Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-30 / 305. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 30., PÉNTEK 5 HÍREK Mokkacukrot készítenek a cukormanufaktúrában Törökországból importált egy mokkacukorgyártó gépet a cukormanufaktúra. Horváth Éva cégvezető csütörtökön kö­zölte: sikeresen zárult a be­rendezés üzembe állítása. A csaknem nyolcmillió forintos készülék napi egy-két tonna mokkacukor előállítására ké­pes. A tervek szerint évente több száz tonna mokkacukrot gyártanak a manufaktúrá­ban, ebből a mennyiségből külföldre is szállítanak. Fel­vételünkön: Fenyvesi József, az 1. MCM főraktárvezetője ellenőrzi a gépet, (hm) Megválasztották az év munkatársát Baksáné Bognár Veronika,a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság titkárnője vehette át csütörtökön az „Év munka­társa” kitüntető címet. Az év­záró ünnepség keretében csaknem 60-an szavaztak; a listára1 ezúttal négy név került fel. 2001 óta minden évben, közvetlenül szilveszter előtt titkos voksolással döntenek arról, hogy ki kapja meg az elismerést, (hm) Kaposvári jelölt az Aranytű díjra Bauer Andrásnét, a Német Kisebbségi Önkormányzat tagját jelölték életmunkája alapján az Aranytű díjra. Knollné Hidassy Erzsébet el­nök elmondta: a jelölt az ön- kormányzati feladatok mel­lett a Német írók körének tagjaként rendszeresen pub­likál. Az ünnepélyes díját­adás januárban lesz a Kong­resszusi Központban Buda­pesten. (mg) Ömlött a víz az eltört csőből Az anyag elöregedése okozott csőtörést csütörtök reggel a Kertész utcában. A bejelentést követően kiérkező szakembe­reknek közel hét órába telt a hiba elhárítása. Kaposváron még több esetben történt ha­sonló okból csőtörés a nap fo­lyamán. Csörnyei Géza, a Ka­posvári Vízművek műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a legnagyobb problémát az okoz­za, amikor a vízóraaknákban sérül meg a cső, mert a fagy miatt több száz köbméter víz is elfolyhat észrevétlenül, (bl) Könyveket biztosított egy biztosító a tékának Bartos László Értékes kézikönyveket vásárolt a Megyei és Városi Könyvtár 120 ezer forint értékben. A be­ruházáshoz szükséges pénzt egy biztosítótársasággal történt megállapodás tette lehetővé. Varga Róbert, a könyvtár igaz­gatója (képünkön) elmondta: jövőre is igénybe vennék a cég támogatását, terveik szerint ha­marosan aláírják a szerződést. Az új könyvek mellett az el­múlt években nyert közel negyven szá­mítógépet az intézmény a Hírközlési Mi­nisztérium pá­lyázatán. Ezek használatának feltétele egy számítógépes tan­folyam elvégzése volt, amelyet a közelmúltban sikeresen telje­sítettek a könyvtár dolgozói. KAPOSVÁR Óévbúcsúztató sok zenével ünnep Koncertek és tűzijáték várják a kaposvári szilveszterezőket A családi tűzijáték is népszerű. Nagy volt a forgalom tegnap a pirotechnikai bódéknál fotó: láng Róbert A zene jegyében telik a kaposvári óévbúcsúztató az idén. A színházban a Csókos asszony, a Kossuth téren pedig a United, vala­mint az Apostol együttes gondoskodik arról, hogy' jó hangulatban érjen vé­get az esztendő. Ismét össznépi szilveszterre vár­ják a kaposváriakat a Kossuth térre. A buli este fél tizenegykor kezdődik: videoprojektoros kive­títéssel kaposvári pillanatképek­ből láthatnak összeállítást az ün­neplők. Az United együttes 23 órakor lép színpadra, akiket az Apostol együttes nagykoncertje követ Éjfél előtt pár perccel újévi köszöntőt mond Szita Károly pol­gármester. Az éjféli tűzijáték előtt fényjátékkal festik meg a városházát az égi látványosság érdekessége pedig az lesz, hogy profi zenei aláfestéssel lövik majd ki a tűzijáték rakétáit. Ez­után az Apostol együttes folytat­ja egészen éjjel egy óráig. A prog­ramot térzene zárja. A Csiky Gergely Színházban egész éjjel lehet majd szórakoz­ni. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is előadással búcsúznak az idei évtől a színészek. Homung Gábor szervező tit­kártól megtudtuk: egy éve a Bol­ha a fülbe című darabbal búcsúz­tatták az óévet a társulat művé­szei és a színházrajongók, hogy aztán egy közös bulival köszönt­sék az új esztendőt Idén ismét egy szórakoztató sikerdarabot, a Csókos asszony című operettet tűzték műsorra. Az előadás este 18 órakor kezdődik, amelynek szüneteiben svédasztal és pezs­gő várja a nagyérdeműt. Az este zenés-táncos mulatsággal folyta­tódik, amelyhez a Happy and Bánd szolgáltatja a talpalávalót. Újévi koncert a szimfonikusokkal január 2-án folytatódik az ünneplés a színházban. Este hét órakor kezdődik az újévi díszkoncert a kaposvári szimfonikusok szereplésével és Kerényi Gábor karnagy ve­zényletével. Fellépnek: Boros Csilla és Honinger László, a Mag}'ar Állami Operaház magánénekesei. A műsoron igazi évköszöntő dallamok csendülnek majd fel, Lehár Ferenctől Johann Straussig. A szervezők szándéka szerint Kaposváron is igazi közéleti, társadalmi eseményt teremte­nek az újévi koncertből, egy kihagyhatatlan közösségi al­kalmat, ahol koccintani le­het az új év sikerére. Ingyenes bulibuszok szilveszterre több útvonalon rendkívüli járatokat közlekedtet a Kapos­vári Tömegközlekedési Rt. az év utolsó napján. A buszok az 1-es, 3-as, 7-es, 8-as, 11-es és 14-es vonalakon járnak. A Raktár utcából, az Egyenesi útról, Szentjakabról, Toponár- ról, Kaposfüredről és Töröcs- kéről a fordulóállomásokról indulnak az ingyenes járatok 22 óra 35 perckor. Visszautaz­ni ugyanezekkel a járatokkal lehet. Éjjel egy órakor a helyi autóbusz-állomásról közleked­nek a buszok a végállomáso­kig. A szilveszterezőket ezen az egy éjszakán ingyen szállítja a tömegközlekedési részvénytár­saság. ÚTON VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK HOLLYWOOD MULTIPLEX A budai nagy antal utcában - a vasútállomással szemben - le­zárták az egyik sávot. A PÁZMÁNY PÉTER Utca 15. számú ház előtt építkezés miatt az úttestre kényszerülnek a gyalogosok. A József Attila utca balra ka­nyarodó sávját útfelbontás mi­att lezárták. A munkák idején torlódás várható. A Kossuth La­jos és a Damjanich utca sar­kán, valamint a berzsenyi ut­ca 4-6. szám előtt megsüly- lyedt az útburkolat. A közúti hibákat nem jelzi semmi. Név nélkül: Mikor tervezik az Ezredév utca egyirányú- sítását vagy kiszélesítését? Naponta ugyanis itt legalább három visszapillantó tükör törik el és 10-15 dísztárcsát tesznek tönkre. Három autó nem fér el egymás mellett, eb­ben az utcában közlekedni kész katasztrófa. A város ve­zetése nem érzékeli ezt a problémát? Hartner Rudolf városgond­nok (képünkön): A város köz­lekedésfejlesztési koncepció­ja - csak úgy, mint a közgyű­lés műszaki bizottsága több­szöri állásfoglalása - az utca kétirányú köz­lekedési rend­jét javasolja megtartani. Ehhez az út­burkolat két­oldali mini­mális szélesítése szükséges. A kiépítés szükségessége sze­repel a fejlesztési feladatok között, azonban ennek idő­pontját a költségvetés teher­bírása, illetve pályázati lehe­tőség szabja meg. Nagyatád Hagyományos évbúcsúz­tatón ünnepeltek az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület tagjai. Az előszilveszteri rendezvényen az idei év fontosabb eseményeiről is megemlékeztek, s a kiemelkedő teljesítményeket is jutalmazták. A jó hangulatú programról a finom falatok sem hiányoztak, éjfélkor még újévi malacot is kóstolhat­tak, melyet meglepetésként az egyesület vezetője ajándékozott a résztvevőknek, (csm) Osztopán A málló vakolat miatt balesetveszélyessé vált az általá­nos iskola épületének tetőszerke­zete. Kovács Béla polgármester elmondta: a felújításra beadott pályázatukat nem fogadták el, így más forrás után kell nézniük. Az épület helyreállítása mellett a jár­dák rendbe hozása és a szenny­víz elvezető kiépítése lesz a jövő év feladata, (bl) Pálmajor Templomépítésre vállal­kozott az egyházközség a faluban. Az alap elkészülése után a közel­múltban a falakat is felhúzták. Vár­hatóan a jövő évben végeznek a munkálátokkal, és méltó helyen gyűlhetnek majd össze a lakók a szentmisére, (bl) Pamilk Ajándékcsomagot kaptak a településen élő 14 év alattiak az önkormányzattól. Móhr Mihály pol­gármester elmondta: ötvennyolc gyerek mintegy 35 ezer forint ér­tékben kapott támogatást, (mg) Polány A falugondnoki kisbusz le­cserélése mellett a szén-dioxidos szárazfürdő megépítése is szóba került a közelmúltban tartott testü­leti ülésen. Stéger János polgármes­ter elmondta: a szabadalmaztatott eljárás útján működő fürdő épületé­ben a burkolás és festés van még hátra. A munkálatok várhatóan a jö­vő év elején elkezdődnek, (bl) Siófok Ingyenes lesz a parkolás szombaton és vasárnap is a siófo­ki belvárosban. így döntött a város vezetése. Az év végi vigasságok za­vartalanságát biztosítják ezzel, s a fizetőparkolókat ellenőrző közterü­let-felügyelőket is mentesítik a munkavégzés alól e két napon, (fi) Somogysárd Kétszázötven lesz 2008-ban a falu temploma, ame­lyet erre az alkalomra szeretne fel­újítani az önkormányzat. Az egy­házközség és önkormányzat mel­lett a lakók is hozzájárulnak a be­ruházáshoz szükséges 14 millió fo­rint előteremtéséhez. Csikós Nagy Márton polgármester elmondta: már kivágták a templom körüli fá­kat, ezeket az új tetőszerkezet épí­tésénél használják majd fel. A levá­gott gallyak sem vesznek kárba, hi­szen azokból raknak tüzet a szil­veszteri mulatságba, (bl) Szilvásszentniárton Elkészült a te­lepülésen annak a hídnak a felújítá­sa, amely a nyár végi esőzések kö­vetkeztében rongálódott meg. Hor­váth Istvánná polgármester elmond­ta: a hidat 1,1 millió forintos visma- jor-támogatásból hozták rendbe. A sok eső a temetőutat sem kímélte, annak helyreállítása várhatóan ta­vaszra készül el. (bl) PREMIER! FŰRÉSZ (18) 91420 (f) 18.15, 20.30 » NARNIA KRÓNEKÁI- AZ OROSZ­LÁN, A BO­SZORKÁNY ÉS A RUHÁSSZEK­RÉNY (kn.) 91419 (sz) 11.15, 14.15, 17.15, 20.15 KŐKEMÉNY CSALÁD (12 ) 91415(82) 11.45, 13.45, 16.00 KING KONG (12) 91405 (sz) 16.15, 20.00 HARRY PÖITERÉÍS ATŰZ SERLEGE (12) 91412 (sz) 11.30, 14.45, 18.00, 21.15 CSODACSIBE (kn.) 91414 (sz) 10:45,12:30,14.15 mÜi ■ , . ■ j U r ff, IWslim De egy paprikától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. A világ, Magyarország és a megye legfontosabb eseményei. Ha friss hírekre kiváncsi. www.somogyihirlap.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom