Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-31 / 26. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 31., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN A Balatonra hét év alatt 200 milliárd forint jöhet Czene Attila 2006 a kihívások és a lehetősé­gek éve lesz a Balaton számára - mondta Sütő László, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. - Idén születhetnek meg azok a döntések és garanciális ele­mek, amelyek a Balaton térség fejlesztését az elkövetkező hét évre tervszerűvé és kiszámít­hatóvá teszik az állami, az ön- kormányzati és a magánszféra számára. Célunk megőrizni és minőségükben kiteljesíteni a Balaton értékeit gyermekeink és unokáink számára. A közös akarat hozta létre a Balaton Fejlesztési Tanácsot mint döntéshozó és koordiná­ciós fórumot. A sikerek közé tartozik a Balaton-törvény élet­belépése, s hogy a parlament által elfogadott más jogsza­bályok is országos jelentősé­gű, kiemelt fejlesztési terület­ként kezelik a Balaton régiót. Az elnök a közös feladatok kö­zött említette a Balaton térség Sütő László: Idén megszületnek a döntések és a garanciák 2007-13-as tervidőszakra szó­ló fejlesztési stratégiájának ki­dolgozását. Ennek alapján, az önkormányzatokkal, cégekkel és civilekkel folyamatosan egyeztetve kell kidolgozni a részletes helyi terveket. Jelenleg a Balaton régió ke­zelése egymástól független, több szakterületen egymást át­A régióban erősítik az együttműködést A Siófokon működő Balato­ni Integrációs és Fejlesztési ' Ügynökség Kht.-t 2000 ja­nuárjában alapította a Ba­laton Fejlesztési Tanács. Az ügynökség feladata a Bala­ton térségének fejlődését elősegítő, a tanács tevékeny­ségi köréhez kapcsolódó szakmai, operatív feladatok ellátása, a régió szervezetei közötti hatékony együttmű­ködés erősítése. fedő, néhol hiányos, ellent­mondó elemekből épül fel. A 2007-13 közötti időszakban le­hetőség nyílik arra, hogy a tér­ség egészére kiterjedő, haté­kony, integrált fejlesztési rend­szer valósuljon meg. E hét év alatt a becslések szerint össze­sen 200 milliárd forint érkezik majd a Balatonhoz. A Balaton-partot tíz országban reklámozzák A Balatoni Regionális Turisz­tikai Projekt Iroda az idén is számos külföldi kiállításon vesz részt. Bemutatták már a balatoni kínálatot a hollandiai Utrechtben, az osztrák Bécs- ben, a németországi Stutt­gartban és a dán Koppenhá­gában. Februárban a német Hamburgban és München­ben, a belgiumi Brüsszelben, a cseh Prágában, valamint az olaszországi Milánóban ajánl­ják a régiót. Márciusban a né­met Berlin, az oroszországi Moszkva, a svéd Göteborg, valamint a lengyelországi Ka­towice kerül sorra. A környezetet védik a füredi szőlőtermesztők Balatonfüreden találkoztak Veszprém megye szőlősgazdái és bortermelői. Májer János, a badacsonyi Szőlészeti és Borá- szaü Kutatóintézet igazgatója foglalta össze a szőlőtermesz­tés helyzetét. A jogszabályi változásokat Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Taná­csa főtitkárhelyettese ismer­tette, külön fejezetet szentelve az Európai Unió szabályozásá­ra. Többen beszéltek az integ­rált szőlőművelésről, amely nem zárja ki teljes mértékben a növényvédő szerek haszná­latát, de tekintettel van a kör­nyezetvédelmi elvárásokra. HÍREK Elkerülőút épül a keleti parton Megkezdődött a 71-es főút Balatonfűzfő- Balatonkenese közötti elkerü­lő szakaszá­nak építése. A 17,3 kilométe­res pályatest tízmilliárd forintba kerül, s megoldja a közlekedés zsú­foltságát a Balaton keleti part­ján. A beruházás 2007 nyará­ra készül el. Dióssy Gábor, a gazdasági és közlekedési mi­nisztérium államtitkára (ké­pünkön) azt mondta: a sza­kaszból 11,6 kilométer egy­ben a leendő M8-as autópálya egyik kétsávos pályájának a része lesz. A létesítmény ter­mészetesen csatlakozik az M7-es sztrádához. Támogatás segíti a strandfelújítást Harmincötmillió forintba kerül a vonyarcvashegyi strand fel­újítása. Májusban új kabinsor és értékmegőrző is várja majd a fürdőzőket A Balaton Fej­lesztési Tanács által kiírt pá­lyázaton nyerte az önkormány­zat a beruházáshoz szükséges pénz felét. A létesítményben a tavalyi, rossznak értékelt szezonban is több mint két­százhúszezer vendég fordult meg. Van már itt vízisípálya, csúszda, medence, strandröp­labdapálya, továbbá az orszá­gos bajnokságnak helyet adó strandkézilabda-pálya is. Konferencia-központ épült Hévízen Új konferencia-központtal bő­vült a Danubius Thermal Ho­tel Hévíz. A vezetőség azt re­méli, hogy .már 2006-ban megtérül a negyvenmillió fo­rintos beruházás. Azzal szá­molnak ugyanis, hogy az idén megkétszerezik a konfe­renciákból származó tavalyi 50-60 millió forintos bevételt. Színházszerű elrendezésben a Shakespeare terem 180- 200, míg a Haranghy terem 140 személy befogadására al­kalmas. A termeket a New York kávéház csodálatos neo­barokk csillárai és az egykori Britannia Szálloda Haranghy Jenő-festményei díszítik. Minőségi díjra pályázhatnak Az Országos Idegenforgal­mi Bizottság meghirdette pályázatát a Magyar Turiz­mus Minőségi Díj program­ra. A pályázat beadási ha­tárideje elektronikus úton ( csokcs@itthon.hu ) 2006. feb­ruár 15., postai úton (Orszá­gos Idegenforgalmi Bizottság 1012 Budapest, Vérmező út 4.) 2006. február 17. A pályá­zathoz letölthető dokumen­tumok megtalálhatók a Ma­gyar Turisztikai Hivatal hon­lapján: www.mth.gov.hu . Bő­vebb információt az Orszá­gos Idegenforgalmi Bizottság titkárságán az 1/488-8680 telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Készült a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával Fejlesztési TanAcs Vízhőmérséklet: 1,4 C-fok Átlagmélység: 355 cm Vízállás: 105 cm Vízminőség: kiváló Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Fehér Gyűrű Egyesület: 84/310-655 Balaton Fejlesztési Tanács 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu Balaton Erdei iskolák filléres gondjai Játék az Éltető Világ Iskolában. Somogybán több erdei iskola is van, de csak az őrtilosi minősített visszafejlődés Mélyebben kell zsebbe nyúlniuk a szülőknek Bizonytalan az erdeiisko- la-program sorsa. Az Ok­tatási Minisztérium ugya­nis pénzhiányra hivatkoz­va tavaly végleg fölszámol­ta az iskolákat támogató programirodát. Varga A.-Gungel M. 2003- ban még 600 milliót, 2004- ben kétszázat, tavaly pe­dig csak 50 millió forintot osz­tottak szét az erdei iskolák tá­mogatására. Az oktatási és a környezetvédelmi minisztériu­mok által létrehozott, majd ké­sőbb a suli Nova Kht.-ba betago­zott Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programirodát az oktatási tárca pénzhiányra hivatkozva számolta fel, a kör­nyezetvédelmi tárca pedig ahogy az elmúlt két évben, úgy a jövőben sem biztosít működé­si forrást Az irodát 1999-ben egy, a környezeti neveléssel kapcsolatos állami szerepválla­lásról szóló együttműködési megállapodással alapította a két minisztérium. A megállapodást 2002-ben megújították, s 2008- ig volna érvényben. Akkor még annyira komolyan gondolták, hogy 2003-ban immár négy mi­nisztérium által támogatott megállapodás jött létre, vállalva az Erdei Iskola Program 2008- ig szóló, évi minimum hatszáz­millió forint értékű támogatá­sát. A megszűnésről szóló dön­tést az iroda munkatársai sem értették. Elmondták: miközben az Európai Unióban a környe­zetvédelem és a hozzá kapcso­lódó szemléletformálási tevé­kenységek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, Magyaror­szágon ennek az ellenkezője ta­pasztalható. Hazánkban az 1990-es évek közepén indult fejlődésnek az erdei iskolázás, és azóta egyre népszerűbb. So­mogy megyében több erdei is­kola is van, de csak egy minősí­tett, az Őrtilosi Éltető Világ Er­dei Iskola. Vezetője, Jelinek Ist­ván azt mondta: mivel közvet­len erdeiiskola-pályázat nin­csen, az iskoláknak más kör­nyezeti nevelést támogató pá­lyázati források után kell most néznie, vagy a fenntartó - erre is sok példa van -, vagy a szülők pénztárcájára kell hagyatkozni. Egy évig még mehetnek Ifi Gézáné, a lábodi általá­nos iskola igazgatója el­mondta: diákjaik minden évben egy hónapot töltenek a sziágypusztai erdei iskolá­ban. Tavaly 640 ezer forint pályázati támogatás segítet­te őket. Bár az eddigi pályá­zati lehetőségek megszűn­tek, ennek ellenére egy évig még biztosan mehetnek a diákok az erdei iskolába, mert a fenntartó vállalja a költségeket. A szülők is „beszálltak" Az Oktatási Minisztérium pá­lyázatán tavaly 200 ezer forin­tos támogatást lehetett igényel­ni, amelyből 150 ezer forintot nyert az egyik osztálya - mond­ta Medgyesi Irén, a kaposvári Kinizsi iskola igazgatója. A di­ákok a somogyaszalói erdei is­kolában egy hétig tanulhatnak. A többi osztály költségeit az is­kola alapítványa és a szülők anyagi hozzájárulásával fede­zik. Ezek az osztályok az őrei iskolába mehetnek. Városokból a falvakba Az első erdei iskolákat a múlt század elején egészségügyi in­díttatásból hozták létre. A cél az volt, hogy a nagyvárosban felnövő gyerekeket néhány napra a természetbe vigyék, ahol friss levegőt szívhatnak és megismerhetik a vidék szépségeit Később felismer­ték, hogy változtatni kell a csak „könyvszagú” oktatáson. Magyarországon az 1960-70- es években jöttek létre az első erdei iskolák. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG AndoCS Hasznosítani kívánja az andocsi képviselő-testület az ön- kormányzat tulajdonában levő egy­kori varroda épületét, amely évek óta üresen áll a faluközpontban - tájékoztatott Törőcsik Ferencné polgármester. A településen jelen­leg több mint kilencven regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván, ezért munkahely létrehozására bérbe adnák az épületet, (kj) Balatonberény Első féléves mun­kájáról számolt be az iskolát mű­ködtető Színkép Alapítvány a testü­leti ülésen. Gazda János polgár- mestertől megtudtuk: a következő félév terveit is ismertették, az ala­pítvány célul tűzte ki az ökoiskola cím megszerzését és pályaválasz­tási tanácsadó segítségét is igény­be kívánják venni. A víz világnapja alkalmából vetélkedőt szerveznek a környező iskolák részvételével, valamint bábfesztivált rendeznek az óvodásoknak, (me) Balatonföldvár A Garabonciás együttes vendégszerepeit tegnap a helyi közösségi házban. A helyi álta­lános iskola diákjainak megrendezett zenés irodalmi műsorukat mintegy százötvenen látták, (kz) Balatonföldvár a kistérség fizeti a jövőben a tagsági díjat a Jég­eső-elhárítási Egyesületnek. így döntött az érintett tizenhárom te­lepülés polgármestere, mentesít­ve ez alól a helyi önkormányzato­kat. Az idén ez annyit jelent, hogy lakosonként húsz forintot utalnak át a szervezet számlájára. A ba- latonföldvári kistérségben állan­dó jelleggel 12 265-en élnek, (fi) Balatonszabadi A megszüntetésre ítélt szeméttelepek rekultivációjá­nak a tervezőjét választja ki a kö­zeljövőben a siófoki székhelyű hul­ladékgazdálkodási konzorcium. A dél-balatoni, Sió-völgyi térségben negyven ilyen telepet zárnak be, majd rekultiválnak; a legnagyob­bak egyike a balatonszabadi lera­kó - tudtuk meg Dobrai Bernadet­től, a konzorcium munkaszerveze­tének vezetőjétől, (fi) Balatonszabadi A szokásostól el­térően tegnap tartotta ülését a ba­latonszabadi képviselő-testület. Er­re a' Siófok és környéke többcélú kistérségi társulás idei évi költség- vetésének elfogadása miatt is szükség volt. (ca)

Next

/
Oldalképek
Tartalom