Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK 5 KAPOSVÁR A bíróság szerint ferdített, törvényt sértett a Kapós Tv A médiatörvény megsértése miatt elmarasztalta a Kapós Televíziót a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiuma. Ezzel megerősítette a Panaszbizottság és az Országos Rádió és Televízió Testület azonos tartalmú határozatát. Az ügyet tárgyaló bíró kiemelte: a kaposvári önkormányzat médiája megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, amikor 2004. októberi tudósításában a tényeket ferdí- tőeljárást használt. Balassa Tamás, a megyei önkormányzat sajtóreferense közölte: másfél éve Nyilvánvaló címmel készített tudósítást a televízió, amelyben a közérdekű adatok visszatartásával vádolta meg a Somogy Megyei Önkormányzatot. A téma a regionális fejlesztési tanács bizottsági ülése volt, ahol Somogy 1,4 milliárdos gyarapodásáról tárgyaltak. Nem életszerű, hogy erről mélyen hallgatott volna az önkormányzat. A Somogy Megyei Önkormányzat többéves, eredménytelen huzavona után határozott úgy: jogorvoslati fórumokon próbál érvényt szerezni igazának a kiegyensúlyozottság elvét olykor feledni látszó televízióval szemben - mondta Balassa Tamás. A Panaszbizottság elmarasztalta a televíziót a média- törvény megsértése miatt. Az Országos Rádió és Televízió Testület pedig elutasította a műsorszolgáltató jogorvoslati kérelmét, és helybenhagyta a panaszbizottsági határozatot. A Fővárosi Bíróság - szerdai tárgyalásán - szintúgy a Somogy Megyei Önkormányzatnak adott igazat. Az ítélet nem jogerős, az ügy a Fővárosi ítélőtáblán folytatódik. ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Somogyi Árpád 30/281-14-21: A megyei bíróság elnökének miért nincs fogadóórája? Előzetes időpont-egyeztetéssel a miniszterelnök úr is fogadott, dr. Ujkéry Csabához azonban nem lehet bejutni az „igazságügyi palotába”. A titkárságán azt közölték velem, hogy írjam le a panaszomat és küldjem be. A 20-30 oldalas levél helyett 10- 15 perces beszélgetés alapján talán tudott volna segíteni vagy tanácsot adni. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke (képünkön): A Somogy Megyei Bíróság működését és munkarendjét - mint minden más megyében - a Szervezeti és Működési Szabály rögzíti, amelyet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hagyott jóvá. A feltett kérdésre válaszolva: Először is, nem „igazságügyi palota” az épületünk, mint ahogy azt a kérdező jellemezte, hanem műemlék jellegű épület. Továbbá, hogy melyik közjogi méltóság miként fogad, bizonyára annak is megvan a maga rendje, és ez rá tartozik. Végezetül: a megyei bíróság elnöke peres és más bírósági ügyekben - mert mi másért keresnék, ugyanis nincs társalgási kötelezettsége - nem „segít” és nem ad „tanácsot”, erre valók az ügyvédi irodák és az ingyenes bírósági panasznapok. Befejezésül: a munkarendünkben, a megyei bíróság elnökhelyettese,- teljes jogkörrel megbízva - fogad egy adott napon. Ha indokolt - és ezt ő dönti el, - természetesen a megyei bíróság elnöke is, és nem előírás az előzetes „20-30 oldalas levél”. De szükséges a téma megjelölése, hogy fel tudjon rá készülni. Egyébként folyamatban lévő ügyben elnökök azért sem fogadhatnak, mert azt joggal sérelmezhetné az ellenérdekű fél. Üggyel kapcsolatos érdemi kifogásokat a fellebbviteli bíróság jogosult orvosolni. Befejezett ügyekben a bíróság jogerős döntésén az elnök nem változtathat, akármennyire is nem tudja azt elfogadni a pervesztes fél. Számításba jöhet még a bíró vagy más igazságügyi alkalmazott magatartásával kapcsolatos panasz. Le kell írni vagy jegyzőkönyvbe mondani. Ha indokolt, alkalmazva lesz a megfelelő következmény, de ha igaztalan, vállalni kell érte a felelősséget. Mindezek után belátható, hogy a bírósági elnöki fogadónapok más természetűek, mint a közigazgatásiak. ■ Kalandorok ne kíméljék a kaposvári parkerdőt! beruházás Tizennégyezer négyzetméteren létesítenek játszóparkot Az 1978-79-ben parkerdőnek épült Cseri park mára az enyészeté. A tervek szerint azonban már jövőre birtokba vehetik a kalandvágyó kicsik és nagyok az ott épülő kalandparkot F0TÖ: LAW; RliBERT Somogy megyét, jellegzetes épületeit bemutató, többek közt a Balatont kicsinyített változatban megjelenítő kaland- és játszópark épül a Cseri park átalakításával. Az országban még nincs a Kaposváron tervezetthez hasonló tematikus park, ahol a picik játszva ismerkedhetnek majd például az öt érzékszerv kertjével. A tervek szerint a gyerekek a kicsinyített Balatonon vizes játszóeszközökkel közlekedhetnek, s a fiatalok körében népszerű extrém sportok is helyet kapnak a majálisok egykori színhelyén. A bírálóbizottság ma hirdetett eredményt a tervpályázatra érkezett munkákról - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester. - A hat pályamunkából azt tartották a legszínvonalasabbnak, amelyik Somogy jellegzetességeit bemutatva szórakoztat majd. Két budapesti cég közös pályázata lett az első, ám a város megvette a többi tervet is, azért, hogy azokból is hasznosíthassa a legjobb ötleteket. Ilyen például a gördülő sportpálya terve, amelyet a pályázat második helyezettje álmodott meg. A tematikus park 410 millióba kerül, s annak érdekében, hogy jövőre elkészülhessen a beruházás, még az idén elkészíttetjük a tervet a nyertes pályázóval. A park előreláthatólag pályázati támogatással a város pénzén épül majd - tette hozzá a polgármester -, a város tulajdona lesz, s várhatóan a Kaposvár Kártyások olcsóbban vehetik igénybe. Az összesen 14 ezer négyzet- méteres területen, az erdős részen kap majd helyet a kalandpark - tájékoztatott Fábián Éva városi főépítész. - A mostani Kresz-pálya helyén biciklis, gördülős út lesz, a hatalmas füves középső területen pedig a mesejátszótér. Itt egyébként képzőművészeti igényességű játszóeszközök várják majd a gyerekeket és szüleiket. ■ Márkus Kata Aranyérmet hoztak Barcelonából gazdaság A cukormanufaktúra nemzetközi díjat nyert A barcelonai élelmiszer- ipari világkiállításról aranyéremmel tértek haza a cukormanufaktúra kft. vezetői. Egyetlen magyar vállalkozásként a kaposvári kft. kapta meg az elismerést. Harsányi Miklós A nemzetközi mezőnyben is megtalálta helyét a cukormanufaktúra. A kitüntetéssel elismerték a vállalkozás dinamikus fejlődését és kiemelkedő üzleti eredményeit. A díjat, amely egy neves művész alkotása, Barcelonában adták át. A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítása kapcsán megrendezett ünnepségen mintegy 40 országból 54 vállalatot tüntettek ki. Kínai, olasz, dél-afrikai, szaúd-arábiai és argentin cégeket is megjutalmaztak - tájékoztatott csütörtökön Horváth Éva, a cukormanufaktúra igazgatója. A 24 dolgozót foglalkoztató kft. éves bevétele meghaladja a négymilliárd forintot; a cukorcsomagoláson kívül jelentős eredményeket könyvelt el a kereskedelemben. Kari Schultes ügyvezető (képünkön) elmondta: több szempontot mérlegeltek az értékelésnél. Elégedetten nyugtázta, hogy szakmai felkészültségüket példaértékűnek ítélték Spanyolországban.- Nem volt hiábavaló az elmúlt nyolc év küzdelme - emelte ki Kari Schultes. - Kezdetben egy belvárosi garázsban működött vállalkozásunk, majd telephelyet váltottunk. Húsz dolgozót vettünk fel, a vállalkozás fejlesztésére soha nem sajnáltuk a pénzt. Az uniós csatlakozás után új kapcsolatokat építettünk ki. [HOLLYWOOD MULTIPLEX BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET (12) (sz) 18.30, 21.00 GAGYI MAMI 2. (12) (sz) 16.30, 18.45, 21.00 ROKONOK (12) (m) 17.45 BAMBI 2. - BAMBI ÉS AZ ERDŐ HERCEGE (kn.) (sz) 16.45 KŰTFE- IEK (12) (m) 16.30, 18.30, 20.30 MÜNCHEN (16) (fi 20.00 RAP, REVÜ, RÓMEÓ (16) (m) 13.15 *169054* KÉRDEZZEN: ^82/316-165 SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Marcali Szalay Miklós óraadó pszichológusként segíti a Nevelési Tanácsadó, Beszédjavító és Korai Fejlesztőközpont munkáját. Az utóbbi időben olyan mértékben megnövekedett a magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdő kisgyermekek száma, hogy még így is hosszú várakozási idő van. A szakember egyébként családterápiával is foglalkozik, valamint előadóként segíti a szülői tanfolyamot, (ve) fotó,kovácstibor Nagybajom A Pálóczi Horváth Ádám Művelődési Házban nagy sikerrel szerepelt Rózsa Tibor, a Csiky Gergely Színház egykori színésze és művésztársai. A rendezvénnyel a város asszonyait, lányait köszöntötték. Tájékoztatta lapunkat az est szervezője, Horváth Gábor, (szá) Tab Jóváhagyta a tabi képviselő- testület humán bizottsága a 2006/ 2007-es tanévre az általános iskola első évfolyamára a tanköteles gyerekek beíratásának időpontját. Erre április 10-én 14 és 16.30 óra között, valamint április 11-én 8 és 16.30 óra között kerül sor. A beíra- tás helyszíne a tabi általános iskola Petőfi utcai épülete és a bábonyme- gyeri tagintézmény, valamint a tabi katolikus iskola Templom tér alatti épülete. A szülők március 1. és április 30-a között kötelesek beíratni a tanköteles gyermeküket a lakhely szerinti illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára, (kj) Toponár Jótékonysági bált rendeztek a településrész általános iskolájában. Közel 220 vendég ropta a táncot a Happy and Bánd zenéjére. Mintegy 200 ezer forint támogatást nyújtott át az intézmény főzőkonyháját üzemeltető cég a Toponári Nebulókért Alapítvány számára. A bál 760 ezer forintos bevételéből pedig a DSE sportcsapatai számára sportmezeket és sportszereket, a napköziscsoportoknak játékokat vásárolnak majd. (mg) Várda Budapestre kirándultak a vár- daiak. Az 50 fős társaság megnézte a Parlamentet és a Tropikáriumot is. Már hagyománnyá vált, hogy az ön- kormányzat minden évben szervez 4-5 belföldi és egy külföldi utat Varga András polgármester elmondta: szeptemberig még Orfűre, Gyugyra, Nagyatádra és Prágába utaztatják a kirándulni vágyókat (sk) Vörs-Budapest A Magyar Tűzoltószövetség tanácsülést tartott Budapesten. Az ülésen többek között az önkéntes tűzoltóságok pályázatait készítették elő, eszközbeszerzésre, gépjárművásárlásra vagy szertárfelújításra. Tavaly például több mint tízmillió forint támogatás érkezett Somogyba, (ve) Zamárdi Folytatta az engedély nélküli betöltések és bejárók bontását a Balatoni Vízügyi Kirendeltség Ezen túl tavaly negyvenhárom stéget és csaknem háromszáz, a hajózást és a fürdőzőket veszélyeztető karót távolítottak el a vízből, (ca) Zamárdi Több mintfélszázan látták a közösségi házban a Kulcsár and Haverok című filmet A vetítés után pedig az alkotókkal, György Péterrel és Obersovszky Péterrel beszélgethettek az érdeklődők, (kz) ZÍCS Csaknem 2 millió 200 ezer forint folyt be a zicsi önkormányzat számlájára 2005-ben adóbevételekből. A legnagyobb tételt - mintegy 965 ezer forintot - a gépjárműadó tette ki. A lakosság kommuná- lisadó-befizetése 745 ezer forint, míg az iparűzésiadó-bevétel 479 e- zer forint volt. Az idei adóbevételi terv több mint kétmillió-száznegy- venezer forint, (kj) Érzékek birodalma AZ ÖT ÉRZÉKSZERV KERTJE ÍS várja majd a kaposvári kalandparkba látogatókat A látást egy labirintus, a tapintást egy terepasztal, a hallást mesterséges madárcsicsergés teszi próbám. Az illatokkal és ízekkel növények segítségével ismerkedhetnek az érdeklődők.