Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-07 / 32. szám
TABI TŰKOR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 7., KEDD ÁLLÁSPONT Harminc perc a büdzsére csupán fél órát vett igénybe a tabi városatyák legutóbbi ülésén az idei költségvetési terv megtárgyalása, illetve elfogadása. A képviselőtestület mind a négy bizottsága jóváhagyását adta a büdzsére, így nem meglepő, hogy az ülésen részt vevő képviselők egyhangúlag bólintottak rá. a városatyákat, hozzászólásaikat és érveléseiket figyelve az ülés civil hallgatósága számára is egyértelmű volt: a költségvetésen dolgozók reális, szakmailag megalapozott előterjesztést készítettek. A bizottsági üléseken természetesen voltak viták, érvek és javaslatok hangzottak el, amit az apparátus tagjai színvonalasan „összegyúrtak” a helyi rendeletbe. a tabi önkormányzatnak és intézményeinek elfogadott költségvetése van. Most már a megfogalmazott célkitűzések végrehajtásán kell dolgozniuk. Közös akarattal, mindenkinek, krutek József Diákrajzok a kollégiumban Balázs Beáta, Pál Mónika és Csapó Norbert diákok a tárlaton fotó: („ín körnél Több százan keresték föl és nézték meg a Rudnay Gyula Középiskola tehetséges diákjainak képzőművészeti alkotásaiból rendezett kiállítást a kollégium épületében. A tárlat kapcsolódott az intézmény névadójáról elnevezett programsorozathoz. Összesen 51 képzőművészeti rajzból rendeztek bemutatót, amely a diákok tehetségéről, szorgalmáról adott ízelítőt. A legszebb rajzokat Madarász Eszter végzős gimnazista készítette, de szép képekkel jelentkezett Szekeres Anita a 9. évfolyam nyelvi elő- képzős tagozatról is. Felújítják a patinás patikát pályázat Nélkülözhetetlenné vált az épület rekonstrukciója Pályázati forrással két ütemben újíttatja föl a városközpontban levő 1906- ban készült gyógyszertár épületét az önkormányzat. Elsőként a szigetelés készült el, az idén a tető- szerkezet és a homlokzat rekonstrukcióját tervezik. Krutek József A képviselő-testület évekkel ezelőtt döntött a felújítás szükségességéről, hiszen mállik a gyógyszertár vakolata és nincs az épületnek szigetelése sem. Jámbor Tímea, a felújítás önkormányzati felelőse elmondta: 2003-ban nyújtottak be pályázatot a Belügyminisztériumhoz a kulturális örökségvédelem alapra, ugyanis a patika épülete helyi védelem alatt áll. Az elnyert 640 ezer forintot saját forrásból kiegészítve első lépésben csak a falak utólagos szigetelését tudták megoldani. Ezzel elkerülték az állag további romlását. Három pályázó közül egy budapesti kft. nyerte el a munkát és 1,1 millió forintért végezte el a kivitelezést, amelyet 2004 májusában vett át az önkormányzat. Az önkormányzat tavaly pályázatot nyújtott be a megyei területfejlesztési tanácshoz az épület külső homlokzatának rekonstrukciójára, de az eredménytelen volt.- Nélkülözhetetlen a patika teljes rekonstrukciója - magyarázta a helyszínen Ratalics Árpád, a településfejlesztési bizottság elnöke. - Már az előző Jámbor Tímea, önkormányzati munkatárs és Ratalics Árpád bizottsági elnök egyeztet a gyógyszertárnái ciklus tervei között is szerepelt, hiszen rontja a városképet a jelenlegi állapotában. A rendezési terv szerint a katolikus templom, a polgármesteri hivatal és a Szent István-szobor, a galéria által közrefogott terület a város centruma, így a védetté nyilváa HELYI VÉDETTSÉGŰ „Arany Szarvas” Gyógyszertár épületének rekonstrukciója azért is nélkülözhetetlen, mert január elején a Kossuth Lajos utca felől a csapadék és a kemény fanított épület helyreállítása nélkülözhetetlen. Bizottságunk a közelmúltban tárgyalta a felújítás lehetőségét pályázati forrás igénybevételével és egyhangúlag támogatta azt, hogy az ön- kormányzat nyújtson be igényt. Szükséges a tetőszerkezet és a gyök miatt, a párkányzat több helyen is leszakadt. A baleset- veszély elkerülése miatt az Ön- kormányzat a gyalogosjárdán lezárta a forgalmat. A korlátot azóta valaki eltüntette. homlokzat felújítása: vakolás, a gipszdíszek pótlása, valamint a bádogosmunkák elvégzése. A számítások szerint a beruházás költsége 18,3 milliót tesz ki. Javaslatunkat a pénzügyi bizottságéval együtt a képviselő- testület elfogadta és február 15-ig nyújt be pályázatot a megyei területfejlesztési tanácshoz 16,5 millió forintos támogatásra. A hiányzó 1,8 milliós önerőt a város teszi hozzá. Támogatás esetén a kivitelezés a nyáron megkezdődhet és az ősz végéig elkészülhetne. Ezzel újabb középület szépülne meg a Kossuth Lajos utcában. Mállik a vakolat a helyi védettségű épületen HÍREK Felújítanák a víztárolót az önkormányzat tervezi, hogy kijavíttatja az ezer köbméteres víztároló tartály belsejét a jelentkező korróziós problémák miatt. A DRV Rt. mint üzemeltető a kivitelezésre több cégtől is kért árajánlatot, tájékoztatott Krisztin Róbert, a vízmű tabi üzemvezetője. A legkedvezőbb ajánlatot a rekonstrukcióra egy Somogy megyei kft. adta 10,5 millió forint költséggel. A tulajdonos önkormányzat pályázati támogatás igénybevételével kívánja a felújítást elvégeztetni, várhatóan még az idén. Támogatják a vásárlást A JÓLÉTI KÖZALAPÍTVÁNY gyűjtési akciót kezdeményezett a tabi és a kistérség lakosságnál annak érdekében, hogy a városi egészségházba ultrahang- készüléket szerezzenek be közadakozással. A gyűjtés eredményeként eddig egymil- lió-egyszázezer forintot fizettek be a nemes célra, ám a gyűjtési akciót tovább folytatják. A közalapítvány arra is számít, hogy a lakosság a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásával is hozzájárul a létfontosságú készülék beszerzéséhez. A tárca segítségét kérik a városatyák vízdíj Vizsgálják meg a regionális vízműtársaság gazdálkodását A Dunántúli Regionális Vízmű Részvénytársaság gazdálkodásának felülvizsgálata érdekében levelet írt a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek Schmidt Jenő tabi polgármester. Ezt a képviselő-testület ivóvíz- és csatornadíjak megállapításáról szóló helyi rendelet módosítása kapcsán hozott határozat miatt tette meg. A városatyák tavaly decemberben arról döntöttek: kezdeményezni kell a szakminiszternél, hogy a víz- és csatornadíjak csökkentése érdekében tegyen szükséges intézkedéseket, hogy azok mértéke a DRV Rt. területén ne haladja meg az országos átlagot. Schmidt Jenő polgármester (képünkön) elmondta: a szolgáltató által közzétett kiadások olyan magasak, hogy a térségben a díjak az országos átlagot meghaladják. Hozzátette: a részvénytársaság 90,1 százalékban a magyar állam tulajdona, a tulajdonjogokat pedig a szakminisztérium gyakorolja. A társaságban 21 önkormányzat - közöttük Tab - 2,4 szá- zalékban tulaj- » donos, ezért is kezdeményezik a gazdálkodás 1M áttekintését.- A városban az ivóvíz- és a csatornaszolgáltatást 1996. január 1-től 15 évre a megkötött üzemeltetési szerződés alapján a DRV Rt. végzi - mondta Schmidt Jenő. - Ennek lejárta után az önkormányzatok a szolgáltatót pályáztatással választják ki. Az rt. költségeit pedig csökkenteni kell, hogy verseny- képes maradjon a piacon. Arra kértem Persányi Miklós minisztert, a többségi tulajdonos képviselőjét, hogy vizsgáltassa felül a vízmű gazdálkodását és a szükséges intézkedéseket tegye meg annak érdekében, hogy a DRV területén - így Tabon is - a víz- és szennyvízdíjak ne haladják meg az országos átlagot. ■ Krutek J. Korszerű termékkel jelentkeztek a kaptárgyártók a piacon pályázat A méhészeti egyesület adta a gyártási jogot Új termék, a higiénikus aljdeszka gyártását vezet te be a piacra a közelmúltban a Levendulanektár Bt. kaptárgyártó üzeme. Eddig több száz darabot gyártottak le a termelők megrendelésére. A prototípus kísérleti gyártását tavaly nyáron kezdte meg a kaptárakat és méhészeti segédeszközöket gyártó betéti társaság kaptárgyártó üzeme. Szabó István cégvezető elmondta: Az Országos Méhészeti Egyesület kérte föl a céget, hogy fejleszszen ki olyan terméket, ami a kaptárakhoz kapcsolódik, és lehetővé teszi az atkák folyamatos ellenőrzését, a kaptárhulladék vizsgálatát, és a méhcsaládok légcseréjét is elősegíti.- A próbagyártás után a sikeres bevizsgálást követően - amelyet az Országos Méhész Egyesület szakértői végeztek el - nyújtottunk be pályázatot az egyesülethez a sorozatgyártás beindításának támogatására - mondta Szabó István. - Miután megkaptuk a gyártás jogát a higiénikus aljdeszkára, a múlt év végén kezdtük az előállítását. Eddig már többszáz darabot gyártottunk a termelők megrendelése alapján. Az új profillal együtt jelenleg közel hetven féle méhészeti eszköz készül az üzemünkben. A fő termékünk változatlanul a négy típusú kaptár, valamint a különféle fajta keretléc, amelyeket hazai piacon értékesítünk. A 2005-ös gazdasági évet a kis cég sok nehézséggel zárta. Ezt befolyásolta a gyenge mézfelvásárlás is. A piaci pozíciók megtartását a minőségi termékeiknek köszönhetik. A nyolc személynek munkát adó társaság erre az évre mintegy 25 milliós árbevételt vár. ■ K. J. Az üzemben, elöl Bartos Zoltán és Kadlicskó Tamás asztalos a higiénikus kaptárfeneket készítik