Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-11 / 36. szám

6 HAZAI TŰKOR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Sztrájkhangulat a Magyar Rádióban sztrájkbizottság létrehozá­sára hatalmazta fel a tagság pénteken a Magyar Rádió (MR) szakszervezeteit. A dolgozók az elnök nélküli MR újraszervezésében akar­nak meghatározó szerepet játszani. Almára cserélte a tulipánt az MDF A tulipán helyett ezentúl az alma lesz az MDF szimbólu­ma. „Az alma magyar gyü­mölcs, az alkotmányosság jelképe pedig az ország­alma, ráadásul jobb ízű, mint a narancs” - érvelt az új jelkép mellett Katona Kálmán, a párt országos választmányának elnöke. Elutasította a bíróság Orbán keresetét NEM JOGERŐSEN elutasította Orbán Viktor jó hírnév meg­sértése miatti keresetét a Fővárosi Bíróság pénteken. A Fidesz elnöke azért pe­relte be Újhelyi István és Simon Gábor szocialista politikust és két napilapot, mert azt állították róla, hogy tusnádfürdői beszédé­ben kódolt antiszemitizmus fogalmazódott meg. Összefognak a Petőfi-iskolák összesen 75 magyarorszá­gi, Petőfi Sándorról elneve­zett általános- és középisko­la szervez adománygyűjtő akciót februárban. A kezde­ményezéssel az Afganisz­tánban felépített, Petőfiről elnevezett iskolát szeretnék támogatni. @ további hírek: www.reggel.hu Furcsa meghívás a szocialisták rendezvényére Információink szerint közvéle­mény-kutatás ürügyén kam­pányrendezvényekre hívnak meg kimondottan 40 év alatti választópolgárokat a szocialis­ta párt aktivistái. A lapunknak név nélkül nyilatkozó budapes­ti családot csütörtökön keres­ték meg az MSZP nevében. A „kérdezőbiztos” arra hivat­kozott, hogy közvélemény­kutatást készít, és a család fia­talabb tagjait kérte a telefon­hoz. Egyetlen kérdést sem tett fel, viszont meghívta a 23 éves egyetemista lányt és „barát­nőit” a Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök és Tony Blair brit kormányfő között rendezendő „vitára". Végezetül elkérte a ne­vet és lakcímet, hogy „az alap­ján lefoglalhassa a helyeket". Nyakó István, az MSZP szó­vivője lapunknak nem tagadta értesüléseinket. Mint mondta, akik bárhol, bármikor megad­ták nevüket és elérhetőségüket a szocialista párt aktivistáinak, azok meghívást kapnak a párt kampányrendezvényeire. Arra a kérdésünkre, hogy ebben az esetben miért álcázták a meg­hívást közvélemény-kutatás­nak, a szóvivő nem reagált. ■ Farkas Károly Rákos beteg kezelése egy Békés megyei kórházban. Az onkológiai osztályok átszervezése komoly vitát váltott ki az országban. Aláírásokat gyűjt a rákliga centrumok Egymással is vitába kerültek a vezetők Tiltakoznak a betegek a korábbi rákgyógyászati helyszínek összevonása, megszüntetése ellen. A szakemberek szerint azonban a daganatcentru­mok hatékonyabbak. Europress-összeállítás A rákgyógyítás hatékonyabbá tétele vagy a betegekkel packá­zó rendelkezés? Ez a kérdés fog­lalkoztatja a daganatos betege­ket és a gyógyításukban részt vevő szereplőket azóta, hogy a Nemzeti Rákellenes Program egyik lépéseként 2005. decem­ber 1-jétől az addigi mintegy 450 kezelési helyszín helyett mindössze 48 intézményben folytatható a sugár-, illetve a ke­moterápiás kezelés. A betegek háborognak, saját szempont­jukból többnyire joggal: vannak olyan megyék, ahol mindössze egy-két intézmény végezheti a rákbetegek gyógyítását. Nem ritka, hogy egy-egy páciensnek ötven-hatvan, sőt, ennél is több kilométerre kell utaznia ottho­nától, hogy megkapja például kemoterápiás kezelését. A kú­ra után rendszerint rosszullét- tel küzdő pácienseknek gyak­ran tömegközlekedéssel kell hazautazniuk, a kezelések ide­jén pedig jelentős többlet- költséget jelent a családnak a beteglátogatás. Éppen a fentiek miatt kezdett aláírásgyűjtésbe a Magyar Rák­ellenes Liga siófoki szervezete. Aktivistáik eddig mintegy két­ezer szignót gyűjtöttek össze tiltakozásul az ellen, hogy a de­cemberi rendelkezés értelmé­ben megszüntették a kemoterá­piás kezeléseket a siófoki kór­házban. Sok daganatos beteg pedig egyszerűen nem vállalja az utazást Kaposvárra vagy Székesfehérvárra. „Kétségbeesett betegek segít­ségkérő leveleinek sokaságát kapjuk” - állította Reichert Mar­git, a Rákellenes Liga siófoki szer­vezetének elnöke. Mint mondta: a gyógyítócentrumokat kijelölő rendelkezés szakmailag nyilván helyes, ám szerinte betegellenes. Nem ért egyet szervezete siófoki vezetőjével Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Lapunknak elmondta: világszer­te tapasztalatok sokasága igazol­ja a gyógyítócentrumok műkö­dését. Hozzátette: elsősorban a betegek érdeke, hogy a gyógyí­táshoz egy helyen legyen min­den szükséges osztály, így pél­dául a szaksebészet, belgyógyá­szat, szövettan, megfelelő fel­készültségű és képzettségű szakemberek. Tavaly decembe­rig ugyanis gyakran olyan he­Kevesen gyógyítják a daganatos betegeket MAGYARORSZÁGON mindÖSZ- sze 400 szakképzett onkoló­gus, azaz rákszakorvos praktizál - számuk keve­sebb, mint ahány helyszínen korábban daganatellenes ke­zelés folyt. Ennél lényegesen több kellene. A problémát tovább fokozza, hogy a hazai orvosegyetemeken nem épült be az alapképzésbe a rák­gyógyászat - ilyen tudást csak diploma utáni képzés­ben lehet szerezni. lyeken is folyt kemoterápia, ahol nem volt megfelelő szakorvos. Előfordult az is, hogy a dagana­tos műtétekben járatlan sebé­szek nem megfelelően operálták meg a betegeket. Sok esetben az eredményesen műtött páciensek nem kapták meg az operációt kö­vető utókezelést, minek követ­keztében betegségük hónapok múltán kiújult. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban havonta mintegy negyven rákos beteget gyógyí­tottak állami támogatással, de a decemberi átalakítás miatt elestek ettől a lehetőségtől. A betegek a fővárosba vagy Tatabányára utazhattak volna kezeltetni magukat, ha a város nem biztosította volna a szük­séges költségeket. így 2007. jú­lius 1-jéig az ellátás az eddigi gyakorlatnak megfelelően tör­ténik. A szervezeti átalakulás több esetben félreértésekhez is veze­tett. így például cáfolni kellett, hogy december 1-jétől az egri Markhot Ferenc Kórház-rende­lőintézetben megszűnt az on­kológiai ellátás. Nem bűncselekmény Játszóterek és klubok Demszkyt tortával dobálni alapítványi pénzből A rendőrség hivatalból nem in­dít eljárást az ellen a férfi ellen, aki még csütörtök este dobta meg egy tortával Demszky Gá­bor főpolgármestert egy buda­pesti szórakozóhelyen tartott Demszky Gábor provokáció­nak tartja az esetet kampányrendezvényen. „Tettle­ges becsületsértés történt, ami nem bűncselekmény, de magán­úton bírósághoz lehet fordulni” - mondta lapunknak Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese. Demszky Gábor azonban nem követel igazságszolgáltatást, mi­vel szerinte a tortadobáló provo­kátorakciójának nincs politikai jelentősége. „Nem teszek fel­jelentést, és nem foglalkozom tovább a történettel” - szögezte le a főpolgármester. A rendőrség az üggyel kapcso­latban senkit nem állított elő, de szemtanúk szerint egy magát Tomcatnek nevező személy haj­totta végre a „merényletet”. ■ Vég M. Hetvenöt település vezetői vet­tek részt tegnap az Egészséges Településekért Alapítvány teg­napi konferenciáján, ahol 41 mil­lió forintos támogatás odaítélé­séről tájékoztattak. A falvak többek kö­zött pletykapadok, játszóterek, falu­kemencék, ifjúsági klubok kialakításá­ra, parasztolimpia, főzőbemutató szervezésére kap­tak pénzt, egyenként néhány százezer forintot. Dobrev Klára kuratóriumi el­nök hangsúlyozta: a cél, hogy életminőséget javító, mozgással vagy egészséges táplálkozással kapcsolatos klubok és progra­mok érdekében jól működő, egy­mást segítő közösségek ková­csolod]'anak. Szatlóczkiné Dísz­házi Katalin, a települési egész­ségterv megvalósításában élen járó Kálmánháza jegyzője elmondta: a pénzből a tanyavi­lágban játszóteret hoztak létre, asz- szonyaerobikot in­dítottak és bioétel- bemutatót tartottak. Két-három település összefogásával hatéko­nyabban felhasználható az idén várhatóan a tavalyi duplájára emelkedő keretösszeg - tette hozzá Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége. ■ Bánky Bea ■ A falvak több­sége pletyka­padokra, játszó­terekre kapott pénzt. Bizottságalakítási lázban a két legnagyobb párt „Egyetlenegy vizsgálóbizottsági üléssel is elégedett lenne a Fi­desz a Nomentana-ügyben” - je­lentette ki Révész Máriusz. A Fi­desz szóvivője levélben fordult a parlamenti pártok frakcióveze­tőihez, hogy ehhez a támogatá­sukat kérje. Az MSZP korábban nem támogatta a testület létre­hozását. Révész hangoztatta: a „tisztázási bizottság” ülésére azért lenne szükség, mivel Ma­gyarországnak bel- és külpoliti­kai okok miatt is fontos, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök és a kormánypártok tisztáz­zák a „fantomcég” ügyét még a választások előtt. A Fidesz szó­vivője szerint felvetődött az ok­irat-hamisítás, a törvénytelen privatizáció, a hatóságok meg­tévesztésének gyanúja és adózá­si problémák is. Az MSZP is szeretne vizsgálóbi­zottságot összehívni, mégpedig a Postabank konszolidációjának kivizsgálása érdekében. A testü­let a következő parlamenti cik­lusban kezdené meg működését. Vadai Ágnes szerint egy interne­ten megjelent dokumentum ad­hat magyarázatot arra, hogy az Orbán-kormány megalakulását követően a banknál megállapí­tott 20 milliárdos hiány év végé­re hogyan duzzadhatott fel több mint 150 milliárdosra. „Orbán Viktornak magyarázatot kell ad­nia arra, hogy ki és miért állítot­ta le a Postabank-konszolidáció vizsgálatát, miért nem hozták nyilvánosságra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapítá­sait és miért titkosították 20 év­re az üggyel kapcsolatos doku­mentumokat” - mondta Vadai, aki szerint a Postabank konszo­lidációjára fordított pénzből Fi- deszhez kötődő emberek és vál­lalkozások gazdagodtak meg. ■ Vadai a Postabank-ügyre kíváncsi Béremelésért tüntettek tegnap a Mól dolgozói Többek között inflációkövető bé­rekért, valamint az olajipari vég- kielégítés miatt tüntettek tegnap az olajipari dolgozók Budapes­ten. A Mól Rt. megalakulása óta a cég folyamatosan nyirbálta a bérjellegű és a szociális juttatá­sokat, bezártak üdülőket és sportlétesítményeket - jelentet­te ki Hajzer Barna, a százhalom­battai Olajipari Munkások Szak- szervezetének elnöke a 300-400 összegyűlt dolgozó és szimpati­záns előtt. A tiltakozást közvetle­nül az váltotta ki, hogy a szak- szervezeteket kihagyták az idei bértárgyalásokból. A dolgozók­nak egyoldalúan átlagosan 3 százalékos béremelést kíván adni a Mól Rt. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom