Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-26 / 22. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Szerződést kötnek Balogh Dezső őrnagy, a tobor­zóiroda vezetője kifejtette: vára­kozáson felüli sikere volta 200&os kampánynak Február közepéig fogadják a katonai is­kolába jelentkezőket, azokat pedig folyamatosan, akik szer­ződéses szolgálatot vállalnak Most jó lenni katonának toborzás Somogybán három hét alatt 22 középiskolát kerestek fel Óriási szerencséje van an­nak, aki bejut a tiszthelyet­tes-szakképzőbe vagy a nemzetvédelmi egyetemre - állítják a felvételizők. On­nan nyílegyenes út vezet a seregbe. Minderről a ka­posvári toborzónapon volt szó; szerdán 34-en adták be jelentkezésüket a szent­endrei középiskolába, ket- ten a felsőfokú katonai vég­zettséget célozták meg. Harsányi Miklós Bálint Lajos ezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka közölte: a januári honvédségi kampány során 22 somogyi középiskolában 670 di­ák ismerte meg a honvédséget, a katonai szakképzés jövőjét.- Most jó lenni katonának - állította Fejes Viktor. - Változnak az idők, újabban elég rendesen megfizetik őket. Úgy tudom, hogy az ifjú honvédek is becsü­letes apanázsban részesülnek. Tíz hónap tanulás és vizsgák után híradós lehetek. Az álom akkor teljesül, ha elég pontot gyűjtök a felvéteün. Ott IQ-teszt vár a csapatra, előt­te persze a mindent eldöntő fizi­kai felmérő. A 3,2 kilométert ne­gyedórán belül szeretné lefutni a tátompusztai fiú, aki szerint a sors akaratából lesz katona. A ka­posvári Biczó András elárulta: a pályaválasztásnál több szempon­tot mérlegelt Ismeri a felmérést: több mint 20 pálya közül a kato­nai hivatás a 4. helyet foglalja el. Őt a kereseten kívül a külszolgá­lat! lehetőség vülanyozta fel.- A honvédség olyan hivatás, mint a tűzoltóké; volt, van és lesz - folytatta. - Fellélegeznék, ha én is esküt tehetnék. Tisztes távolságból, de egy pil­lanatra sem vette le tekintetét fi­áról a segesdi Lénárt Ferenc. Több mint két évtized katonai szolgálat után 1994-ben vonult nyugállományba. A családi ha­gyományt talán Péter folytatja. Az informatika és a híradózás olyan hivatás, mondta a fiú, amelyre 30 év múlva is szükség lesz. Édesapja elismerő bólin- tással adott igazat neki. Fegyverszemle. Balogh Dezső őrnagy (balról), a toborzóiroda vezetője, Biczó Andrásnak és Fejes Viktornak mutatja be a hadsereg fegyverzetét Bálint Lajos ezredessel fotó, kovács tibor Működésképtelen vagyonközösség csurgói kistérség Tulajdonjogért, szavazati arányért vitáztak Nem jut közös nevezőre a Csurgó kistérségi szennyvíz- beruházásban részt vevő hét település. Valamennyien tu­lajdonjogot szeretnének a szennyvíztelepben, és olyan szavazati arányt, amellyel befolyásolják az üzemeltető kiválasztását A társtelepülések helyzetét nem könnyíti meg, hogy a szennyvíz- telep tulajdonjogát 2001-ben át­engedték Csurgónak. Azt mond­ták, azért, mert a gesztor Csurgó szerint a pályázatuk csak így le­hetett eredményes. Az üzemelte­tő kiválasztásánál sem volt egyetértés az önkormányzatok között. A partnerek sérelmezték, hogy Csurgó döntését kellett elfo­gadniuk. Az elmúlt hónapokban több kísérletet is tettek a meg­egyezésre, de eredménytelenül. Csurgó fogadott egy szakértőt, akinek a véleményével nem ér­tettek egyet a települések, ráadá­sul az illető időközben visszaadta a megbízást. Legutóbb kedd este ült össze a hét testület Bihariné Asbóth Emőke, Csurgó polgár- mestere azzal kezdte: hiba volt, hogy több dolgot nem tisztáztak a beruházás elején. Kovács Zol­tán, Berzence polgármestere hangsúlyozta: szabályozni kellett volna a vagyonközösség műkö­dését, előre meghatározni, hogy milyen kérdésekben akarnak dönteni, ezekről miként szavaz­nak, illetve a döntés kire milyen kötelezettséget ró. Csurgó 40 százalékos tulajdo­ni és szavazati arányt szeretne, mert a város régi szennyvíz- rendszere is része lett a vagyon­nak. Ez hatalmas vitát szított. Többen is arra figyelmeztettek: nem volna jó felrúgni a korábbi együttműködést, s lehetőleg ne legyen bírósági per az ügyből. Végül Csurgó azzal állt elő: 38 százalék tulajdonhányadot kér, a tulajdonostársak mondják ki, hogy szavazás esetén kétharma­dos többség kell a döntéshez. Ezt egyik testület sem szavazta meg, csak a csurgói. A városatyák kö­zül ezután többen elmentek. Új kört futnak Végül Berzence javasolta: egy­szerű többséggel hozzák meg a döntéseket, mindaddig, amíg a vagyonarányos szava­zást meg nem kezdhetik. Csur­gót 35 százalékos tulajdonjog illesse. Eközben Csurgónagy­marton testületé is foghíjas lett, így a határozatképtelen testületek beviszik a következő ülésükre a javaslatot, amit a többiek elfogadtak. Tóth Judit, Zákány polgármeste­re erre úgy reagált: sértő a kis­térségre nézve, hogy a csurgói képviselők nem kezelik partner­ként őket. ■ Varga Andrea Megújult a lábodi otthon felzárkóztatás Sikeresen pályáztak Befejezték a lábodi szociális ott­hon felújítását, amelyet csak­nem egy éve kezdtek. A költsé­gét a szociális felzárkóztató programtól kapott pénzből fe­dezték. Lassú István polgármes­ter elmondta: 16 millió forintot költöttek a korszerűsítésre. Az otthon irodája is új helyet ka­pott, a régi helyiségben lakószo­bát rendeztek be, így lehetőség nyílt a 18 lakó kényelmesebb el­helyezésére. Felújították a falu szociális étkeztetését is ellátó konyhát. Új mikrobusz beszer­zését is tervezi az önkormány­zat, ezt is a támogatásból vásá­rolják. ■ Csikós Magdolna Kevés utas, sok költség tömegközlekedés Veszteséges járatok (Folytatás 1. oldalról)- Minden ember alkotmányos jo­ga a tömegközlekedés használa­ta, de az állam elfeledkezik a fi­nanszírozásról - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezér- igazgatója. Rámutatott: az Euró­pai Unió országaiban sok példa kínálkozik a gazdasági gondok megoldására: adókedvezményt nyújtanak, a támogatásokat nem diszkriminatív alapon osztják. Nálunk az utasok száma csök­ken, viszont a tarifa- és a kedvez­ményrendszer nem megfelelő.- Somogybán egyre többen vá­lasztják az autót a buszok he­lyett. 2002 óta társaságunk vesz­teségesen működik - mondta Torma Kálmán, a Kapós Volán Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a kaposvári menetrend szerinti Tizenötmillió kilométer A Kapós Volán Zrt.-nek 226 autóbusza van. Tavaly 15 mil­lió kilométert tettek meg a járművek, 24 millió utast juttattak célba. járatokon a buszok kihasználtsá­ga mindössze 28 százalékos. A szakemberek egyetértettek abban: gyökeres reformra van szükség a tömegközlekedés gaz­dasági helyzetének javításához, de felelősségteljes állami szerep- vállalás nélkül ez elképzelhetet­len. A polgármesterek viszont a járatmegszűnések miatt aggód­tak. A zsáktelepüléseken a busz az egyetlen lehetőség, hogy az emberek eljussanak a munka­helyükre. ■ Bartos László Több a bírság, mint a bér szakszervezet Félnek a bolti eladók (Folytatás az 1. oldalról) Mátraházi István, a KASZ alel- nöke Bujdosó László országos tiszti főorvoshoz fordult, aki - a kaposvári ÁNTSZ-nek is elkül­dött - levelében közölte: arány­talan a bírság, és azt a kereske­delmet folytató vállalkozóval, nem a munkavállalóval szem­ben lehet kiszabni. Megtudtuk: egy 450 ezer forintos kaposvári szankció esetében a megyei ÁNTSZ másodfokon is megerő­sítette a büntetést, itt az alkal­mazott már csak a városi bíró­ság ítéletében bízhat. Gálosfán 300 ezer forint büntetést szab­tak ki - ahol az alig néhány napja lejárt mustármag, korian- der és csokoládé ára csupán ezer forint volt -, és a bírság megfizetésére, másodfokon, a Kapos-Coop Rt.-t kötelezték. - Kérdés, hogy a cég áthárítja-e ezt az alkalmazottra? - vetette fel az országos alelnök. A somo­gyi esetek kapcsán a szakszer­vezet tovább kutatott. Kiderült: Hajdú-Biharban is tucatnyi ha­sonló eset történt. Most minden megye megkapta a tiszti főorvos levelét, és a szakszervezet min­tát külöött a fellebbezésekhez.- A szabálytalanság oka az, hogy a munkáltató nem bizto- sítja a munkafeltételeket. A ke­vés dolgozó képtelen eleget ten­ni az előírásoknak. Van, hogy egy nappal a lejárati idő előtt kapják meg a szállítmányt. Gya­korlat, hogy a munkáltató meg­vetett a dolgozókkal - jobb eset­ben engedménnyel - azokat a termékeket, amiknek hamaro­san lejár a szavatossága. Meg­veszik, mert tartanak a Leltárhi­ánytól, ezt sok esetben szintén az alkalmazott fizeti - mondta a megyei tikár. Volt erre példa Dél-Somogyban. Az eladók hallgatnak, a 60 ezer forintos fi­zetés is több a semminél. Balatonszemes Elkészítették a Corvinus Egyetem kertészeti tan­székének hallgatói a település fásí­tási tervét. Meghatározták azt is, hol van szükség Balatonszemesen zöld növényzet telepítésére. A megbízást a helyi fürdőegyesülettől kapták, (fi) Balatonújlak Cserére szorul a tele­pülés tizenöt éves falugondnoki au­tója. Az önkormányzat legutóbbi pá­lyázati kérelmét elutasították. Mivel nagy szükség van az autó cseréjére, más utat keresnek, hogy megvásá­rolhassák az új gépjárművet, (ve) Barcs Papp Lajos szívsebész pro­fesszor volt a szociális központ ven­dége. A neves szakember a Szív Egyesület meghívására érkezett a városba, és A szív szava címmel tartott előadást, (ga) Baté Nemcsak a fiatalok, az idő­sebb korosztály is kihasználja a he­lyi teleházat. Eleinte ódzkodtak a számítógépektől az idősek, a hó­nap végén azonban már másod­szor indul kezelői tanfolyam tíz je­lentkezővel. A diákok gyakran cso­portosanjárnak számítógépezni, összekötik a gépeket és versenyez­nek a játékokkal, (me) Csurgó Tizenegy település és két mikrokörzet ad be pályázatot a csurgói kistérségből a megyei te­rületfejlesztési tanács által a leg­hátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására kiírt pályázatra. Erről társulási ülésen döntöttek a polgármesterek, (va) Gálosfa Szerdán hajnalban riasz­tották a kaposvári tűzoltókat a tele­pülésre. Egy családi ház tetőszerke­zete égett mintegy tizenöt négyzet- méteren. A lángokat eloltották, a keletkezett kár mintegy 800 ezer forint, (szá) Hetes a Hegytulajdonosok Egyesü­lete vezetőségi ülést tartott. Ádám László polgármester elmondta: a közel hetven tagot számláló szerve­zet a következő közgyűlésük idő­pontjának kitűzése mellett döntött arról is, hogy az eseményen értéke­lik az előző évet. Többek közt a ta­valyi hegyi búcsúról készült filmet nézik meg, valamint a 2006-os programokra, feladatokra tesz ja­vaslatot a vezetőség, (mg) Iharos Testületi ülést tartottak a te­lepülésen. Három új taggal egészült ki a testület, akik letették az esküt is. Kisiván Ferenc polgármester el­mondta: a régi tagok arra hivatkoz­tak távozásukkor, hogy 20 millió fo­rintos költségvetési hiánya van az önkormányzatnak, ám a mostani ülésen kiderült: a hiány összege az 50 ezer forintot sem éri el. (sk) Kadarkút Agrár- és vidékfejlesztési rendezvénysorozatot indít el a me­gyei földművelésügyi hivatal. Az első tanácskozást ezen a héten pénte­ken tartják meg Kadarkúton. A hiva­tal szerdán közölte: az agrárium helyzetét és a 2006-os támogatási programokat ismertetik az előadók, s a 2007-2013 közötti uniós költ­ségvetési időszak mezőgazdaságot érintő terveiről is beszámolnak. Feb­ruár 23-ig 35 somogyi településen rendezik meg az előadást; az utolsó­nak Karád ad otthont, (hm) Kaposvár Vágják a nádat a Desedán. A nyolchektáros területnek már csaknem a nyolcvan százalékát megtisztították. A 67-es út felőli oldalt tel­jesen rendbe tették. Az elszáradt nádat azért kell lekaszálni, mert ha rot­hadni kezd, az rontaná a víz minőségét. A vastag jég felszínéről levágott növényt a parton elégetik, (sk) fotó: láng Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom