Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-28 / 24. szám

6 HAZAI TŰKOR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 28., SZOMBAT Újra benyújtja javaslatait a Fidesz A fidesz-frakció hamaro­san újra benyújtja az Or­szággyűlésnek a garancia- törvény-csomagot - jelentet­te be Deutsch Tamás, az el­lenzéki párt frakcióvezető- helyettese. Hozzátette: a vá­lasztásokig kidolgozzák a tb-járulék csökkentésére, a 14. havi nyugdíjra és az áram árának 10 százalé­kos csökkentésére vonatko­zó előterjesztést is. Jövő hétre halasztotta a pert Gyurcsány várhatóan a jövő hét elején pereli be a Magyar Nemzet című napilapot a róla szóló cikkek miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - mondta tegnap Batiz And­rás. A kormányszóvivő azt nem közölte, hogy mit sérel­mezett a miniszterelnök. Emlékezetes: a lap doku­mentumokra hivatkozva azt állította: Gyurcsány nem létező cég nevében, törvény­telenül kötött szerződéseket 10 évvel ezelőtt, később ezzel alapozta meg üzleti karrierjét. Pénzügyi forrásokat vár Lomnici Zoltán lomnici Zoltán, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke az igaz­ságszolgáltatás informatikai fejlesztésének befejezése ér­dekében forrásokat vár az európai uniós ügyekért fele­lős minisztertől, ezért február elején találkozik Baráth Etelével. A főbíró lapunknak elmondta: azért van szükség a fejlesztésre, hogy a bírók kezelni tudják az amúgy kötelező EU-jogot. Szabó István beismerte múltját ,'.hálás vagyok a sorsnak, és utólag büszke lehetek a tör­téntekre. Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka. Hiszen ezzel men­tettük meg egyik évfolyam- társunkat az 1956-os forra­dalom után a leleplezéstől és a biztos akasztástól” - reagált a Népszabadságnak Szabó István Oscar-díjas filmrendező az Élet és Iro­dalom című hetilap tegnap megjelent számában közölt cikkre, amelyben föltárják: II/5-ös ügynök volt 1957-63 között. Elmarasztalták az MSZP szóvivőjét A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA tegnap jogerősen elmarasz­talta Nyakó Istvánt, a szocialisták szóvivőjét Papcsák Ferenc fideszes honatya személyiségi jogá­nak megsértése miatt. Az ítélet szerint Nyakó valótlanul és igaztalanul rágalmazta meg a Fidesz képviselőjét azzal, hogy csalással került az Ország- gyűlésbe. A kijelentés miatt Nyakó Istvánnak kártérítés mellett helyreigazítást is közzé kell tennie az MSZP honlapján. @ további hírek: www.reggel.hu HolokaUSZt-Cmléknap Világszerte csaknem 200 országban emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól pénteken. Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren az Élet Menete Alapítvány szervezésében adóztak a vészkorszak hatmillió, ezen belül hatszázezer magyar áldozatának emléke előtt. Az eseményen az első gyertyát Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke gyújtotta meg. Energiapolitika: közös asztalnál nyolc ország Kóka János közös fellépést sürget A kelet- és közép-európai orszá­goknak közösen kell fellépniük az energiaellátás biztonságának, illetve az energiafelhasználás hatékonyságának a növeléséért - mondta Kóka János gazdasági miniszter. A tárcavezető tegnap Csehország, Lengyelország, Szlovákia, illetve Ausztria, Hor­vátország, Románia és Szlovénia minisztereivel tárgyalt Budapes­ten az energiapolitikáról. A felek arról is tárgyaltak, hogy a krízishelyzetek kezelésére kö­zös cselekvési tervet dolgoznak ki, s olyan felügyeletet hoznak létre, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a térség gázellátását. ■ Dreissiger Ágnes Alapítványok a háttérben ideológia Kutatnak és tudományos feladatokon is dolgoznak Kampányidőszakban megnő a pártalapítvá­nyok szerepe: gyakran az egymilliárdos állami pénzzel segített agy­trösztök állnak a politi­kusi ötletek mögött. Tibay Gábor A kampányokat közvetlenül nem finanszírozhatják, de a válasz­tási előkészületekben mégis kulcsszerepük lehet a pártala­pítványoknak, amelyek iáén több mint egymilliárd forintból gazdálkodhatnak. A parlament által meghatározott elvek alap­ján egymilliárd 120 millió forint jut ebben az évben a szerveze­teknek. A költségvetési törvény 2006-ra az MSZP-hez kötődő Táncsics Mihály Alapítványnak 461, a fideszes Polgári Magyar- országért Alapítványnak 430, az MDF-es Antall lózsef Alapít­ványnak 119, az SZDSZ Szabó Miklós Szabadelvű Alapítványá­nak pedig 110 millió forintos támogatást biztosít. Az összeg egyébként a költségvetés szava­zása során idén néhány millió­val minden párt esetében nőtt. A pártok által létrehozott „civil” szervezetek a 2003-as tör­vény szerint ismeretterjesztő, oktatási, tudományos és kutatá­si feladatokkal foglalkozhatnak. Kumin Ferenc politikai elemző szerint éppen az utóbbi két funk­ció miatt lehetnek rendkívül fon­tosak a választási években: mint mondja, az alapítványok „agy­trösztök”, tudásbázisok, még­pedig minden „idealisztikus megfogalmazás” ellenére a pár­tok szolgálatában. A kampány­Alapítványi ügyben közösen szavaztak A PÁRTALAPÍTVÁNYOKRÓL 2003-ban döntött a parla­ment Dávid Ibolya MDF- elnök javaslatára, szokatlan négypárti egyetértéssel. A szervezetek a pártok képvise­lőinek számával arányosan, az éves képviselői alapdíjat kiindulópontként véve kap­nak állami támogatást. A közpénzekből csak azon pártok szervezetei részesül­hetnek, amelyek az Ország- gyűlésbe kerültek. Az alapít­ványok kérdése komoly vitát váltott ki a jogszabály szüle­tése idején: egyesek szerint ezzel a pártok belenyúlnak a civil szektor életébe. időszakokban az alapítványi szakértők olyan háttéranyagok­kal szolgálhatnak, amelyekkel kapcsolatos finomabb kutatáso­kat, részletes elemzéseket a közvélemény-kutató cégek nem végeznek el. A politológus sze­rint a pártok választási üzenete­inek kialakítása, egy-egy megle­pő bejelentés mögött is érzékel­hető az alapítványi szakértők háttértevékenysége. Már csak azért is, mivel a kampánystábok a napi rutin, a pártmunka mel­lett legtöbbször képtelenek ere­deti ötleteket, igazán figyelem­felkeltő gondolatokat megfogal­mazni. Az már más kérdés - mondta lapunknak Kumin Fe­renc -, hogy az alapítványi szak­emberek háttérmunkáját párt­juk ismert politikusai legitimál­ják azzal, hogy „nevükre veszik” az ötleteket. Felderítésben a tubesi helyszín a rosszabb Felderítés szempontjából mint­egy 15-20 százalékkal rosszabb a tubesi helyszín a NATO-radar számára, mint a korábban terve­zett Zengő-csúcs. Mindezt Ku- rucz István ezredes, a Honvédel­mi Minisztérium légvédelmi fej­lesztési programiro­dájának vezetője fej­tette ki az Ország- gyűlés környezet- védelmi bizottságá­nak ülésén. Az ezre­des hozzátette: ha a Tubesen épül fel a radar, a minimális NATO-követelményeket teljesíte­ni lehet ugyan, de a kis magas­ságú felderítés szempontjából rosszabb a helyszín. Kurucz Ist­ván a tanácskozáson beszámolt arról, hogy a sugárbiológiai ku­tatóintézet vizsgálata szerint a radar a lakosságra nézve nem veszélyes. Illés Zoltán fideszes honatya a bizottsági ülésen úgy vélekedett: mivel természetvédelmi terü­letről van szó, a su­gárzás kérdésében nincs megnyugtató válasz. Elmondta: a miniszterelnök úgy csinál, mintha meg­oldották volna a NATO-radar kérdését. Ha nincs is sugárzási vagy környezetvédelmi problé­ma, a helyi lakosságot be kellett volna vonni a folyamatba - tette hozzá az ellenzéki parlamenti képviselő. ■ Sz. Sz. ■ Fidesz: a sugár­zás kérdésében nincs megnyug­tató válasz. Űj Nemzedék Kártyát ígérnek a fiataloknak „Ha a Fidesz kormányra kerül, bevezeti az Új Nemzedék Kár­tyát, amellyel a fiatalok állami támogatásokat és különböző kedvezményeket vehetnének igénybe” - mondta Szijjártó Pé­ter, a Fidelitas elnöke. A politi­kus közölte: a fiatalok társadal­milag hasznos tevékenységük­kel, például véradással, környe­zetvédelmi akciókban való rész­vétellel vagy nyelvvizsgával, il­letve sport- és tudományos ered­ményekkel pontokat gyűjthetné- nek a kártyára, amelyekért cse­rébe állami kedvezményeket, ál­lami támogatásokat kapnának. Ilyen lehet például a szünidőben való utazás, belépő sport- vagy kulturális rendezvényekre, álla­milag támogatott hitelfelvétel esetén kamatkedvezmény, de ke­reskedelmi megállapodás esetén akár éttermi fogyasztást és köny­veket is lehetne pontokkal fizet­ni. Mint mondta, a kártya az ál­talános iskola megkezdésétől a 30. életév betöltéséig járna. ■ D. Á. Korrupció elleni alapot javasol a demokrata fórum Az MDF azt javasolja, hogy a po­litikai pártok éves bevételük egy százalékát egy olyan alapba fi­zessék be, amely a korrupció el­len küzdő civil szervezeteket tá­mogatja - mondta Herényi Ká­roly frakcióvezető. A politikus kifejtette: az ország egyéves gaz­dasági aktivitásának 30 száza­léka minősíthető feketegazdasá­gi tevékenységnek, ami elsősor­ban a közbeszerzések és az álla­mi pénzek „nem igazán haté­kony” felhasználása során fog­ható meg. Hozzátette: a korrup­ció akadályozza a 2010-es euró- zónához való csatlakozást is, ami az MDF gazdaságpolitikai prog­ramjának egyik legfontosabb célkitűzése. Herényi Károly azt is elmond­ta, hogy az MDF-es javaslatot jövő hétfőn juttatják el a parla­menti képviselőcsoportok veze­tőihez. ■ Sz. Sz. Szavazásra buzdítanak az egyházak A katolikus, református és evan­gélikus egyház vezetői a 2006-os országgyűlési voksolások kap­csán arra kérik a hívő embere­ket, hogy éljenek állampolgári jogukkal, vegyenek részt a vá­lasztásokon, és felelősen hozzák meg döntésüket. A katolikus, a református és az evangélikus egyház püspökei csütörtökön találkoztak, hogy megvitassák a három egyház életét 2006-ban várhatóan a leg­nagyobb mértékben befolyásoló eseményeket. A megbeszélésen többek között áttekintették az egyház és az állam kapcsolatá­nak megoldásra váró problémáit és elemezték a 2006-os állami költségvetésnek az egyházak társadalmi szolgálatára gyako­rolt hatásait. A püspökök emel­lett azt is elhatározták: közösen szólítják meg az adófizetőket, hogy rendelkezzenek adójuk egy százalékáról. ■ D. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom