Somogyi Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-09 / 7. szám
8 GAZDASÁGI TŰKOR W> ügMü1 lí : SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JANUAR 9., HÉTFŐ HM | iilHHi HÍRSÁV Nehezebb képzési támogatáshoz jutni az idén csak azokhoz a képzésekhez adható támogatás, amelyeknél a munkáltató vállalja: legfeljebb 3 hónapon belül alkalmazza a képzésben részt vevőt és legalább fél évig foglalkoztatja. Ha ez a dolgozók több mint 55 százalékánál nem valósul meg, a szervezet két évig nem kérhet támogatást. Plazmatévédömping várható Kínából A két kínai televíziógyártó a külföldi piacok teljes meghódítására készül idén. A Konka mintegy 400 millió dolláros (80 milliárd forint), míg a Changhong 500 millió dolláros (100 milliárd forint) exportot vár 2006-ban. Másfél óránként egy bankrablás EGYRE NAGYOBB összegeket fordítanak a bankok biztonságra, ami a rablóknak újabb és újabb kihívást jelent. Az Európai Bank- szövetség szerint kilencven- percenként rabolnak ki egy bankot, s egyre nagyobb arányban alkalmaznak erőszakot. 2004-ben összesen 5864 bankrablás történt az EU-ban, Svájcban, Izlan- don és Norvégiában. A HIRSAV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Lassan jön az SMS a földhivatalból tulajdoni lap Egyelőre levélben értesítik a tulajdonosokat a változásról Január elsejétől minden széljegyzéssel kapcsolatban, amely egy tulajdoni lapon történik, levelet küldenek a földhivatalok az ingatlan birtokosának. Az ígért SMS-szolgálta- tásra még várni kell. Braunmüller Lajos Füsi Piroska Jelentősen változott január 1-jé- től az ügyintézés a földhivatalokban. A lakosságot érintő egyik legfontosabb módosítás, hogy értesítenek minden ingatlantulajdonost öt napon belül, tértive- vényes levélben, ha a nyilvántartásban bejegyzett tulajdonjoga törlését, illetve arra vételi jog bejegyzését kéri valaki. Ez a lépés a lakásmaffia elleni fellépést hivatott szolgálni. Ha a tulajdonos 30 napon belül valamilyen panaszt nyújt be, a széljegyzetfolyamatot azonnal felfüggesztik és vizsgálatot indítanak - tudtuk meg Zalaba Piroskától, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium földügyi és térinformatikai főosztályának főtanácsosától. így még a bejegyzés előtt lépéseket lehet tenni egy csaló lebuktatására, aki esetleg hamis adásvételi szerződéssel próbálja megszerezni a lakást. Az eredeti elképzelések szerint novembertől már e-mailen, január elsejétől pedig SMS-ben is bárki megkaphatná az inforNagyobb lesz a szigor a földhivatalokban. Ellenőrzik például azokat, akik betekintenek egy tulajdoni lapba. mációkat a tulajdoni lapon kezdeményezett változásokról, aki szolgáltatási szerződést köt a földhivatalokkal. A rendszer kiépítése azonban késik, még mindig csak annak a körülbelül négyezer ügyfélnek küldenek e-mailben értesítést - szeptember 15. óta -, akik hozzáférnek a Takarnet rendszerhez, vagyis a földhivatalok központi adathálózatához. Ezek az előfizetők ügyvédek, bankok, valamint ön- kormányzatok. A késés okáról a főtanácsos a következőt nyilatkozta lapunknak: „Az új ingatlan-nyilvántartási törvény jelenleg nagyterűét ró a földhivatalokra, ám az elektronikus értesítési rendszer kiépítése folyamatban van. Várhatóan még az év első felében kiterjesztjük az e-mail- és SMS- küldést a Takarnet-előfizetőkről az összes ügyfélre.” Már most is védelmet nyújt viszont a lakásmaffiával szemben az ingatlan-nyilvántartási törvény azon passzusa is, amely szerint a tulajdoni lapon, a széljegyekben egyértelműen utalni kell arra, hogy milyen ügy van folyamatban az adott ingatlannal kapcsolatban (például adásvétel vagy mondjuk jelzálogbejegyzés). Az okiratokat, amelyek alapján ezek a bejegyzések készülnek, csak azok tekinthetik meg, akik írásban igazolják, hogy érdekeltjei a folyamatban lévő ügynek. Ugyanezen módosítás értelmében a földhivatalnak a jövőben ellenőriznie kell, hogy kik azok, akik be szeretnének tekinteni egy tulajdoni lapba. Igazolvánnyal, vállalat esetében cégpapírokkal kell igazolnia magát annak is, aki másolatot kér a tulajdoni lapról. További változás, hogy bizonyos esetekben olcsóbb lesz az eljárás a földhivatalokban, mivel már nem teszik kötelezővé a jogszabályok az ügyvédi vagy közjegyzői közreműködést. Ugyanakkor bonyolítja az ügyintézést, hogy míg korábban elég volt egy eredeti és egy másolati példányt beadni az ügyiratokból, ezentúl két eredeti példányra és egy másolatra lesz szükség. Idén már nem illetékbélyeggel kell fizetni, hanem eljárási díjat kérnek az ügyintézésért. Ha az ügyfél ezt nem fizeti ki, akkor 15 napon belül hiánypótlásra szólítják fel, és amíg nem fizet, addig szüneteltetik az eljárást. Az új évben új sztenderd nyomtatványok használatát tették kötelezővé, ezek beszerezhetők a földhivatalokban és a www.takarnet.hu honlapról letölthetők. Az Országgyűlés már elfogadta, de majd csak márciustól lesz hatályos az a módosítás, amely alapján elektronikus formában kérhetnek hiteles másolatot a tulajdoni lapokról az ügyfelek, akik ugyanehhez az okmányirodákban is hozzájuthatnak. A közjegyzők továbbra is kiállíthatnak majd tanúsítványt a tulajdoni lap tartalmáról, amely egyenértékű marad a hiteles tulajdonilap- másolattal. 2006. január 1-jétől a babakötvény 40 000 forint induló összeggel minden újszülöttnek jár. A rászoruló gyermekek ennél több támogatást kapnak: kezdőtőkéjüket később az állam két részletben 124 000 forintra egészíti ki. Ha gyermeke születése után babakötvényes számlát nyit valamelyik bankban, az állarVi máris átutalja az induló összeget. A kezdőtőkét érdemes saját befizetéseivel növelnie, mivel ezek után az állam további támogatást ad. Nyisson számlát gyermekének, és lehetőségeihez mérten tegyen félre Ön is. A babakötvény garantálja, hogy 18 éves korában az Ön gyermekének is lesz miből elkezdenie önálló életét. infovonal: 1 89 www.babakotveny.hu