Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-25 / 21. szám
VERSENYKÉPES HIVATÁSOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Beszélgetés prof. dr. Kovács L. Gábor főigazgatóval, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjával 12 f ) ____________BEMUTATKOZIK A PTE EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KARA SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 25., SZERDA Áp olóhallgatók gyakorlaton: a szak népszerűsége nő, mert diplomájukat az EU-ban is automatikusan elfogadják ■ - Kérem, mutassa be olvasóinknak röviden intézményüket! A PTE Egészségügyi Főiskolai Kara az egyetem egyik legfiatalabb és legdinamikusabban fejlődő kara, ahol 1990-ben indult meg az oktatás. A kar 2000. január 1-jétől az intézményi integráció révén a Pécsi Tudományegyetem részeként működik. Az oktatás négy képzési központban zajlik: Kaposváron, Pécsett, Szombathelyen és Zalaegerszegen. Az évek során a hallgatói létszám ugrásProf. dr. Kovács L. Gábor szerűen nőtt, a különböző szakokon ma már 1928 nappali és 2021 levelező tagozatos hallgató folytat tanulmányokat, így elmondható, hogy karunk a hallgatói létszám, a választható szakok száma, az oktatói, oktatást segítői létszám, valamint a képzési helyek számának tekintetében egyaránt az ország legnagyobb egészségügyi főiskolai karaként tartható számon. Az elmúlt 15 évben a saját oktatói bázis kialakítása és az infrastrukturális feltételek megteremtése is megtörtént 2000-ben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából egy korábban általános iskolaként funkcionáló épület került a birtokunkba, 2004-től pedig Pécs belvárosában a korábbi Pol- lack Mihály Műszaki Szakközép- iskola teljes területén is karunk folytat oktatási tevékenységet. Mindkét épület esetében megtörtént a modern és magas színvonalú felsőoktatásra jellemző oktatási feltételek kialakítása. A fentieken tói - túlnyomórészt önerőből - a Laterum Hotel egy épületszámyá- nak megvásárlásával 300 férőhelyes kollégiumot hoztunk létre. Ez utóbbit a szociálisan rászoruló hallgatók segítése szempontjából tartottuk kiemelten fontos feladatunknak. A felsorolt fejlesztések nagymértékben köszönhetőek a kar korábbi vezetőinek is. m - A képzési paletta vonatkozásában milyen újdonságokról számolhatunk be? Az infrastrukturális fejlesztések mellett a társadalmi igényekre érzékeny, versenyképes képzési választékbővítés is folyamatos. A kar úttörő szerepet játszik az egészség- ügyi és szociális képzések fejlesztésében is, melyet jól tükröznek az országban elsőként indított okleveles ápoló és okleveles védőnő egyetemi képzéseink is. A két egyetemi szak létrehozását többek közt azért tartjuk fontosnak, mert ezáltal az ellátás minőségének javulása mellett megteremtődött az egészségtudományi szakmák terén is a doktori fokozat megszerzésének tehetősége, amelyre az elmúlt évben megalakult Egészségtudományi Doktori Iskolában nyűik mód. További újdonságnak számít, hogy a szülésznő felsőfokú szakképzést a 2006 szeptemberétől már főiskolai alapképzésként is indítjuk. A felső- oktatás Bologna-folyamatnak megfelelően történő átalakítása során a főhatóságok valamennyi eddig benyújtott BSc. és BA. szak- indítási kérelmünket jóváhagyta, valamint ezzel párhuzamosan kidolgozásra kerültek a főiskolai alapképzésekhez tartozó egyetemi (MSc.) képzések is. A Magyar Akkreditációs Bizottság támogató döntését követően 2006 márciusában főiskolai karunk a hasonló profilú karok közül elsőként Egészségtudományi Kar néven egyetemi karrá válik. Az oktatásban nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a rátermett hallgatókat már tanulmányaik alatt demonstrátorként oktatási feladatokkal bízzuk meg, majd a végzést követően a legtehetségesebbeknek oktatói állást kínálva biztosítjuk az oktatói utánpótlást a saját végzett hallgatói bázisunkból merítve. Karunk képzési palettája széles, jelenleg 3 felsőfokú szakképzés, 6 főiskolai szintű alapképzés 15 szakiránnyal, 2 egyetemi szintű kiegészítő alapképzés, valamint 4 szakirányú továbbképzés közül választhatnak a jelentkezők. * - Van-e perspektíva ezekben a hivatásokban? Nyugodt szívvel mondhatom, hogy kevés versenyképesebb hivatást választhat napjaink továbbtanulni szándékozó diákja Az Európai Unióban a közösségi jog alapján 7 automatikusan elismert szakterület közül két területen (ápoló, szülésznő) lehet karunkon oklevelet szerezni. Bár nem célunk, hogy az EU és más országok számára képezzünk szakembereket, de ténykérdés, hogy a tagországok és az USA, pl. az ápolók vonatkozásában a hazai fizetések öt-tízszeresével, ingyenes szálláslehetőséggel, és utazási költségtérítéssel igyekeznek az általuk az európai átlagnál jóval magasabb szinten elismert végzőseinket elcsábítani. Mindezek mellett a felsőoktatás számos területére jellemző túlképzésből adódó diplomás munkanélküliség a karunkon oktatott egészségtudományi szakokat érintően nem jelenik meg. A 2002- ben lezajlott 50%os béremelés is sokat jelentett az ágazatban dolgozók, valamint az egészségügyi képzések iránt érdeklődők számára egyaránt Ezek a szakmák ma már saját jogon vonzóak, saját jellemző tudás- és készséganyaggal rendelkeznek. Jó néhány szakunk például nemcsak a szűkebb értelemben vett egészségügyben nyerhet hasznosítást, hanem a weliness, fitness, közétkeztetés területén: pl.: dietetikus, gyógytornász stb. A medicina pedig olyan iramban fejlődik, hogy nem lehet hosszú távon minden területére orvost találni, tehát szükségképpen át kell adni bizonyos feladatokat az ápolóknak, diagnosztikai képalkotóknak, mentőtiszteknek. Tájékoztatás a karról Bővebb információ a kar szakjairól és a PhD-képzésekről, valamint a szakirányú továbbképzésekről a kari tanulmányi osztályon (cím: 7623 Pécs, Rét u. 4.; tel: 72/535-980/7753, fax: 72/535- 997; e-mail: info@efk.pte.hu ) kérhető, illetve a kar honlapján, a www.efk.pte.hu címen található. Az Egészségügyi Főiskolai Karon induló képzések nappali (N) és levelező (L) tagozaton FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK: Csecsemő- és kjs©ermeknevelőgon- dozó A képzés négy féléves (N, L) és Szombathelyen zajlik. A cél olyan felsőfokú szakképesítésű szakember képzése, aki a csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó munkahelyén a felsőfokú végzettségű bölcsőde- vezető felügyeletével és irányításával tevékenykedik. Egészségügyi szempontból a bölcsődeorvos útmutatásait fiaelembe véve gondozza és látja el a gyermekeket Feladatkörén belül a kis©er- mek fejlesztése érdekében alkalmazza a pedagógiai, nevelési módszereket holisztikus egészségűéi szemléletével fi- ©elemmel kiséri a gyermekek pszichoszomatikus fejlődését A végzettek a gyermekjóléti alapellátás bölcsődéiben, házi gyermekgondozói szolgálatban, családi napköziben látják el a 0-3 éves korúak gyermekgondozási-nevelési feladatait Orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus A képzés hat féléves (N, L) Pécsett Kaposváron és Szombathelyen zajlik. A cél olyan szakemberek képzése, akik ismerik az orvosdiagnosztikai analitikai módszerek alapjait, a laboratóriumok felépítését, az alkalmazott anyagokat műszereket mérési elveket és azok korlátáit. A klinikai-kémiai, hematológiai, mikrobiológiai, sejtbiológiai, hisztológiai, citológiai területen kellő gyakorlati készséggel rendelkeznek, és ezek alapján képesek a vizsgálati anyag vételének megszervezésére, a mérések kivitelezésére, a minták minőségi és mennyiségi analízisének önálló elvégzésére, az analízisek eredményéta minőségellenőrzés szabályait ismerve értékelni és számítástechnikát is alkalmazva dokumentálni. A végzetteket kémiai, biokémiai, molekuláris biológiai, hematológiai, sejt- és mikrobiológiai jellegű klinikai, kórházi, ÁNTSZ va© egyéb, az egészségügyi szakterületen működő laboratóriumokban várják. Szülésznő A szakképzés hat féléves (N, L) és Szombathelyen zajlik, az Európai Közösségek Tanácsa irányelveit követi. A képzés az Európai standard alapján az ISCED besorolásban 5.5. kategóriájú, mely alapján a szülésznői felsőfokú szakképzés egy része a magasabb szintű szakirányú főiskolai képzésekbe beszámítható. A védőnő- és az ápolóképzés elméleti és ©akoriati oktatása közelít olyan mértékben (jogszabály szerint legalább egyhar- mad mértékben), ho© a képzések során a párhuzamosan teljesített modulok illetve ezek teljesítésének kredit értékei átemelhetők a főiskolát (is) teljesíteni kívánó hallgató képzésébe. A végzettek szülészeti-nőgyógyászati fekvőbeteg és járóbeteg ellátó helyeken, kórházakban, szakrendelőkben, szak- ambulanciákon, tanácsadókban, asz- szisztensként szakambulanciákon tudnak elhelyezkedni. ALAPKÉPZÉSI SZAKOK: Ápolás és betegellátás alapképzési szak(BScx) Szakirányok:- Ápoló (N: Pécs, L Pécs, Szombathely)- Dietetikus (N: Pécs)- Gyógytornász (N: Pécs, Zalaegeiszeg)- Mentőtiszt (N: Pécs, L Szombathely)- Várhatóan az alapképzésen belül szülésznő szakirány is indul (N-L Szombathely) A képzés ideje 8 félév, szakirányt a 3. szemeszter után lehet választani. Olyan ápoló és betegellátó szakemberek képzése a cél, akik az egyén, a család, a közösség és a társadalom egészségvédelméről és az egészség helyreállításáról, valamint az egészségügyi és szociális ellátásról szerzett ismereteik alapján képesek az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szintjén a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs munkában önálló felelősséggel részt venni. Az ápoló szakirányú végzettségűekre biztos munkalehetőség vár az alapellátás (házi/otthoni betegellátás), ajáró-és fekvőbeteg (klinikai/kórházi) ellátás területén Magyarországon, nyelvismeret birtokában pedig - mivel a oklevél EU- konform - az Európai Unió más tagországaiban egyaránt Dietetikus szakirány: Az elhelyezkedési lehetőség rendkívül széles körű. Az egészségügy mellett különböző néptáplálkozással, közétkeztetéssel foglalkozó intézményekben, ÁNTSZ-eknél, élelmi- szeripari kutató és előállító helyeken, gyógyszer-éstápszer©áraknál, oktatási intézményekben helyezkedhetnek el hallgatóink. Megfelelő gyakorlati tapasztalat után lehetőség nyílik magánvállalkozás folytatására is a dietetikai szakmában. A dietetikusok munkájára nagy szükség lenne a családorvosi hálózatokban és a különböző szakambulanciákon is. Gvóevtornász szakirány: Kórházban, rendelőintézetben, klinikán, weliness és gyógyszállódéban, gyógyfürdőben, rehabilitációs központban, frtneszteremben, házi gondozó szolgálatban és a magánpraxisban tudnak elhelyezkedni a végzős hallgatók. Mentőtiszt szakirányon végzettek elhelyezkedhetnek a mentőszolgálatoknál, kórházak sürgősségi osztályán. Részt vehetnek az elsősegélynyújtás oktatásában, mentőápolók és mentőgépkocsi-vezetők képzésében, továbbképzésében. Egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak (BSc) Szakirányok:- Népegészségügyi ellenőr (N: Pécs, L Szombathely)- Védőnő (N: Kaposvár, Pécs, Szombathely) A képzés ideje 8 félév, szakirányt a 3. szemeszter után lehet választani. Olyan szakemberek képzése a cél, akik az egészségtudomány eredményeit megismerve képesek lesznek a megelőző tevékenység széles körű végzésére, az egyes emberek, a családok és közösségek gondozására, illetve egészségének fejlesztésére, és akik kellő ismerettel rendelkeznek a képzés második ciklusában történő folytatásához. Védőnő szakirányon végzett hallgatók területi védőnőként és az iskola és ifjúsági intézményekben, valamint az egészségmegőrzés és fejlesztés egyéb területein helyezkedhetnek el. Népeeészséeüevi ellenőr szakirány esetén az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányítása alá tartozó országos intézetekben, megyei és városi ÁNTSZ-nél lehet elhelyezkedni. Egészségügyi szervező alapképzési szak (BSc.) Szakirányok:- Egészségbiztosítás (N: Zalaegerszeg L: Pécs, Zalaegerszeg)- Egészségügyi ügyvitelszervező (N: Zalaegerszeg , L: Pécs, Zalaegerszeg) A képzés ideje 7 félév, szakirányt a 3. szemeszter után lehet választani. A cél olyan szakemberek képzése, akik az egészségügyben és a humánbiztosításban zajló folyamatok törvény- szerűségeit megismerve ellátják ezen területek informatikai, gazdasági, adatszolgáltatási tevékenységeit Képesek az egészségügy működéséhez szükséges és a működése során keletkező információk rögzítésére, tárolására, visz- sza keresésére és célszerű kiértékelését végző számítógépes rendszerek üzemeltetésére. Az egészségbiztosítási szakemberek bármely humánbiztosítási területen elhelyezkedhetnek, pl.: egészség-, nyugdíj-, magán-, üzleti- és önkéntes biztosítóknál, valamint az egészségügyben a finanszírozással, kontrollinggal kapcsolatos területen. Az egészségügyi ügwítelszervezők elhelyezkedési lehetősége széles körű, pl. egészségügyi ellátásban, társadalombiztosítónál, gyógyszerészeti, informatikai és tanácsadó cégeknél, biztosító társaságoknál, pénzintézeteknél, államigazgatásban, társadalombiztosítási kifizetőhelyeken. Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak (BSc.) Szakirányok:- Orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus (N-L Kaposvár)- Orvosi kutatólaboratóriumi analitikus (N-L Kaposvár, Pécs)- Képalkotó diagnosztikai analitikus (N-L Kaposvár) A képzés ideje 8 félév, szakirányt a 3. szemeszter után lehet választani. Olyan szakemberek képzése a cél, akik képesek önálló laboratóriumi analitikai vagy képalkotó diagnosztikai analitikai munka végzésére, szervezésére, kis orvosi laboratóriumok, diagnosztikai részlegek analitikai munkájának irányítására, sejttenyésztő laboratóriumok, kísérleti állatházak felügyeletének ellátására, és jártasak az adat- feldolgozás korszerű módszereiben, valamint a gazdálkodás kérdéseiben. Kellő ismeretekkel rendelkeznek a korszerű műszer és méréstechnika, az informatika és számítástechnika és azok orvosi laboratóriumi, képalkotó diagnosztikai alkalmazásának területén. Megalapozott tudással rendelkeznek a képzés második ciklusának (MSc.) folytatásához. Az oklevéllel elsősorban diagnosztikai laboratóriumokban és központokban, kórházi és klinikai laboratóriumokban, radiológiai, CT és MR diagnosztikai központokban, izotópdiagnosztikai területen, ÁNTSZ intézetekben, illetve ezek oktatási-kutatási csoportjaiban, minőségbiztosítási és menedzsment részlegeiben helyezkedhetnek el, ahol önálló feladatkörrel végzik munkájukat Rekreáció-, életmód- és egészségfejlesztés alapképzési szak (BSc.) Szakirányok- Egészségfejlesztés (N-L Pécs)- Rekreációszervezés (N-L Pécs) A képzés ideje 6 félév. Olyan szakemberek képzése a cél, akik az egészségfejlesztés és rekreáció elméleti és módszertani alapjainak megismerésével és korszerű technikáinak elsajátításával képesek a legkülönbözőbb színtereken - mint oktatási-nevelési, egészségű©! és szociális intézmények, civil szervezetek, munkahelyek, rekreációs központok stb. - az egészséges életmód és mentálhigiénés kultúra kialakulásának elősegítésére, egészségfejlesztő és rekreációs tevékenységek végzésére. Kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához. Elhelyezkedési lehetőségek: általános, közép- és felsőfokú oktatási intézmények, önkormányzatok, egészségcentrumok, fitness és weliness klubok, na©vállalatok, turisztikai centrumok, általában a turisztika és idegenforgalom területén. Szociális munka alapszak (BÁ) Szakirány: Szociális munka (N-L Szombathely) A képzés nappali tagozaton 6+1, levelező tagozaton 7 féléves. A szociálismunkás-képzés olyan szociális felsőfokú alapképzés, melynek célja, hogy a képzésben résztvevők általános és speciális generikus tudást, készségeket szerezzenek, valamint a szakma szabályainak megfelelően stabil értékrendet alakítsanak ki. Mindezek birtokában alkalmasak le©enek olyan segítő tevékenység ellátására, melynek során képesek javítani, helyreállítani és fejleszteni az egyének, családok, csoportok, közösségek életminőségét, működőképességét A képzésben nagy súllyal szerepel a személyiségben követelmények kiépítése, hiszen a szociális munkás elsősorban a személyiségével dolgozik. Az oktatás kredit pontrendszerben történik, a VII. szemeszter végére 180+30 kre- ditpontot kell a hallgatóknak teljesíteni. A szociális munkás végzettséggel rendelkezők a társadalom különböző színterein és intézményeiben helyezkedhetnek el. A klasszikus értelemben vett szociális intézményeken túlmenően a humánpolitika különböző területein, mint pl. vállalatok humánpolitikai osztályain, munkaügyi központokban, kirendeltségeken, polgármesteri hivatalokban, rendőrségen. EGYETEMI KIEGÉSZÍTŐ ALAPKÉPZÉSI SZAKOK Okleveles ápoló (főiskolai ápolói oklevéllel rendelkezők számára) Az egyetemi szintű képzés (N, L) Pécsett zajlik, a képzési idő 3 félév. Olyan ápolók képzése a cél, akik az elsajátított ismeretanyag készségek, ápolói szemlélet és magatartás alapján vesznek részt a felsőfokú ápolói ismeretek oktatásában, az ápoláskutatásban, az ápolás közép- és felsőszintű szervezésében és irányításában, valamint azápolásban. Feladatuk az ápolásoktatás fejlesztése, új oktatási formák kutatása és kifejlesztése. Az okleveles ápolók'olyan munkahelyeken (felsőfokú oktatási intézményekben, kórházakban, ÁNTSZ-intézetek- ben) és beosztásban végezhetik munkájukat, ahol érvényesítik a vonatkozó kormányrendeletben megfogalmazott képesítési követelmények alapján megszerzett kompetenciájukat Okleveles védőnő (védőnői oklevéllel rendelkezők számára) Az egyetemi szintű képzés (N, L) 3 féléves kiegészítő alapképzés formájában történik Pécsett Olyan egészségügyi szakemberek képzése a cél, akik modem szemléletük és igényes magatartásuk alapján később részt vehetnek a védőnői ismeretek oktatásában, az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés kutatásában, a védőnői munka közép- és felsőszintű szervezésében és irányításában. A végzett védőnőhallgatók az alapellátás valamint az iskola és iskolaegészségü© bármely területén elhelyezkedhetnek, ezenkívül minden olyan intézményben mely egészségmegőrző és egészségfelesztési tevékenységet folytat valamint egetemi, főiskolai tanszékeken, intézetekben és kutatóhelyeken és civil szervezeteknél. Karunkon szakirányú továbbkéozésekben való részvételre is lehetőség nyílik az alábbi területeken: egészségfejlesztő mentálhigjénikus, illetve ©érmék- és ifjúságvédelmi tanácsadó - főiskolai va© egyetemi oklevéllel rendelkezők számára, ifjúsági védőnő - védőnői oklevéllel rendelkezők számára. A kar az Egészségudományi Doktori Iskola egyéni felkészülök részére 2006 februárjában indítja doktori (PhD) fokozat megszerzésére felkészítő programját az egészségtudományok területén (nappali tagozatra jelentkezők részére a hároméves PhDképzés 2006 szeptemberében indul).