Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-28 / 50. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 28., KEDD 7 VILÁGTÜKÖR Több mint ezren ügyelnek Putyin elnök épségere Vlagyimir Putyin orosz elnök ma érkezik hivatalos látogatásra hazánkba. Az Orosz Föderáció elnöke találkozik Sólyom László államfővel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is. Várhatóan megegyezésre jutnak a közösen tervezett miskolci nanotech- nológiai innovációs központ létrehozásának ügyében, és aláírásra kerül a középtávú gazdasági együttműködést szabályozó keretegyezmény is. Az orosz elnök látogatása tovább erősítheti a két ország közü gazdasági kapcsolatokat, ami hazánk számára több okból is különösen fontos. Részben mert Oroszország a legfontosabb külkereskedelmi partnerünk az Európai Unió után, részben mivel Magyarország szinte teljes kőolaj- és földgázigényét orosz importból fedezi. HfiM Az orosz elnök látogatása al- o kalmából felkérték a magyar mi- , niszterelnököt, hogy járjon közbe az emberi jogok hathatósabb védelme érdekében. Az Amnesty International nyílt levélben kérte Gyurcsány Ferencet, hogy az orosz elnök magyarországi látogatásakor járjon közbe az orosz- országi jogvédők ügyében. A szervezet hangsúlyozta: a nemzetközi közvélemény megítélése szerint az utóbbi időben jogsértések, méltatlan gyanúsítások áldozatává váltak Oroszországban a jogvédők. Vlagyimir Putyin látogatása kapcsán szigorú biztonsági intézkedésekre kerül sor Budapesten. Lezárják a Ferihegyi gyors- forgalmi utat, az Állatkerti utat és a Kiskörút egy részét. Megállási tilalom van a Belváros jelentős részén. A rendőrség több mint ezer emberrel biztosítja az orosz elnök látogatásának helyszíneit és delegációjának zavartalan közlekedését. Az elnökre a Köztársasági Őrezred további 200 embere vigyáz majd.* F. K. Húszmilliárd forintot vittek el a brit rablók A brit rendőrség összesített adatai szerint minden idők egyik legnagyobb zsákmányát, 53 millió fontot, azaz mintegy 20 milliárd forintot zsákmányoltak a múlt heti angliai bankrablásban. Az ügy kapcsán a rendőrség tegnap további két személyt vett őrizetbe. Perbe fogott Szerbia hágai bíróság Népirtásért egy egész ország a vádlottak padján Tankokat vezényeltek az iraki fővárosba az iraki védelmi miniszter hétfőn elrendelte, hogy küldjenek tankokat Bagdad utcáira, a múlt hét óta tartó felekezeti összecsapások megfékezésére. A rendelet azt is tartalmazza, hogy azonnal le kell tartóztatni mindenkit, akinél fegyvert találnak, és nem tudja igazolni, hogy jogosan viseli. Több tízezren vesztették életüket a II. világháború utáni legvéresebb európai konfliktusban. Az áldozatok hozzátartozói 13 éve küzdenek elégtételért. Több milliárd dollár megfizetésére kötelezheti a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) Szerbia-Monteneg- rót, ha bebizonyosodik: az ország felel a Bosznia- Hercegovina területén végrehajtott népirtásért. Gyükeri Mercédesz Példa nélkül álló per vette kezdetét tegnap Hágában, mindössze néhány utcányira a Volt Jugoszlávia Területén Végrehajtott Háborús Bűnöket Vizsgáló Nemzetközi Bíróságon (ICTY) zajló tárgyalásoktól. A vádlott ezúttal Szerbia-Montenegró, Jugoszlávia jogutódja, amely ellen Bosznia-Hercegovina nyújtott be keresetet. Szarajevó azzal vádolja Belgrádot, hogy aktív szerepet játszott az országban a kilencvenes években végrehajtott népirtáshoz. Most először fordul elő, hogy egy szuverén államnak kell egy ilyen váddal szemben megvédenie magát. A bosnyákok még a hazájukban zajló háború idején, 13 éve fordultak az ICJ-hez. Céljuk akkor az volt, hogy a bíróság mondja ki: Jugoszlávia részt vett a boszniai etnikai tisztogatásokban. A bíróság akkor heteken belül elrendelte, hogy Jugoszlávia tegyen meg minden tőle telhetőt, ezenkívül mindkét felet felszólított arra, ne tegyen semmit, ami súlyosbíthatja a helyzetet. Természetesen ez a verdikt is arra a sorsra jutott, mint az ENSZ Biztonsági Tanács határozatainak többsége: a következő két és fél évben nemhogy enyhült volna a helyzet, de még kegyetlenebb harcok zajlottak a Jugoszláviából kivált köztársaságban. A harcokon kívül a jogi vita is ment a maga útján. Belgrád először az ICJ illetékességét vitatta, majd 1996-ban ellenkeresetet nyújtott be a boszniai szerbek elfelfüggesztik az Európai Unió és Szerbia-Montenegró között zajló társulásról szóló tárgyalásokat, amíg Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg háborús bűnökkel vádolt tábornoka nem kerül Hágába - hangzott el tegnap az EU külügyminiszterek tanácskozásán. Ollie Rehn, az Európai Bizottság bővítésért felelős len elkövetett bűnök miatt. Ezt négy évre rá - a kilencvenes években Jugoszlávia élén álló, ma pedig a háborúban betöltött szerepe miatt az ICTY előtt álló - Szlobodan Milosevics bukása után visszavonták. Szarajevó azonban ezt követően is fenntartotta vádjait. A szerb ügyvédek most érvelhetnek azzal, hogy Jugoszlávia felbomlása után országukat nem ismerte el az ENSZ, így az ICJ nem ítélkezhet. A koszovói konfliktus miatti keresetet két éve éppen erre hivatkozva vetette el a bíróság. Érvelhetnek azzal is, hogy a kereset legfontosabb vádpontjának tartott szrebrenicai ostromhoz nincs közük, mondtagja ugyanakkor közölte: reméli, a szerb kormányban megvan az akarat Mladics elfogására. A volt tábornok letartóztatására szabott határidő tegnap járt le, a szerbek most március végéig kaptak haladékot. Ha Mladics akkor sem lesz meg, felfüggeszthetik a tavaly októberben kezdett tárgyalásokat. Belgrád még kapott egy utolsó esélyt ván a nyolcezer muszlim férfi és gyermek életét követelő 1995-ös vérengzést a boszniai szerb haderő hajtotta végre Belgrád jóváhagyása nélkül. Sokan emlékeznek azonban arra - a Szlobodan MUosevics perében is bizonyítékként használt - videofelvételre, amelyen a Skorpió szerb félkatonai szervezet tagjai ölnek meg hat boszniai muszlimot. Az is a bosnyákokat igazolhatja, hogy Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg szrebrenicai vérengzésért felelősnek tartott tábornoka a jugoszláv néphadseregtől is kapott fizetést. A hágai tárgyaláson a meghallgatások május 9-ig tartanak, ítélet az év végén várható. Ha Szarajevó nyeri a pert, dollármilliárdokban mérhető jóvátételre számíthat szomszédjától. Ám az sem jelent automatikus kompenzációt, ha az ICJ Bosznia-Hercegovina oldalára áll. Elképzelhető, hogy csak formális bocsánatkérést vár el Belgrádtól. Horvátország is benyújtotta a maga keresetét Szerbia-Montenegró ellen. Sőt Zágráb még azt is meghatározta, mennyit vár el Belgrádtól a népirtás miatt: az ő kárigényük 29 milliárd dollár. Sohasem éltek még ennyien a Földön vasárnap az emberiség összlétszáma meghaladta a 6,5 milliárdot, a jelenlegi népességnövekedéssel számolva 2012-re a Föld lakossága meghaladja a 7 milliárd főt. Békét ajánlott Izraelnek a Hamasz „mi nem kívánjuk a tengerbe szorítani Izraelt” - nyilatkozta Iszmail Hanije, a Hamasz terrorszervezet palesztin kormányfőjelölte. Hanije szakaszos béke kidolgozását javasolta, de csakis akkor, ha Izrael kivonul a megszállt területekről. @ további hírek: www.reggel.hu Iszmail Hanije békét ajánlott Izraelnek Futótűzként terjed a madárinfluenza járvány Egyelőre feltartóztathatatlan Európában a betegség A Judaisztikai Intézet nem kér a Bolyaiból A hétvégi viszonylagos nyugalom után újabb madárinfluenza- gócpontok alakultak ki Európában. Újabb esetet jeleztek Franciaországból, ahol a szárnyasokat már a párizsi Mezőgazdasági Kiállításról is kitiltották. Grúziában is megjelent a H5N1 vírus. Mihail Szaakasvili grúz elnök hétfőn megerősítette, hogy a kaukázusi köztársaság feketetengeri partvidékén pénteken elhullott két hattyú az emberre is veszélyes kórral volt fertőzött. Bosznia-Hercegovina és Svájc kormányai is bejelentették, hogy területükön regisztrálták a H5- ös madárinfluenza-vírust. Az elkövetkező napokban kiderül, hogy az Nl-es változat ütötte-e fel itt is a fejét. Több tízezer háziszárnyas elhullását jelentették Dél-Oroszországból, de még nem bizonyos, hogy halálukat a madárinfluenza okozta. Szerencsésen megúszta viszont az a román fiatalember, akit madárinfluenza tüneteivel szállítottak egy bukaresti kórházba. A Duna- deltából származó férfinak az orvosok szerint csak mandulagyulladása van. Indiában komoly intézkedésekre került sor a járvány terjedésének megakadályozására. A hatóságok több mint 90 ezer embert vizsgáltak meg két nap alatt, közülük tíznél felmerült a betegség gyanúja, őket karanténba zárták. ■ Farkas Károly Németországban rendkívüli intézkedésekre volt szükség a járvány miatt Élesen bírálta tegnap Gyémánt László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretén belül működő Judaisztikai Intézet vezetője az önálló Bolyai Egyetem létesítéséért küzdő csoportosulást. Gyémánt kijelentette, a Bolyai Kezdeményező Bizottság ■ Félrevezették (BKB) kísérlete ve- Kertész Imrét szélybe sodorja a az egyetemért BBTE eddigi ered- küzdők? ményeit, köztük a Judaisztikai Intézetet is. Véleménye szerint a BKB félrevezetett több zsidó személyiséget is, konkrétan utalva a Nobel-békedíjas Ellie Wieselre és a szintén Nobel-díjas Kertész Imrére. Szerinte ők úgy írták alá a Bolyai Egyetem újbóli megalapítását sürgető nyílt levelet, hogy semmiféle ismeretekkel nem rendelkeztek a „multikulturális” BBTE megvalósításairól. Gyémánt László a „holokauszt túlélőinek, illetve azok utódainak” nevében foglal állást a jelenlegi helyzet megőrzése mellett. A magyar nyelven oktató egyetemi tanárokat és hallgatóikat tömörítő BKB minden eszközt latba véve küzd a kommunizmus idején megszüntetett Bolyai Egyetem létrehozásáért. Az első lépés három magyar kar megalapítása volna a BBTE-n. ■ Lukács János, Kolozsvár