Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-02 / 282. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 2., PÉNTEK 11 HIRDETÉS Elsők között a Siklósi Takarékszövetkezet Kétmilliárdos ügyféltalálkozó A közel nyolc éve működő kaposvári fiók betétállománya október végén elérte a 2,3 milliárd forintot. Ebből az alkalomból a pénzintézet vezetősége találkozót szervezett ügyfeleik részére. A már hagyományos rendezvényen Dobai Gábor elnök és Mezei Lászlóné fiókvezető köszöntötték a meghívott vendégeket. A jó hangulatú találkozón elhangzott: a szakmai fejlődésnek és az ügyfeleknek köszönhetően mára cégük ott van a legsikeresebb és legeredményesebb takarékszövetkezetek sorában. Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 2. Telefon: 82/410-316; 82/411-708 email: takarek@siktak.hu honlap: www.siktak.hu szonyaihoz történő mielőbbi felzárkózást, technológiafejlesztéssel versenyképességük növelését. A takarékszövetkezet mára meghódította a fővárost is, ahol a közelmúltban két fiókot is nyitottak. Átgondolt kamatpolitikájuknak köszönhetően sikerült a versenytársakénál magasabb hozamokat kínálniuk. A cég országos viszonylatban is mind takarékszövetkezeti, mind banki összehasonlításban egyedülálló. A forrásgyűjtés mellett továbbra is fontosnak tarják a stabilitásra való törekvést, az ügyfelek állandó, magas szintű kiszolgálását. ▲ a család bankja Versenyképes szolgáltatást kínál jelenlegi és leendő ügyfeleinek A Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet több mint 45 éves múltra tekint vissza. Fő célcsoportja a lakosság, a kis- és középvállalkozások és önkormányzatok. A szövetkezeti alapon működő hitelintézet 110 munkatársának szakmai hozzáértése és az ügyfélkörük folyamatos bővülésének köszönhetően ma az ország legnagyobb takarékszövetkezetei közé tartozik.- Az idei évben cégünk mérlegfőösszege október végéig meghaladta a 27, hitelállománya pedig elérte a 16,5 mil- liárdot, míg a betétállomány 24 milliárd forint volt. Cégünk 13 fiókja, így a kaposvári is, az uniónak is megfelelő technikai háttérrel, modern körülmények között, szakképzett ügyintézőkkel áll az ügyfelek rendelkezésére - mondta Dobai Gábor elnök-igazgató. Hozzátette: korszerű és rugalmas hitel- konstrukciók, a tudatos üzlet- politika, a modern informatikai háttérre támaszkodó, teljes körű és személyes banki szolgáltatások mind hozzájárultak az elért eredményekhez. A Siklósi Takarék a vidék bankjaként indult útjára. Mára azonban az ügyfelek nagy részét a városi lakosság teszi ki. A különböző betét- és hitelkonstrukciók mellett a számlavezetéseket és a bankkártya-szolgáltatásokat is kiemelten kezelik. A HomeBank szolgáltatás lehetőséget biztosít a magánszemélyek és a vállalati ügyfelek számára számlákkal kapcsolatos tranzakciók, valamint a banki levelezés elektronikus úton történő gyors és biztonságos lebonyolítására. Emellett működik Teleinfo-, TeleSMS- és Telefaxszolgáltatás is: ezek segítségével az ügyfelek a számlainformációkat a nap 24 órájában ellenőrizhetik. SMS-ben értesítést kaphatnak a számlaváltozásokról, faxon vagy automatikusan, illetve a megadott számra továbbítják a napi vagy a havi záró egyenleget. Ugyanígy az aktuális akcióikról is értesülnek. A Siklósi Takarék a takarékszövetkezetek közül elsőMezel Lászlóné és Dobál Gábor pezsgővel köszöntötték az ügyfeleket a kaposvári Borostyán étteremben ként csatlakozott a Giro elszámolási központhoz. Szintén elsőként nyerte el a Visa-tagsá- got a takarékok közül, lehetőséget nyújtva ezzel a bankkártyának teljes körű használatára. A takarékszövetkezet több, kedvező kamatozású hitelprogram folyósítására kötött megállapodást a Magyar Fejlesztési Bankkal abból a célból, hogy hosszú lejáratú forrást biztosítson a mikro-, kis- és középvállalkozások részére. Ezzel kívánja elősegíteni az unió piaci viPályázat üdülő-együttes üzemeltetésére A Pedagógusok Szakszervezete Fejér Megyei Regionális Szervezete (8003 Székesfehérvár Pf.: 72.) pályázatot ír ki üdülő-együttese üzemeltetésére, amely Zamárdi Felsőn, a Knézits és Gábor Áron u. sarkán található a Vasútállomástól és a Balatontól kettőszáz méterre. Az üdüló'-együttcsbcn egyszerre 80 főt lehet cihciyezni. A pályázatot a 22/311-250, 20/340-3707, 70/339-7743, illetve 70/375-6360 teietonszámokon történő előzetes egyeztetés után lehet megkérni. Az üdülő-együlles megtekintésére telefonos egyeztetést követően 2006 január 19-én, illetve 26-án kerülhet sor. A pályázat beada'sának határideje: 20061 február 10. AWörwagPhaima patikalátogatói hálózatának kialakításához munkatársakat keres az ország egész területére. Ajánlat: szakmai továbbképzés, cégautó, fax, mobiltelefon, költségtérítés. Feltételek: gyógyszerész, biológus vagy vegyész diploma vagy felsőfokú egészségügyi végzettség. Fényképes önéletrajzát várja a Wörwag Pharma képviselet. (1025 Bp. Zöldkő u. 9/B. Tel.: 345-7350, fax: 345-7353, worwag@ediport.hu ) 10 éve Megoldás a magyar karbantartásban! MAtff h u m o a a Nemzetközi háttérrel és magyarországi kéj viselői hálózattal rendelkező, több mint 10 éve a javító és karbantartó szektorban sikeresen működő társaság anyagainak értékesítéséhez TERÜLETI KÉPVISELŐKET keres Somogy megyébe. Amit elvárunk:- célorientált, kreatív és kitartó egyéniség,- legalább középfokú műszaki végzettség,- vállalkozói szemlélet,- stabil családi és anyagi háttér,- saját gépkocsi. Az angol- /németnyelv-hidás előnyt jelent. Amit adunk:- egy lehetőség, hogy megvalósítsa álmait,- oktatások, képzések, tréningek,- teljesítményarányos javadalmazás,- mobiltelefon-használat- a betanulási idő után cégautó,- egy 10 éves, összetartó csapat támogatása,- előmeneteli lehetőség,- nemzetközi karrierlehetőség. Válassza a sikert és még ma küldje el kézzel írott, fényképes önéletrajzát! A pályázatok beérkezési határideje: 2005. december 12. Cím: Main Systems, 1441 Budapest, PL 111 (ffátfawafama/ Q./(PA Megbízónk, egy beruházási termékeket forgalmazó nemzetközi vállalat, amely 1992 óta működteti sikeresen magyarországi leányvállalatát. A forgalom dinamikus növekedése megköveteli az értékesítési részleg további bővítését, ezért a vállalat munkatársakat keres Dél-Dunáníúl területére MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ munkakörbe. Ideális jelöltünk felsőfokú műszaki végzettséggel, jó német- vagy angoinyelv-tudással és kiváló értékesítési készséggel rendelkezik. Fiatal, ambiciózus pályakezdők jelentkezését is várjuk! Felelősségteljes, önálló munkáját megbízónk kiemelkedő fix jövedelemmel és jutalékkal honorálja. A sikeres működéshez alapos szakmai felkészülést ad, továbbá vállalati autót, laptopot és mobiltelefont biztosít. Ha Ön úgy érzi, hogy színvonalas munkájával képes hozzájárulni a vállalat sikeres működéséhez és vonzza egy jövőbeli karrier lehetősége, várjuk jelentkezését! Ref. Nr.: 2407 Szabó International HR 1065 Budapest, Révay u. 10., telefon: 474-8748, e-mail: szabohr@szabohr.hu 30 éve Megoldás a magyar karbantartásban! Nemzetközi háttérrel és magyarországi képviselői hálózattal rendelkező, több mint 10 éve a javító és karbantartó szektorban sikeresen működő társaság anyagainak értékesítésére TERÜLETI KÉPVISELŐKET keres Somogy megyébe. Amit elvárunk:- célorientált, kreatív és kitartó egyéniség,- legalább középfokú műszaki végzettség,- vállalkozói szemlélet,- stabil családi és anyagi háttér,- saját gépkocsi. Az angol-/nómetnyelv-tudás előnyt jeleni. Amit adunk:- egy lehetőség, hogy megvalósítsd álmaid,- oktatások, képzések, tréningek,- teljesítményarányos javadalmazás,- mobiltelefon-használat,- a betanulási idő után cégautó,- egy 10 éves, összetartó csapat támogatása,- előmeneteli lehetőség,- nemzetközi karrierlehetőség. Válassza a sikert és még ma küldje el kézzel írott, fényképes önéletrajzát! A pályázatok beérkezési határideje: 2005. december 12. Cím: Xintex Hungary Kft., 1441 Budapest, Pf. 653 XínteX /hun y Az IKR Rt. Bábolna gépértékesítő munkatársat keres ! felsőfokú szakirányú végzettséggel, szakmai gyakorlattal | Somogy megye területére. Pályázat benyújtásának ideje: 2005. december 15. címe: IKR Területi Központ 8648 Balatonkeresztúr, Pf.: 17. i Érdeklődni: 06-30-552-0085 J | De egy paprikatrt nem tud meg Pá^kezdöknek B lehetöseget | semmit arról, hogy mi történik. biztosítunk. A világ. Magyarország ós a megye legfontosabb eseményei. JcIdltkCZÍli ldlCtl 8 Órától 3 Ha Mm hírekre kíváncsi. ....................... 82/4 I 0-470 Ül. ü 70/2 I Ó-028-3S WWW.SOmogyihirlap.hu _______telefonszámon._______ ap róban ÓRIÁS Ha leggyorsabban akar hozzájutni egy ingatlanhoz, járműhöz, álláshoz... ...akkor vegye meg már ma! Mint minden pénteken, dia megjelent a 222C22, az ingyenes apróhirdetések lapja. Keresse az újságárusoknál fi kJ f d és böngésszen A WQ ^ y a több ezer hirdetés között! ' • .... UTITHnjrríL ; KOS 06*230-461 MÉRLEG 06-90-230-467 BIKA 06-90-230-462 SKORPIÓ 06-90-230-468 nrhrnr unin1*^01 " ^ 06-90-230-463 nyilas omhsimh-K+ll-H RÁK 06-90-230-464 BAK 06-90-230-470 AeAAMA OROSZLÁN06-90-230-465 VÍZÖNTŐ 06-90-230-471 06 90 230*473szúz