Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-08 / 287. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖI HAZAI TÜKÖR HÍRSÁV Vizsgálják az állítólagos CIA-gépek útjait A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok még vizsgálják a CIA-val a médiában össze­függésbe hozott repülőgép­üzemeltető cégek gépeinek magyar légtérben megtett útjait. Ezek között egyelőre nem találtak magyarországi leszállásra vonatkozó új adatot - közölte Tóth And­rás, a nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár. Húsz percig tartott a parlamenti ülés tegnap csak 20 percig tar­tott a parlamenti ülés. Ez­alatt három törvényjavaslat részletes vitájára került sor, mivel azonban csak egyet­len hozzászóló akadt, gyor­san véget ért az ülés. Egyéb­ként 2003 decemberében már előfordult, hogy a mos­taninál is rövidebb ideig, mindössze 7-8 percig dolgo­zott az Országgyűlés r Uj minisztériumot állítana fel a Jobbik A határon túli Magyarok Minisztériumának felállítá­sát kezdeményezi a Jobbik Magyarországért Mozga­lom. A Harmadik Út néven, a MIÉP-pel szövetségre lé­pett párt szerint a parla­menti erők csak retoriká­jukban képviselik ezt az ügyet. Nagy Ervin, a párt gyöngyösi vezetője hozzátet­te: a kormányzati struktúra sem alkalmas a határon túli magyarok következetes tá­mogatására. Ismét reklámozzák Magyarországot nagyszabású nemzetközi reklámkampányt indít kará­csony tájékán a Magyar Tu­rizmus Rt. Az országimázs külföldi erősítésére az év végén 140-180 millió forin­tot költenek. Jövőre a kül­képviseletek várhatóan a je­lenleginél több, mintegy egymilliárd forintból gazdál­kodnak. Csak két szabadnapot veszítünk jövőre jövőre mindössze két sza­badnapot veszítünk, amiért hétvégére esnek az ünne­pek. Csak január 1. és au­gusztus 20. lesz vasárnap. A többi ünnepnap (értelem­szerűen húsvétvasárnap ki­vételével) hétköznapra esik. Az idei év kedvezőtlenebb volt, 2005-ben ugyanis négy pihenőnapot veszítettek a munkavállalók. @ további hírek: www.reggel.hu Bátorítás vagy szégyen? elemzők A jelentés figyelmeztetés a következő kormánynak Presztízsveszteségen túl következményei is le­hetnek a hazánk adósság- besorolását leminősítő intézet jelentésének. A kormány szerint nem lesz gond, az ellen­zék aggódik. Dreissiger Ágnes Az átlagemberek is könnyen megérezhetik a következménye­it annak a kedvezőtlen jelentés­nek, amelyet Magyarország adósságbesorolásáról állított ki a minap az egyik legnevesebb hitelminősítő intézet. A Fitch ér­tékelésével így 2000 után újra visszakerültünk egy kedvezőtle­nebb kategóriába: a leminősítés egyaránt vonatkozik a forint- és devizaadósságra. Különösen az utóbbi fájdalmas, mert a devizá­ban jegyzett államadósságra a piac is nagyon figyel. „Többet költünk, mint amennyit költhe- tünk, s nem vesszük figyelembe, hogy ezt csak rövid távon tehet­jük meg - így kommentálta a je­lentést lapunknak Bartha Attila. A Kopint -Datorg tudományos fő­munkatársa úgy véli, hogy a kö­zeljövőben más hitelminősítő cé­gek is átértékelhetik és leminő­síthetik a magyar adósságot, a piaci szereplők azonban valószí­nűleg továbbra is korlátozott mértékben reagálnak a rossz hí­rekre. Egy leminősített ország pénznemében nyilvánvalóan ke­vésbé bíznak a befektetők, ami Bartha Attila szerint leginkább a devizahiteleknél lesz feltűnő. „Azonnali hatásként gyengült a forint árfolyama és esett a tőzs­deindex. Véleményem szerint azonban ez nem lesz tartós. A befektetők, a kutatók és az elem­zők tudják ugyanis, hogy Ma­gyarország választásokra ké­szül. Ha addig sikerül elkerülni a további bírálatokat, valószínű, hogy kitart a piaci szereplők tü­relme is. Ez azt jelenti, hogy a vá­lasztásokig nem lesz különö­sebb hatása a Fitch-jelentés- nek.” A tudományos főmunka­társ hozzátette: ha további szá­mottevő negatív véleményt ka­punk mostanában, nem valószí­nű, hogy toleránsak lesznek ve­lünk. Ez pedig azt jelentheti, hogy spekulációs támadás in­dulhat a forint ellen, aminek kö­vetkezményeként a kamatok az egekbe szökhetnek. A jelentéssel kapcsolatban Járai Zsigmond, a Magyar Nem­zeti Bank elnöke a Magyar Rádi­óban úgy fogalmazott: korrekt véleményt kaptunk a magyar gazdaságról. „Rövid távon nem befolyásolja a gazdasági folya­matokat, de komolyan kell ven­ni” - vélte. Szerinte nem vélet­len, hogy leminősítettek ben­nünket, hiszen az Európai Unió­tól kezdve a Nemzetközi Valuta­alapig mindenki elmondta, hogy rossz helyzetben van a magyar államháztartás. Igencsak meglepően reagált a leminősítésre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő ugyanis mindezt úgy fordította le: Magyarország további ösztö­kélést és bátorítást kapott a kor­mány által megkezdett változta­tások átfogóbb és mélyebb beve­zetéséhez. Tegnap Veres János pénzügyminiszter is megnyilat­kozott az ügyben. A tárcavezető azt hangoztatta: Magyarország nincs bajban, a gazdasági növe­kedés mértéke is ezt bizonyítja. A miniszter hozzátette: az állam- háztartás hiánya az elmúlt hó­napokban a prognózisnál kedve­zőbben alakult, és a gazdasági szigort a kormány a jövőben is folytatni kívánja. Az ellenzék szerint szégyen Magyarországra nézve a lemi­nősítés. Orbán Viktor Fidesz-el- nök szerint több százezer csalá­dot közvetlenül veszélyeztet a kormány gazdaságpolitikája: azoknak, akik devizaalapú hitelt vettek fel, a magyar valuta érték- telenedése a csődöt is jelentheti. A volt miniszterelnök úgy vélte: a kormány nem ad hiteles adato­kat a gazdaság állapotáról. Kovács Tibor (MSZP) szerint „Orbán Viktor vagy elveszítette a józan ítélőképességét, vagy olyan dologban mond véleményt, ami­hez nem ért, vagy szándékosan rémisztgeti az állampolgárokat”. Hozzáfűzte: az árfolyamárért el­sősorban a jegybank monetáris politikája felelős. Továbbra is titok, hogy mennyit ér a Budapest Airporí „Még a héten kiderül, melyik in dúló nyeri a Budapest Airport Rl (BA Rt.) többségi részvénycso magjára kiírt pályázatot” - jelen tette be a parlament költségveté si bizottságának tegnapi üléséi Veres János pénzügyminisztei A tárcavezető megerősítette hogy a kormányzati szándél szerint még az idén befejeződil a magánosítás. Az ülésen Veres János az el lenzék felelősségét vetette fel a: üggyel kapcsolatban, mondván a folyamatos támadások miat nem érkeztek a jelenleginél jobl ajánlatok a reptér üzemeltetésé re. Deutsch Tamás (Fidesz ugyanis hétfőn többek között az vetette a privatizációt lebonyolí tó ÁPV Rt. szemére, hogy az el lenzéki honatyák nem tekinthet tek bele a BA Rt. vagyonértéke lésébe. A Fidesz szerint márpe dig enélkül nem jöhet létre a; üzlet, éppen ezért a privatizácii leállítását kezdeményezték. Ve rés ezen előzmények után a bi zottsági ülésen - tovább korbá csolva a kedélyeket - felmutatt; a táskáját, mondván: nála van < kért dokumentum, de azt to vábbra sem hozza nyilvánosság ra. Az ellenzéki képviselők ek kor zárt ülésen tekintettek voln. bele az iratba, ehhez azonban < kormányoldal nem járult hozzá A BA Rt. az értékesítési pályá zat első fordulójának eredmé nyei alapján az elmúlt évek lég nagyobb privatizációs üzlete le hét: az ajánlatok elérhetik, ső meg is haladhatják az ötszázmii liárd forintos határt. Az ellenzél azt állítja a BA Rt. értékel eléri as 1100 milliárd forintot is. A Reuters úgy tudja, a cégért folyt versenyből kiszállt a frankfurt repteret is üzemeltető Fraport így a győztes várhatóan a szin tén német Hochtief és a brit BAé konzorciumok közül kerülhet ki Egyes értesülések szerint a bri tek lesznek a befutók: egy haza lap egyenesen azt állította, í Gyurcsány Ferencnél látogatási tevő Tony Blair brit miniszterei nők a magyar kormányfőné „lobbizott” országa cégének győ zelme érdekében. Ezt a hírt ké sőbb Batiz András kormányszó vivő cáfolta. ■ Tibay Gáboi Leváltották a Magyar Rádió felső vezetését Újra az utcán tiltakoznak az egyházi iskolák Többet keresnek a köztisztviselők és a honatyák Tegnap megszületett a megálla­podás a közszolgálati bérekről, amelynek értelmében jövőre át­lagosan 4,8 százalékkal emel­kednek az illetmények a közszfé­rában. Mindezt Batiz András kormányszóvivő jelentette be a kablent ülése után. A közalkalmazottak illetmény- táblájában a garantált illetmény­minimumok átlagosan újabb 3 százalékkal emelkednek 2006. április elsejétől. A köztisztvise­lők illetményalapja 5,1 százalék­ra, 36 800 forintra emelkedik, szintén a jövő év április elsején. Ennyivel nő a parlamenti képvi­selők tiszteledíja is, ugyanis ők az illetményalap szerint kapják havi járandóságukat. ■ Szakács Árpád „El sem tudom képzelni, miért vagyok útjában a két alelnöknek” - mondta lapunknak Perjés Klá­ra, a Kossuth adó tegnap felmen­tett főszerkesztője. Tegnap öt fel­ső vezetőnek mondtak fel a rádió alelnökei, Hollós Já­nos és Gőblyös Ist­ván. A döntést meg­szavazta a kuratóri­um is, egyedül Agár­di Péter szocialista küldött voksolt a terv ellen. A döntést indokolták azzal is, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő dolgozókat kívánják más­képpen foglalkoztatni. Agárdi lapunknak elmondta: ahhoz, hogy a nyugdíjkorhatárt elért, de teljes fizetést felvevő munkatársaknak felmondjanak, nem kell a kuratórium döntése, mert az a munkáltató feladata. Agárdi úgy értékelte, most a fe­lelősség áthárításáról van szó, az alelnökök most próbálják hely­retenni a „Kondor-időszak” hi­báit. „Engem nem érdekel, ki kötődik Kondor Katalin volt elnökhöz, szerin­tem az a baj, hogy a Magyar Rádió anyagi helyzete tra­gikus, és azt egy-két hét alatt nem lehet rendbe tenni.” Perjés Klára (58) elmondta: „Nem egyeztettek velem. A fiata­lítási érvről pedig az a vélemé­nyem, hogy az alelnökök a főszer­kesztőket legalább tájékoztathat­ták volna terveikről.” ■ Izing A. Aláírást gyűjt és békés demonst­rációt szervez a budapesti Felvo­nulási térre az egyházi iskolák­ban tanuló diákok szüleinek ér­dekképviseleti szervezete. A Szülői Közösség szerint a jövő évi költségvetés - amennyiben jelenlegi formájában fogadja azt el a parlament - ellehetetleníti az egyházi közoktatási intézmé­nyeket. Hardy F. Gábor, a Szülői Kö­zösség vezetője lapunknak el­mondta: a költségvetés jövőre több, eddig létező normatív tá­mogatást - így a bejárók utáni pénzt vagy a bérkompenzációt - vesz el az intézményektől. Hoz­zátette, bár az állam minden is­kolától elvon, de az önkormány­zati fenntartású intézmények­nek kistérségi normatívakén vissza is juttat bizonyos össze get, az egyháziaknak azonbai nem. Hardy F. Gábor hangsú lyozta, az iskolákra a jelenleg állás szerint mintegy 20 milli árddal jut kevesebb jövőre: az el vonás túlnyomó része az egyhá zi intézményeket érinti. A tüntetők kétszáz fős csopon ja a tervek szerint december U án a Felvonulási térről az Okú tási Minisztérium elé vonul á ahol petíciójukat Magyar Bálir oktatási miniszternek kívánjá átadni. Magyarországon töb mint százezer diák tanul egyh; zi iskolákban: a tiltakozást eddi két hét alatt mintegy nyolcezre támogatták aláírásukkal. ■ Tibay ( ■ Perjés Klára: az alelnökök legalább tájé­koztathattak volna. Üzenet a következő kormánynak erdei tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke sze­rint a Fitch Hitelminősítő Intézet kedden nyilvános­ságra hozott jelentése tu­lajdonképpen nem más, mint üzenet a következő kormánynak. Lapunknak a szakember kifejtette: szerinte bármelyik párt is nyeri a jövő évi választá­sokat, tisztában kell len­nie azzal, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika nem folytatható tovább. Ugyan­akkor az is jelzésértékű, hogy a másik két hitelmi­nősítő cég óvatosabban reagál a magyar történé­sekre - tette hozzá a Bankszövetség vezetője. Apróhirdetéseit telefonon is feladhatja: Somogybán otthon vagyunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom