Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám
2006. február 12., vasárnap Riport, interjú 7 Az idegsebész keze is remeg Csókay András idegsebészt évekig támadták éralag- út-technika módszere miatt, mégis tavaly a szakmai kollégium a nem ajánlott kategóriából a választhatóba tette. Most viszont úgy tűnik, kezdődik minden elölről, a szakmai lapban támadták meg.- Számított rá, hogy ismét tűz alá veszik?- Nem, hiszen tavaly április óta az Idegsebészeti Szakmai Kollégium is választhatónak ítéli a módszeremet. Ez ugyan nekem még mindig kevés, mert sok koponyasérült fog még meghalni, de a módszer sokat javíthatna, ha ajánlanák, de legalább sokkal jobb egészségi állapotban volt, mint az általunk operált betegek. Ezt nem lehet kimagyarázni, hiszen a kómaskála és a koponyaűri nyomás pontosan meg van adva. Ez egyébként olyan, mintha egy magasföldszintről kiesett ember és az ötödik emeletről lezuhant társa túlélési esélyeit hasonlítanánk öszCsókay András: A család mindig velem van a „nem ajánlott kategóriából kiemelték” A Magyar Neurotrau- ma Társaság felmérése szerint ugyanis nálunk 8-10-szer annyi koponyasérült hal meg, „a középsúlyosból romló, tehát kezelhető kategóriában” mint az uniós országokban. S ez védhe- tetlen, hiszen beszélhetünk a magyar egészségügy sanyarú állapotáról, de mindezt ez nem indokolja, hiszen például az akut szívbetegeknél csak 50 százalékkal rosszabbak az eredményeink, de van, ahol jobbak [pécsi szívklinika). Az Országos Ideg- sebészeti Intézet több vezetője mégsem akar belenyugodni ebbe a minimális előrelépésbe sem. Most a szaklapban szakmailag és erkölcsileg leminősítettek, hamisan idézve egy amerikai cikket. Az ottani jobb halálozási adatokat állítja az író szembe az én módszeremmel, miközben az amerikaiak által vizsgált csoport sze. Az Ideggyógyászati Szemlét nem hibáztathatom, hiszen ők kötelesek a szakmai kollégiumok határozatát lehozni.- Rendben, az Országos Intézet utálja, nem ismerik el a módszerét, de vök már rosszabb is, két éve majdnem elvették a diplomáját.- Amikor a sérült Simon Tibor ott feküdt a János-kórház- ban, az ottani orvosok fel mertek hívni, de sajnos már késő volt. Akkor több mindent nyilatkoztam a fővárosi idegsebészeti vezetésről. Végül is az etikai bizottság egyetlen mondatért marasztalt el. Nem volt jogom azt mondani a fővárosi idegsebészeti vezetőkről, hogy „feudális hierarchia”. Nincs jogom ugyanis más orvosok tevékenységét minősíteni. Ám 6-7 olyan vádpontot sorakoztattak fel ellenem az intézet vezetői, akik a kollégium „nevében” feljelentettek, hogyha a fele igaz, a diplomámat is elvehették volna.- Végül is mi bajuk van magával, hogy sokat szerepel, vagy azt nem tudják elfelejteni, hogy rosszakat mondott az intézetről?- Talán az is baj, hogy mérnökként jöttem az orvosok közé, s máshogy látom a problémákat, így jönnek az ötletek is. Kétségtelen, hogy 33 évesen lettem orvos, s nem jártam végig a ranglétrát, de az ötleteim talán pótolják az „iparos” rutint. A puskát sem az találta fel, aki a legtöbbet nyilazott...- Hogy kerül egy építőmérnök a műtőasztalhoz?- Nem tanultam igazán jól a műszaki egyetemen. Lehet, hogy túl gyakran látogattuk a közeli kocsmákat, és talán nem is voltam igazán tehetséges mérnök. Nem is éreztem jól magam mint mérnök. Felvettek az orvosi egyetemre, de amikor az Országos Idegsebészeti Intézetnél dolgozni kezdtem, újabb kudarcok értek. Nem műthettem, nem tanulhattam eleget, biztos az én hozzáállásommal is baj volt. A mérnöktársadalom szabad alkotói légkörét tapasztalva, nem értettem meg az intézet légkörét. Az volt az első jó húzás a szakmai életemben, hogy átigazoltam az Országos Baleseti Intézetbe, és ott aztán dolgozhattam kedvemre, a koponyasérülteket senki sem akarta tőlem elvenni. Nincs hálapénz, de még sikerélmény is kevés, hiszen fél év múlva derül ki, hogy egyáltalán megmarad-e a beteg, s magához tér-e a kómából. Ott találtam ki 98- ban, hogy agyduzzanat esetén, amikor a koponyát kinyitjuk, hogy lehet megmenteni az agyi vénákat és a vér elfolyását biztosítani.- Mégis eljött a Balesetiből Piszkákák?- Ők békén hagytak volna, de az országos idegsebészeti intézet vezetői levelekkel bombázták az ottani vezetőket, pályázatunkat hiúsítottak meg, így jobbnak láttam két éve átjönni a szombat- helyi kórházba, ahol szívesen fogadtak, támogatnak osztályvezető főorvos vagyok. Ez már egy védett hely, de még ma is harcolnom kell, pedig rengeteg dolgom lenne. Most azon dolgozom, hogy kiiktassam a kézremegést is. A kezünk ugyanis még nem érte utol a mikroszkópot. Hússzoros nagyítás alatt láthatóan még az idegsebészek keze is remeg, és ez akadályozza a pontos munkát. Kitaláltam egy mechanikai módszert, amivel tizedmil- liméteresre lehet csökkenteni a remegést, így jóval nagyobb pontossággal tudnánk műteni.- Mi győzné meg az ellenfeleit, vagy arról már lemondott, hogy egyszer még eljönnek egy előadására?- Ugyan. Egyszer azt mondták, segítenek egy nagyobb esetszámú vizsgálatban, miközben az ő ellenállásuk miatt ez eddig szóba se jöhetett. És hát mi győzhetné meg őket, ha több mint 100 hazai és külföldi előadás, két nemzetközi díj nem volt elég? Egyébként az egész nagyon egyszerű, mintha arról lenne szó, hogy egy diszkótűznél ki kell-e nyitni az ajtókat, a menekülőknek, vagy be kell zárni. Következetesen kitartanak a zárt ajtók mellett. Ijesztő az egész. Mindegy, dolgozom tovább. Inkább azt a kilenc évet sajnálom, amit elvesztegettem az életemből, amikor többek között kiábrándult, mérgelődő orvosként dolgoztam. A Jóisten segítségével aztán visszatértem a gyerekkori hitemhez. Ez persze nemcsak keresztény, katolikus hit lehet, mint nálam. A gyerek ugyanis mindenféle érdek nélkül hisz, mivel „teremtetten jó”, és mindenekelőtt tiszta a lelkiismerete. Dalia László Csókay András SZÜLETETT: 1956. 02. 16. DIPLOMA: Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki kar (1980), Semmelweis Orvostudományi Egyetem (1989) PÁLYAFUTÁS: Mélyépítő mérnökség (1980-83), Országos Baleseti Intézet (1989 majd 1993-2003), Országos Idegse bészeti Intézet (1990-1993), Szombathelyi Markusovszky Kórház (2003-) CSALÁD: felesége Daniella (48), gyermekeik: Gergely (24), Bence (23), Barnabás (12), Bernadett (6), Marci (2) „Nagy dolog volt, hogy a tudomány kategóriában Kornai János és Ferge Zuzsa mellett engem jelöltek a Príma Primissima- díjra” Szebeni András, a pesti szemesember Szebeni András fotóművész a legszebb magyar városokat csomagolja albumba, melyhez szerzőtársként írókat, színészeket kér fel. A fotográfust Esterházy Péter szemesemberként emlegeti.- András Ferenc filmrendező portrét forgatott önről. Ez már régen kijárt a fotóművésznek?- András Ferenc filmrendező és Kardos Sándor nem akármilyen figurák, s boldoggá tett, hogy többen megszólaltak benne azok közül, akik fontosak a munkásságomban. Szerepelt benne például Esterházy Péter is, aki miközben elmesélte, hogyan született Vajszínű árnyalat című közös könyvünk, csak „szemesemberként” emlegetett. Beszélt rólam Hernádi Judit, akihez régi ismeretség fűz, s akinek a lemezborítóját is én készíthettem, vagy Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója és fiatal kiadóm, Matyi Dezső.- Mit gondol milyen filmkép készük Szebeni Andrásról?- Őszinte. Itt még nem közöltem, hogy tüdőrákos vagyok, akit már egyszer megoperáltak. Ezt egy későbbi tévéinterjúban mondtam el. Szerettem volna elkerülni, hogy mindenféle butaság keringjen a betegségemről. Azóta túl vagyok egy második műtéten, és belevetettem magam a munkába: megjelentek a Bevi- lágítás és a Látott dolgok... Debrecen című legújabb albumaim. Ez utóbbiban Cserhalmi György a társszerzőm.- Jó barátok vokak Déri Jánossal akinek a tüdőrák a végzetét jelentette, és aki mindig elmondta, hogy miután kiderük a betegsége, sok mindent átértékek. Ön is újra rangsoroka az élet dolgait?- Orvosnőm szerint minden a fejben dől el. Pontosan tudom, milyen állapotban vagyok, mik az esélyeim, de nem az tölti ki az életemet, hogy beteg vagyok. Vigyázok magamra, határozottabbá váltam. Pontosabban fogalmazok a képeimben. Pörgős pali voltam, ma pedig már nem járok Pörgős pali voltam, de most már csak azzal foglalkozom, amit csinálnom kell társasági eseményekre csak azért, hogy pofavizitet tartsak. A Cserhalmi Gyurival sokat beszélgetünk arról, hogy mi még anélkül is tudunk minőséget létrehozni, hogy mutogatnánk magunkat. Most már csak azzal foglalkozom, amit csinálnom kell. Most éppen Csapiár Vilmos íróval készítünk könyvet a Körös-hegyi völgyhídról, amely Európa egyik legmagasabb viaduktja lesz.- Hogyan kóstolja meg az albumaiba zárt városokat?- A helyszíneken fénynaplót készítek, sokat mászkálok, figyelek, belakom, magamévá teszem a várost. Bécsben mondta egy friss ismerős, menjek fel Leopoldsbergbe, de ne oda, ahol a turisták is járnák, hanem tovább találok egy kerengőt, onnan nézzek le a városra. Lenéztem. A könyv bemutatóján két bécsi újságíró megjegyezte, ott nőttek fel, de ilyen képet még nem láttak a városukról, hogyan csináltam?- A Bevilágítás című könyvéből is az derül ki, hogy rajong a színházért.- Színházőrült vagyok, ezért is örültem, hogy elkészíthettem a Bevilágítást a Budapesti Kamaraszínház felkérésére. Próbákra, előadásokra jártam, és a kötet megjelenése után hiányozni kezdett a próbák légköre. Máig felhívnak a színészek, miért nem vagyok ott? Bertók Lajos kérte, hogy jó, nem fotografálok, de legalább nézzem meg a próbát. Szerintem Latinovits óta nem született ilyen színész. Eszenyi Enikővel régóta ismerjük egymást, amikor a Vágy villamosában játszott, felhívott. „Van neked egy ajándékom” - mondta. - „A darab egyik jelenetében leöntenek, gyorsátöltözéskor hajszárítóval szárítom a bugyimat. Akarod?” így kaptam tőle ajándékba ezt a lehetőséget, a kép szerepel a Bevilágításban.- A nőkről elfeledkeztünk, miközben négy albumot is készített róluk. Remélhetnek?- Három éve készül életműalbumom, de a nőkről sem feledkezem el. Előző két nőkönyvem írójával, Sóvári Zsuzsával dolgozunk a róluk szóló újabb köteten. Ez a címe: Mindent nőkről. Csontos Tibor
