Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-22 / 45. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 22., SZERDA KÉK TŰKÖR Többen hamisítják az útleveleket embercsempészet Nem lehet felszámolni a bűncselekményt, amíg fizetőképes kereslet van Jól szervezett nemzetközi bűnbandák szakosodtak közokirat-hamisításra, embercsempészésre és emberkereskedelemre. Az embercsempészek negyvenegy százaléka magyar. Varga Andrea A közokirat-hamisításhoz és embercsempészethez kapcsolódó, úgynevezett intellektuális bűnözés háttérbe szorítja a tiltott határátlépést. Országosan 29 százalékkal, a nagykanizsai határőr-igazgatóság területén pedig felére csökkent 2004-hez képest a tiltott határátlépés, illetve annak kísérlete. Béndek József, az országos határőr-parancsnokság vezetője elmondta: a külső határ szigorúbban ellenőrzött átkelőhelyeit kikerülik a tilosban járók. Ehelyett Sokan lépik át a határt Hazánk határátkelő helyem több mint 111 millió ember lépett át tavaly. Hatszázalékos a személyforgalom-növekedés. Berzencén folytatódott a csökkenő tendencia, 35 százalékkal volt kisebb a személyforgalom, mint 2004-t)en. Gyékényesnél 17 százalékkal kevesebb utast, ám növekvő járműforgalmat regisztráltak. és a zöld határ helyett a belső határon lévő, kevésbé ellenőrzött átkelőhelyeket választják. Hazánkba többnyire még legálisan lépnek be, itt veszik fel a hamis okmányt, s akarnak továbbmenni immár illegálisan. Úgy kalkulálnak, hogy a köny- nyített határforgalmi ellenőrző helyeken át tudnak csusszanni, s ezért visszatértek évtizedekkel korábbi, „divatjamúlt” módszerekhez, például pokróc alatt bújnak meg. Az embercsempészek 41 százaléka magyar állampolgárságú és fokozatosan nő ez az arány. Lukács Sándor, a nagykanizsai határőr-igazgatóság megbízott igazgatója sajtótájékoztatón mondta el: az általuk ellenőrzött somogyi és zalai határszakaszon 31 százalékkal nőtt az előző évhez képest a regisztrált intézkedések száma. Emelkedett a felfedett közokirat-hamisítások száma. Rendszerint az unió valamelyik tagállama - elsősorban litván és szlovák - útlevelét hamisítják. A román és moldáv állampolgárok mellett egyre több az ukránok által elkövetett jogellenes cselekmény. A határőrség szakemberei hangsúlyozták: nőtt a mélységi felderítések száma. S mivel az utasok kilencvenhat százalékát ellenőrzés nélkül fogják átengedni hamarosan a határon, nagyon Okmányvizsga. A nemzetközi gyorsvonatokon menet közben ellenőriznek a határőrök FOTÓ: TÖRÖK ANETT fontos a mobil ellenőrzési rendszer. Az ország egész területén láthatunk igazoltató határőröket, akik tavaly év elejétől a közlekedési szabálysértőket is felelősségre vonhatják. 1A Nagykanizsai Határőr-Igazgatóság ellenőrzései 2004 2005 változás jogellenes cselekmény 787 1455 85 százalék visszairányítások 780 578-26 százalék körözések 48 87 81 százalék közokirat-hamisítás 76 88 16 százalék tiltott határátlépés kísérlete 238 119-50 százalék Nagyanyját védte meg a támadástól az apagyilkos Megölte apját egy 35 éves férfi a Nógrád megyei Bánkon - tudta meg lapunk a megyei rendőrfőkapitányság sajtószóvivőjétől. Kaszás Ottó hozzátette: az esetre akkor derült fény, amikor az áldozat anyósa jelentkezett a család háziorvosánál. Kiderült: az 57 éves férfit több késszúrással ölték meg. A rendőrség rövid időn belül kiderítette, hogy a feltételezett gyilkos az áldozat fia. ■ A gyakori családi viták során hol az apa támadt fiára, hol a fiú az apjára. A két férfi között gyakoriak voltak a nézeteltérések. Korábban a fiú megverte apját, erre az apa megkéselte fiát, a vitákból még bírósági eljárás is lett. A 35 éves fiú Budapestre költözött, s csak ritkán látogatott haza. így tett most is, amikor hajnalban arra riadt, hogy apja a nagymamájával veszekszik. A vita odáig fajult, hogy az 57 éves férfi kést ragadott, ekkor avatkozott közbe A. I., és megölte az apját. Ezután Budapestre utazott, és az élettársának elmesélte a történteket, majd felhívta a rendőröket és közölte: meghalt az apja. Egy időben azzal, hogy ugyanezt a nagymama is jelezte az orvosnak. Azt azonban egyikük sem árulta el, mi történt, csak később, amikor a rendőrök mind- kettejüket gyanúsítottként hallgatták ki. ■ N. E. D. Bombával fenyegető fiatalokat kaptak el Elfogta a rendőrség azt a tizenötéves dunaújvárosi fiút, aki bombarobbantással fenyegette meg a Keleti pályaudvart egy hete. Nem sokkal később egy 16 éves tápiószecsői fiatal is telefonált, őt is sikerült kézre keríteni. Kereskedelmi Rt. eladásra meghirdeti a Somogy megyében található 28.600 tonnás gabona tároló telepét A telep rendelkezik vasúti iparvágánnyal és szociális blokkal. Érdeklődni a 06/82/528-755-ös telefonszámon lehet. Citroen Szekszárd otroén HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233) 20/264-1178, 30/398-5001 Citroen Xsara 1.BÍ SX 1.790E Ft 2001.11. ABS. klíma, szervo, alutelni, 5ait6s Suzuki Swift Sedan 1.3 GLX 740É Ft 1998.11. kp. zár. el. ablak-tükör, benzin-gáz Citroen Berlingo 1.4/ SX 1.250E Ft 199S.légzsák. magnó el.csomag, szervó. metál Suzuki Swift Sedan 1.6 BX 980E Ft 1999.04. klíma, 4 el.ablak, 2 légzsák, kp.zár Citroen BX 1.9 TRD 188E Ft 1987. 07 szervó, 4 el.ablak. kp zár. v. horog Zastava Yugo Poll 1.1 tgk 80E Ft 1992. jó műszaki. dobozos/platós Opel Astra G 1.2i Sedan 1.9S0C Ft 2008 08 41.000km, klíma. 2 légzsák, kpzár. Chrysler Voyager SE 2.5TB 1995. kim, szem. el. ablak, kp zár. 7szent., tiss mész. Suzuki Ignis 1.3 GLX 1.670E Ft 2008 klíma,CD. alutelni. el. ablak, szervó www.somogyihirlap.hu k A FABORY HUNGARY*-------------------------------Masters in Fasteners' A Fabory Kötőelem Kereskedelmi Kft. 2 fő munkatársat keres, (Baranya-Somogy-Tolna megye) területi képviselő munkakörbe. Az ideális pályázó fiatal, agilis kaposvári vagy Kaposvár környéki lakos. Minimum középfokú végzettséggel, számítógépes ismeretekkel, "B" kategóriás jogosítvánnyal, illetve műszaki, értékesítési tapasztalattal valamint cégismerettel rendelkezik. Hasonló munkakörben (kötőelem kereskedelem) eltöltött gyakorlat, angol nyelvtudás előny. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem, havi bonusz, próbaidő és betanulás után cégautó, laptop, mobiltelefon. Fényképes szakmai önéletrajzokat, bizonyítvány másolatokkal kiegészítve, legkésőbb 2006. február 28-ig a 06-1-237-5001 -es faxszámra vagy a gaborboros@fabory.com e-mailre kérjük eljuttatni. Érdeklődni a 20/9353-445-ős telefonszámon Boros Gábornál lehet! a guarantee tor quality Gépkocsival vállalkozói igazolvánnyal rendelkező gyakorlott kérdezőbiztost keresünk. Fényképes pályázatokat „kérdező” jeligére az alábbi címre várjuk: Pannon Lapok Társasága, Központi Ügyfélszolgálat 8200 Veszprém, Házgyári út 12. RTIÜIbutoI a BÁRDI AUTÓ Rt., Magyarország piacvezető autóalkatrész-kereskedő cége, MUNKATÁRSAT KERES A KAPOSVÁRON MŰKÖDŐ AUTÓALKATRÉSZ-ÜZLETHÁZÁBA, ELADÓ munkakörbe. Elvárások: autószerelői végzettség, autóalkatrész-üzletben, nyugatiautó-aIkatrész értékesítésben szerzett, többéves tapasztalat. Kölcsönös megfelelés esetén a kiváló munkavégzésért cserébe a Bárdi Autó Rt. hosszú távú, átlagon felüli lehetőségeket kínál Fényképes önéletrajzokat „Állás" jeligére az 1426 Bp„ Pf. 91 postai vagy az allas2@bardiauto.hu e-mail címre várjuk, BŐRGYÓGYÁSZAT Dr. Biczó Zsuzsanna bőrgyógyász-kozmetológus, venerológus szakfőorvos 7400 Kaposvár, Gróf Apponyi Albert u. 12. rendelési idő: hétfő, kedd, csütörtök: 9.00- 11.00 és 15.00- 19.00 között bejelentkezés: 06-30/994-4622 A Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola Felnőttképzés 7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. Regisztr. szám: 14-0151-05, akkred. 1.sz.: 0150 Ajánlja a „Lépj egyet előre" program keretében szerveződő szakképesítést adó tanfolyamait:- Eljárás szerinti hegesztő - Könnyú'gépkezelő- Hegesztő - Nehézgépkezelő- Minősített hegesztő' - NC, CNC gépkezelő A program teljes tandíjtámogatást és sikeres vizsgát követően egyszeri ösztöndíj juttatást ad a képzéseken résztvevőknek. Megfelelő számú jelentkező' esetén Kaposváron kívül lehetséges Siófok, Barcs és Marcali helyszíneken is. Érdeklődni lehet a fenti címen, vagy 82/419-246, 528-197 teleíonszámokon, valamint email: hctezso@elmki.sulinet.hu , továbbá az illetékes munkaügyi kirendeltségeken, a Foglalkoztatási Hivatal honlapján www.afsz.hu , az önkormányzatoktól is. EN HATÉKONYAN JANUAR 31-ÉN megjelenő "Divat, szépség, egészség " összeállításunkban 50% kedvezménnyel adhatja fel hirdetését. 82/528-106, 82/528-164 82/528-165, 82/528-167 a Somogyi Hírlap olvasóinak 60%-a a 18-49 éves korosztályból tevődik össze. (Forrás: Szonda Ipsos)