Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-19 / 16. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 19., CSÜTÖRTÖK 3 AKTUÁLIS befektetőket keresnek A kontinensek közötti, nemzetközi légi árufuvarozási központ szerepet szánnak Taszárnak. A szakértők ezt a reptér kiváló műszaki adottságaira alapozzák. Szárnyakat adnak a taszári álmoknak Teljesen mindegy, hogy a honvédség, az állam vagy a taszári reptér tulajdon­jogát igénylő önkormány­zatok találnak befektetőt, működtetőt a taszári rep­térre. Ezt Gyenesei Ist­ván, a megyei közgyűlés elnöke mondta szerdai sajtótájékoztatóján. Hoz­zátette: a régió számára ugyanis az a legfonto­sabb, hogy az az érték, amit a reptér képvisel, ne menjen veszendőbe. Gáldonyi Magdolna Az elnök elárulta azt is: van­nak jelzések arról, hogy a honvédség is fontolgatja a hasznosítást. Ezt erősítheti meg, hogy még nem adták át a kezelési jogát az Államkincs­tárnak és a kormányzat is tár­gyal az egyre nagyobb szám­ban érdeklődő befektetőkkel. Közös érdek tehát, hogy Ta- száron működő reptér legyen, mert ez nemcsak munkahe­lyeket teremt, hanem az egész Dél-Dunántúl gazdasági fel­lendülését is ösztönzi. Tény, hogy az önkormány­zatok sem várják tétlenül a megoldást. Miután kiderült, hogy a honvédség 2005. de­cember 31-én kivonul a ta­szári légibázisról, fogalmaz­ták meg: szakértői tanul­mányt készíttetnek a leendő befektetők számára. A reptér ma a 64. Boconádi Szabó Jó­zsef Logisztikai Ezred felügye­lete alá tartozik, az őrzését külső cég látja el. Ez egyéb­ként évi 100-130 millió forint­ba kerül. Gyenesei István el­mondta: jelentkezett olyan be­fektető, amely átvállalná ezt a költséget azzal, hogy az érté­kesítés vagy a hosszú távú bérbeadás után visszakapja. Léderer Károly, a befektetői felhívást készítő cég ügyveze­tője azt mondta: a taszári rep­tér a laktanya és a polgári ter­minál nélkül ma 5-6 milliárd forintot ér, de ennél jóval na­gyobb értéket képvisel. Ahhoz, hogy ez az érték a régió számá­ra újabb értékeket teremtsen, nagy türelemre is szükség Egy éve még a katonáké volt a taszári reptér. A legnagyobb utasszállító repülőgépek is landoltak a kiváló minőségű leszállópályán. fotó: láng röbert in. Taszáron jó műszaki adott­ságokra és infrastruktúrára, il­letve az itt élő szakembergár­dára is építhetnek a tőkeerős befektetők ahhoz, hogy hosz- szú távon nyereséges logiszti­kai bázist működtessenek itt. A szakember úgy fogalma­zott: a taszári reptér eladása nem bölcs stratégia. A szüksé­ges beruházások - a számítá­sok szerint 1,9 milliárd forint kell a műszaki berendezések korszerűsítésére - természe­tesen magántőkéből valósul­hatnak meg, mondta Léderer Károly, de a helyi önkormány­zatokkal kötött hosszú távú bérleti megállapodással. Hozzátette: Taszár jelentő­ségét növeli, hogy az európai légi áruszállító bázisok fej­lesztési lehetőségei korláto­zottak, viszont az árufuvaro­zásban előtérbe kerültek a légijáratok. Ez nemcsak az öreg kontinensen, hanem Ázsiában is tapasztalható. lesz. Hozzátette: itt nem meglé- tanulmány sokoldalúan elemzi szállításnak érdemes nemzet­vő igényeket kell kiszolgálni, a taszári reptér adottságait és közi logisztikai központot lét­hanem újakat teremteni. A egyértelműen arra a követkéz- rehozni. Az üzletág virágzik szakembereik által készített tetésre jut, hogy itt a légi áru- Európában és a világ más tája­Megtisztelő kihívás léderer károly nem rejtette véka alá: nemcsak szakmai ki­hívás volt számára a tanul­mány, hanem kellemes munka olyan környezetben, ahol sok segítőtársra és baráti kapcsola­tokra is talált. Elmondta: a me­gyei önkormányzattól és a Ta­száron lévő katonáktól is hasz­nos információhoz jutottak.- Taszáron olyan rendkívüli ér­ték van, amelynek elkótyavetyé­lése elképzelhetetlen. Ma a dél- dunántúli régió az ország egyik legelmaradottabb régiója. Megtisztelő szakmai kihívás hozzájárulni a fejlesztéséhez - mondta. Tervezőként közremű­ködött a Ferihegyi reptér fejlesz­tésében, illetve tervei alapján épült egy reptér Algériában. Megvalósítható terv merész, de nem megvalósítha­tatlan álom, hogy Taszáron 120-130 ezer tonna áruforgal­mat szervezzen a leendő légi­bázis. Az adatok azt mutatják: a légi áruszállítás dinamiku­san fejlődik. A frankfurti rep­téren tavaly 1,8 millió tonna áru fordult meg, 11,5 százalék­kal több, mint korábban. Prága és Zürich 52-55 ezer tonna árut forgalmaz, a belgrádi mindösz - sze 11 ezret. Ázsiában is meg­nőtt a légi szállítás szerepe, Hongkongban a tavalyi forga­lom elérte a 3,1 millió tonnát. Tanulmány tulajdonért a transinvest kft. Gyenesei Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének megbízására ké­szítette el a befektetői tanul­mányt magyar és angol nyel­ven. Több cég is jelentkezett, de igen borsos árat kértek: volt 71 millió, illetve 30 millió forin­tos ajánlat is. A Transinvest Kft. nem kért pénzt a munká­jáért, viszont 5 százalékos üz­leti részesedést kap abban a közhasznú társaságban, ame­lyet a taszári fejlesztésben érde­kelt önkormányzatok alapítot­tak. Ezt az 5 százalékot a me­gyei közgyűlés adta át 45 szá­zalékos üzletrészéből. A legfejlettebb megyék közé kerülhet Somogy gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke azt mondta a szer­dai sajtótájékoztatón:- Meggyőződésem, hogy húsz év múlva cso­dálkozva tekintünk vissza erre az időszakra, amikor az ország legfejletlenebb térségei közé sorolták Somogyot és a DéíDunántúlt, ugya­nis akkor a legfejlettebbek között lesz ez a régió. Ha megépül az M7-es autópálya és a 67-es út, amely Összeköti a Balatont a megye- székhellyel, megvalósul az M6-os és az M9-es autópálya, akkor a régió abba a kivételes helyzetbe kerül, hogy három autópálya is összekapcsolja a nagy európai közlekedési útvonalakkal. Nem véletlenül mondtam azt, hogy út nélkül nincs gazda­sági fellendülés, amikor a megyei és regionális fejlesztési terveket vettük számba. Hozzátette: számunkra semmiképpen sem fiaskó az, hogy a honvédség december 31-én távozott Taszárról. Új lehet& ségnek, nagy kihívásnak tekintjük ezt a helyzetet, ami ugyan kényszerből született. Azt viszont nem tehetjük meg, hogy nem élünk a lehetőséggel. Szerencsére egyre nagyobb az érdeklődés Taszár iránt. Angol, olasz, amerikai, hol­land és hazai, illetve kínai befektetőkkel is tárgyaltunk. Összefogtak az érintett önkormányzatok 1995-ben merült fel először a taszári repülőtér polgári haszno­sításának gondolata. 1998-ban létrejött egy projektmenedzser-szervezet, a Taszár Airport Kft. A tulajdonosok: 80 százalékban a megyei ön- kormányzat, 10-10 százalékban Kaposvár és Taszár önkor­mányzata. Kezdetben legfőbb feladatának a forráskutatást tartotta. 2001-BEN döntött a kormány a hazai katonai repülőterek hasz­nosításáról, ekkor kapott zöld utat a taszári repülőtér pol­gári hasznosítása. 2001- BEN sikeres pályázatot adott be a megyei, a kaposvári és a taszári önkormányzat a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz a reptéri fejlesztésekre. Ekkor jött létre a Taszár Airport Közhasznú Társaság melynek 4545 százalékban a megyei és a kaposvári, 10 százalékban a taszári önkormány­zat a tulajdonosa. 2002- ben lerakták a polgári terminál alapkövét. 2004- BEN elkészült az ezer négyzetméteres terminál 316 millió forintból, amelyből 243 millió forint az állami támogatás. 2005- ben átadták a polgári terminált és a 61-es főutat összekö­tő útszakaszt. Erre 140,5 millió forintot költöttek: az állam 100 milliót adott hozzá, 40,5 milliót a megyei és a kapos­vári önkormányzat vállalt. Fejlődő repterek a dél-dunántúli régióban taszár 100 kilométeres körzetében öt reptér van. A pécs-pogányi az elmúlt évek fejlesztései révén olyan kis- repülőtérré vált, amelyen a repülés szinte valamennyi for­mája megtalálható: a klasszikus repülőgépeken kívül a sportrepülők egyik paradicsoma. sármelléken, a volt szovjet katonai bázison regionális jelen­tőségű, technikával fel­szerelt, a nem­zetköziforgalom számára is nyi­tott reptér működik, kereskedelmi repülőtér hatámyitási joggal A Balaton régió turizmusában meghatározó szerepe van. kaposújlakon főként mezőgazdasági kisgépes és helikopteres javítóbázis tartja fenn a repteret. a BALATONKIUTI repülőtér, dmennyiben megvalósul az önkor­mányzatok terve, elsősorban repülősrendezvények meg­tartására lesz alkalmas, fogalmaz a tanulmány. az őcsényi repülőtér sportolásra kiválóan alkalmas, a foga­dóépületében szálloda, étterem, oktató- és konferencia-köz­pont is található.

Next

/
Oldalképek
Tartalom