Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-07 / 286. szám
MOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 7., SZERDA 7 őrös kereszt, örös félhold, őrös kristály tizedek óta tartó vitát készülik lezárni Genfben. A tegnap zdődött konferencián, amin a ;nfi Egyezmény valamennyi íírója részt vesz. A tanácskoson ugyanis arról döntenek, így mi legyen a Nemzetközi iröskereszt harmadik jelképe. A Genfi Egyezmény jelenleg a rös kereszt mellett csak a vö- s félholdat ismeri el. Csak- igy - a vallási jelképek nevé- A ben - Izrael segítségnyúj- tó alakulatai vörös Dávid- csillagot használnak, amit nem is- er el a Genfi Egyezmény. A iröskereszt központjában a ilitikai korrektség jegyében új [képet alkottak, az úgyneve- tt vörös kristályt. Ez fehér ala- in vörös rombusz. ■ F. K. akóházakra uhant a epülőgép ilyos repülőgép-szerencsét- nség történt tegnap délben ánban. Egy Herkules C130 tí- ísú katonai szállítógép egy 'emeletes házba csapódott Te- ;ránban. A lakóház azonnal gyulladt. A helyi hatóságok Ízlése szerint tegnap estig 9-en vesztették életüket a tra- idiában. Életét vesztette a gép mlcvan utasa, tízfős személybe és a ház lakói közül mint- 7 20-25 ember. Egy helyi rá- óadó úgy tudja, hogy a ház- in mintegy 250 ember élt. Az [NA hírügynökség jelentése :erint a gép rögtön a felszállás :án visszafordult, hogy leálljon a teheráni nemzetközi pülőtéren, így üzemanyagtar- lyai tele voltak. A becsapódás :án az egész negyedet sűrű st borította, ami tovább nehe- tette a mentőalakulatok mun- íját. A hatóságok szerint a gi katasztrófának műszaki tai voltak. Legutóbb 2003-ban történt /en súlyos repülőgép-szeren- ;étlenség Iránban. Akkor egy itonai csapatszállító zuhant le : ország északi, hegyvidéki rületein. A szerencsétlenség- ín mind a 276 forradalmi gár- sta életét vesztette. ■ F. K. VILÁGTŰKÖR Valahol Eszak-Afrikában cia-börtönök Rice kénytelen volt elismerni a fogolyszállítást Mosoly a kamerának: Angéla Merkel német kancellár (balra) kellemetlen kérdésekkel várta Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert Miután kipattant a botrány, Afrikába helyezték át a titkos fogolytáborokat Kelet-Európából. Farkas Károly Condoleezza Rice tegnap Berlinben elismerte, hogy a CLA szállított rabokat repülőgépeken Európában, tagadta azonban, hogy fogolykínzásra sor került volna, és ismét megkerülte a kérdést, hogy voltak-e titkos börtönök Európában. , Az ABC amerikai hírtelevízió értesülései szerint viszont az Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a titkos kelet-európai börtönök hírének napvilágra kerülése után kiürítette a fogolytáborokat és „valahová Észak-Afriká- ba” szállította a fogvatartottakat. Az ABC tizenegy fogolyról tud. A csatorna értesülései szerint közülük legalább nyolcán az al-Kaida terrorszervezet tagjai voltak. Köztük vannak például a szervezet olyan vezetői, mint Ramzi Binalshibh, aki részt vett a 2001. szeptember 11-ei terror- támadások kitervelésében, vagy Abd al-Rahim al Nashiri, aki az ÜSS Colé torpedónaszád ellen 2000-ben elkövetett merénylet értelmi szerzője volt. A csatorna - forrásként jelenlegi és korábbi CIA-alkalmazottakra hivatkozva - kijelentette azt is, hogy tudják ugyan, mely európai országok voltak érintettek, ezt biztonsági okokból nem közlik. Megtette ellenben a Humán Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet. Képviselőjük, Carroll Bogért egyértelműen kijelentette: a terroristákat Lengyelország keleti területein és Romániában tartották fogságban. Ugyanakkor Bogért szerint nincs megbízható bizonyíték arra, hogy a börtönök még novemberben is működtek. Calin Popescu román miniszterelnök hétfőn cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint országában titkos fogolytáborok lettek volna. „Semmi sem utal arra, hogy az amerikai hírszerzés foglyokat szállított volna keresztül Románia területén, vagy fogolytáborokat tartott volna fent” - jelentette ki a miniszterelnök. Az Európai Unió képviselői Brüsszelben azonban kérdőre vonták tegnap Tariceanu román elnököt is, és Berlinben Condoleezza Rice amerikai külügyminisz-ternek is kellemetlen kérdésekre kellett választ adnia. Mielőtt Berlinbe indult volna, Rice még ridegen visszautasította az Egyesült Államok titkos- szolgálatát ért vádakat. „Nem voltak titkos átrepülések, fogolyszállítmányok” - mondta. Kijelentette továbbá, hogy az érintett európai államok tisztában voltak azzal, hogy az amerikai titkosszolgálat milyen tevékenységet folytat a területükön. Ugyanakkor adott választ arra a kérdésre, hogy voltak, vagy vannak- e titkos börtönök Európában. A jelek szerint nem véletlenül. Ha az ABC értesülései igaznak bizonyulnak, komoly diplomáciai konfliktus alakulhat ki. Még kellemetlenebbül érinti Rice-t, hogy a fogolytábort az ő érkezésére ürítették ki. A CIA sürgősen eltávolította a folyait Európából, hogy Rice nyugodtan kijelenthesse: nem tartunk foglyul terroristákat Európában”. A német szál: a belügyminiszter is benne volt A BOTRÁNY tovább gyűrűzik Németországban, ahol egyre több jel utal arra, hogy az előző német kormány nemcsak tudott, de aktívan támogatta is a CIA üzelmeit az országban. Dániel Coats, az akkori nagykövet tudatta 2004 májusában Ottó Schily német belügyminiszterrel és más tisztségviselőkkel, hogy a libanoni származású, német állampolgárságú Haled el-Maszri amerikai fogságban van, de rövidesen szabadon engedik, mert a CIA rájött, hogy összetévesztette őt valakivel A tévedés alapja a férfi neve lehetett: hasonlított a szeptember 11-ei terrotámadások egyik kitervelőjének nevére. Maszrit borzalmas körülmények között tartották fogva és vallatták öt hónapon keresztül egy titkos afganisztáni fogolytáborban. Tegnap egy amerikai jog\'édő szervezet Maszri nevében pert indított a CIA ellen. Feltartóztathatatlanul terjed a madárinfluenza már nyolc település van vesztegzár alatt Romániában. Reggel a Duna-delta 500 lelkes halászfalujában Crisanban lépett életbe a karantén. Itt pár ezer háziszárnyast fognak elpusztítani, egy másik nagyközségben viszont 30 ezret. Tulcea várostól 20 küométerre több száz baromfi pusztult el, s ez riasztó adat ahhoz képest, hogy az eddig fertőzött településeken legfeljebb 24 beteg szárnyast találtak ösz- szesen. Robbanássorozat Spanyolországban öt pokolgép robbant fel a Madridba vezető főútvonalakon. A merényletet az ETA baszk terrorszervezet vállalta magára, s további merényleteket is kilátásába helyezett. Észak-Spanyolor- szágban ki kellett üríteni a santanderi repülőteret, mert a terrorszervezet nevében ismeretlenek bombamerénylettel fenyegetőztek. Izrael keményen léptei a terrorizmus ellen A hétfői netanjai merényletek nyomában Izrael bejelentette, hogy kemény eszközökhöz nyúl az ehhez hasonló esetek megakadályozásáért. A sajtó értesülései szerint a hadsereg újabb offenzívára készül, és a célzott likvidálások is újra szóba kerültek. Szétverték a zöldek tüntetését a rendőrök rendőrök verték szét kedd reggel az olasz környezetvédők tüntetését a Torino közelében lévő Susa-völgyben. A zöldek és a helyi lakosok már hetek óta folytatták tiltakozó akciójukat, hogy megakadályozzák egy alagút fúrását, amely a Torinót Lyonnal összekötő nagy sebességű vasút számára készül. A rendőrség a hajnali órákban támadt rá a tüntetőkre. Az összecsapásban tíz ember könyebben megsebesült. @ további hírek: www.regcel.hu Jzaddámot felingerelték a tanúk iák Donald Rumsfeldet is meglepte az iraki ellenállás hevessége Elhalasztott kisebbségi törvény Romániában gnap folytatódott Szaddám iszein pere. A tárgyaláson yre borzalmasabb részletek nak napvilágot a bukott diktá- ■ rezsimjének bűneiről. Hétfőn y síita szemtanú, Ahmed sszán számolt be a rezsim rtöneiben elszenvedett kínzásról. Elmondta, hogy a táma- s után családjával együtt el- ;ták és vallatták. Testvérét ktrosokkal vallatták 77 éves uk szeme láttára. A foglyok sül egy embert lábon lőttek, soknak karját és lábát törték, ’egnap délelőtt kihallgattak bek között egy olyan nőt, aki- c családját elhurcolták az ira- katonákf, és arra kényszerí- ék, hogy sztriptízeljen a katonai vezetők előtt. A nő köny- nyek között számolt be arról, hogy a szülőfalujából elhurcolt gyermekeket és nőket elektro- sokkal kínozták és többször megerőszakolták. A volt diktátort a híradások szerint felizgatták a tanúvallomások, és megtagadta a további együttműködést a bírósággal. „Tudatában vagyok annak, hogy ki is végezhetnek, de nem félek a haláltól. A kivégzés manapság olcsóbb Irakban, mint egy pár cipő” - mondta Szaddám Húszéin. A tárgyalás közben a bírói kollégium egyik tagját le kellett cserélni, mert kiderült, hogy a vádlottak egyikének köze lehetett a bíró testvérének kivégzéséhez. Idegesítették a tanúk Míg az exdiktátor a bíróság előtt áll, Irakban tovább tombol az erőszak. Donald Rumsfeld védelmi miniszter elismerte a CNN televíziónak adott interjújában, hogy „meglepte” az ellenállás hevessége. Közben két női öngyilkos merénylő legalább 27 embert ölt meg az egyik bagdadi rendőrakadémián. Az első jelentések szerint további 32 ember, többségükban fiatal kadétok, sebesült meg. A tájékoztatás szerint két, takarítóként ott dolgozó nő bement az akadémia egyik osztályába, és az övükre szerelt pokolgépekkel az ott tartózkodókkal együtt felrobbantották magukat. ■ F. K. Újra elhalasztották a kisebbségi törvény vitáját Romániában, miután Emil Boc demokrata párti vezető úgy vélekedett: csak akkor fogadható el a rendelkezés, ha újabb módosításokat iktatnak be a tervezet szövegébe. Az újabb halasztás még jobban kellemetlen helyzetbe hozza a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). „Lépjen ki a Demokrata Párt a kormánykoalícióból, ha nem tartja magát a megállapodásokhoz” - fakadt ki Markó Béla pártelnök. A törvénytervezet támogatásáról a liberális, a demokrata és a konzervatív párt, valamint az RMDSZ vezetői koalíciós megállapodást írtak alá októberben, azután, hogy a jogszabály elbukott a román felsőházban. Markó Béla RMDSZ-elnök azért is elégedetlen, mert hétfőn az alsóházban december 22-re halasztották a szakbizottsági jelentések határidejét. Ez azt jelenti, hogy már csak jövőre kerül sor a kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitájára Romániában. ■ Lesz konzulátus január elsején megnyílhat a Csíkszeredái magyar konzulátus. Igaz, egyelőre nem a végső helyén, mivel az erre kiwálasztott Pál Gábor-féle házat még fel kell újítani.