Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-08 / 287. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Enyhítették a települések kárát vis maior Az állam jelentős forrásokkal kiegészítette a megyei keretet Gáldonyi M. Rendkívüli ülést tartott szerdán a megyei területfejlesztési ta­nács, hogy hét település vis- maior-kár-igénye minél előbb eljuthasson a Belügyminisztéri­umhoz. A megye támogatási ke­rete ugyanis már az év közepén kimerült, a károkat szenvedett települések tehát a központi költségvetéstől remélhetnek forrást a helyreállítás költségei­nek enyhítésére. A testület úgy határozott, hogy Csurgónagymarton igé­nyét teljes mértékben támogat­ja, Gadány viszont a kért ösz- szegnek csak 64 százalékára, Szenna pedig 6,9 százalékára jogosult a független szakértő felmérése szerint. Szintén a szakértői véleményre alapozva nem támogatja a megyei terü­letfejlesztési tanács Inke, Bala- tonendréd, Balatonboglár és Patca kérelmét. Kaposvár pót­igényére ugyancsak nemet mondtak a testület tagjai, ho­lott Juhász Tibor, Kaposvár al­polgármestere az igen mellett érvelt. Azt mondta: nem pót­igényről, hanem korrekcióról van szó, mert a közbeszerzési eljárás során kiderült, hogy a helyreállítási munkákhoz a ko­rábban becsültnél több forrás­ra van szükség. Korábban megírtuk: Kapos­vár több mint 50 millió forintos pótigényt nyújtott be az au­gusztusi esőzés okozta károk helyreállítására. A megyei te­rületfejlesztési tanács a szakér­tői véleménytől függetlenül ezt felterjesztette a Belügyminisz­tériumba. Ott viszont úgy érté­kelték, hogy a központi költség- vetés már megtérítette a me­gyeszékhely valamennyi kárát. Ugyanakkor - fogalmaz a tárca indoklása - a kaposvári önkor­mányzat elmulasztotta időben bejelenteni a kérelem benyúj­tása után felmerült költségeit, így helyszíni szemlét sem hív­hattak össze a megyei terület- fejlesztési tanács képviselőjé­nek részvételével az elvégzett károk, illetve munkák ellenőr­zésére. A testület tudomásul vette, hogy korábbi javaslatai alapján döntött a belügyi tárca a telepü­lések, illetve magánszemélyek kérelmeinek támogatásáról. Gyenesei István, a megyei terü­letfejlesztési tanács elnöke azt mondta: jelentős források ér­keztek a megyébe a települé­sek, illetve a magánszemélyek kárainak enyhítésére, minden kérelmező megkapta a támoga­tást jogos igényeire. Vis maior támogatások 2002-2005 ÉV ALAP TÖBBLETKERET ÖSSZESEN 2002 62.680.000 95.592.833 158.272.833 2003 70.813.957 156.468,239 227.282.196 2004 62.779.000 32.050.000 94.829.000 2005 61.885.198 199.007.764 210.892.962 Ossz: 258.158.155 433.118.836 691.276.991 ÁLLÁSPONT Szélike ringbe száll Játszik a lányom a barátnőjével, engem is bevonnak. Mondj várost k-val, vadállatot o-val, ételt s-sel ....Aztán felvetik: mondjunk híres embereket is. Nosza, sorolom a-val, hogy Arany, m-mel Móra. Néznek rám furcsán, majd előállnak a sa­ját listájukkal. Rá kell döbbennem, hogy gyerekkorom híres embere óta kicsit módosult a gyerekfejekben a híresség fogal­ma. Hiába sorakozik a könyvespolcon Móra Sétálni megy Pan­kája, meg Móricz Állatmeséi és Csukás István házőrző macs­kája. Az írók, költők szerintük nem híres emberek, sokkal in­kább a televíziós személyiségek és a sorozathősök. Akik sztá­rok. A neveket hallva próbálom magyarázni, hogy a sztár se mindig sztár, mert attól, hogy naponta láthatjuk a képernyőn, még nem sztár, ha így is harangozzák be. Most már teljes a káosz a fejükben, pláne amikor előrukkolok a már meghalt, egykori zseniális színészekkel. Aztán előkapom az idegen szavak szótárát, na ki a sztár? „Divatos, felkapott színpadi vagy filmművész”, s hogy nekik is igazuk legyen, a megkü­lönböztetett bánásmódban részesülő, elkapatott egyéneket is a sztárokhoz sorolja a szótár. Utóbbit olvasva legalább meg­nyugszom. Hiába ágálunk, nemcsak az idők meg az erkölcsök változnak, ahogy a latin mondás tartja, hanem a híres ember fogalma is. Nincs mit tenni, ha a zebracsíkos fazont a hírességekhez so­rolja a gyerek, csak este a csekély értelmű medvebocsot vagy a Szélike királykisasszonyt kérje a polcról, mégha ezeket nem is „híres” emberek írták. varga andrea Utcafórumokon kérik a várdaiak véleményét Összefog rendőr és roma Házhoz ment a nagyatádi Mikulás Csikós Magdolna Nyolcvan gyerekhez jutott el a nagyatádi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat Mikulása. A kisebb­ség helyi vezetői ezúttal házhoz mentek, így ajándékozták meg a hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekeket. Csokit, édességeket s némi ruhát vittek magukkal. - Az eddigi hagyomány az volt, hogy a szülők hozták el a gyere­keket egy Télapó-ünnepségre. Ám erre mindig kevesen jöttek el, mert nem értek rá a családok. Ezért gondoltunk arra, hogy idén mi megyünk el a cigány csalá­dokhoz, így biztosan mindenki­hez eljut az ajándék - mondta Ignácz János, a CKÖ elnöke. Új orvosi rendelő épül Büssüben Az egykori iskola épületében alakítják a település orvosi ren­delőjét A beruházáshoz 11,5 mil­lió forintot nyertek a Déklu- nántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán. A fennma­radó 5,3 millió forintot önerőből biztosítja az önkormányzat. Je­lenleg a padozat kialakítását végzik a szakemberek. Takács Zoltán Az elsőfilmes rendező, Goda Krisztina új filmjének díszbe­mutatóját tartották tegnap este Kaposváron. A Csak szex és más semmi című vígjátékban Csányi Sándor és Jordán Adél, a Kaposvári Csiky Gergely Szín­ház társulatának egykori tagjai is szerepelnek. A férfi főszere­pet alakító színész elárulta: egy sármos vidéki színészt alakít, aki egy színházi dramaturggal esik szerelembe. A Radnóti Színház elismert színésze elárulta: a stáb tagjai néhol töb­bet finomítottak egy-egy jelené­ten, mint egy Csehov-darab ese­tében. A fiatal színésznőt alakí­tó Jordán Adél szerint ez azért is hasznára vált, mert a sok ki­váló színész jelenléte minden­kit inspirált.- Ehhez jött még Goda Krisz­tina bátor, de nem görcsös munkamódszere. A végered­mény azért is tetszett, mert nem derül ki belőle, hogy törött lábbal álltam a kamera elé. Az alkotók szerint több mint százezren lesznek kíváncsiak arra a mozikban, hogy egy már-már reményvesztett har­mincas nő hogy boldogul a fér­fivilág káoszában. Sasvári Katinka Utcafórumokat tartanak a na­pokban Várdán. A lakosok el­mondhatják véleményüket töb­bek között olyan témakörökben is, mint az egészségügy helyze­te, faluszépítés, szemétszállítás vagy a közlekedés szabályozá­sa. Varga András polgármester elmondta: az egészségügyről szóló véleményeket az orvosi ellátás színvonalának javításá­ra, illetve egy községi egészség- ügyi terv készítésére szeretnék Gungel Mónika A megyei bűnmegelőzési és köz- biztonsági bizottság ülésén érté­kelték a városi szintű rendőr-ro­ma együttműködési megállapo­dásokban foglalt feladatokat. Ki­emelten a roma származású kö­zépiskolás fiatalok rendőri pá­lyára irányításáról is szó esett. A legfontosabb cél mindenekelőtt a rendőrség, illetve a cigányság közötti konfliktusok megelőzé­se. Sárái Árpád, a bizottság elnö­ke elmondta: származástól füg­felhasználni. - A célunk az, hogy olyan fórumot teremt­sünk, ahol megbeszélhetjük azokat a kérdéseket, amik na­ponta foglalkoztatják az em­bereket - tette hozzá a falu első embere. Varga András arról is tájékoztatott, hogy bár a falu egyre szépül és virágosodik, egy kérdőíves felmérés mégis azt mutatja, hogy az értékelé­sen változtatniuk kellene. Ez ügyben is véleményeket, vala­mint új ötleteket és javaslato­kat várnak a lakosoktól. geüenül fontos, hogy a fiatalok iskolázottak legyenek. A társada­lomban egy egészen új gondolko­dást kell bevezetni. Az önkor­mányzatok minden évben egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Szegdi Tibor kisebbségi és esélyegyenlőségi referens vállal­va roma származását, szoros kapcsolatot tudott kialakítani a városi referensekkel. Hozzátette: a városi cigány kisebbségi ön- kormányzattal van kapcsolatuk, és a romák között is elfogadott a munkaköre. Kasszasiker Kaposváron filmbemutató Sikerre ítélt vígjáték a mozivásznon A filmvásznon is színészek. Csányi Sándor és Jordán Adél a Somogyi Hírlap szerkesztőségében : Balatonföldvár a helyi zeneiskola több mint száz diákja vett részt az intézmény vetélkedőjén a közössé­gi házban. A gyerekek tanszakon­ként négy csapatra osztva harcol­tak a vándorserlegért, amit idén a rézfúvósok nyertek el. így övék a Mikulás-kupa egy évig. (kz) Barcs Múzeumlátogatással egybe­kötött bécsi városnézésen vettek részt a település német ajkú lakói. A kirándulást a német kisebbségi önkormányzat szervezte. Az osztrák fővárosban a Sissi Múzeumot is megtekintették, (ga) Büssü 16,8 millió forintból valósul­hat meg az orvosi rendelő kialakítá­sa és a település óvodájának teljes felújítása. A beruházáshoz 11,5 mil­lió forintot nyertek pályázaton, a fennmaradó költségeket önerőből biztosítja az önkormányzat. Szegvári József polgármester elmondta: je­lenleg az épület festését és a fűtés­korszerűsítést végzik a szakembe­rek. A munkálatok várhatóan két hé­ten belül befejeződnek, (mg) Csokonyavisonta Képviselő-testü­leti ülésen döntöttek arról, hogy a- településen nem emelik az ivóvíz díját. Csik László polgár- mester (képünkön) el­mondta: a szolgálta­tók 5-6 százalékkal emelnék a sze­métszállítás és szennyvíz csatorná­zási díjait. Ezt nem fogadták el az önkormányzat tagjai, (mg) Hetes Jó ütemben halad az Ezüstju­har Nyugdijasház 6 apartmanjának építése. Ádám László polgármester elmondta: a helyiségeket karácso­nyig szeretnék átadni. A beruházás megvalósulásához az önkormányzat további forrásokat keres, (mg) Kéthely Befejeződött a falu központ­jában a térkőburkolás. A napokban várják azokat a padokat is, amit a dísztérre helyeznek majd ki. A szépí­tés négymillió forintba kerül, aminek a felét a Balaton Fejlesztési Tanács­tól nyerte meg az önkormányzat a településkép javítására, (ve) Kisbajom Elkészült a Kossuth utca felújítása. Az útburkolatcserét és a kisebb javításokat néhány hét alatt elvégezték a szakemberek. A mun­ka nyolcszázhatvanezer forintba ke­rült, ennek egy részét pályázati pénzből állta a település, (csm) LakoCSa Karácsonyváró hetet tar­tanak a település iskolájában. Az osztálytermeket adventi koszo­rúk és díszek ékesítik. A rendez­vény keretein belül a diákok ka­rácsonyi dalokat énekelve már készítik az ünnepi képeslapokat. Cukorba zárt szeretet címen pe­dig megírják osztálytársaik jó tu­lajdonságát. (ga) Marcali Pályaválasztási fórumot tartottak a Noszlopy Gáspár Álta­lános és Alapfokú Művészetokta­tási Iskolában. A megbeszélésen a település középiskoláinak igaz­gatói adtak tájékoztatást a szü­lőknek az intézményekben folyó képzésekről. A diákoknak febru­ár közepéig van idejük eldönteni, hogy hol szeretnék folytatni ta­nulmányaikat. (ve) Nagyatád Az enyhe idő is segíti a városban dolgozó útépítő szakemberek munkáját, akik Nagyatád több pontján folyamatosan végzik a járdák fel­újítását. Az ősszel megkezdett nagyszabású program során tucatnyi utca teljes burkolata, valamint hat járda, járdaszakasz újul meg. A munkák költségére pályázaton nyert pénzt az önkormányzat, (csm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom