Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-15 / 293. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Pontokban kamatozó kvalifikációs helyezések Kun Z. Az elmúlt hetekben rendre igen erős mezőnyben versenyzett a torinói téli olimpiára készülő Gyenesei Leila (képünkön). Az Építők AC Kaposvár versenyző­je a Világkupán kapott indulási lehetőséget. A sífutás Forrná-1-ének szá­mító sorozatban legfiatalabb- ként nem volt esélye másra, mint hogy tisztes helytállással zárja a versenyeket. A teljesít­ménye - tanulva a legjobbaktól - elsősorban a megszerzett ta­pasztalatokban kamatozott. Ezenkívül a pontjain és az olimpiai részvételi esélyein is sokat javított. Folytatva a kvalifikációs so­rozatot, Olaszországban, Dobbi- acóban újra FIS pontszerző ver­senyen állt rajthoz felnőtt és ju­nior korosztályban. Ezúttal is a klasszikus stílusban ér el jobb helyezéseket. Kifejezetten jó­nak mondható 5 km-en klasz- szikus stílus­ban, a felnőttek korosztályában a 81 induló kö­zött elért 52. he­lyezése, a junio­roknál pedig a 29 versenyző közötti 11. helye. A szabad stílusú 10 km-en a fel­nőttek között hetvenegy ver­senyzőből a 62. helyen végzett és a huszonegy junior verse­nyében a 17. helyet szerezte meg. Első számú riválisa, az olimpiai részvételért zajló küz­delemben Zámbó Viktória az utazás előtt egészségügyi prob­lémák miatt lemondta a verse­nyen való részvételt. Gyenesei Leila legközelebb e hét végén Finnországban a Skandináv Kupán vesz részt, Zámbó Viktó­ria pedig Münchenben indul versenyen. Vidák Balázs feketeöves karate Vidák Balázs (képün­kön), a Barcsi VSE karatékája megszerezte a feketeövet, így Nánai Ferenc- től, a Magyar FUDOKAN Szövetség el­nökétől átve­hette diplomáját. A 18 éves válogatott sportoló letette azt a kőkemény vizsgát, amely immár feljogosítja őt az „egy- danos" cím viselésére, (ga) A Csurgó a legjobb teke A házigazda Csurgói TK gárdája nyerte a Németh Szil­veszter teke emlékversenyt. A második helyet a Bázakerety- tye, a harmadikat pedig a Közutasok Kaposvári TK II. szerezte meg. (mg) Téglás lett a gólkirály TEREMLABDARÚGÁS A Szent- balázsi tél elnevezésű rendez­vénysorozat első állomása­ként szervezték meg a VI. Bú­zás kerámia kupa teremlab­darúgó tornát. Az erőpróbán tíz csapat küzdött a minél jobb helyezésekért. A győzel­met a FIFA 2005-NEPA Sport szerezte meg, megelőzve a Szicília Pizza és a Szódavíz AC-Robertó Csempe együtte­sét. A torna legjobb kapusá­nak Kászonyi Norbertét (Szi­cília Pizza), a legtechniká­sabb játékosának Borbély Károlyt (King'a Ford Tamás Autósiskola) választották meg, a gólkirály pedig Tég­lás Róbert (FIFA 2005-NEPA Sport) lett. (mg) Kasi-sikeraz emléktornán röplabda Budapest adott ott­hont a Kiss ludit röplabda- (gyermek, leány) emlékver­senynek. A tornán négy csa­pata mérte össze tudását. Az első helyen a Kaposvári Sport­iskola, a másodikon a Buda­pest válogatott, a harmadikon pedig a Vasas együttese vég­zett. A viadalon Kasi játéko­sa, Horváth Johanna külön- díjban részesült, (mg) Remekeltek a kaposváriak a régiós úszóversenyen A Magyar Speciális Olim­piai Szövetség regionális úszóversenyt rendezett Kaposváron. Az erőpró­bán hat egyesület, köztük a kaposvári Bárczi DSE és a Kaposvári Középü­letkivitelező Adorján SE sportolói mérték össze tu­dásukat. Eredmények: 25 m hát I. korcsoport, fiúk: 1. Bogdám Ferenc, 2. Tersztenyák Zsolt, 3. Benke Tamás (mindhár­man Bárczi DSE). 25 m mell. II. kcs., nők: 1. Miklós Nárcisz, 2. Molnár Mercédesz (mindketten Bárczi DSE). 25 m gyors. II. cs., nők: 1. Molnár Mercédesz (Bárczi DSE), 2. Gosztonyi Míra (KKASE), 3. Miklós Nárcisz (Bárczi DSE). I. kcs., férfiak: 1. Bogdán Ferenc, 2. Tersztenyák Zsolt, 3. Benke Tamás (mindhár­man Bárczi DSE). 50 m hát II. kcs., nők: 1. Tapolczai Viktória, 2. Bothi Ágnes, 3. Parrag Zsófia (mindhárman Bárczi DSE). I. kcs., fiúk: 1. Lichtenberger Gá­bor, 2. Kiss Zsolt, 3. Éry Olivér (mindhárman Bárczi DSE). II. kcs., férfiak: 1. Zsobrák Balázs (Bárczi DSE). 50 m melL II. kcs., nők: 1. Tapolczai Viktória, 2. Parrag Zsófia. I. kcs., leányok: 1. Kovács Brigitta (Bárczi DSE), 2. Gosztonyi Míra (KKASE). 50 m gyors. I. korcsoport, fiúk: 1. Szé­chenyi András, 2. Lichtenberger Gábor, 3. Németh Attila (mind­hárman Bárczi DSE). II. korcso­port, férfiak: 1. Papp Norbert, 2. Éry Olivér, 3. Vass Dávid (mind­hárman Bárczi DSE). 4x50 m gyorsváltó: 1. Bárczi DSE „A” (Széchenyi András, Kovács Bri­gitta, Orsós Csaba, Zsobrák Ba­lázs), 2. Bárczi DSE „B” (Bogdán Ferenc, Lichtenberger Gábor, Kiss Zsolt, Németh Attila). Háromnapos focivarázs teremlabdarúgás Tizenharmadszor a Somogyi Hírlap-Táncsics Kupáért A pénteki nyitányon harmincöt mérkőzést váltanak a csapatok a Táncsicsban F0TÓ; LANC RÓBERT Immár 13. alkalommal rendezik meg a hétvégén Kaposváron a régió egyik legnagyobb szabású kis­pályás teremlabdarúgó­tornáját, a három napon át tartó pénzdíjas Somo­gyi Hírlap-Táncsics Mi­hály Gimnázium Kupát. Fenyő Gábor Ahogy azt a korábbi tornákon már megszokhattuk, az idei erő­próbán sem akármilyen mezőny sorakozik fel a Táncsics gimnázi­um tornacsarnokában. A somo­gyi alakulatok mellett a szomszé­dos megyékből, így Baranyából és Zalából, valamint Budapestről is érkeznek együttesek. De nemcsak a mennyiségre - a hét csoportban 35 csapat kez­di meg a csatározásokat -, ha­nem a minőségre sem lehet majd panasz. A kaposvári zöld­fehér érzelmű szurkolóknak különösen a Lesz Vigasz, a Taki-Taki és a Bombardier Pub csapatainak a mérkőzéseit ajánljuk jó szívvel, lévén ezek az alakulatok a Rákóczi játéko­saira épülnek. A korábbi évek­hez hasonlóan most is pályára lép az egykori újpesti és győri Szanyó Károly fémjelezte Nagy­hús, míg az ABCD Vitamin a je­lenleg fradista Jovánczai Zoltánt tudja a soraiban, a FIFA 2005 Nepa Sport gárdájában pedig Meccsdömping Aki bírja erővel és szuflávaj az a három nap során 86 meccset izgulhat végig a Táncsicsban; pénteken 35, szombaton 30, míg vasárnap 21 találkozót játszanak. osztrák játékosok is pályára lépnek majd. Pénteken 8.15 órakor az „A” és a „B” csoport küzdelmeivel kezdődik meg a maratoni mér­kőzéssorozat, amely szombaton 9.30- tól a „C és a „D”, majd az „E” és az „F” csoport csatározá­saival folytatódik. Vasárnap 9.30- tól játsszák az utolsó, a „G” csoport utolsó öt meccsét. Az állva maradt ló csapat déltől egyenes kieséses rendszerben folytatja tovább; a negyeddöntő­ket 15.15-től, míg a bronzmecs- cset 18, a döntőt pedig 18.45 órakor játsszák. A finálé előtt a kaposvári Látványsport-feszti­vál idei győztese, a táncsicso­sokból álló Group7 fokozza majd tovább a hangulatot látvá­nyos aerobik-bemutatójával. A belépés mindhárom napon in­gyenes. A részt vevő csapatok - „A” csoport: Steaua Sámson (Kapos­vár); Balog Üveges (Kaposvár); Fapuma (Kaposvár); I. M. Geor­ge Best (Kaposvár); Toponár. „B” csoport: Kaposvári Rákóczi FC ÖLUE (15 évesek); Majd jövőre! (Kaposvár); Falábúak (Kapos­vár); Roberto Csempe (Kapós- újlak); Lesz Vigasz (Kapós- mérő). „C” csoport: Félelmetes Elemek (Kaposvár); Taki-Taki (Kaposvár); King’ A Ford Tamás Autósiskola (Kaposvár); Fene Club (Kaposvár); Kaposfő SE. „D” csoport: Maximusz (Kapos­vár); Villa Negra (Balatonlelle); Pellini Kávézó (Nagybajom); Viktória Sport (Keszthely); ABCD Vitamin (Budapest). „E” csoport: Csurgó; AC Pálma (Inke és Nagykanizsa); BB United (Pécs és Boly); S plusz S (Buda­pest); Godzillák (Budapest). „F” csoport: Szentek (Kaposvár); Mit akarunk mi? (Kaposvár); Fix pont (Kaposvár); Nagyhús (Csurgó); Berzence. „G” csoport: Pomeg ABC (Kaposvár); Privát­hús (Kaposvár); FIFA 2005 Nepa Sport (Kaposvár); Bom­bardier Pub (Kaposvár); Kapos­vári Egyetem SE. A Szolnok az új kupaellenfél K. Z. Befejeződtek a küzdelmek a férfi kosárlabda Magyar Kupa országos selejtező III. forduló­jában. A Siókosár UK együtte­se a Dombóvártól kikapott, így búcsúzott a sorozattól. A Kaposvári KK bonyhádi győ­zelmével lépett a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntőbe továb­bi tizenkét NB I/A csoportos és három NB I/B-s gárda ke­rült. Az országos szövetség­ben elkészítették a sorsolást, a Magyar Kupa küzdelmei 2006 januárjában folytatód­nak. A nyolcaddöntő sorsolása (egy mérkőzés dönt a tovább­jutásról): Bp. Honvéd-Debre­ceni Vadkasok; Vásárhelyi Kosársuli-PVSK-Pécs EXPO; MAFC-MAFC-Újbuda. Két mér­kőzés (oda-visszavágó) alap­ján dől el a továbbjutás: Dom­bóvár KC-Atomerőmű SE; Sop­roni sÖrdögök-Albacomp; Fal- co KC-Szombathely-Univer KSE; Szolnoki Olaj KK-Ka- posvári KK; Marc-Körmend- Marso-Carmo Suzuki NYKK. Az elöl álló csapatok az első mérkőzés pályaválasztói. A Táncsicsban játszanak a zöld-fehérek A Kaposvári Rákóczi FC NB I-es labdarúgócsapata nem lesz ott vasárnap a Városi Sportcsarnok­ban Mézgáék jubileumi torná­ján. A klubot ugyanis nem hív­ták meg, a játékosok nagy része pedig a Táncsics gimnáziumban lesz érdekelt a hagyományos So­mogyi Hírlap-Táncsics Kupán. Ezüstök a somogyi úszóknak diákolimpia Tringer Balázs és a Munkácsy leánycsapata a dobogón Két ezüstérmet és továb­bi értékes döntős helye­zéseket könyvelhettek el a somogyi úszók a Szé­kesfehérváron rendezett V-VI. korcsoportos orszá­gos diákolimpiái döntőben. Fenyő G. A jobb somogyi diákolimpiái eredmények: „A” kategória (igazolt verseny­zők). Leányok. 6x50- m gyors­váltó (14 csapat):... 4. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium (Horváth Gréta, Ferlindis Petra, Hebbache Szabrina, Pálfi Petra, Tóth Renáta, Wirtz Melinda). Fi­Székesfehérváron sem maradtak érem nélkül a somogyi úszók Gréczi Attila, Jászkai János, Prjevara Péter). „B" kategória (nem igazolt versenyzők). Leányok. 100 m gyors (20 induló): ... 10. La- dovics Kata (Kaposvár, Mun­kácsy Mihály Gimnázium). Fi­úk. 100 m gyors (19 induló):... 2. Tringer Balázs (Tab, Rudnay Gyula Középiskola). 100 m mell (15 induló): ... 5. Kátai Dávid (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium). 100 m hát (17 in­duló): ... 6. Zsigó Dániel (Siófok, Krúdy Gyula Szakközépiskola). 4x50 m gyorsváltó (17 csapat): ... 2. Kaposvár, Munkácsy Mi­hály Gimnázium (Boros Judit, Kátai Laura, Ladovics Kata, Tóth Alexandra). Mihály Gimnázium (Szűcs Mi­lán, Tóth Richárd, Kovács Bence, úk. 6x50 m gyorsváltó (13 csa­pat): ... 7. Kaposvár, Munkácsy

Next

/
Oldalképek
Tartalom