Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-09 / 262. szám
14 KEK TŰKOR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 9., SZERDA Busznak ütközött a Trabant halál az úton A buszsofőr mindent elkövetett, hogy megelőzze a bajt (Folytatás az 1. oldalról) Gyánti Edit gyermekkísérő Öreglakra utazott hét pamuki óvodással. - Nagy csattanást halottam - emlékezett. - A hátul lévő négyes ülés egyikén ültem, és előrebuktam a velem szemben ülő óvodás ölébe. Szerencsére azon kívül, hogy beütöttem a térdem nem lett baj, a gyerekek közül sem sérült meg senki. Néhány kicsi sírt az ijedtségtől, és bújtak hozzám. Nem is foglalkoztam semmivel, csak a nyugtatgatásukkal. Még nem volt balesete : Eigner Jánostól, a Kapós Vo- : Ián Rt. személyszállítási osz■ tályvezetőjétől megtudtuk: Or■ sós Ferenc három és fél éve : dolgozik náluk és nap, mint : nap ezen az útvonalon jár. Ta- : pasztáit, megbízható kolléga ■ és még soha nem volt közieke- '■ dési balesete. Orsós Sándor, akinek elsős fia szintén a buszon utazott, amikor meghallotta a hírt a gyermeke után indult. - Míg a szülők, illetve a lefüggönyözött mentesítő járat meg nem érkezett, nem engedték a buszból kiszállni a gyerekeket - mondta. - Nagyon megrémült a fiam és azt mondta, hogy az ablakon keresztül látta az összetört autót és a holttestet, szerencsére már csak a fóliában. Az óvodásokat és az általános iskolások többségét hazavitték a szülők. A busz sofőrje, az osztopáni Orsós Ferenc az ütközést követően szólt a mentőknek és kérte a mentesítő járatot. Amikor látta, hogy füstölögni kezd a Trabant, a busz tűzoltó készülékével fékezte meg a tüzet. Csecs Gábor marcali tűzoltó, a mentés vezetője azt mondta: nagyon profi módon kezelte a helyzetet a busz vezetője. Minden tőle telhetőt megtett, hogy csökkentse a veszélyt. HIESAV Iskolabusz ütközött egy személygépkocsival meghalt annak a Trabantnak a sofőrje, amely egy iskolásokat és óvodásokat szállító autóbusszal ütközött Somogyvárnál. A buszon utazó gyerekeknek nem esett bajuk. Rendőr zavarta meg a tolvajokat lebukott Cs. László és két társa, akik egy fővárosi, XIV. kerületi lakóház pincéjébe betörtek és onnan szerszámokat loptak el. A tolvajokat egy rendőrjárőr zavarta meg. A tetteseket rövid időn belül elfogták. Figyelmetlenség okozhatta a tragédiát összeütközött két személyautó a Heves megyei Lőrinci határában. A balesetben egy nő életét vesztette. Holttestét a tűzoltók feszítővágóval vágták ki a roncsok közül. A balesetet feltehetően figyelmetlenség okozta. Kész a batéi rabló fantomképe Elkészült a fantomkép a batéi benzinkút rablójáról. Ahogy arról keddi lapunkban beszámoltunk, az ismeretlen férfi vasárnap este egy gázpisztollyal csaknem négyszázezer forintot zsákmányolt. A képen látható férfi 25 év körüli, 175 centi magas, szikár testalkatú, fehér bőrű. Szeme feltűnően világoskék, arca himlőhelyes, ádámcsutkája és arccsontja kiálló. Fehér sísapkát, szürkéskék szabadidőruhát és szürke sportcipőt viselt. A rendőrök egy sárga Ladát is keresnek, amivel a tettes és társai elmenekültek a helyszínről. Aki felismeri a férfit, jelentkezzen a megyei főkapitányságon. Marylla Bőrdíszmű Kft. marcali telephelyén kapacitása bővítéséhez felvételre keres gyakorlattal rendelkező varrómunkásokat. Érdeklődni telefonon: 85/311-700 számon. Személyesen: Marcali, Marczali H. u. 12. szám alatt. "A Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány" köszönetét mond mindazoknak, akik 2004. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták alapítványunkat. Az összeget: 526 289 Ft-ot az alapító okiratban megfogalmazott célok megvalósítására használtuk fel. Hátba szúrta a rendőrt támadás A három figyelmeztető lövésre sem adta meg magát a rabló Súlyosan megsérült az a rendőr, akit egy ismeretlen késeit meg Fegyvernek főutcáján, egy kínai áruház előtt. A tettesnek sikerült elmenekülni a helyszínről Mészáros Géza — Kedvenc tévécsatornámon éppen véget ért egy műsor fél tizenegykor, amikor először szólalt meg az áruház riasztója - meséli remegő hangon a hétfő éjszaka történteket az a neve elhallgatását kérő idős asszony, aki riasztotta a rendőröket.- Először azt hittem, a televízióból jön a zaj, de aztán beazonosítottam a kínai Peking áruház vijjogó, villogó jelző- rendszerét. Nem voltam rest, azonnal tárcsáztam a 107-et. Nagyon gyorsan, mintegy 8 perc alatt ketten a helyszínre érkeztek. Az egyikőjük azonnal beugrott az áruház udvarára. Én közben telefonon felhívtam a kínai tulajdonost, Songot is, s miközben értesítettem, lövésekre lettem figyelmes - sorolta dadogva az idős asszony. Kovács Ágnes, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője lapunknak elmondta: a törökszentmiklósi rendőrkapitányságra 22.42 órakor érkezett az első bejelentés, hogy a fegyverneki Peking áruháznak bejelzett a riasztója. A kiértesített, s a helyszínre érkező járőrpáros egyik tagja az utcafrontot biztosította, miközben társa beugrott az áruház udvarára. Észlelte a felfeszített ajtót, így erősítést is akart kérni. Ekkor a sötétben megbújó, majd előugró ismeretlen alak az arcán és a hátán többször is megszúrta, majd a drótkerítéBOGLVASOVSZKY LÁSZLÓNÉ szomszéd: - Ágyban voltam már, amikor hallottam az éles vijjogást. Szólt az áruház dudája. Kinyitottam a kapuajtót, és egy rendőr éppen akkor ugrott ki a kerítésen. Mezítláb voltam, de odasiettem én is segíteni a sérült egyenruhásnak. ■ sen keresztül elszaladt. A megsérült járőr három figyelmeztető lövést adott le, de a támadó elmenekült. Az eddigi adatok szerint a tettesnek nem volt társa. A vérző rendőrt a mentők a szolnoki Hetényi Géza Kórházba szállították. - Kollégánk súlyos hát- és arcsérülését az orvosok ellátták. A hétfő esti kutatást követően kedden folytattuk a helyszínelést, megtaláltuk a betöréshez használt feszítővasat. A sérült járőr csak addig hagyta el a kórházat, míg munkatársunk segítségével megrajzoltatta a fantomképet - mondta Kovács Ágnes. Sikerült elérnünk telefonon a Peking áruház tulajdonosát, Songot is. Mint azt a kínai fiatalember igen gyenge magyarsággal elmondta: a főleg importtermékeket árusító üzletből árucikkeket nem vitt el a tettes, ám a kasszából mintegy huszonhatezer forintnak nyoma veszett. GŐBEL ISTVÁN SZOMSZÉD:- Nem hallot- Y tam lövéseket, I ,H'di" na®,,n i közel lakom. r >2* | A riasztót ij annál inkább, * \ # j|l§ mert az reggelig legalább ötször hangoskodott. Nem jellemző ez a falura, itt csak kis csínytevések vannak. KASSAI ANDRÁS SZOMSZÉD:- Az eset után bűnjeleket ke- restek az udm j varunkban. Meg is rémültünk’hog} a portánkon ke- resztül menekült a tettes. Mi nem félünk, nálunk egy fityinget sem találnának a betörők. Kapa, kasza, fejsze az qrfk néhány hete elkészült belső vizsgálata szerint idén csaknem ugyanannyi rendőrt támadtak meg, mint az előző év hasonló időszakában. A dokumentum külön kitér rá, hogy a tettesek általában meglökik, megütik a velük szemben intézkedőt, esetleg meg is harapják. INGYEf »H DETES? APRÓ? KERETES? Találja meg nálunk a PONT Önnek megfelelő hirdetési formát! Kaposváron a Kontrássy u. 2/a. sz. alatt és a Tesco Áruházban található Média Pont ban feladhatja hirdetését lapjainkba! A német-magyar tulajdonú ELEKTR#PONT Műszaki Áruházlánc munkatársakat keres, újonnan nyíló NAGYATÁDI áruházába az alábbi munkakörökbe: ÉRTÉKESÍTŐ - TERMÉKMANAGER Elvárásunk: • magas szintű kommunikációs készség. Előnyt jelent: • szakirányú kereskedelmi érettségi. PÉNZTÁROSHITELÜGYINTÉZŐ Előnyt jelent: • szakirányú érettségi, • jó kommunikációs készség, • minimum 1 éves pénztárosi tapasztalat. RAKTÁROS Feladat: • áru átvétele, • kézi anyagmozgatás. Amit nyújtunk: • versenyképes jövedelem mindegyik munkakörben. A bemutatkozó levelet és a szakmai önéletrajzot az allasielektropont.hu e-mail címre vagy az Elektra Computer Rt., 6500 Baja, Pf. 317-es postai címre várjuk. Kérjük a jelentkezésnél megjelölni a pozíciót és a várost! www.elektropont.hu i T- : .... i I Somogyi Hírlap SÖttiogyi Hírlap O E23HES Irodáinkban információt kaphat kiadványainkról, illetve előfizethet lapjainkra! Hirdetésfelvétel • Információ • Előfizetés