Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-20 / 297. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Egész évben adakoznak támogatás Egyre kevesebben időzítik karácsonyra a segítséget Advent a hajléktalanszállón. Most még több segítségre várnak az utcákon kóborlók fotó: láng Róbert Aki adakozni akar, az manapság nem feltétlenül karácsonyra időzíti jótéteményét, állítják a somogyi civil szervezetek vezetői. Többségük nem kampányszerűen az ünnep előtt, hanem egész évben gyűjt és folyamatosan próbál segíteni a rászorulókon. Gungel M., Márkus K. Évekkel ezelőtt még érkeztek önkéntes felajánlások az ünnepre a civilekhez, ma már többnyire csak azon kevesek adnak önként, akik jórészt maguk is segítségre szorulnának.- Sajnos, egyre szűkülnek a források, amikből segíthetjük a rászorulókat - mondta Szabó János, a regionális család- segítő központ igazgatója. - Minden évben kevesebben keresnek meg bennünket, hogy felajánlják a segítségüket. Ezért nem szervezünk kifejezetten az ünnepre adomány- gyűjtést és ajándékosztást. Az ugyan most is igaz, hogy ha megszólítjuk az embereket, karácsony táján könnyebben adakoznak. Az utcai szociális munkások folyamatosan járják a városokat, tette hozzá Szabó János, és igyekeznek segíteni azokon, akiknek szükségük van rá. A nyáron például 40 hálózsákot vásárolt a családsegítő, most osztják ki az utcán élő rászorulóknak. Kifejezetten az ünnepre utcai ebédeltetést szerveztek eddig minden évben a Szent György Lovagrenddel közösen. Sótonyi Tiborné, a vöröskereszt megyei szervezetének titkára is megerősítette: az ünnepek közeledtével nem nő meg ugrásszerűen az emberek adakozókedve. Ezért egész évben gyűjtik az adományokat, és már szeptemberben elkezdik kiosztani a rászoruló családoknak. Elmondta azt is: az idén a megyében 53 helyen adnak át adományt mintegy ötmillió forint értékben, elsősorban nyugdíjasoknak és gyerekeknek. Az ünnepek előtt ruhanemű, könyv és emléktárgyak mellett édességet és élelmiszercsomagokat is osztanak. Sok a rászoruló, kevés a segítő A kisebb somogyi civil szervezetek Jó része évről évre ugyanazokat a rászoruló családokat, időseket keresik fői Többnyire tartós élelmiszert, ruhaneműt, játékot visznek ajándékba a visszatérő jótevők, de előfordul, hogy együtt mennek bevásárolni, és úgy segítenek, hogy állják a számlát. Az továbbra is gond, hogy így csak a rászorulók egy része kerül a segítők látókörébe. A vasút több vonatot indít Jelképes ajándékot tettek a várdai karácsonyfa alá Sasvári Katinka Csaknem 30 millió forintos ajándékot helyezett jelképesen a várdai karácsonyfa alá Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a hétfőn tartott ünnepi esten. A 2005-ös év beruházásainak összköltségéből Várdán felújítottak többek között négy utcát, a temető belső útját, a református kápolnát, az orvosi rendelőt és a posta épületét is. Varga András polgármester elmondta: bár a beruházások felét önerőből finanszírozták, nagy segítséget nyújtott Gyenesei István a megyei területfejlesztési tanács elnökeként a fejlesztésekben. A sikeres év befejezéseként a nyugdíjasokat is köszöntötték. A so- mogyjádi általános iskolások és a kaposvári katolikus gimnázium tanulói színvonalas műsorral kedveskedtek az időseknek. A szépkorúak várdai naptárt és 1500 forintot is kaptak az önkormányzattól az ünnepek előtt. A vidám, hangulatos összejövetelt vacsorával fejezték be. r Uj támogatási rendszer, több pénz a családoknak Bartos László Jövőre több pénz jut a családoknak, a diákok pedig további kedvezményeket vehetnek igénybe. Ez a megyei közigazgatási hivatal szakmai fórumán hangzott el, amelyen több mint száz jegyző és ügyintéző vett részt - A családi póüék, a települési önkormányzat által adott gyermekvédelmi támogatás, valamint a családi adókedvezmény összevonásával új, egységes családipóüék-rendszer jön létre - mondta Hojjmanné Németh Ildikó, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. Hozzátette: a régi támogatási rendszer március végéig vehető igénybe, ezt december 31-ig kell kérni az Államkincstárnál. Aki ezt igényli, az január elsejétől a megszűnő adókedvezmény miatt kevesebb pénzt kap. A nappali tagozatos, felsőoktatásban tanulók év végéig kérhetik a gyermekvédelmi támogatás folyósítását, amely augusztus végéig jár. A gyermekek számára január 10-ig kérhetik a szülők a régi kedvezményt, amelyet március végéig kapnak, ezután ők is az új rendszerbe kerülnek. Január 1-től megszűnik a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, helyét a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény veszi át. Az általános iskola 4. osztályáig az étkezés ingyenes lesz a jogosultak számára, felsőtől a középiskola végéig pedig ötvenszázalékos kedvezmény jár a rászorulóknak. Emellett tankönyv-, illetve egyszeri iskolakezdési támogatást is kapnak. Gombaölő a mandarinban menetrend Az ünnepek idején másfélszer annyian utaznak ellenőrzés Vegyszermaradványt találtak (Folytatás az 1. oldalról) A kedveltebb vonatok több kocsival indulnak. A Somogy IC az ünnepi forgalomban dupla motorvonat-szerelvénnyel közlekedik. Információink szerint Somogybán az ünnepek idején jelentősen, olykor 50 százalékkal nő az utasok létszáma. Többéves tapasztalat, hogy sokan későn próbálnak helyjegyhez jutni. Éppen az ilyen konfliktusok elkerülése miatt, valamint a pénztári sorban állás csökkentése érdekében a MÁV jegyelővételi akciót hirdetett: ebben a budapesti főpályaudvarokon kívül részt vesznek a megyeszékhelyek állomásai, így a kaposvári is. A kaposvári vasútállomáson már törzsvendég karácsonykor özvegy Kovács Józsefné, aki a Budapesten élő lányával és unokáival tölti az ünnepeket- Már évek óta így zajlik nálunk a karácsony. Amíg bírom, addig én vonatozom. Ha már nem megy, akkor majd az unokáim jönnek hozzám - mondta mosolyogva a nyugdíjas. Hozzátette: előre lefoglalja a jegyét, mert előfordult, hogy későn akart jegyet venni és már nem jutott. - Majdnem itthon maradtam három évvel ezelőtt, de szerencsére egy gyorsvonattal még időben eljutottam a családomhoz. Azóta figyelmesebb vagyok és már jó előre megvettem a jegyem. Mi lenne az unokáimmal, ha nem kaphatnák meg időben az ajándékokat! A MÁV az esetleges túlzsúfoltság miatt dönthet újabb vonatok, illetve személykocsik forgalomba állításáról is. Minden üzemképes járművet útnak indítanak, hogy az ünnepi csúcsforgalomban valamennyi utas zavartalanul elérhesse úti célját. Harsányi Miklós (Folytatás az 1. oldalról) A hétfőn hajnalban lezárult vizsgálat során import-csemegeszőlő, -paprika és -citrom is került a kaposvári laboratóriumba.- Viszonylag magas, 0,06 mil- ligram rovarölő szer jelenlétét mutatta ki a komputeres vizsgálat a lellei üzletben talált mandarinban - tájékoztatott Orosz Ferenc, a növény- és talajvédelmi szolgálat laboratóriumvezetője. Tóth István, a szervezet igazgatója hétfőn azt mondta: az egyik nagy kaposvári áruházban került a körzeti felügyelők kosarába az a mandarinminta, amiben 7,7 milligramm imazilint mutatott ki az elemzés; a hazai előírás kilónként 5,5 milligrammot engedélyez. Szakértők szerint pánikra nincs ok. Ezek a szermaradványok nem okozhatnak életveszélyt, ráadásul időben érkeztek az ellenőrök, akik országos akció keretében vizsgálódtak Somogybán. A kereskedők már az ünnepek előtt átvehetik a határozatot. Azt már tudják: a rossz gyümölcsből egyetlen szemet sem árulhatnak. Jegyelővételi akció azok az utasok, akik december 10. és 20. éjfél között váltják meg legalább 100 kilométeres távolságra szóló menetjegyeiket, 100 kilométerenként 100 forintos kupont kapnak. Az utazásnak december 23-a és január 3-a között kell megtörténnie. A kupont 2006. január 1-je és március 31-e között lehet felhasználni. Baiatonlelle Kalocsai, szatmári, mezőségi, hosszúhetényi és mezőföldi táncokat járt hagyományos karácsonyváró műsorán a Lelle Néptáncegyüttes. A csoport idén is a Lölle Hagyományőrző Egyesület hímzőivel és fafaragóival közösen tartotta ünnepi estjét, (ft) fotó: marton iászló Balatonszárszó 150 forint bevételt ért el az idén a Balatoni Hajózási Rt. strandépítő flottája. Öt településen bízták meg a céget a munkálatok elvégzésével, (ca) Balatonszemes 69 szolgáltatótól 103 kedvezményes ajánlat érkezett a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda Balatoni Ősz elnevezésű akciójára. Az iroda a honlapján is népszerűsítette az utószezoni kínálatot, (ca) Barcs Többhetes hitmélyítő együttlé- teket tartottak a városi könyvtárban. A vallás iránt érdeklődők meghívott előadók, dr. Reisinger János irodalomtörténész és Egerváriné Árvái Márta hitoktató segítségével közelebbről is megismerkedhettek a Szentírással, (ga) Barcs Szebbnél szebb karácsonyi dalok csendültek fel a református templomban, a Bárdos Lajos vegyes kar rendezte hangversenyen. A Vikár Béla Zeneiskolában az intézmény tanárainak és növendékeinek adventi műsorát hallhatták a barcsiak, (ga) Beleg Mobiltelefon-átjátszó tornyot építenek a település közelében. Az egyik mobilszolgáltató cég bővíti ekként lefedettségi területét. A helybeliek és az arra autózók régi problémája oldódik meg ezzel, hiszen a falu egyes részein és a környéken gyakran nem volt működőképes a mobiltelefon térerő hiány miatt, (csm) Bőszénfa A település százötvenegy nyugdíjasát támogatta az önkormányzat kétezer forinttal. Nyitrai István polgármester elmondta: a pénzt egy kulturális műsor keretein belül adták át a szépkorúaknak. A rendezvényen a település fiataljai is felléptek, melyet egy közös ebéd és tombolasorsolás zárt. (mg) Felsőmocsolád A karácsony közeledtét kulturális műsorral ünnepelték a felsőmocsoládi szépkorúak. Rákóczi Lászlóné, a nyugdíjas-egyesület vezetője elmondta: a rendezvényen a 28-tagú szervezet nyugdíjasai léptek fel. Az ünnepi eseményen Csernyák Lajos polgármester mellett Stickel János főtanácsos és az egyházak képviselői is részt vettek, (mg) Iharosberény Idősek napját rendeztek a művelődési otthonban. A lakosság huszonhat százaléka időskorú, háromszázhetvenhat a nyugdíjas. A hagyományos rendezvényen az óvodás és általános iskolás gyerekek, valamint a Nosztalgia egyesület tánccsoportja adott műsort, az önkormányzat pedig ajándékcsomagot osztott. (va) Kaposhomok Karácsonyi ajándék- csomagot kaptak a Wk gyerekek a faluház- ■' .y jf bán, cserébe a kicsik fjfc fJBi műsorral kedvesked- llMBrJr tek a helyieknek. Laska i Zoltán polgármester (képünkön) elmondta: tizenöt éve hagyomány az ajándékosztás a faluban, idén százhárom kis gyerek kapott csomagot, gyümölccsel, csokival. Az idősebbeknek diszkót rendeztek a faluházban, (me)