Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-14 / 38. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 14., KEDD 3 SIÓFOKI TÜKÖR Papírzsepik a jégen Remekül érezhetik magukat a siófokiak az újhelyi strand előtt kijelölt jégpályán. A parton forró italok melegíük a sétálókat és sportolókat. Ki lehet próbálni itt a fakutyát és jégvitorlást is. A gondos szervezők reflektorokat helyeztek el, amelyek esténként megvilágítják a területet; nem kell hát hazamenni a korai sötétedés miatt. S jókora hordókat tettek a jégre, vélhetően azért, hogy abba szemeteljen mindenki. Ennek ellenére lépten-nyomon elhasznált papír zsebkendők zavarják a szememet. Mondhatni: fehér színükkel szinte besimulnak a jégbe, s a korcsolya könnyen átsiklik felettük. Orrot fújni pedig időnként muszáj ebben a fene nagy hidegben, az elhasznált zsepiket, bennük a sok bacilussal, meg minek hordozzuk a zsebünkben. A jégen csúszkálok között óvodás és kisiskolás korú gyermeket látni. Szórakoznak és figyelnek. Utánozzák az idősebbeket. Csekélységen, papír-zsebkendőnyi apróságon múlhat, hogy felnőtt korukban mennyire vigyáznak majd a Balatonra. czene attila HÍREK Székelyföldi szakemberek a távhőközpontban Erdélyben szerezne piacokat a távhőszolgáltató Termofok Kft. A közelmúltban székelyudvarhelyi szakemberek vendégeskedtek a cég siófoki távhőszolgáltató központjában, ahol bemutatták nekik a rendszer működését. Elképzelhető, hogy az erdélyi városban is feladathoz jut ezen a területen a Termofok. (fi) Alapítvány segíti a rászorulókat Módosította alapító okiratát a Siófoki Szociális és Egészség- ügyi Alapítvány, amelynek alapítója a városi önkormányzat, a római katolikus egyház- község, a balatonkiliti református egyházközség, a Kőolajvezeték-építő Rt. és Kozma Károly. Céljaik közé tartozik többek között az alacsony jövedelműek támogatása, (ca) Varga Miklós, Vörös Nóra, Kardos Szabina és Braschichek Lajos Egy éven belül jelentős mértékben bővítette számítógép-parkját a siófoki Széchenyi István Általános Iskola. Állami normatívából, pályázattal, alapítványi segítséggel, illetve a Mól Rt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően jelenleg ötvenhárom. számítógép áll a diákok rendelkezésére, további tizenöt pedig beszerzés alatt áll. Jutott az alsó, a felső, valamint a speciális tagozatra is. Nagyné Láng Judit igazgatónőtől megtudtuk azt is, hogy a műszaki bővítés érdekében több osztálytermet átépítettek.- Két terembe multimédiás labor került, ahol a diákok idegen nyelveket tanulnak - tette hozzá. - Szerződést kötöttünk egy profi céggel. A berendezéseket ők szállították hozzánk s szerelték be ingyen. Ennek fejében tanfolyamokat tarthatnak nálunk kétszer egy éven át. Vállalkozók építik a sétányt a bérleti jogokért cserébe turizmus 132 millió forintba kerül a rendhagyó beruházás Végre nevéhez méltó sétány lesz Siófok szívében. A fiatalok már nagyon várják a megújuló utca nyári átadását FOTÓ: GÁTI KORNÉL Vállalkozói pénzből épül a siófoki Balaton-parton a Petőfi sétány. Az ott dolgozó cégek, magánvállalkozók 132 millió forintot költenek az átalakítására, mely a tervek szerint május közepére fejeződik be. Keszthelyi Zoltán A járdák, járdaszigetek felbontásával megkezdődött Siófok legforgalmasabb, legismertebb utcájának átalakítása, amit egy- egy nyári napon ezrek látogatnak. Az idén már megfelelő körülmények közt szórakozhatnak a vendégek.- Tizenhét cég és magánvállalkozó fogott össze és hozta létre a Petőfi Sétány Kft.-t, mely ezt a 132 milliós átalakítást finanszírozza - mondta Komáromi Lajos, a kft. egyik ügyvezető igazgatója. - Valamennyien üzlethelyiségeket és ezekhez tartozó teraszokat üzemeltetnek a nagystrandon. Nemcsak azt vállaltuk, hogy rendbe tesszük a sétányt, hanem az üzemeltetését is az elkövetkezendő tíz évre. A beruházásért cserébe a megegyezés szerint a nagystrandi üzletek húszéves bérleti joga újabb tíz évvel meghosszabbodott A kft. helyi építkezési vállalkozókra bízta a munkák elvégzését. A tervek szerint a nyárra egy szintre kerül az út és a járda, és egységes térburkolatot is kap a sétány. Ám mielőtt azt leraknák, a szükséges közműfelújításokat is elvégzik a területen. Változik a közlekedés rendje is: napközben egyirányúsítják a forgalmat, esténként pedig kitiltják innen az autókat. Végre a nevéhez méltóan sétány lesz a Ba- laton-parti utcából. A meglevő fák, növények mellett újabbakat ültetnek és a városképnek megfelelő utcabútorok, pihenőpadok, szemetesek, lámpatestek is lesznek. Sőt, két szökőkút is épül. A vállalkozók remélik, hogy a rendezett környezet arra készteti majd a látogatókat, nyaralókat, hogy azt ne károsítsák. A biztonság kedvéért azért egy térfigyelő kamerarendszert is kialakítanak.- A kamerák üzemeltetése is a ml feladatunk, csakúgy, mint az utca tisztán tartása - tette hozzá Komáromi Lajos. - Már az idei nyáron is különböző programokkal várjuk a vendégeket, olyan színvonalúakkal, mint amilyen utcát csináltunk. Arra viszont ügyelni fogunk, hogy ezek ne ütközzenek a Nagystrandon lévő rendezvényekkel. A siker érdekében nem kizárt, hogy ezek szervezését külső cégre bízzuk. A vállalkozók korábbi tervei Nonstop szórakozás A siófoki Petőfi sétányon van a Balaton leghíresebb strandja. Ismertségét a Beach House- nak köszönheti, melynek ingyenes koncertjeit alkalmanként többezres tömeg figyeli a strandon. Ezt követően viszont a sétányon lévő bárok, éttermek biztosítják a kora reggelig tartó szórakozást a nyaralóknak. Elsősorban a fiatalokra rendezkedtek be, akik az ország minden részéről szinte özönlenek a sétányra. közt szerepelt például országos utcazenészverseny vagy a világ leghosszabb busájának összeállítása füstölt vagy sült halakból, lovasnap és szamárverseny is. Ötletekben nem volt hiány, ám egyelőre nincs meg a kiforrott nyári program.- Á beruházás beindítása minden időnket lefoglalta, egymásfél hónap múlva a rendezvényekről is többet tudunk mondani - tette hozzá Komáromi Lajos. Az összefogás segített A korábbi években is volt példa a siófoki önkormányzat és a helyi vállalkozók összefogására. Ám a Petőfi sétányhoz hasonló nagyság- rendű, vállalkozói pénzből megvalósuló beruházás még nem volt még Siófokon. Több hónapos egyeztetés után indulhatott meg a munka, melynek végén kulturált, európai környezet fogadja a nyaralókat a Balaton fővárosában. Örafeltöréssel vádolják a 78 éves hölgyet Napközit nyitnak a fogyatékkal élőknek Kevés a gyümölcs, a tej, nincsen asztalterítő ¥ Alig akad fogyasztói panasz az áramszolgáltatóra a fogyasztó- védelmi egyesület Somogy megyei elnöke szerint. Takács Márta siófoki tanácsadó mégis naphosszat tudná sorolni a hajmeresztő eseteket. - A panaszok általában nem jutnak el az elsőfokú hivatalos fórumnak számító békéltetőtestületig, ezért aztán íróasztal mellől valóban úgy tűnhet, hogy minden rendben - mondta Takács Márta. - Megpróbálunk mi, tanácsadók segíteni a hozzánk fordulóknak. A siófoki fogyasztóvédelmi csoport aktivistája úgy látja: az utóbbi időben már az E-ON Rt. áll a „panaszrangsor” élén. A legfrissebb eonos eset: 417 ezer forintot követelnek egy 78 éves, egyedül élő hölgyön. Történt, hogy óracserére szánta el magát az áramszolgáltató. A hölgy mérőjét 1959-ben(!) gyártották. A közvetlenül a plafon alatt elhelyezett szerkezet üvegén repedést tapasztaltak. A szakértő „szándékos behatolást” állapított meg. - Mi bizonyítja, hogy az öreg mérő nem a leszereléskor sérült meg? - kérdi Takács Márta. - Az E-ON hajthatatlan; nagy kegyesen ötéves részletfizetést tett lehetővé... ■ Fónai I. Fogyatékkal élők napközi otthona nyílik hamarosan a kiüti városrészben, az egykori bölcsőde épületében. A Máltai Szeretetszolgálat váüalta a helyi mozgás- korlátozottak, haüás- és látássérültek, autisták, halmozottan fogyatékosok nappali ellátását. Szakemberek segítségével képzik, fejlesztik is őket. Gyermeket és felnőttet egyaránt fogadnak, a felmérések szerint 30 személyre számítanak. A szeretetszolgálat megállapodást kötött a város ön- kormányzatával; támogatás fejében gondozzák a fogyatékosokat. Ugyancsak a máltaiak irányításával zajlik majd a házi betegeüátás, a kiépülő jelzőrendszer segítségével. nagy István városházi sajtóreferenstől tudjuk: tavasszal már Siófokon is igénybe vehetik ezt a rászoruló egyedül élők, betegek. Egy kis készüléket kapnak, amin ha megnyomnak egy gombot, a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserközpontja jelentkezik. Élő szóban mondhatják el problémájukat az ügyeletesnek, aki szükség esetén riaszthatja az orvost, az ápolót, a mentőt vagy a hozzátartozót. ■ Fónai Imre Két gombóc helyett már öt is jut, javul a diákétkeztetés a tanév eleji problémák után - állapították meg a siófoki iskolaigazgatók néhány hónapja. Az önkormányzat most újra érr tékelésre kérte az intézmény- vezetőket. Ismert: a város egyelőre erre a tanévre kötött vállalkozói szerződést az iskolai és óvodai konyhák üzemeltetésére. A legkritikusabban Pékné Németh Gabriella, a Beszédes József Általános Iskola igazgatója fogalmazta meg félév végi tapasztalataikat. Eszerint a szülői munkaközösség kérésére a diákönkormányzat bevonásával felmérést készítettek a menzáról. Az ételek mennyiségét a többség már elegendőnek tartja, ízét és állagát javulónak. Az étlap azonban még nem elég változatos, kevés a gyümölcs, a sütemény, a diákok hiányolják a korábban megszokott aranygaluskát, rizsfelfúj- tat, császármorzsát. Gondot jelent: az étteremben továbbra sincs asztalterítő, sok a szénhidrát és kevés a tejtermék, a friss zöldség. Összességében a gyermekélelmezési szempontok szerintük még nem igazán érvényesülnek. ■ F. I.