Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-28 / 50. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 28., KEDD 5 KAPOSVÁR HÍREK Zrínyis diákok a legjobb angolosok között Három - két nyolcadikos és egy hetedikes - zrínyis diák is részt vesz majd a Pedagógiai Szakképző és Szolgáltató Intézet által szervezett országos angol nyelvi versenyen Veszprémben. Bár a megmérettetés csak áprilisban lesz, a tanulók már nagy izgalommal készülnek rá. A versenyen 15-20 diák vesz részt az ország minden részéből - tudtuk meg Újvári Miklós igazgatótól, (bl) Évértékelő a toponári utcafelelősöknél A különböző kulturális programok szervezése mellett Répáspusztán fedett buszváró, míg Fészerlakon játszótér épült, a Szabó Pál utcában pedig elkészült a járda - hangzott el a toponári utcafelelősök beszámoló ülésén. A csoport tagjai rendben tartották a közterületeket, virágosítást végeztek és a rászorulóknak ajándékcsomagot is biztosítottak - mondta Illés Jánosné, a csoport vezetője. Mindezek mellett hat szépkorúnak rendkívüli nyugdíjemelést harcoltak ki. (mg) Környezettudatos nevelés a kisdiákoknak A toponári iskolában első alkalommal rendeztek állatvédelmi hetet. A pedagógusok a környezettudatos nevelésen kívül az állatvédelemre próbálták meg felhívni a tanulók figyelmét. A rendezvény keretein belül a diákok ellátogattak a Philip Állatvédő Egyesület állatmenhelyére, valamint a Somogy Megyei Múzeum prepa- rátor műhelyébe is. (mg) Borítótervek versenye a Petőfi könyvtárban Betegágyból újra a tűzfészekbe az Év tűzoltója Sok kitérő vezette erre a pályára Kilencedik alkalommal tisztelegnek a költő emlékének a Petőfi könyvtárban. A háromnapos rendezvénysorozat március 10-én kezdődik játszóházzal és kézműves-foglalkozással. A hagyományosan meghirdetett rajzpályázatra idén a tanulók kedvenc könyveinek megtervezett borítóit várják a szervezők. Wágner Zita, a könyvtár vezetője elmondta: ezzel a tavalyi év 428-845: A Zárda köz 4-es épület 1-es lépcsőház lakóinak nevében kérdezzük, hogy mikor szüntetik meg a zavaros parkolási állapotot a Zárda közben? A gyermekintézmény oldalán a gépkocsik úgy parkolnak, hogy az építőanyagot szállító teherautók a gyalogjárdán közlekednek, veszélyeztetve a gyalogosokat és az épület állagát is. A parkoló pedig egész nap félig üres. Egyszer már megjavíttattuk a járdát, mert a járművek súlyától megrokkant területről az épület alá folyt a víz. Szeretnénk szabadon közlekedni és nemcsak a tulajdonunkat képező járdát, hanem a lakásunk állagát is megvédeni a károsodástól. Hartner Rudolf városgondnok: Köszönjük a bejelentést. sikeres Nagy Könyv -kezdeményezést szeretnék folytatni, hiszen ebből kiderül, mit olvasnak a kisiskolások és a gimnazisták. Újdonságnak számít, hogy idén számítógéppel készítik el munkáikat a diákok. A rendezvényen fellép a Lyra- együttes, március 14-én pedig szavalóversenyen mérhetik ösz- sze tudásukat a nyugdíjasok. ■ Meiszterics Eszter írásban megkértük az építkezés beruházóját, hogy szüntesse meg a szabálytalan áruszállítási közlekedését. Név nélkül: A Komárom utcában a közterületen levő gyönyörű fákat milyen alapon csonkítja, kopasztja meg évek óta az ott lakó háztulajdonos? Amit levág, azt pedig elviszi a Füredi utca felőli bozótba és bedobálja. Ez ellen nincs törvény? Miért nem intézkednek? Hartner Rudolf városgondnok: Köszönjük az észrevételét. Sajnos, név nélkül a törvényi lehetőségünket nem tudjuk érvényesíteni. Kérjük, hogy nevezze meg a metszést végző lakótársát, valamint tudnunk kell az ön nevét, címét ahhoz, hogy mint tanút szerepeltessük. Tíz napig voltam a pécsi honvédkórházban, iszonyúan szenvedtem - mondta Gulyás László őrnagy. Az Év kaposvári tűzoltójának választott férfi harmadfokú égési sérülést szenvedett, de már számolja a napokat, márciustól ugyanis újra munkába áll. Fölépülését várták a társai is, és végig tartották benne a lelket. Harsányi Miklós- Felszisszent, amikor kezet fogott a kitüntetés átvételekor.- Érzékeny még a bőr a kézfejemen. Sokkal jobban vagyok, mint két hónapja. Egy paksi oltási gyakorlaton szenvedtem harmadfokú égési sérülést, megégett a kézfejem. Ostoba ügy: több tényező szerencsétlen egybeesése okozta a bajt.- Hogy történt?- Fizikai és pszichikai gyakorlaton vettünk részt. Az utasítás szerint különböző tüzeket kellett oltani a konténerben, ahol 300-400 Celsius-fokos a hőmérséklet. A feladatot mindenki védőfelszerelésben végezte. Felkészült az én csoportom is, ám indulás előtt kifogyott a tüzet tápláló gáz. Kicseréltük a gázpalackot, s közben a védőruhában kiizzadtam. A konténerben viszont olyan forróság volt, hogy a sugárzó hő hatására a kesz- tyűmbeh felforrt az izzadság, és megégtem.- Szabályos volt a gyakorlat?- Igen, teljes mértékben.- Kezén ott az égés nyoma.- Ilyen fájdalmat az ellenségemnek sem kívánok. Sokat kínlódtam, főleg az elején. Éjszakára több fájdalomcsillapítót kaptam. Tíz napig voltam a pécsi honvédkórház égési osztályán; mindennap kitisztították a sebemet, és kivágták az elhalt szövetrészt.- Hosszú volt a kényszerpihenő?- Hónapokig nem dolgoztam. Táppénzen voltam, de a munkatársaimmal tartottam a kapcsolatot Rendszeresen találkoztunk, igyekeztek lelket verni belém. S ahogy javult az állapotom, már bejártam a tűzoltóságra is. Igyekszem minél hamarabb visszará- zódni, a napi ügymenetben pedig kiválóan eligazodom. Középvezető vagyok, sok az új feladat, és számítanak rám, ez erőt ad.- Nemcsak a lángtengerből ment embereket, hanem a tűzoltó búvárcsapatot is vezeti. Nem elég veszélyes az élete?- A segítségnyújtásra esküdtünk föl. A búvárkodás pedig mutatja, mennyire szerteágazó a tevékenységünk. Pár év alatt nálunk is kialakult a „kemény mag”, s nemrég két új tagot is befogadott a csapat. A víz alatti munka is megköveteli a felkészülést, mert pszichésen megterhelő. Eltűnt személyt kerestünk, és volt több kutató-mentő bevetésünk is.- Hogyan zajlott le az idei első akciójuk Gyékényesen?- Sajgott a szívem,, hogy ezúttal nem úszhattam velük. A merülés egyébként úgy sikerült, ahogy előre megterveztük. Sok függ az időjárástól; ezért az előkészítés legalább olyan lényeges, mint maga a víz alatti gyakorlat. Munkatársaim élmény- beszámolóját egy kicsit irigykedve hallgattam. Azt mondták: ilyen hidegben talán még szebb.- Nemrég gépkocsironcsot dobtak a gyékényesi Kotróba.- Bolondság, ilyet nem szabad tenni. Amúgy roppant érdekes a roncsmerülés: adriai túrán már láttunk elsüllyedt hajót. Épp a hajóváznál halraj úszott el, nagy élmény volt. Sokat adnék, ha megint lehetőségem nyílna egy tengeri kiruccanásra.- Azt mondják: bátor, lelkes, felkészült Ettől függ a siket?- Megtanultam a szakmai alapokat. S nem vagyok ijedős természetű, ám a bátorságot véletlenül sem keverem össze a vakmerőséggel. Imádom a szakmai megméretést; amikor lehet, indulok a szakmai bajnokságon. Irányítói kategóriában országos Gulyás László 1971-ben született Kaposváron. 1989-ben érettségtett a mezőgazdasági középiskolában. Állattenyésztői üzemmérnöki diplomát szerzett. 1994-TŐL tűzoltó. Nős. A fia, Máté 10 éves. harmadik lettem, a megyein pedig az első helyen végeztem.- A tűzeseteken a helyszín gyakran háborús övezetre emlékeztet Ez menynyire viseli meg?- Elszorul a szívem, ha szenvedő embert látok. S az a feladatom, hogy minél gyorsabban segítek rajta. A körülmények viszont sokszor akadályozzák a beavatkozást. Ilyenkor a tűzoltó majdnem kiugrik a bőréből. Sok szörnyűséget látunk, de egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy a csapattól elköszönjek.- Állattenyésztői diplomával a zsebében szánta rá magát a pályamódosításra.- Fegyelmezett ember vagyok, s nem állt tőlem távol az egyenruhás-pálya. Több helyre hívtak: lehettem volna rendőr, katona. A tűzoltó munkája fizikai és szellemi értelemben nehéz, de erről röviden csak annyit: megtaláltam életem értelmét. Álomszép hivatás.- Mennyire várja a visszatérést?- Úgy vagyok vele, mint augusztus végén a diákok: vakáció után újra együtt akarnak lenni. Én is várom a munkát, a vonulást; természetesen tudom, hogy a szolgálat nem fenékig tejföl... Második családom a testület, soha nem tudnék elszakadni tőle. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Segít a különleges ételallergiásoknak az önkormányzat Országosan is egyedülálló módon támogatja márciustól a speciális diétára szoruló 18 év alatti gyerekeket Kaposvár város önkormányzata. Á különféle táplálékallergiákban, vastagbélgyulladásos betegségben szenvedő fiatalok havi ötezer forintos támogatáshoz juthatnak a kérelem benyújtását követő hónap első napjától. Á rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege beépült a családi pótlék rendszerébe - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Heint Tamás alpolgármester (képünkön) -, s az így felszabadult összeget fordítja a város a speciális diétára szoruló gyerekek támogatására. Azok jogosultak a havi ötezer forintra, akiknek a családjában jelenleg nem haladja meg a 41 ezer 280 forintot az egy főre jutó jövedelem. Miklai Lajosné, a 75 tagot számláló Lisztérzékenyek Somogy Megyei Szervezetének elnöke szerint ma minden századik gyerek ezzel a betegséggel születik. A speciális diéta rendkívül drága, egy kiló liszt és kenyér is 2000 forint körül van. Kaposváron valamivel több mint félszáz gyerek jogosult a már igényelhető, összesen ötmilliós támogatásra. A kérelem benyújtásához jövedelem és szakorvosi igazolás szükséges. Igénylőlap a polgármesteri hivatal szociális irodájában kérhető. ■ Márkus K. í HOLLYWOOD MULTIPLEX BAMBI 2.-BAMBI ES AZ ERDŐ HERCEGE (kn.) (sz) 15.00, 16.45 KORTÁRS FILMKLUB! NARCO (12) 19.00 KÚTFEJEK (12) (m) 17.00, 21.00 A KÖD (16) (f) 21.15 TIBOR VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK (12) (m) 15.15.17.15.19.15 MÜNCHEN (16) (f) 17.45, 20.45 ÜVEGTIGRIS 2. (12) (m) 15.45 *169054* KÉRDEZZEN: ^ 82/316-165 Kaposvár Kulturális estet rendeztek a Munkácsy Mihály gimnáziumban. Az eseményt a festőművész születésnapjának alkalmából minden évben megrendezik, amelyen az iskola tanulói és tanárai mutatják meg tehetségüket különböző művészeti ágakban. Az esten musicalekből, zeneművekből és elbeszélésekből is hallgathattak meg részleteket az érdeklődők, (mg) Kisgyalán Színes programokkal tarkított farsangi mulatságot tartott a Kisgyalánért Egyesület A rendezvényen felléptek a helybeli fiatalok, az asszonykórus és az asszonyok is. (mk) Komlósd 2,7 millió forintot kapott a területfejlesztési tanácstól, illetve a Szociális és Családügyi Minisztériumtól a település. A szociális felSOMOGYBÁN A-TOL Z-IG zárkóztatási programon elnyert ösz- szeget az idősek klubja felújítására használják fel; rámpát építenek és új bútorokat vásárolnak, (ga) Otvöskónyi Kisebb és nagyobb gyerekeket is vártak a játszóházba, ahol számos kreatív foglalatosság közül választhattak a gyerekek. A jól sikerült programnak a tavaly átadott s azóta folyamatosan szépülő Művelődési Ház adott otthont, (csm) Somogyaszaló Pályázatot adtak be belterületi utak felújítására a Regionális Fejlesztési Tanácshoz. Mintegy 8,2 milliós beruházáshoz ötvenszázalékos önerőt biztosítana a település önkormányzata. Fajcsi János polgármester elmondta: az összegből a temetőhöz vezető utat is felújítanák, (mg) Somogysárd Farsangi mulatságot tartott a nyugdíjasklub. Sólymos Istvánná, a szervezet elnöke elmondta: a rendezvényen csaknem 70en vettek részt, és Kolber Istvánnak, a területfejlesztésért felelős miniszternek tehették fel kérdéseiket A somogy- sárdi nyugdíjasok és a bodrogi Szivárvány klub tagjai is adtak műsort A hangulatos rendezvényt vacsora és zenés est zárta, amelyen Volfort Ildikó szórakoztatta a közönséget (mg) Szabás Farsangoltak a Kispipitér óvodában. Délután a gyerekek mutatták be jelmezeiket, este pedig a szülői munkaközösség bálozott. A rendezvénynek támogatói is voltak, számos célt szeretnének megvalósítani a kis óvodában. Az est bevételéből ezúttal fejlesztőjátékokat vásárolnak majd a gyerekeknek, (csm) Zamárdi Népi játékokat ismertettek a gyerekekkel a művelődési házban. Az érdekes programok között szerepelt, hogy a nagyobbak a szülők segítségével sípot gyártottak, a kisebbeknek pedig ki kellett horgászniuk Mátyás király csukáját egy nagy lavórból, (ca) Zics Pályázatot ad be az önkormányzat a kultúrház berendezéseinek bővítésére. Sikeres elbírálás esetén a mintegy 3,2 millió forintból új függönyöket és székeket, illetve egy han- gosítóberendezést is tudnak vásárolni. Ez utóbbinak a sportpályán is nagy hasznát vennék - tudtuk meg Feliinger János polgármestertő!. Zimány Kulturális műsorral köszöntötték a falu 145 nyugdíjasát a fiatalok. A rendezvényen minden szépkorú kétezer forintos vásárlási utalványt kapott az önkormányzattól, (mg) Zselickislak Folytatják a tavaly elkezdett járdafelújítási programot. Az idén a Dózsa György utca gyalogjáróját teszik.rendbe. A beruházáshoz három évre elosztva 1 millió forint Céda-támogatást nyertek, (szá)