Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-11 / 60. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 11., SZOMBAT HAZAI TŰKOR HIRS Még vár néhány napot az MDF a bejelentéssel az mdf néhány napon belül beszámol a kalocsaihoz ha­sonló esetekró'l - jelentette ki pénteken Hock Zoltán, a párt elnökhelyettese. Rom- sics Imre, az MDF ország- gyűlési képviselőjelöltje múlt pénteken jelentette be, hogy a fideszes Bagó Zoltán megfenyegette. A megyéktől bekért adatokból azonban nem állt össze olyan anyag, amellyel ki lehetett volna lépni a nyilvánosság elé. Osztrákok szállítják a mentőhelikoptereket az országos Mentőszolgálat és az OMSZ Légimentő Kht. aláírta a mentőhelikopterek szállításáról szóló szerződést a közbeszerzési pályázaton nyertes Heliair Transport Gmbh. osztrák céggel. A ten­der eredményeként érkező EC-135 típusú helikopterek egy kórházi intenzív osztály körülményeit teremtik meg, s mindenben megfelelnek az Európai Unió előírásainak. Felmentették a Millenáris Kht. volt vezetőjét A pesti központi Kerületi Bí­róság felmentette pénteken a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Bártfai Béla volt köz- igazgatási államtitkárt és Berkecz Máriát, a Millená­ris Kht. egykori vezetőjét. Berkecz Mária 36 havi vég- kielégítéssel, tízmillió forint hallgatási díjjal távozott posztjáról 2002-ben, és megkapta korábbi szolgálati autóját. 2004-ben 6,4 millió forintot kamatokkal vissza­fizetett. Gyurcsány szerint nem különbek, de jobbak NEM AZÉRT FOGUNK győzni április 9-én mert különbek, hanem azért, mert jobbak vagyunk most - jelentette ki tegnap Gyurcsány Fe­renc, a szocialisták minisz­terelnök-jelöltje Ráckevén. „A magyar baloldal politikai erkölcs és morál tekinteté­ben is felülmúlja ellenfeleit” - hangoztatta a kormányfő. @ további hírek: www.hegoel.hu Verseny az ifjak voksaiért fiatalok Képzési, munkavállalási programokat ígérnek a pártok Kaposvári egyetemisták évzárója. Mindkét nagy párt vezetője igyekszik fiatalos stílussal szimpátiát kelteni a fiatal szavazók körében. Testreszabott ígéretekkel, könnyebb boldogulással kecsegtetve igyekeznek bevonni a politikába a fia­talokat a pártok. Az első szavazók részvételében bíznak a politikusok. Tibay Gábor Idén 400 ezren lesznek azok, akik először léphetnek be a vá­lasztási fülkékbe - márpedig ennyi szavazat (az összes válasz­tókorú magyar mintegy öt száza­léka) már bőven elég ahhoz, hogy bármely pártot a parla­mentbe juttasson vagy éppen­séggel választásokat döntsön el. Noha a felek hangoztatják: az ál­lampolgári jogok gyakorlása az egyénnek legalább olyan fontos, mint az általa választottnak, egy­értelmű, hogy a „friss” szavazók­tól valamennyi párt kézzelfogha­tó előnyt remél. Míg a Fidesz nyilvánvalóan abban bízik, hogy a 2004-es, fiatalok körében vég­zett felmérés szellemében túl­nyomórészt hozzájuk húz a har­minc év alattiak többsége, a baloldal szerint ugyanakkor má­ra „elkopott” a Fidesz fiatalos varázsa. Orbán Viktor Fidesz-elnök szerdán arról beszélt Budapes­ten: a fiatalok és a politika között látható szakadék kezd kialakul­ni. Az ellenzéki párt vezetője be­jelentette: pártja választási győ­zelme esetén a diákhitel éves fel­ső határát a jelenlegi 300 ezer fo­rintról 450 ezerre emelné a pol­gári kormány. A pártvezető azt is hozzátette, a hitel kamatait csök­kentve vissza kell térni a koráb­bi gyakorlathoz: azt mondta, a kamat a mindenkori jegybanki alapkamatnál fél százalékkal le­het majd magasabb. A felsőokta­tásról szólva hozzátette, Buda­pestet Európa egyik legizgalma­sabb egyetemi városává lehetne alakítani. A felsőoktatás átalakí­tásával kapcsolatban a német példára emlékeztetve azt mond­ta, a bolognai típusú rendszerből csak azt kellene átvenni, amely az ország hagyományaival össze­egyeztethető. A volt kormányfő a Gyurcsány- kabinet által bevezetett Start­programra rálicitálva azt is kö­zölte: győzelmük esetén a pálya­kezdőket foglalkoztató cégeknek két éven keresztül nem kellene társadalombiztosítási járulékot fizetniük. Emlékeztetőül: a pálya­kezdőknek szánt Start-kártya kedvezményeit igénybe véve köz­teherként a pályakezdők után egy évig a bruttó kereset 15, míg további egy évig annak 25 száza­léka fizetendő. Orbán Viktor beszélt arról is, lánya tankönyveibe nézve mind­máig „rossz marxista klisékkel, osztályharcos elméletekkel, a nemzetközi politikatörténetnek szovjet típusú érdekből félreér­Az MDF és SZDSZ az oktatásért A kisebb konzervatív és a libe­rális párt programjában ki­emelt helyen áll az oktatás fej­lesztése. Az MDF minden ere­jével támogatja a bolognai fo­lyamatot, 30 százalékkal emelné az ösztöndíjakat. Az SZDSZ egyik legjelentősebb sikerének tartja az oktatás re­formját, azt ígérve: a magán­tőke bevonásával teremtene lé­nyegesen jobb körülményeket a diákoknak, hallgatóknak. Képzési központok létrehozá­sát, iskolafelújítási programot és jobb nyelvoktatást ígérnek. telmezett változatával” találko­zott, mint évtizedekkel ezelőtt. Hozzátette: e területen a későbbi kormánynak komoly teendői vannak. „Ötletszerű ígéretszólamnak” minősíti a Fidesz ígéreteit Ko- mássy Ákos, a Fiatal Baloldal ve­zetője. Lapunknak azt mondta: a fiatalok csak egy sikeres, ki­egyensúlyozott országban tud­nak boldogulni. Ennek megfele­lően a fiatalság szempontjából el­sődleges teendőknek az MSZP Új Magyarország programjában foglalt térségi esélyegyenlőség megteremtését, tudásközpontok és szakképzési központok fej­lesztését és a családtámogatási rendszer reformját jelölte meg. A baloldali politikus úgy vélte, hogy míg az MSZP-nek konkrét jövőképe van, addig a Fidesz „ígéretlicitjével” nehéz érdem­ben bármit is kezdeni. Komássy egyetértett azzal, hogy a fiatalokat ösztönözni kell az első választásukon való rész­vételre. Szerinte Orbán Viktor és a Fidesz fiatalos varázsa megko­pott, így az ifjú korosztály - leg­alábbis személyes tapasztalatai szerint - Gyurcsány Ferenc MSZP-s kormányfőben látja a di­namikus, fiatalos politikust. Az MSZP elnöke elismerte a tiltott választói listát „Ne lopj!” - ajánlotta még csütör­tök este a Fidesz figyelmébe az ősi törvényt Hiller István, az MSZP elnöke azzal kapcsolat­ban, hogy Deutsch-Für Tamás fideszes politikus sajtótájékoz­tatón a szocialistákat választási csalási előkészületekkel vádol­ta. Tette ezt annak okán, hogy az MSZP szolnoki szervezetének egyik számítógépének képer­nyőjén személyi számokat is tar­talmazó adatbázis vett fel egy he­lyi tévé forgatócsoportja. Pén­tek reggel egy tévéműsorában már ennek a nem megengedett adatbázisnak a megsemmisíté­séről beszélt a pártelnök. „Ha bármilyen adat került a szolnoki szervezethez, amely nem megengedett, azt meg kell semmisíteni. Ezért csütörtökön arra utasítottam a szolnoki szer­vezetet, ha volt vagy van náluk ilyen jellegű adatbázis, azt sem­misítsék meg. Ez megtörtént. Még csütörtök este megsemmi­sítették” - válaszolt újságírói kérdésre Hiller István. „Az adott napon ügyeletben lé­vő aktivistánk munkája során il­letéktelen adatkezelés történt. Ezeket az adatokat megsemmisí­tettük, és az ügyben személyes felelősségre vonást kezdeménye­zek” - tárta fel a vizsgálat ered­ményeit Csák László, az MSZP Szolnok városi szervezetének elnöke. Ezek után tegnap délután Szíj jártó Péter, a Fidesz szóvivő­je bejelentette: pártja az Orszá­gos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul, mert tudomásuk szerint az MSZP szolnoki szer­vezeténél illegális nyilvántartást vezettek a választópolgárokról. „Az ajánlószelvények lemáso­lását törvény tiltja, így a róluk szerzett adatok nyilvántartása is törvénytelen. Ha viszont más úton, az érintettek hozzájárulá­sával állítják össze a listát, az tel­jesen jogszerű" - mondta la­punknak Péterfalvi Attila adat­védelmi biztos. ■ Mészáros G. - Vég M. Putyin nem volt veszélyben vizsgálat Illetéktelenül jutottak hozzá egy kitűzőhöz „Nem volt veszélyben Putyin el­nök” - jelentette ki lapunknak Batiz András kormányszóvivő. A Magyar Nemzet pénteken ugyanis azt írta, hogy egy ille­téktelen személy, egy orosz üz­letember mindenféle ellenőrzés nélkül kapott érvényes protokoll- kártyát a minisztérium sajtóosz­tályán. „Február 28-án a Parla­mentben Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök várta Vlagyimir Pu- tyint, amikor a biztonsági szak­emberek felfigyeltek egy sze­mélyre, akinek volt protokollki- tűzője, de viselkedése gyanúsan tétova volt” - mondta Batiz. „Nem került az orosz elnök kö­zelébe, csak látótávolságra tudta megközelíteni, és ez is volt a cél­Putyin tisztelője volt az illető ja. A magyar állampolgár édes­anyja orosz, ő maga pedig nagy tisztelője Putyinnak” - hangoz­tatta a kormányszóvivő. Nem ve­szélyeztette a magas rangú poli­tikus biztonságát, mivel az orosz elnök testi épségéről ezer ma­gyar rendőr és nyolcvan szemé­lyi testőr gondoskodott. „Ennek ellenére hiba történt, hiszen pro- tokollkitűzőhöz jutott” - tette hozzá Batiz. Az ügyészségi vizs­gálat eddig azt állapította meg, hogy a férfi egy régi barátját lá­togatta meg a minisztériumban, aki távozásakor lekísérte az aulá­ba. „Azt még nem tudjuk, ho­gyan jutott a protokoll főosztály­ra, ahonnan a belépőkártyát sze­rezte” - tette hozzá Batiz. ■ B. B.. MSZP: a Fidesz szervezi az ellentüntetőket A Fidesz szervezi „a spontán fel­háborodott tömeget" Gyurcsány Ferenc országjáró körútjainak helyszíneire - hangoztatta teg­nap Mandur László. Az MSZP or­szágos elnökségének tagja kije­lentette, hogy birtokukba került egy olyan elektronikus levél, amelyből világosan látható, hogy a Fidesz mozgatja azokat az embereket, akik síppal, dob­bal, piros lappal akarják megza­varni a szocialisták kormányfő­jelöltjének vidéki útját. A cím­zettet a miniszterelnök program­járól értesítik, és arról, mit kell csinálni. Mandur szerint a leve­let az esztergomi Fidesz címéről küldte el a polgármesteri hivatal egyik tisztviselője. ■ É. S. 450 ezer Fidesz-aktivistát mozgósítanak áprilisban A Fidesz mintegy 400-450 ezer aktivista közreműködésével el­indítja mozgósító kampányát, amellyel a választásokig mind a 8 millió választópolgárt el sze­retnék érni, s legalább három­negyedüket szeret­nék rávenni, hogy menjenek el szavaz­ni - jelentette be pénteken Schmitt Pál. Ennek érdekében a Belügy­minisztériumtól megvásárolják mind a 8 millió állampolgár cím­listáját. Az ellenzéki párt alelnö- ke elmondta, hogy a tavaly kez­dődött toborzókörúton 100 ezer önkéntes jelentkezett, de a moz­gósító kampányban számítanak all ezer polgári kör 200-250 ez­A kampány- csendet tiszte­letben tartják. rés tagságára, a Fidesz 32 ezer 600 fős tagságára, valamint a Fidesszel szövetséges szerve­zetek - a Fidelitas, a Lungo Drom, a KDNP, Kisgazda Polgá­ri Egyesület és a Vállalkozók Pártja - 90 ezer fős tagságára is. A szavazás nap­ján, április 9-én semmilyen formá­ban nem keresik fel a választó- polgárokat. A Változás 2006 kampányért Schmitt személye­sen vállalja a felelősséget. A Fidesz mind a 176 választó- kerületben bejelentette egyéni jelöltjeit, s összesen több mint 1 millió 516 ezer ajánlószelvényt gyűjtött. ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom