Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-19 / 296. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 19., HÉTFŐ KAPOSVÁR 5 Erős emberek „Erős” emberek járták vasárnapra virradóan a várost. Nyomukat nem lelték, pedig a névjegyüket ott hagyták például a donneri templom előtt az autóbusz-váróban: üvegfalait apró darabokra törték. A Rómahegyre vezető úton a hajtűkanyarban a tükör köze­pét ütötték ki. Másutt másként hagyták ott névjegyüket. Egyelőre mégis anonimok. Jó lenne egyszer szembenézni velük a hatóság­nak. Lehet, hogy nem lennének olyan erősek? Tündéri kiállítás Kaposfüreden „Erdély tündérkert’’ címmel nyílt tárlat a Kaposfüredi Galé­riában. Buzinkay Gyuláné fes­tő kiállítását Heintz Tamás al­polgármester nyitotta meg. A megnyitón közreműködött még Kiing Márk és Sugár Kin­ga, akik egy verset és egy dalt adtak elő. A kiállítás decem­ber 31-ig tekinthető meg. (sk) Adventi ünnepség a cukormanufaktúrásoknak Az Első Magyar Cukormanu­faktúra vezetősége sportver­sennyel egybekötött adventi ünnepséget tartott munkatár­sainak. A jó hangulatú mér­kőzésen az I. MCM röplabda­csapatának profi sportolói le­győzték a kft. dolgozóiból ösz- szeállított amatőr csapatokat. Horváth Éva, a manufaktúra ügyvezetője a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta: ötödik éve minden decemberben megrendezik az immár ha­gyományos adventi ünnepsé­get. Kari Schultes igazgató köszöntötte a vállalkozás nyugdíjasait, s azokat a dol­gozókat - Pozsári Józsefnét, Zsigrai Józsefnét, Nattán Lászlót, Modrovics Tibort -, akik legalább öt éve dolgoz­nak a cégnél, (hm) Emléktáblák a hírességeknek Három emléktábla, illetve emlék­oszlop felállításáról is döntött leg­utóbbi ülésén a város közgyűlése. A Rómahegyi városrészben, a Csalogány utcában közparkot alakít ki a város, amelyet a Róma- hegy két legismertebb emberéről Martyn Parknak neveznek majd el. Martyn Róbert Alajos, a híres „hegyi tanár” neve már életében fogalommá vált, élete és orvosi munkássága összeforrt a város­rész nevével. Martyn Ferenc fes­tő-, grafikus-, szobrászművész a nonfiguratív irányzat egyik ma­gyarországi úttörője voit. Nevü­ket és emléküket a közparkban egy mészkő emlékoszlop és em­léktábla őrzi majd. Emléktáblát kap dr. Magay Ferenc jogász, büntetőbíró (1891-1983), református gyüle­kezeti főgondnok is a Kaposvá­rért Közalapítvány javaslatára. Nevét a református gyülekezeü ház­ra helyezett emléktábla őrzi majd. VAROSLAKOK KÉRDEZTEK 423-976: A Krúdy utcának alig 20 méteres része aszfaltozott. A Kaposhegyi utcában az anyukák ölben viszik fel a gyerekeket az emelkedőm Legalább kőzúzalé­kot kellene az útra szórni, ha már az önkormányzat szilárd burkolatot nem csináltat Az ut­ca egy része magánterület, azzal nincs is gond, mert ott a lakók le­szórták zúzalékkal Mikor szün­tetik meg ezt az állapotot? Hartner Rudolfvárosgondnok: A Krúdy Gyula utca keleti folyta­tásában lévő kitaposott út nem Kaposvár önkormányzatának tulajdonában van. A közeli há­zakat a Zrínyi utcán keresztül le­het megközelíteni. Tudjuk, hogy nyugati irányból kézenfekvő lenne a Krúdy utcán keresztül a megközelítés, amelynek nyom­vonalát a közlekedésfejlesztésről szóló tervek tartalmazzák is, de ennek megvalósítása csak hosz- szabb távon lehetséges. Dideregnek a fürdőzők termál A rossz szigetelésű ajtón, ablakon át szökik a meleg Csak az edzettebbek ücsörögnek fürdőruhában a termálfürdőben. A fázósabbak inkább nyakig a meleg vízbe mártóznak fotó: kovácstibor Harsányi Miklós- Az előtér kifejezetten hideg, de a folyosót is jobban kifűthet- nék - egyre-másra hangzik a kaposvári fürdő látogatóinak a bírálata. A fürdőzők azt mond­ják: az épület hűvös, télen szin­te élvezhetetlen a termál szol­gáltatása. Frank József fürdővezető azt mondta: a dolgozók arra törek­szenek, hogy mindenhol kelle­mes meleg legyen az épületben, ám sokszor hiába tesznek meg mindent. Az ajtók, ablakok szi­getelése ugyanis hagy kívánni­valót maga után, ott szökik a meleg. A hidegnek tartott folyosón és előtérben egyébiránt 23 fo­kot mutat általában a hőmérő. Erről együtt is meggyőződtünk.- Ez pedig nem olyan vészes - mondta a fürdővezető. - A melegebb hőmérsékletű víz után érthető, ha a vendég hű­vösnek érzi a helyiséget. Az uszodában lévő víztömeg rend­szerint 28 fok, a termálban 36 fokot mutat a hőmérő; eközben az öltözőkben 23-24 Celsius-fok van. Frank József szerint az épület gyengén szigetelt területein elő­fordulhat, hogy hűvösebb van. Ez főleg az északi oldalon ta­pasztalható. De ott sem nagy az eltérés, talán 1-2 Celsius-fok le­het. Egyébiránt régi ügyről van szó - mondta. - Az épületben uralkodó hőmérséklet-különb­ség korábban is felkorbácsolta már az indulatokat. Az intéz­ményvezető szerint amit lehe­tett, megtettek: két hete a gyógyászati részleg kapott öt radiátort, pár éve műanyag, hő­szigetelt ablakokat szereltek fel az uszodai öltözőknél, de az 1968-ban épült uszoda nyílás­záróinak kétharmada elavult­nak számít. Húsz éve remény volt a nagyobb fejlesztésre, ám elpuskázták a lehetőséget. A ko­rabeli ígérethez nem párosult pénz...- így hát továbbra is a rosszuk szigetelt ajtók-ablakok jelentik a fő nehézséget. A me­leg elillan, ezért hűvösebb lehet az előtérben, az öltözőknél és az előcsarnokban is - mondta Frank József. - Januárban ismét felmérjük a fűtésrendszer álla­potát, összeírjuk a hibákat és amilyen gyorsan lehet, megold­juk a problémát. Télen mélyen a zsebükbe nyúlnak A műszaki gondok orvoslásá­val remélhetőleg pénzt is meg­takarítanak. A fűtési idény kezdetén hárommillió forint­nál magasabb volt a gázszám­lájuk, ám januárban, február­ban további 10-15 százalékkal is megnőhet a költségük. Karácsonyfa-akció Az idén is bérelhetnek gyökeres karácsonyfát a kaposváriak. Az önkormányzat, a városgazdálko­dási részvénytársaság és a Zöld Szem Környezetvédelmi Egyesü­let most is megszervezi a vissza- váltható-karácsonyfa-akciót. Há­romezer forintért juthatnak hozzá 1-1,5 méteres, gyökeres lucfenyőhöz, amit az ünnepek után visszaválthatnak kétezer forintért. Az akcióra december 22-én 9 órától kerül sor a Domus előtti téren, visszaváltani pedig január 2-án 9-től délig a város­gazdálkodási társaság telepén lehet. Az első érdeklődők 50 fa közül választhatnak. Új üzletek épülnek Három új épületben több keres­kedelmi és vendéglátó-ipari üz­let szolgálja majd a kaposvári él­ményfürdő leendő vendégeinek kényelmét. Az erről szóló megál­lapodástervezetet elfogadta a vá­rosi közgyűlés, így azt rövidesen aláírhatják a Kapós-Fürdő Kft- vel. Ennek értelmében a város választhatja majd ki a létesítmé­nyek építtetőjét és majdani bér­lőit. Az új kiszolgálóegységek­ben étterem, lacikonyha, fagylal- tozó, hírlapüzlet és strandfelsze­relést árusító üzlet kap helyet. A tervekben szerepel a strand régebbi vendéglátóegységeinek a felújítása is. Hétéves barátság A Csíkszeredái Petőfi iskola fennállásának 125. évfordulója alkalmából látogatott Erdélybe a Németh István iskola küldöttsé­ge. A háromnapos jubileumi rendezvényen az ottani diákok műsora mellett, történeti kiállí­tás és emléktábla-avatás is szí­nesítette a programot. Szegedi Ágnes igazgató elmondta: hét éve tart a kapcsolat a két Intéz­mény között. Korábban a Tem- pus Közalapítvány Komeni-usz programja segítségével utaz­hattak Csíkszeredára, ma ezt az iskola biztosítja tanulóinak. A diákok legközelebb egy nyári táborban találkoznak majd. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! KING KONG (12) 91405 (sz) 14.00, 17.30, 21.00 TWIST OLIVÉR (12) 83415 (f) 20.15 CSAK SZEX ÉS MÁS SEM­MI (16) 11409 (m) 17.15,19.15,21.15 HARRYPOT- TER ÉS A TŰZ SERLEGE (12) 91412 (sz) 14.45, 18.00, 21.15 AZ IGAZI MIKULÁS (12) 11407 (m) 18.15 CSODACSIBE (kn.) 91414 (sz) 15.15 EGY SZOKNYA, EGY NADRÁG (12) 11403 (m) 16.15 RAP, REVŰ, RÓMEÓ (12) 11372 Csak 400 Ft! (m) 14.30 *145289* iMiiiiiiiw^^ rFiiíTini'íirowiírMiiiiii^ Marcali Vasárnap délelőtt ünnepi játszóházba várta a gyerekeket és szüleiket a kulturális központ. Dí­szek és ajándékok készítése mel­lett először mutatkozott be kará­csonyi versek és dalok előadásával Osváth Anna vezetésével a nemrég megalakult színjátszó kör. (ve) Mesztegnyő A művelődési ház megnyitásának negyvenéves évfor­dulója alkalmából programsoroza­tot szervezett az önkormányzat. A program részekéit az egykori motorosklub tagjai is összejöttek. A nosztalgiatalálkozón 27-en vettek részt, beszélgetéssel és diafilmek vetítésével idézték fel a múltat, (ve) Nagyatád Karácsonyi hangverseny­nyel, ünnepi műsorral köszöntötte vendégeit a Bárdos Lajos iskola. A karácsonyi készülődés hangulatát idéző programon zenés-verses összeállítást láthattak a meghívot­tak, melyet az Árpád fejedelem is­kola, valamint a Bárdos iskola ta­nulói adtak elő. A műsorban fellép­tek a zeneiskolások, valamint a nagyatádi vegyes kar is. (csm) Segesd Luca-napi bált tartottak a ,Művelődési Házban, ahol a nyugdí­jasklub tagjai fergeteges bemuta­tóval szórakoztatták a közönséget. Az egész estés rendezvényre a falu apraját-nagyját várták, s persze a boszorkányokat is szívesen látták. Igaz, arról nincs hír, kiderült-e, kik is azok a faluban, (csm) Siófok Gyűjtést tartott a helyi ku- tyamenhely számára a Német Klub. A tagok negyvenötezer forin­tot adtak össze, amit nem pénzben adnak át, hanem azon kutyatápot vásárolnak, (ca) Siófok A város polgármesteri hiva­talában az idén december 28-án fogadják utoljára az ügyfeleket. Ez­után az osztályok csak ügyeletet tartanak. Siófok Összeállt a programja a foci­tornának, amelyet január 7-én és 21-én tartanak a Beszédes József iskola sportcsarnokában. A kupára eddig huszonnégy környékbeli tele­pülés csapata nevezett. A szerve­zők gyűjtik a felajánlásokat a nagy­szabású tombolára, (ca) Toponár Tizenhatodik alkalommal rendezte meg vasárnap a helyi ál­talános iskola karácsonyi estjét a Szentháromság templomban. A rendezvény színvonalát az óvodá­sok műsora és az óvónői kamara­kórus is emelte. Színpadra léptek a helyi nyugdíjasklubok tagjai is, vala­mint az iskola énekkara, (szk) Tótújfalu Gadányi Pál és felesége volt a lakócsai iskola vendége a horvát nyelv hete alkalmából. A tótújfalusi Gadányi Pál a dudaké­szítés tudományába avatta be a di­ákokat, felesége pedig a horvát népviseletet mutatta be. (ga) Vé se Kirándulni mentek a falu kis óvodásai Nagyatádra. A tizenegy gyermek - mint Bausz Ferencné in­tézményvezetőtől megtudtuk - megnézte a Szegedi Miniszínház Karácsonyi meglepetések című ze­nés mesejátékát, (mg) Kaposvár Andrássy Antal grafikus munkáit bemutató kiállítást tekinthet­nek meg az érdeklődők a MTESZ galériájában. A tárlatot Tótmátyás Lász­ló, a Rippl-Rónai Alapítvány kurátora nyitotta meg. A grafikákat január 10- ig tekinthetik meg az érdeklődők, (mk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom