Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-20 / 297. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 20., KEDD 11 AKTUÁLIS ünnepi készülődés Jézus születésnapja a téli napforduló ideje. A nappalok egyre hosszabbak, az éjszakák egyre rövidebbek. A fény győzedelmeskedik a sötétség felett, a bőség az éhezés és a hideg felett. Az ünnep a téltől elcsigázott emberbe reménységet, hitet önt. Lelki ajándékok karácsonyra A családban töltött ünnep a legfontosabb a tizenéves diákok számára. A nyolcadikosok azt is fontosnak tartják azonban, hogy az iskolában, ahol a fél életüket töltik, közösen is megemlékezzenek a karácsonyról. Tizennégy évesekkel beszélgettünk: ki hogyan várja a karácsonyt? Mit jelent számára az ünnep? A budapesti Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola nyolcadikosai mondták el gondolataikat. Rados Virág- Kezdhetem én? - emeli fel ujját Attila, a fotóriporter kolléga. - Gyerekkoromban nem szerettem a karácsonyt - meséli az osztálynak. - A szüleim elváltak, anyámmal egyedül töltöttük a szentestét. Hiányzott az apám, szomorú voltam. A gyerekek együttérzően hallgatják, majd a felnőtt vallomása az ő nyelvüket is megoldja.- Nálunk ilyenkor együtt van a család - jelentkezik az első pádban Serif Roland. - Feldíszítjük a fát és a lakást, a szobákat telerakjuk füzérekkel. Ünnepi vacsora is van, persze hallal. Az egyszerűen hozzátartozik az estéhez. A Roland mögött ülő Zsidai Ádám az otthoni ajándékozási szokásokról mesél.- Mindig megbeszéljük, ki mit szeretne kapni. Eddig mindig otthon ünnepeltünk, de idén elutazunk Sopronba. | Hogy mi a jó ebben? A többség idegenkedik a gondolattól, hogy karácsonykor környezetet változtasson, de az egyik kislány lát benne fantáziát. Siklósi Anna félresöpri szőke haját a szeméből.- Ha az ünnep idejére közösen elmegyünk valahová, az egy kicsit olyan, mintha kilépnénk a hétköznapokból - mondja. A városbeli lótás-futás nem tetszik a tizennégy éveseknek. Fin- torgó orral érzik meg benne a pénzszagot.- A karácsony ma már szinte olyan, mint egy üzleti vállalkozás - jegyzi meg Bauais Ádám. - Elveszett az igazi érzés.- Átvettük az amerikaiak ünnepmániáját - mondja Acker- mann Bettina. - Elmegyünk shoppingolni és kész. Sokan ettől boldogok. Rozgonyi Áron eddig hallgatagon ült középen, most tétova arccal ő is megszólal.- A karácsony Jézus születésének ünnepe - mondja csöndesen. - Ehhez meghitt, barátságos hangulat illik. Családias, otthonos.- Ami sajnos a mai világban nem érződik - kapcsolódik be a beszélgetésbe Bágyi Ádám. - Ha végigsétálok itt, a Váci utcán, látom, hogy tömve van áruval. A kereskedők a kedves vásárlóról harsognak, de Igazából csak nyerészkedni akarnak. Ráírják az árura, hogy harminc százalék engedmény, aztán kamu az egész.- Eszméletlenek az árak - szól hozzá az Ádám mellett ülő Varga Benedek. - Egy nagy lakásba Karácsony üzenete: Isten ember „ÍME A SZŰZ FOGAN MÉHÉBEN és SZŰl fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten ” - szól Máté evangéliuma 1. részének 23. verse. A keresztény hagyományban a karácsony Jézus születésének ünnepe. A Megváltó születésnapja a téli napforduló idejére esik, amiről az emberek nagyon régóta megemlékeznek. Az ókoriak hálaadó rítusokkal köszöntötték ezt az időpontot. Ekkortól a nappalok egyre hosszabbak, az éjszakák egyre rövidebbek lesznek. A fény győzedelmeskedik a sötétség felett, a bőség és a jólét az éhezés és a hideg felett. Az ünnepnek abban is szerepe van, hogy a téltől elcsigázott emberbe reménységet, hitet öntsön. így könnyebben viseljük el az időt, ami a tavasz beköszöntőig hátravan. A mai értelemben vett keresztény karácsonyról a IV. századtól emlékezünk meg. Jézus születésének napja eredetileg december 25. Előestéje, azaz vigíliája 24-e, szenteste. Huszonhatodika az ünnep másnapja. a karácsonyfa előzménye a pogány hagyományban a termőág, zöld ág házba vitele, illetve a ház és a ház környékének örökzöld ágakkal való díszítése. Magyar- országon a zöld ág általában rozmaringágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézes bábbal, szalmafigurákkal díszítették. A diónak rontásűző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség jelképe, a szalma a betlehemi jászolra emlékeztet. A karácsonyi ág később fejl& dött kis fácskává, amelyet szintén feldíszítettek. Az első hagyományos karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában a XV. században. a pirossal ékesített fenyő az életfa: a természet körforgását, megújulását jelképezi A fán tekergő girland a paradicsomi rosszra csábító kígyó jelképe. Az alma a tudás fájáról szakasztott gyümölcsre emlékeztet (utódai a színes üveggömbök). A gyertyák pedig a fény, a nap és Jézus szimbólumai, aki elhozta a fényt a sötétségbe. az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a napkeleti bölcsek történetére vezethető vissza. Ők hódoltak ajándékokkal az újszülött Jézus előtt Betlehemben. „És imé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük meg vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a helyjolött, a hol a gyermek vala. (...) Es bemenvén a házba, ott találták a gyermeket anyjával, Máriával; és leborúlván, tisztességet tőnek neki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adónak néki: aranyat, tömjént és mirhát” - írja Máté evangélista. Más megközelítésben a karácsonyi ajándékozás annak emléke, hogy Isten megajándékozta ma gával a világot, azaz vállalta az emberi sorsot. Ennek emlékére mi is önmagunkkal, lelkűnkkel, szeretetünkkel ajándékozzuk meg egymást szenteste, aminek szimbólumai, de nem feltétlen kellékei az ajándéktárgyak. való magas fenyőfa tízezer forint.- Talán épp az említett körülmények miatt fordult családjához meglepő ötlettel Ádám.- Én mindenkitől azt kértem, hogy nekem semmiféle ajándékot ne vegyen - vallja meg. - A lényeg az, hogy együtt legyünk. Az osztály azért rendez ajándékozást a közös karácsonyra. Kihúzzák egymás nevét a kalapból, és mindenki igyekszik a másiknak valami személyre szólót adni.- Fontos az iskolai karácsony - állítja határozottan Lenti Adrienn. - Végül is a fél életünket itt töltjük. Kell a közös ünnep.- Csak egy kis jelképet adunk egymásnak - így Áron. - Hogy lehessen belőle érezni: összetartozunk. A jó ajándékról is van a gyerekeknek saját véleményük, határozottan meg is fogalmazzák.- Az a fő, hogy szeretettel adjuk- mondja Siklósi Anna.- Ki kell figyelni, ki mire % vágyik, és azzal kell meglepni - jelentkezik Palotai Máté. - Persze ehhez egész évben figyelni kell. Varga Benedek előtt a közös ajándék sem ismeretlen, náluk üyesmi is volt már.- Sok családban a tagok nem költenek külön-külön mindenkire, hanem összedobják a pénzt, és vesznek rajta egy nagy dolgot, ami mindenkié. Például egy számítógépet. Többen ódzkodnak a gondolattól. Szeretnek önállóan is kapni.- A személyes ajándék az igazi - vitázik Benedekkel Derradi Sid. - A közös számítógépről nem érezheted, hogy csak a tiéd, hogy kizárólag neked szól.- Én Sid véleményét osztom - mondja Roland. - Olyan nincs, hogy valami mindenkinek tetsz- szen. Kapni ezüst, adni arany, idézi a mondást Bágyi Ádám. A vékonyka Serif Roland mondja ki a végszót:- Látni, hogy a másik örül: az egész ünnepben ez a legjobb. Pékinasok állították az első fát Szeretetünkkel ajándékozunk