltak be. Rágni kell a modellek tökéletes alakjáért A plasztikai sebészek nem tartják konkurenciának a „csodarágót”. A legújabb szépészeti eljárások ugyanis százszázalékos mellnövekedést eredményeznek, ráadásul ott a méret nem a szerencsén, hanem az igényeken múlik. A természetgyógyászok ugyanakkor óvatosságra is intenek. Mint mondják, a hormonháztartás egy igen érzékeny rendszer, amibe esztétikai okok miatt és ellenőrizetlenül butaság és veszélyes beavatkozni. Megkérdeztünk két húszas éveinek végén járó hölgyet, használná-e a csodagumit? Kiss Krisztina marketing menedzser elmondta: ő ugyan nem elégedetlen a kebelméretével, de ha egy kis feszesítésre lenne szüksége, inkább ragozna pár hónapig, minthogy kés alá feküdjön. Lantos Zsófi adminisztrátor ezzel szemben úgy fogalmazott: ő szereti tudni, pontosan milyen végeredményre számíthat, ha már rászánja magát egy mellnövelésre. Csillagharcos Siófokról Segítettek az üzletasszonyok A Föld megsemmisítésével fenyeget a felénk száguldó Apophis elnevezésű aszteroida. Sok tudós dolgozik a katasztrófa elhárításán, köztük a siófoki származású Szapudi István is. A fiatal szakember, aki a Perczel Mór Gimnáziumban érettségizett, aztán a bostoni egyetemen is oktatott, jelenleg Hawaiin vizsgálja a csillagokat, a világ egyik legjobb teleszkópjával. Folyamatosan követi a gyilkos bolygó útját. Szerinte ez a hely a legalkalmasabb a világűr megfigyelésére. Ennek oka az is, hogy nincsenek a közelben nagyvárosok, amelyek a fényükkel elhomályosítanák a bolygónkon túlról érkező impulzusokat. A még mindig fiatal, harminckilenc éves tudós a világ turisztikailag egyik legvonzóbb szigetén dolgozik, azonban a figyelmét millió fényévekkel távolabbra szegezi, mindannyiunk védelme érdekében. ■ Czene Attila púnkban. Többen megmozdultak, köztük a somogyi üzletasz- szonyok klubja is, amelynek veJókor jött a segítség. Pfeifer Györgyné, Arnold és Cselőtei Katalin zetője a hét végén kopogtatott be a fiatalasszonyhoz 15 ezer forinttal. Cselőtei Katalin, a kreatív üzletasszonyok klubjának vezetője elmondta: a Somogyi Hírlapban olvastak a heresznyei családról, s a klub tagjai azonnal döntöttek: a tagdíjakból befolyt pénzből támogatják őket. A klubról elmondta: húsz olyan nő alkotja, akik a maguk erejéből kerültek vezető beosztásba, s egyik céljuk éppen az, hogy lehetőségeikhez képest segítsenek másokon. Pfeifer Györgyné, a heresz-nyei anyuka elmondta: a nyolc- éves kisfiát várhatóan két hónapon belül megműtik Budapesten, s ahhoz kért segítséget, hogy vele lehessen ezalatt az idő alatt. - A most kapott pénzzel már 55 ezer forint gyűlt össze, s ez a legszükségesebb kiadásokra talán elegendő. Nagy megkönnyebbülés, hogy a fiammal lehetek, de fellélegezni csak a műtét után fogunk. ■ Nagy László Vérpezsdítő páros tánclépések Formációs táncok Balatonbogláron közel száz balatonboglári és környékbeli gyermek és fiatal lépett színpadra szombaton a helyi társastánc tagozat félévzáró gálaműsorán. A pécsi székhelyű GM Alapfokú Művészetoktatási Intézmény bogiári képzési helyén hétéves kortól a huszonévesig oktatnak standard és latin táncokat A növendékek a hétvégi rendezvényen a félév során tanult formációs és egyéni produkciókat mutatták be. Egyebek mellett keringőt, tangót, szambát, rumbát táncoltak a fellépők, a balatonboglári kulturális központban rendezett eseményt táncverseny zárta. (Folytatás az 1. oldalról) A kezdő napon a 8-14 éves korosztály mutatta meg tánctudását a közönségnek és a zsűrinek. A per- dülő-forduló párok színes forgataggá váltak egy-egy gyorsabb tempójú zene hatására, mindvégig megtartva az elegáns és pontos, és mégis könnyednek tűnő mozgásukat A repertoár mindkét nap vegyesen latin-amerikai és standard táncokból áll. Az előbbi kategóriába tartozik a tüzes samba és rumba, továbbá a cha- cha, a pasedoble, és a jive is. Ez utóbbi talán első hallásra kevésbé ismerős: az amerikai táncban leginkább boogie, rock & roll és swing elemek fedezhetők fel. A standard - alap - táncok közt szerepel az angol-, illetve bécsi keringő, tangó, slowfox és qiuckstep. A kaposvári Filótás Márk (Pro Art) és Valter Dominika (Szigetvári TTE) nem először vesz részt láncversenyen. A páros már volt első helyezett és nemzetközi eredményekkel is büszkélkedhet, így nem meglepő, hogy ezúttal is a dobogó legfelső fokát célozták meg. Mindketten több éve táncolnak, azonban különböző stílust kedvelnek. Márk a sambáért rajong, Dominika inkább a cha-cha-t kedveli.- Nem tudom elképzelni az életem tánc nélkül, a „minden’’-t jelenti számomra - mondta Dominika, s mint kiderült ebben Márk is egyetért vele, aki hozzátette: bár valószínűleg nem lesz világbajnok - legalábbis egye-lőre -, azért mindig a legjobb eredményre törekszik. A táncot felnőttként is szeretnék folytatni, s elmondásuk szerint azt sem bánnák, ha ez töltené ki az egész életüket. Az első napon már több kategóriában hirdettek győzteseket. A két tehetséges fiatal, Márk és Dominika korosztályukban, latin táncban első helyezést értek el. A kaposvári Néber Árpád- Piszker Dóra páros a nap végén ezüstérmet zsebelhetett be. ■ Bartos László Emlékkiállítás a fonyódi nyaralóvendégnek Fonyód múzeuma ad otthont Halvax Gyula festőművész emlékkiállításának, melyet szombaton nyitott meg Horváth János művészettörténész, főmuzeológus. A tárlatot az alkotó születésének 100. évfordulója alkalmából rendezték. A kaposvári származású művész rendszeres nyaralóvendégként kötődött Fonyódhoz, emlékkiállításán számos, a balatoni tájat megörökítő munkája kapott helyet. Megnyílt az utazási kiállítás a megyeszékhelyen „VELÜNK SZÍNESEBB A VILÁG” Utazás Kiállítás 2006 címmel nyílt meg szombaton az a rendezvény, melyen nyolc kaposvári iroda vett részt. A Dorottya Szálló különtermében felállított standokon az idei nyári katalógusokat mutatták be, az érdeklődők részletes tájékoztatást is kaptak a külföldi, illetve belföldi nyaralási lehetőségekről. A kétnapos kiáUítást Sárdi Péter, az önkormányzat vagyongazdálkodási igazgatója nyitotta meg. Kilencvenmilliót költhet el 28 somogyi település Kilencvenmillió forintot ért a Zselic Akciócsoport nyertes, Zselici Fény című pályázata, amelyet a Leader+ elnevezésű program keretében adtak be. A pénzt az akciócsoportba tartozó 28 település, illetve 38 önkormányzat, civil szervezet, valamint vállalkozás használja majd fel a megye kistelepüléseinek felzárkóztatására. Néptáncosok randevúja a kutasi kultúrotthonban Fekete Kamillnéra és férjére, a kutasi néptáncegyüttes alapítóira emlékeztek szombaton Kutason. A negyven éve alapított csapat egykori tagjai koszorúkat helyeztek el az alapító kaposvári sírjánál, majd a mai néptáncosók Ki tud többet Munkácsyról? Munkácsy Mihály képeiből nyílt tárlat a megyei múzeumban, amely április 23-ig látható. Azok között a látogatók között, akik a Nők a Kaposvárért Egyesület és a Somogyi Hírlap közös totójátékának nyertesei, mindennap értékes nyereményeket sorsolunk ki. Ma farkas Balázs kaposvári olvasónk nyerte a Nők a Kaposvárért Egyesület és sárdi Patrik szintén kaposvári olvasónk a Somogyi Hírlap ajándékát, amit postán juttatunk el a nyerteseinknek. Gyermeke szívműtétjének költségeihez kért segítséget nemrég egy heresznyei édesanya la-