Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-27 / 49. szám
SPORTMAGAZIN 9 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ LABDARÚGÓ NB (., 16. FORDULÓ Kell egy csapat Móczán Z. A magyar futball alapművében, a Régi idők focijában Minarik Ede mosodás és pályabérlő szájából hangzik el a címben idézett mondat, ami azóta is szállóige kis hazánkban. Labdarúgáshoz valamit is értők számára a következő axióma, bizonyítást nem igénylő, vitát nem gerjesztő kijelentés a „Végy egy jó kapust!” Bizton állítható, aki ezt a két kitételt ismeri, komoly eséllyel pályázhat a szövetségi kapitány posztjára, de legalábbis erős támogatottsága lenne, ha MLSZ-elnöknek jelölné magát. Bíró Péternek, a most éppen Pápán tanyázó Lombard tulajdonosának a tél folyamán feltehetőleg a jó kapus járt egyfolytában a fejében, előbb egy kanadai próbajáté- kossal kísérletezett, aki az első edzőmeccsén eltörte a lábát, majd a zöldvérű Szűcs Lajost környékezte meg, aki többször utasította el a válogatott meghívót, mint ahányszor a Hair című musicalban összetépik a katonai behívókat. Szűcs aztán be is mutatkozott új csapatában a tavaszi első fordulóban, és innentől a Pápán már csak a csoda segíthet, hogy bentmaradjon. Sebaj, Bíró Péter továbbra is marad pályabérlő, és arrébb áll egy házzal, mint ezt már kétszer megtette. Wu-: Hí.lld* A hajrában egyenlítette ki hátrányát a sötét mezes pécsi csapat Zalaeöerszefi - Debrecen 2-011-0) Úioest-Diósgvőr 3-212-0) MTK - REAC1-0 (0-0) Honvéd - Sopron 0-3 (0-1) Zalaegerszeg: Debrecen: Újpest Diósgyőr: MTK: REAC: Honvéd: Sopron: Varga Z. Csemyánszki Vlaszák Kövesfalvi (Berki, 28.) VéghZ Farkas B. Tóthi. Rabóczki Kocsárdi KissZ. Vermes Farkas V. Balogh B. Németh! Kovács N. Sartor Csóka Máté P, Vanczák Elek Lambulic (Dinka, 18.) Udvari Bagoly Sebők V. Komlósi Böjté Katona Rodenbücher Nagyi. G. Kovács Z. Radu Vasas Halmosi Tóth B. Farkas N. Pollák Horváth G. Takács Z. László Lendvai Mészáros N. Hullám Ciprian Bonifert Horváth ! Dancs(Miro,46.) Demjén Molnár B. (Dombi, 84.) (Vituska, 88.) Vitelki (UrbánG.,62.) Kovács B. Pomper (Csontos, 85.) Peric(Kaj, 76.) Nikolov ErősK. Szögedi Bori Csopaki Schrancz Horváth A. Sebők J. Dzsudzsák Sándor Gy. Sipeki Zabos Kapcsos Genito Sifter Kónya (Bogdanovic, 69.) (Kovács Z„ 46.) Lipusz (üpcsei R., 14.) Polonkai Dobos Silvestri (Koplárovics, 65.) Sándor! TóthN. (Mogyorósi, 46.) Zsidai • (Nyerges, 68.) (Zana, 72.) (Cotan, 85.) Montvai Sidibe Rajczi Balás Németh K. (Illés, 81.) Török Venczel Feczesin (Bogunovic, 10.). Fetenca(Bmovic,46.). Tisza (Kőhalmi, 80.). (Jeremiás, 76.). Czvitkovics. Torma. (Kocsis, 59.). Signori (Cigan, 37.). Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Szakmai igazgató: Vezetőedző: Vezetőedző: Edző: Szentes Lázár. Supka Attila. Mészöly Géza. Pajkos János. Garami József. Urbán Rórián. Aldo Dolcetti. Dario Bonetd. Zalaegerszeg. Nézőszám: 2500. Budapest Nézőszám: 4000. Budapest. Budapest Nézőszám: 1000. Játékvezető: Arany Tamás (★★*). Játékvezető: Hanacsek Attila (★★★★). Nézőszám: 800. Játékvezető: Solymosi Péter (★★★★★). Gólok: 1-0 Kónya (26. p.), 2-0 Sebők J. (83. p.). Gólok: 1-0 Rajczi (7. p.), 2-0 Tisza (19. p.), 3Játékvezető: Bede Ferenc (★★★★). Gólok: 0-1 Signori (17. p.), 0-2 Horváth A. Sárga lap: Sebők J. (90. p.), III. Nikolov (84. 0 Rajczi (70. p.), 3-1 Elek (77. p.), 3-2 Sipeki Gól: 1-0 Németh K. (64. p.). (56. p.), 0-3 Demjén (84. p.). p.), Komiosi (yu. p.). (87 P0Sáiga lap: Nagy 1. G. (59. p.). Sáiga lap: László (50. p.), Bagoly (55. p.). Pápa - Tatabánva 0-5 ÍO-5) Kaposvár -PMFC 2-2 (0-0) Győr-Vasas 2-1 (1-0) Fehérvár - Ferencváros 1-1 (0-0) Pápa: Tatabánya: Kaposvár. PMFC: Győr: Vasas: Fehérvár: Ferencváros: SzűcsL Poleksic Balajcza Sólyom Stevanovic Németh G. Tudor Kemenes Farkas A. Kerényi Zahorecz Schindler Zsók (Czanik, 75.) Balog Zs. Csizmadia BognárZs. Lipták Vámosi Petrák (Horváth Zs., 68.) Jaki FehérZ. Kuttor Tímár Mumba RIÓ Mező Szabados Mátyus Hegedűs Gy. Koller Boris GaálL Rajnay Kriston Dienes Hanák Szabó 0. Vincze Z. Balog Z. Kincses TóthZ. Máté P. Szekeres Zs. Regedei Bárányos Dvéri Takács Á. Müller Balogh Z. Vasiljevic (TóthZ., 64.) Bank Zováth (Gyánó, 85.) Schwarz (Rtos, 57.) Elder (Nallbani, 82.) Andruskó Berdó Vincze 0. Kapic Bozic ErősG. (Lackó, 79.) (Újhegyi, 64.) Deme (Ngalle, 62.) (Kardos, 61.) Győri Tóth P. RósaH. Alumona Lazic Szabó 1. Z. Hajdú Kovácsevics Balaskó (Hegedűs!, 55.) (Lázok, 40.) (Lattenstein, 75.) Tőzsér (Varga D., 41.) Márkus Zsolnai Kulcsár Priskin Csordás Sitku Leandro Stevica (Geri, 49.) Kouemaha (Szakály P„ 76.) Pavicevic Lajtos (Majoros, 46.) (Nagy D„ 88.) Jovánczai Simpson. (Nagy!, 75.). Alves (Maráti, 85.). Kalina (Jevdovlc, 61.). (Gránát 80.). Waltner. Győrök (Dajic, 69.). (Bajevski, 88.). Szakmai igazgató: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Gálhidi György. Sisa Tibor. Prukner László. Készéi Ferenc. Csank János. Pintér Attila. Csertői Aurél. Gellei Imre. Pápa. Nézőszám: 1600. Kaposvár. Nézőszám: 2000. Győr. Nézőszám: 1000. Székesfehérvár. Nézőszám: 5000. Játékvezető: Vad II. István (★★★★★). Játékvezető: Makai János (★★★). Játékvezető: Saskőy Szabolcs (★★★★★). Játékvezető: Megyebíró János (★★). Gólok: 0-1 Hajdú (5. p.), 0-2 Tóth Z. (20. p.), Gólok: 1-0 Vasiljevic (48. p.), 2-0 Zsolnai Gólok: 1-0 Vincze 0. (18. p.), 1-1 Kapic (50. Gólok: l-0Tímár(81. p.), 1-1 Lattenstein 0-3 Kouemaha (35. p.), 0-4 Deme (36. p.), (6! p.), 2-1 Zahorecz (83. p., öngól), 2-2 p.), 2-1 Mátyus (93. P-). (86. p.). 0-5 Hajdú (44. p.). Balaskó (88. p.). Sárga lap: Tóth P. (21. p.), Jaki (26. p.), Sárga lap: Tudor(13. p.), Csizmadia (20. p., Sárga lap: Gaál L (28. p., 46. p.), Varga D. Sárga lap: Andruskó (13. p.), Kovácsevics Lajtos (30. p.), Priskin (66. p.), ill. Hegedűs 59. p.), Bozic (80. p.), ill. Erős G. (54. p.). (84. p.), ill. Rió (87. p.). (50. p., 53. p.), Mező (78. p.), ill. Pavicevic Gy. (33. p.), Lázok (60. p.), Kapic (7! p.). Kiállítva: Csizmadia (59 P). Kiállítva: GaálL. (46. p.). (13. p., 45. p.), Kulcsár(52. p.). Kiállítva: Kovácsevics (53. p.), ill. Pavicevic (45. p.). A forduló játékosa Góllövőlista Az NBI. állása Hajdú Norbert (Tatabánya) Szezon előtt az újonc Tatabányát ha le is talán nem írták a ma13 gólos: Márkus Tibor (Tatabánya). T Újpest 16 11 4 1 40-18 37 2. MTK 16 10 4 2 34-15 34 gukat futballhoz értőnek mondók, de alacsony költségvetése 12 gólos: 3. Fehérvár 16 10 4 2 24-10 34 miatt alaposan lesajnálták. Ehhez képest a tatabányaiak most éppen hatodikak, u^an dobogós esélyeik nem nagyon vannak, de az ő csatáruk vezeti a góllövőlistát és szombaton meglepő könnyedséggel hintettek egy félidő alatt egy ötöst az élvonal egyik legjobb kapusának tartott Szűcs Lajosnak. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak a bal oldali középpályás Hajdú Norbert- nek, aki a negyedik percben nyitotta, majd a negyvenötödikben Rajczi Péter (Újpest). 9 gólos: Kanta József (MTK). 8 gólos: Bóján Bmovic (Debrecen), Horváth Ferenc (Diósgyőr), Kenesei Krisztián (Győr), Kovács Zoltán (Újpest), Ibrahim Sidibe (Debrecen). 4. Debrecen 16 9 6 1 36-21 33 5. Diósgyőr 16 7 3 6 20-20 24 6. Tatabánya 16 6 4 6 28-28 22 7. Győr 16 6 3 7 25-27 21 8. Honvéd 16 5 6 5 23-27 21 9. Zalaegerszeg 16 6 1 9 26-28 19 zárta a gólok sorát Előbb egy remek szabadrágással vette be 7 gólos: 10. Sopron 16 5 4 7 21-20 19 Szűcs kapuját majd a végén egy kipattanó labdánál tartózkoBalaskó Iván (PMFC), 1! Ferencváros 16 4 7 5 19-21 19 dott éppen jó helyen. Közben azért hogy neho$ a pápai védők elfelejtsék a nevét adott két gólpasszt is, szóval akár azt is állíthatnánk, egyedül adta fel az utolsó kenetet a Pápának. Hajdú Norbert tipikus példája annak, hogy szorgalmas, sokszor szürke játékot nyújtó futballista is villanhat egy meccsen. Gyánó Szabolcs (Vasas), Hrepka Ádám (MTK), Sebők Vilmos (Zalaegerszeg). 6 gólos: Alves (Honvéd), Priskin Tamás (Győr), Tisza Tibor (Diósgyőr 5/Újpest 1), Vincze Ottó (Győr). 12. PMFC 16 5 3 8 26-25 18 13. Kaposvár 16 4 5 7 15-21 17 14. Vasas 16 3 5 8 18-26 14 15. REAC 16 4 1 11 16-31 13 16. Pápa 16 0 6 10 16-49 6 A17. forduló tippjei A forduló válogatottja A forduló mérkőzése Fehérvár - Diósgyőr 2-0 REAC - Győr 1-1 Tatabánya - Zalaegerszeg 2-1 Vasas - Újpest 2-2 PMFC-MTK 1-2 Debrecen - Kaposvár 4-0 Sopron - Pápa 3-0 Ferencváros - Honvéd 1-1 A forduló játékvezetője _________ Solymosi P éter (★★★★★) Honvéd - Sopron 0-3 (0-1) Úgy tűnik, a játékvezetők esetében is beszélhetünk idény eleji formáról és tökéletesen időzített felkészülésről. Solymosi Péter esetében értelemszerűen az utóbbi jöhet szóba, végig együtt élt a nehéz talajon a játékkal, és ugyan két olasz edző által dirigált csapat mérkőzését vezette, teljesítményével nem „forralta fel” a szakvezetők vérét Kézben tartotta az egyébként is sportszerű mérkőzést, két sárga lapját jogosan mutatta fel. Pápa - Tatabánya 0-5 (0-5) Ahhoz, hogy jó mérkőzés alakuljon ki, általában a két ellenfél együttes jó teljesítménye szükséges, de ez sajnos a magyar élvonalban egyre ritkább. Ezúttal a Tatabánya nyújtott olyan futballt, ami mindenképpen dicséretet érdemel. A leginkább csak műholdas csatornákon látható csapatokhoz hasonlóan totális támadófocit játszottak, ami 45 perc alatt látványos eredményt hozott A fordulás után - különösen a kiállítást követően - akár meg is duplázhatták volna góljaik számát, de ekkor már még inkább a látványra, a közönség szórakoztatására figyeltek, habára pápai nézők talán nem ilyen ki- kapcsolódásra vártak szombat délután. De ezért már nem a vendégeket illeti szemrehányás, hanem a hazaiaknak kellene elgondolkodni a folytatáson, mert hat ponttal nem sok jó vár rájuk a bennmaradásért folytatott harcban, különösen, ha ilyen eredményekkel folytatják. Hét perc alatt semmivé foszlott zöld-fehér álmok Fenyő Gábor Kaposvári Rákóczi FC- Pécsi MFC 2-2 (0-0) Az amúgy meglehetősen eseménytelen első játékrész leglátványosabb megmozdulását a 36. percben jegyezhettük fel, amikor is a brazil légiós, Andre Alves ollózva küldte kapura a labdát. Csupán pár másodperc lehetett vissza az első félidőből, amikor Cedomir Pavicsevics buktatta Andruskó Attilát. A kaposvári játékos gyorsan el akarta végezni a jogos szabadrúgást, Pavicsevics azonban elpöckölte előle a labdát. Mivel volt már egy sárgája, így Makai János sípmester felmutatta neki a pirosat, a játékosa mellett kiálló Készéi Ferenc edzőt pedig a lelátóra küldte. A második felvonásból talán ha három perc telt el, amikor a házigazda zöld-fehérek mindjárt az első nagy rohamukat gólra váltották a megfogyatkozott PMFC ellen. Kovácsevics Róbert beadását Dusán Vasziljevics mintegy hat méterről csúsztatta a hálóba (1-0). Az 53. percben aztán egyenlítettek a vendégek, már ami a kiállítások számát illeti: a pár perccel korábban szövegelésért „besárgult” Kovácsé- vicset felöklelték a 16-oson belül, a játékvezető azonban műesésnek minősítette a dolgot, ezért kiállította a kaposvári labdarúgót. A 61. percben ismét a bal oldalról érkezett a beívelés - ezúttal Alves volt a feladó -, a kaputól mintegy nyolc méterre álló Zsolnai Róbert pedig egy fordulás után hatalmas gólt ragasztott a kapu jobb oldalába (2-0). Amit több mint 80 percen át felépített a kaposvári alakulat, azt a végén röpke hét perc alatt sikerült tönkrevágnia... A 83. percben a gólvonal előtt helyezkedő Zahorecz Krisztián lábáról a saját kapujába pörgött a labda (1-2). Három perccel a találkozó vége előtt pedig Balaskó Iván mintegy 12 méteres helyezett lövése talált utat Balajcza Szabolcs kapujába (2-2). Innentől kezdve a Rákózi-hívők nagy része már azért fohászkodott, hogy Makai fújja le a meccset... Osztályzókönyv IRAM Láthatóan ki- hajtották magukat. 4 SZÍNVONAL Ha gyott kívánnivalót. 3 LÁTVÁNYOSSÁG Szépségdíjas zöld-fehér gólok. 4 HANGULAT A „Vigyázz!! A kutya harap!!” feliratú transzparens eredeti ötlet volt. 4 JÁTÉKVEZETŐ Hiba len ne a nyakába varrni az elveszített két pontot. 4 ÉRTÉKELÉS 70% Mestermérleg prukner László, a Kaposvári Rákóczi FC mestere: - Nagyon felkészült belőlünk a Pécs. Hiába szereztünk kétgólos előnyt, az utolsó hét percben egyéni hibák miatt két pontot veszítettünk. KÉSZÉI FERENC, a PéCSÍ MFC mestere: - A csapat tartását és akaraterejét mutatja, hogy 2-0 után is talpra álltunk.- Az utolsó hét perc miatt csalódott vagyok; pontot ajándékoztunk a pécsieknek - mondta a 18 éves Mészáros Vivien (képünkön), aki a két évvel ezelőtti feljutáskor vált igazán Rákóczi- szurkolóvá, s azóta csak egykét idegenbeli fellépést hagyott ki. - A végén nem behúzódni kellett volna, hanem inkább megtartani, eldugni a labdát. Mészáros Vivien osztályzatai (1-től 10-ig): Balajcza 6 - Zahorecz 5, Petrák 6, Mező 6 - Máté 5 - Kriston 6, Vasziljevics 7, Andruskó 6 (Kardos a 62. percben -), Kovácsevics 6-2=4 - Alves 5 (Maród a 85. percben -), Zsolnai 6 (Szakály P. a 75. percben -). PILLANATKÉPEK A SZEZONNYITÓRÓL A szünetben a biztonságiak is nagyon készültek az idénynyitóra, de ami e sorok írójával megesett, az mégiscsak a túlzás kategóriába tartozik. A szünetben a mellékhelyiség felé vettem (volna) az irányt, de csak az elszánt ajtóőrig jutottam. Rövid szóváltásunk azzal zárult, ha megmutatom a sajtóigazolványom, akkor rendben, mehetek. Miután a dolog igencsak sürgős volt, így a további vita helyett a menekülő útvonalat választottam, azaz irány az ablak. Szerencsém volt; épp arra sétált ugyanis az eltiltását töltő Oláh Lóránt, aki már sokkal segítőkészebb volt... a második félidő kezdetekor a kaposvári szurkolók egy csoportja hatalmas „Vigyázz!! A kutya harap!!” feliratú transzparenssel köszöntötte - és emlékeztette... - a piros-fekete érzelmű drukkereket, valamint a lelátón helyet foglaló pécsi polgármestert, Toller Lászlót. A meccs végén ismerős kopogtat a játékvezetői öltöző ajtaján. Váljatok még 10 percet! - hallatszik bentről. Emberünk azonban nem hagyja any- nyiban a dolgot, s újra kopogtat. Mondtam már, kérünk még 10 percet! - jön az ellentmondást nem tűrő válasz. Ekkor újabb fordulatot vesz az ügy; ismerősünk nem távozik, hanem inkább minden bátorságát összeszedve benyit. Érdekes módon nem küldik el melegebb éghajlatra; sőt, inkább lelkesen üdvözlik. A szóban forgó illető a négy alkalommal is a világ legjobb játékvezete jének választott Puhl Sándor volt... a mérkőzést megtekintő Lamperth Mónika belügyminiszter asz- szony - aki a Kaposvári Rákóczi FC Baráti Körének is a tagja - rövid expozéja a találkozó után: Nekem alapjában véve tetszett a mérkőzés. Az utolsó hét perc már kevésbé... fenyő Gábor