Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-14 / 12. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 14., SZOMBAT A célok nem változtak a magyar bajnoknál A Közép-európai Liga 12. fordulójában a Kométa- Kaposvár vasárnap 18 óra­kor hazai pályán a Vegyész RC Kazincbarcika együttese ellen lép pályára. Molnár Gábor < Mindig nagy érdeklődés övezi a Kométa-Kaposvár-Vegyész RC Kazincbarcika összecsapásokat, hiszen Magyarország két legjobb csapata méri össze erejét. Az elő­ző szezonban a Kaposváron ren­dezett Magyar Kupa-finálét a borsodiak nyerték, a bajnokság­ban azonban Németh Szabolcsék diadalmaskodtak. A két egylet a Közép-európai Liga harmadik fordulójában már megmérkőzött, akkor a Vegyész RC otthonában hazai győzelem született.- Nagyon nehezen indult szá­munkra az idény, ugyanis baj­nokság közben érkeztek meg a légiósaink, így a beilleszkedésük A kezdőcsapat síj&m János (csapatkapitány), Dávid Zoltán, Mózer Zoltán, Németh Szabolcs, Chacon Carrión Noermis (kubai), Drágán Perisics (szerb-monte- negrói); Molnár Dávid (liberó). is több időt vett igénybe - felelte lapunk kérdésére Gelencsér Lász­ló (képünkön), a Kométa- Kaposvár szak­mai igazgatója.- Ennek ellené­re a célkitűzése­ink változatla­nok, azaz az egyletünknek be kell jutnia a Kö­zép-európai Ligában a legjobb négy közé. Ez nem lesz egyszerű feladat. A soron következő hazai mérkőzéseinket meg kell nyer­nünk és az OK Varazdin és a Sostanj Topolsica otthonából is el kell hoznunk a két pontot. A Ka­zincbarcika elleni ütközetre a na­pi tréningeken kívül két előké­születi mérkőzéssel hangoltunk. Az Eszék és a Dunaferr gárdáját is sikerült megvernünk, de tud­juk, hogy vasárnap egy sokkal keményebb ellenfél vár ránk. A két együttes játékosai nagyon jól ismerik egymást, az edzők pedig már feltérképezték az el­lenfél taktikáját. A röplabdázó- ink hozzáállásával biztosan nem lesz probléma, hiszen ők is átérzik, hogy nagyon fontos találkozó vár rájuk. Nekünk annyi előnyünk lesz, hogy ha­zai pályán játszunk és a lelkes közönségünk buzdítására is számíthatunk. HÍREK Vendégségben a MAFC-nál röplabda A hétvégén két so­mogyi alakulat is Budapesten lép fel a MAFC vendégeként. Szombaton 11 órakor az 1. MCM RC Kaposvár extraligás röplabdázói, vasárnap 16 óra­kor pedig a Siókosár UK NB I/B csoportos kosarasai pró­bálnak szerencsét a műegye­temisták otthonában; mind­két találkozó esélyesei a házi­gazda fővárosiak, (fg) Somogyi kispályás csaták terem labdarúgás Három ran­gos tornát is rendeznek szom­baton Somogybán. Szentbalá- zson 20 csapat kezdi meg a küzdelmeket a Vm. Colors Future Serlegüzlet Kupáért - a meccsdömping vasárnap foly­tatódik -, míg Lengyeltótiban a IV. Vill-Master Kupáért 10, Somogysárdon a VI. Sportbüfé Kupáért pedig 8 (öregfiú) egy­let lép pályára, (fg) Két hiányzó a kosarasok debreceni utazókeretében A Debreceni Vadkakasok otthonában játssza követ­kező bajnoki mérkőzését szombaton 18 órai kezdet­tel a Kaposvári Kosárlab­da Klub együttese. Kun Zoltán A nemzetközi kupaszereplést is vállaló debreceniek jelenleg a harmadik helyet foglalják el a magyar bajnokságban. Hat győ­zelem és három vereség az ed­digi mérlegük. A kupában ma­gabiztosan jutottak a legjobb nyolc közé, igaz, ehhez csak a Bp. Honvédőt kellett legyőzni a fővárosban. A debreceni együttest remek játékosok alkotják, ennek elle­nére meglepő vereséget is szen­vedett a szerb-montenegrói Raj­kó Toroman, Walke Károly edző­kettős által irányított hajdúsági egylet. Kikaptak Szombathe­lyen és Sopronban is.. A kaposváriak ugyan kedden kiestek a Magyar Kupából, ám a Szolnok felett aratott 21 pon­tos győzelem biztosította, hogy legalább emelt fővel köszönhes­senek el a sorozattól. A találko­zó második félidejében látott produkcióra pedig igenis lehet alapozni.- Jó felfogásban, jó ritmusban kosárlabdázott a gárda a kupa­meccs második szakaszában - mondta Dzunics Braniszlav edző a debreceni összecsapás előtt. - A harcos, kemény játék ered­ménnyel párosult, még akkor is, ha az utolsó másodpercekben el­követett bosszantó hiba miatt vé­gül kiesett a csapat Ezt a teljesít­ményt kell állandósítanunk ah­hoz, hogy a bajnokságban is elő­re tudjunk lépni. A Debrecent is verhető csapatnak tartom annak ellenére, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Az utazó keretből hiányozni fog az arc­üreggyulladással bajlódó Ledon Green és a csigolyasérülést szen­vedő Gráczer Zsolt (képünkön) is. Helyüket Varga Roland és Tő- mösváry Máté foglalja el. A kezdőcsapat KESTifíis marciuuows (litván), Erron Maxey (amerikai), Szőke Balázs, Marco Sanders (ameri­kai, német), Trepák Zoltán. Háború vezéráldozatokkal labdarúgás Illés János nem kampányol, de ha felkérik, akkor vállalja Az őszi szezon leglátvá­nyosabb és legizgalma­sabb meccsét a pályán kívül játszották, amely­nek végén a Kisteleki Ist­ván MLL-elnök vezette csapat felülkerekedett az MLSZ (akkor még) első embere, Bozóky Imre fémjelezte együttesnél. A győztes társaságot erősí­tette Illés János, a Kapos­vári Rákóczi FC ügyve­zető elnöke is. Fenyő Gábor- Valóban még a nyár vége fe­lé kezdődött a mozgolódás a li­ga berkein belül, amelynek a kiváltó oka Lothar Matthaus szerződéshosszabbítása volt. Nem a szövetségi kapitány személyével, hanem a szer­ződtetésével voltak gondok; a német szakember ugyanis 2006. január 1-től is hasonló feltételekkel dolgozhatott vol­na - mondta Illés János, a Ka­posvári Rákóczi FC ügyvezető elnöke, aki decemberben négy e társával együtt lemondott = MLSZ-elnökségi posztjáról.- Ezek szerint nem mindenáron ra- % A gaszkodtak Matthaus távozásához. £- Olyannyira nem, hogy mi is Mattháus-pártiak voltunk. A kérdés úgy szólt, hogy mi­lyen feltételek mellett marad­jon továbbra is a magyar válo­gatott szövetségi kapitánya? Az elnökségi tagok ugyanis nem ismerték a szerződését, túl sok volt a homályos pont, a kérdőjel. Érthető hát, hogy egyre kíváncsiabbakká vál­tunk, miközben egész sor ér­dekes dolog derült ki.- Például az, hogy Lothar Matthaus és Peter Pellady cége, a Derball Kft. Ha felkérik, az új MLSZ-elnökségben is vállal feladatot Illés János Horvát, brazil és afrikai próbajátékosok Több külföldi - horvát, brazil és ghanai - labdarúgó is a Kapos­vári Rákóczi FC-vel együtt ké­szül, a napokban pedig újabb afrikai próbajátékosokat vár­nak Hétfőtől a kaposvári zöld­fehér együttessel edz újra Zsol- nay Róbert is, aki pénteken reg gél érkezett haza Kínából. A hí­rek szerint elképzelhető, hogy Nagypál Tibor mellett mások is elköszönnek a somogyi megye- székhelytől. A nyíregyházi Hege­dűs Tibort - aki az őszi szezon­ban kölcsönjátékosként szere­pelt Kaposváron - szeretné megszerezni a Győri ETO FC, s Bank István után is (bár érvé­nyes szerződése van) nagyon ko­molyan érdeklődnek a győriek az MLSZ marketingbevételének pon­tosan a felét tehette zsebre?- Többek között, de a szerző­dések mellett a tv-közvetítések körül sem volt minden rend­ben. Tiszta, átlátható viszonyo­kat kellett volna teremteni, azaz az MLSZ gazdálkodását rendez­ni. Miután az égvilágon semmi nem történt, egyre inkább el­mérgesedett a helyzet, ami az­tán személycserékhez vezetett. Meggyőződésem, ha akkor Bozóky Imre időben lép, még négy évig ő az MLSZ elnöke.- Ennek volt következménye a ka­rácsony előtti közgyűlésen az „ötök” lemondása, amelynek ön Is tagja volt?- Ez tűnt végső megoldás­nak. Kollektív döntés volt; bát­ran nézek bárkinek a szemé­be, hiszen nem személy - és személyek - ellen szavaztunk.- Ha a REAC klubigazgatója, Kutas! Róbert akkor nem másítja meg a döntését, s az „ötökkel” tart, egy hó­nappal korábban vége lehetett volna az egész országot foglalkoztató össze­csapásnak. Hogyan tovább?- Január 20-ára hívták ösz- sze a rendkívüli közgyűlést - addig Berzi Sándor főtitkár in­tézi a napi ügyeket -, ahol há­romfős ad hoc bizottságot vá­lasztunk. Ezen az összejövete­len döntünk az újabb közgyű­lés időpontjáról is, amely vár­hatóan valamikor februárban lesz. Addigra már meglesznek a jelöltek is, s feláll az MLSZ új vezérkara.- Legutóbb kilenc hónapig, előtte pedig több mint hat évig volt az MLSZ elnökségének a tagja. Ha a február­ban megalakuló új vezetőség is szá­mít ülés lánosra, vállalná újra a meg­mérettetést?- Az biztos, hogy nem fo­gok kampányolni. Ha viszont felkérnek, akkor nem mon­dok nemet. Az éllovasnak nem ment Egerben röplabda nb i Egyetlen szettnyire a bajnoki alapszakasz megnyerésétől a BITT A BITT Kaposvári Női RC - Pintér Zsanett (szemben) próbál elütni a sánc mellett - kikapott az egri rangadón Nem jól kezdődött az év a listavezető BITT Kaposvá­ri Női RC NB I-es röplab­dacsapata számára. Egy héttel ezelőtt a Magyar Kupában hazai pályán az Extraliga éllovasától, a válogatottakkal tűzdelt BSE-FCSM gárdájától, most pedig Egerben az el­ső bajnoki fellépésükön maradtak alul három­játszmás találkozón. Fenyő G. Agria RC Eger- BITT Kaposvári Női RC 3-0 (20, 27,19) Eger, Kemény Ferenc Sport- csarnok, 100 néző. V.: Mezei, Szabó P. BITT Kaposvári Női RC: Pálfy, Czmerk, Kondor G., Kondor I, Balajcza, Pintér Zs. Csere: Bö- röczki (liberó), Szabó V, Csitári. Játékosedző: Pálfy Marianna.- Képtelenek voltunk az első szettben folyamatosan játszani - mondta a mérkőzés után Pálfy Marianna, a BITT Kapos­vári Női RC játékosedzője. - Nem helyezkedtünk jól, így akadozott a sáncmunkánk; rá­adásul csak a nyitójátszmában hét nyitást rontottunk, ami pe­dig az egyik erősségünknek számít. A második felvonásban a ráadás döntött. Hajszálon múlt a dolog, de a végén sajnos nem tudtunk kellően odafigyel­ni. Szó sincs arról, hogy a har­madik játékrészben feladtuk volna, de ez van: ezúttal ennyi­vel jobb volt a minket üldöző eg­ri alakulat. Pedig ha egyetlen szettet tudtunk volna nyerni, akkor már mi vagyunk a bajno­ki alapszakasz győztesei. A BITT Kaposvári Női RC - amelyből továbbra is hiányzik a sérüléssel bajlódó Horváth Alexandra - a jövő hétvégén, vasárnap pótolhatja azt a hi­ányzó játszmát; az alapszakasz utolsó meccsén a Kalocsa láto­gat el a somogyi megyeszék­helyre, hazai pályán pedig kö­telező a győzelem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom