Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-31 / 26. szám

Betörték a Fidesz-iroda ablakát Barcson az ittas garázdák betörték a Fidesz barcsi irodájának ablakát a hét végén. Az elkövetők azonban meg sem próbáltak bejutni az épületbe. Feltételezhető, hogy bot­tal vagy vasrúddal ütötték be az üveget, követ ugyanis nem találtak az irodában, s a törött üvegen kívül más kár nem keletkezett. Feltétele­zések szerint ittas garázdák követ­ték el a cselekményt. Először a párt emblémájának csaptak oda. A szer­vezet képviselői feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen. Magas rezsiköltség miatt heves büdzsévita az ülésen felfüggesztette a Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás 2006. évi költségvetéséről szóló előterjeszté­sének tárgyalását a hétfői társulási ülésen Schmidt Jenő, a tanács elnöke. Több település polgármestere ugyan­is túl magasnak találta a Gyermekjó­lét és Családsegítő Szolgálat 7,6 mil­lió forintos kiadásait. Különösen az nem tetszett, hogy a szolgálat rezsi- költsége éves szinten 2,8 milliót tett ki. Új számítást végeztek, így 1,6 mil­lió forinttal csökkent az összeg. Tűzeset lett az ártatlan játékból egy gigei családi házban ÖNGYÚJTÓVAL játszott egy négyéves kisgyermek, s eközben meggyújtotta az ágyon lévő takarót és a közelben lévő padlószőnyeget. Senki nem sé­rült meg a hétvégi gigei tűzesetnél; a szülők ugyanis egy porraloltó segít­ségével hamar eloltották a lángokat - tudtuk meg hétfőn Poczok István fő­hadnagytól, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság ügyeletesétől. IDŐJÁRÁS A felhőtakarótól enyhébb lett az idő 16. OLDAL ZÁKÁNY 2 MEGYEI KÖRKÉP 34 KAPOSVÁR 6 HAZAI TÜKÖR <5 VIIÁGTÜKÖR 7 EGÉSZSÉG 9 KÉK TÜKÖR 10 SPORT 11 SZÉPSÉG ÉS DIVAT 12 SZOLGÁLTATÁS 13 OTTHON LAKÁS _15 Elhagyott porták, elfagyott órák vízórák A fogyasztó pénztárcája bánja a hideg időjárás okozta kárt Alig győzik a vízszolgál­tatók a tönkrement víz­órák cseréjét. A fogyasz­tók jelenős része ugyanis nem gondoskodott róla, hogy megvédje az elfa­gyástól a vízmérőjét. Krutek József-Varga Andrea Több száz telefon érkezett a napokban hasonló panasszal a vízügyi szolgáltatókhoz. így házról házra járnak a Dunán­túli Regionális Vízmű Rt. mun­katársai, hogy a további káro­kat megelőzzék. Aki a tél beáll­ta előtt nem vette komolyan a figyelmeztetést és nem szige­telte le az aknákat, annak tíz-ti- zenkétezer forintos költséggel kell számolnia, amelyben a munkaköltség, a kiszállási díj és az óracsere is benne van. A nem megfelelő szigetelés mel­lett még elfagyáshoz vezethet, ha nagyon kevés vizet fogyaszt a tulajdonos. Többnyire idős embereknél vagy hétvégi há­zakban, nyaralókban fordul elő ez. Utóbbinál esetleg csak ta­vasszal szembesülnek a prob­lémával. ►a. OLDAL A vízmérő sem fagyálló. Az órák elfagyása főleg a szabálytalanul kialakított aknák miatt következett be megyeszerte fotó: láng Róbert Védőitalra vadásztak a somogyi munkáltatóknál Szállót épít a régi igazgató turizmus Hét apartmant alakítanak ki Csokonyavisontán Harsányi Miklós „Hideg razziát” folytatott le Somogybán a tisztiorvosi szolgálat. Tizennégy vállalko­zásnál a munkásokat megille­tő védőitalokat, továbbá a kö­telező fűtött pihenőhelyeket vizsgálták meg. A dolgozók megkapták a teát és melege­dőhelyet is fenntartottak szá­mukra - derült ki a hétfői ösz- szesítés kapcsán. Bálint György megyei helyettes tiszti­főorvos lapunknak azt mond­ta: futótűzként terjedt el az el­lenőrzés híre, amely két nap alatt lezárult. A vétkes mun­káltatókat egyébiránt 50 ezer forinttól ötmillió forintig terje­dő bírsággal sújthatják. Megtudtuk: a tiszüorvosi szolgálat először egy Balaton- parti őrző-védő vállalkozást ke­resett fel. Az ellenőrök azt ta­pasztalták, hogy a négy dolgozó annyi forró teát ihatott, ameny- nyit csak megkívánt, és pihenő­időben egy lakókocsiban mele­gedhettek fel. ►3. OLDAL Nagy László Rövid időn belül már a máso­dik szálló épül Csokonya­visontán: a 18 személyes apartmanszállót és mellé a ki­sebb élménymedencét egy he­lyi vállalkozó, az egykori für­dőigazgató építteti. Katz Zoltán (képünkön) el­mondta: a beruházás költsége megközelíti a harmincmillió forintot. A költségek negyven- nyolc százalékát a Regionális Operatív Programból nyerte el a turisztikai fogadókészség ja­vítására beadott pályázatával. - Másfél éve vettük meg egy | csurgói kö­zépiskola egy­kori nyaraló­ját, és most ezt építjük át szállóvá — mondta. A tervek szerint hét magas színvonalú apartmant alakí­tanak ki az egykori nyaraló­épületben. Katz Zoltán azt is elmondta, hogy bízik a fürdő sikerében, és főképp abban, hogy az igé­nyes szállót sikerül megtölte­niük külföldi és hazai vendé­gekkel.- Azért vágtunk bele - tet­te hozzá -, mert sok látogató hiányolta az ilyen színvonalú vendéglátást Csokonyavison- táról. Egyértelműen az a leg­főbb célunk, hogy kicsit hoszszabbra nyújtsuk az üdülési szezont. Az építke­zéssel várhatóan június köze­pére készülünk el. VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy a magyar vasút pilla­natok alatt a Balkánra röpít Százak zsúfolódtak a hétvégén a Kanizsától Pes­tig közlekedő gyorsra a Balaton-parton. Az egyik utas olvasni szeretett volna, de a kupéban nem volt világítás. A kérdőre vont kalauz odavetette neki: - Menjen át a másik kocsiba, ott égnek a lámpák. Igaz, ott meg fűtés nincs. Vagy ez, vagy az. A kettő együtt nem megy - nem jár - 2006-ban. Első hallásra az is hihetetlen: az Olaszországba tartó Venezia Ex- presszre Siófokon is föl lehet ugyan szállni, de jegyet váltani csak Budapes­ten lehet rá, s kizárólag személyesen. Egészen közel a Balkán. Csak föl kell szállni a vonatra. Bármelyikre. FÓNAI IMRE Díjazták az ifjú tehetségeket diáksport Kaposvár korosztályos bajnokait köszöntötték Molnár Gábor Kaposváron a Munkácsy Mi­hály Gimnáziumban vehették át díjaikat a 2004/2005. év leg­jobb diáksportolói, diákolimpi­ái bajnokai, a 2005. évi ifjúsá­gi, gyermek és serdülő korosz­tályú magyar bajnokok. A leá­nyoknál Major Gyöngyi lovas­tornász, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, a fiúknál pedig - a szintén munkácsys - Molnár Gábor súlylökő lett az „Év Diáksportolója”. Az együt­tesek közül a Munkácsy Mi­hály Gimnázium VI. korcso­portos leány röplabdacsapatát díjazták. ►11. OLDAL Szita Károly polgármester Major Gyöngyinek adja át a díjat Szigorú takarékoskodás a segesdi otthonban Csikó? Magdolna Három dolgozójától válik meg a Segesden és Szabáson mű­ködő Gondviselés Szociális Otthon, mivel az állami nor­matíva csökkentése miatt ta­karékossági intézkedésekre kényszerül az intézmény, tud­tuk meg Nagy István Béla igaz­gatótól. Az intézményben most 191-en dolgoznak, sokan tartottak attól, nagyobb mérté­kű létszámleépítés lesz a me­gye legnagyobb szociális léte­sítményében.- Még nem tudunk pontos költségvetési adatokat, egyelő­re az irányelv biztos: az eddigi éveknél is takarékosabban kell gazdálkodni 2006-ban. Az intézkedések oka az állami normatíva csökkentése, amit az intézményfenntartó megyei önkormányzat igyekszik pó­tolni. Ennek ellenére még nem tudni, mire jut és mire nem ebben az évben. Legke­vésbé az tervezhető, mennyi pénzt tudunk majd fordítani beruházásokra - mondta az intézményvezető. Az egyik legfontosabb felújí­tási munka az intézet segesdi részlegének tetőjavítása. Erre minden évben 2-7 millió forin­tot fordítanak. A teljes munka csaknem 20 millióba kerülne.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------­So mogyi Hírlap © XVII. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM. ÁRA: 90 Ff, ELŐFIZETVE: 65 FT_____________________________KÖZÉLETI NAPILAP_____________________________________________________________2006. JANUÁR 31., KEDD

Next

/
Oldalképek
Tartalom