Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-13 / 37. szám

f ___ __ •w os#* HÍREK Hárommillió forint az iskolának hárommillió forintos támogatást sza­vazott meg a megyei közgyűlés a bala- tonszemesi beszédjavító általános isko­lának. Ismert: az intézmény súlyos anyagi problémákkal küzd, csak az APEH felé több millió forintos tartozást halmozott föl. A közgyűlés tavaly hét­százezer forinttal támogatta az iskolát Gyenesei István, a közgyűlés elnöke el­mondta: a nagyobb támogatást indokol­ta, hogy itt olyan diákok is tanulnak, akiket a megye más intézményeiben ilyen színvonalon nem lehetne ellátni. Vita a közösen nyert buszról TÖBB MINT 22 MILUÓ FORINT támoga­tást nyert a Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás egy pályázaton autóbusz beszerzésére. Ezzel elsősor­ban Kisbárapáti, Bonnya és Fiad tele­pülésekről az andocsi iskolába járó tanulók szállítását kellett volna meg­oldani. A társulási tanács ülésén élénk vitát váltott ki a beszerzésre vá­ró busz működtetése. A települések nem tudtak megegyezni arról, hogy ki is üzemeltesse az autót. Kisbár­apáti attól tartott, hogy a busz üzem­be helyezése miatt kivonulhat a tér­ségből a volán. Végül úgy döntöttek: a tabi 19 személyes kisbuszt megkapja az andocsi önkormányzat, míg a 25 személyes busz Tabra kerül. Benyújtotta Barcs a számlát bejárók A város 11,6 millió forintot kér, ám a falvak nem fizetnek De nehéz az iskolatáska... A barcsi Deák Ferenc Általános Iskola alsó tagozatosai között is sok a bejáró tanuló FOTÓ: LÁNC RÓBERT Nagy László A környező falvak 11,6 millió forinttal tartoznak a városnak a bejáró iskolásaik és óvodá­saik miatt - állítja Barcs pol­gármestere. Hetvennyolc gye­rek jön reggelente a kis tele­pülésekről, s ellátásukra a vá­ros minden évben sok milliót költ. Feigli Ferenc a kistérségi társulás ülésén nyújtotta be a számlát.- Minden egyes barcsi is­kolás ellátásához idén az álla­mi normatíván felül 149 ezer forinttal, az óvodásokéhoz 177 ezer forinttal kell a barcsi önkormányzatnak hozzájá-’ rulnia. A falvakból bejárók is ennyibe kerülnek nekünk. Évek óta fizetünk a kis telepü­lések helyett, tovább azonban már nem vállalhatjuk - mondta a barcsi polgármes­ter. - Kiszámoltuk: a 78 bejá­ró az idén a városnak 11,6 millió forintjába kerül. Ezt a pénzt várjuk a 11 érintett tele­püléstől. Szabad iskolaválasz­tás van, s a családok eldönthe­tik, hogy hol taníttatják gyere­küket. Minden önkormány­zatnak kötelező feladata azon­ban, hogy biztosítsa az alapel­látást. A jelenlegi helyzetben tehát a falvaknak és a szülők­nek egymással kell megegye­zésre jutniuk - hangsúlyozta Feigli Ferenc. ►3. oldal Felépült Srí Lanka magyar faluja: Hungama Kercza Imre Megkapták az első kulcsokat azok a lakók, akiknek magyar adományokból építették föl há­zaikat a szökőár sújtotta Sri Lankán. A gyűjtést annak ide­jén egy Budapesten élő szinga- léz orvos, Padma Gannoruwa kezdte le, s hozzá csatlakozott Wimal Morapitiye, egy kapos­vári utazási iroda vezetője. Egyelőre az első hetven ház ké­szült el a Hungamára keresz­telt faluban, de száz épület fel­építését tervezik. ►14. oldal Lakóparkot építenek Hetesen a fiataloknak Gungel Mónika Befejeződött a hetesi lakópark szennyvízcsatorna-hálózatá­nak kiépítése. A vízellátó rendszer hatvanszázalékos készültsége - mondta Ádáni László polgármester. A 71 ezer négyzetméter területű lakó­parkban többek közt két 6 la­kásos társasház is épül majd, melyre ifjúsági lakásprogra­mot indít a község képviselő­testülete a 35 év alatti csalá­doknak. A település első em­bere hozzátette: a mintegy 200 millió forintos beruházás­hoz 65 millió forintot a Bel­ügyminisztériumtól nyertek. VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy az autósok gondat­lanságából olykor komikusnak tűnő, valójában viszont elkeserítő helyzetek adódnak! Elkészült az Ordacsehibe vezető híd, a falu lakói immár elégedetten közleked­hetnek az épülő autópálya felett az új úton. Az apró szépséghibája az egész­nek mindössze az, hogy a védőkorlátot azelőtt összetörték, hogy a megépült részt átadták volna. Feltételezhetjük: valaki a kelleténél gyorsabban hajtott a csúszós úton, s nekisodródott a kor­látnak. Az új hidat a héten adják át hivatalo­san. Pontosabban: az új hidat az első javítás után. Szép kilátások. füleki Tímea 770865 912015 0 6 0 3 7 Kettős röplabdás-kudarc sporthétvége Győztek a kosarasok, verték a pólósokat Fenyő Gábor : Nem a röplabdázóké volt ez a : hétvége: a Közé^európai Ligá- : bán érdekelt Kométa-Kaposvár • SE hazai pályán maradt alul az • osztrák Hypo Tirol Innsbruck : csapatával szemben, az Extra- : ligában szereplő 1. MCM RC ■ Kaposvár pedig Szolnokon ka­■ pott ki ugyancsak öt játszmás : mérkőzésen. A Kaposvári KK : kosarasai bravúrosan nyertek : Pécsen, s második győzelmét • ünnepelhette a Siókosár UK : gárdája. Az élvonalbeli OSC- : Kaposvár pólósaira viszont jó­• kora zakót szabott a dobogóra • pályázó Szeged-Beton VE ala­; kulata. ►9-u. oldal A Kométa röplabdázói 2-0-ás vezetésről kaptak ki fotó: kovács tibor Bádogosán indult az iskolai beszédfejlesztés Nagy L. Ebben a tanévben még nem láttak logopédust négy dél-so­mogyi falu gyermekei. A szü­lők nem értik, hogy miért ma­rad el hónapok óta csemetéik beszédfejlesztése. Korábban Barcsra kellett járniuk a gye­rekekkel, ahol a nevelési ta­nácsadó szakembere látta el ezt a feladatot. November 1-től azonban ez átkerült a Szivár­vány Gyógypedagógiai Köz­ponthoz. - Bár a legtöbb falu­ban érezhetően javult az ellá­tás, azonban néhány települé­sen - Szülök, Homokszent- györgy, Kálmáncsa, Lad - va­lóban gondot okozott az átme­net - ismerte el Domonkosné Rippel Éva, a fejlesztő-központ vezetője (ké­pünkön). Feburár 17-től azonban eze­ken a helye­ken is rend­ben lesz, é heti rendszerességgel talál­koznak a szakemberrel a fej­lesztésre szoruló gyerekek. Amúgy szakértők javaslatára került át ez a feladat a tanács­adótól hozzánk. A legszembe­tűnőbb változás, hogy eddig csupán egyedül Barcson volt logopédiai fejlesztés, mi azon­ban több településen már helybe visszük a terápiát. AT _______* ®f óP05V^*'----------------------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu --------------------------------------------------------- | So mogyi Hírlap ■ Telefon: 82/421-421 XVII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM. ÁRA: 90 FT, ELŐFIZETVE: 65 FT____________________________________KÖZÉLETI NAPILAP____________________________________________________________________________2006. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ ; SZÖKEDENCS...........2 a gs s. : MEGYEI KÖRKÉP 3-4 Sp : .KAPOSVÁR-------------5 J : HAZAI TÜKÖR 6 • VILÁGTÜKÖR_______7 ID ŐJÁRÁS ; gazdasági tükör 8 Északi szél fúj, ; SPORT_______9-11 felh ős marad ■ KÉHTükör----------12 az égbolt : SZOLGÁLTATÁS-------13 : a ktuális 14 16. OLDAL ■ —:-------------------------­• KRÓNIKA________16 AK CIÓ VAN, ©FHB NYUSZOMUSZO! ..Y*L miiihwmüm akciós lakás- és szinkron HITELEK \ fppŰT

Next

/
Oldalképek
Tartalom