Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-08 / 261. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 8.. KEDD 3 Bontják a tételeket. Bántó Zsuzsanna, Sári Dénesné, Mercz Klára és Bödör Márta pedagógus számára is izgalmas volt az érettségi fotó: marton László Füleki Tímea Hét középiskola - köztük mar­cali, fonyódi, bogiári és siófoki intézmények - diákjainak érettségiztetésére kapott meg­bízást az október-novemberi vizsgaidőszakban a Mátyás Király Gimnázium. A tanulók ezúttal rendes, előrehozott, is­métlő és javító vizsgát tehet­tek. Összesen 77 vizsgát re­gisztráltak, ám ténylegesen csak jóval kevesebb tanuló ült a feladatlapok előtt.- Ennek oka: ez volt az utol­só alkalom, hogy a középfokú „C” típusú nyelvvizsga-bizo­nyítványt be lehetett számíta­ni emelt szintű, száz százalé­kos érettséginek - tájékozta­tott Bántó Zsuzsanna igazgató. Negyven észak-somogyi diák élt ezzel a lehetőséggel, tény­leges előrehozott vizsgát mindössze hárman tettek. Az első látásra bonyolultnak tű­nő, új rendszer zökkenőmen­tesen működik az intézmény­ben, s jól vizsgáztak az elő­ször alkalmazott szigorú biz­tonsági előírások is. Ahogy or­szágszerte, Fonyódon is az ok­mányirodában őrizték az írás­belik előtt a tételeket, melye­ket reggelente háromtagú bi­zottság előtt bonthatott ki az igazgató. Boríték helyett biz­tonsági zacskók őrizték a fel­adatsorokat, ezeket nem lehet visszazárni a felbontás után. Az utolsó írásbelizők pénte­ken adtak számot tudásukról, a szóbeli vizsgákat november második felében tartják. Ezen a héten már a nyolca­dikos tanulókat várják az in­tézménybe, a szerdai nyílt nap a második alkalom idén, hogy bemutatják az iskolát a jelentkezőknek. Némi válto­zás is történt idén a nyílt na­pok rendjében annak érdeké­ben, hogy a lehető legszéle­sebb körű ismereteket kapják a leendő diákok a gimnázi­umról. Ezentúl a szakmai munkaközösségek vezetői és a diákönkormányzat képvise­lői is tájékoztatják a tanuló­kat, s hallhatnak a nyolcadi­kosok a diákcserékről is. A látványos számítógépes pre­zentáció után órákat látogat­nak majd az érdeklődők, a legnagyobb népszerűségnek rendszerint az uszodában tartott testnevelés órák, a tör­ténelem és a kémia oktatás örvendenek ilyenkor. A bolognai folyamatról tájékoztatnak A hónap végén végzős diákoknak és szüleiknek tartanak előadást a gimnáziumban, az érintetteket a felsőoktatásban történő változások­ról, a képzési rendszer átalakulásáról tájékoztatják. FONYÓDI TÜKÖR Jól vizsgázott az új érettségi gimnázium Hét intézmény diákjai adtak számot tudásukról Fonyódon Az észak-somogyi közép­iskolák vizsgahelye az őszi érettségi-időszak­ban a Mátyás Király Gimnázium. Az intéz­ményben a hét végén fe­jeződtek be az írásbelik, most a szerdai nyílt nap­ra készülnek. Kiss Katalin: - Hiányoznak a kulturált szórakozóhelyek, ahová a fiatalok járhatnának. A legnagyobb baj az, hogy mozi nincs a vá­rosban. Újságárusként gyakran találkozom ezekkel a gondokkal, a vendégek sokszor érdeklődnek itt, hogy ezeket merre találják. Úgy látom, nincs pénz ilyenfajta fejlesztésekre. Bőszén János: - A Dísz téren van üzle­tem, a terület átépítése sokat ártott itt a vállal­kozóknak. A vásárló ott áll meg, ahol közvetlen közelben parkolni is tud. Arra is figyelhetne az önkormányzat, hog}' a kirakodóvásárokon a védelmünkben ne engedjen ide olyan árust, aki ugyan­azt kínálja, amit mi. Váczi Ágnes: - Annak örülünk, hogy állí- tólag eladta az önkor- liÉlÉPftfil mányiul az üdülőfalut. H olyan sportlétesítmény, JS szauna vág}' konditerem Mg ahova eljárhatunk. Meg ■WHPl bízunk abban is, hog}’ ha ez valóban így van, akkor több lenne a vendég, fellendülne a turizmus, s a fia­taloknak is több lehetősége lenne. Hídvégi József: - Bosszant, hogy a város marketingre, propagandára fordítani. Hiányzik a vállalkozó-menedzser tí­pusú szemlélet. Felújítják a házakat a gyermektáborban Elkezdődtek az évközbeni felújítások a fonyódligeti gyermektáborban. Ezekben a napokban a létesítmény­hez tartozó erdős rész tisztí­tása folyik, s rövidesen ki­festik a házakat is. A jövő szezonban felújított sportpá­lyákon versenyezhetnek a táborba érkezők. Játszóház a könyvtárban látszóházat tartottak az őszi szünetben a városi könyv­tárban. A résztvevő óvodás és iskolás gyermekek ezút­tal az évszaknak megfelelő­en tobozból, gesztenyéből és különböző magokból készít­hettek termésbábokat. A kö­vetkező játszóházat decem­berre szervezik, tájékozta­tott Varga István, az intéz­mény vezetője. Megszűnik a balesetveszély járda épül a jövő évben a Tu­rul utcában, erről döntött leg­utóbbi ülésén a képviselő-tes­tület lárda híján ma még meglehetősen balesetveszé­lyes a forgalmas útszakasz, mivel az autósok sokszor a megengedettnél gyorsabban hajtanak a ritkán lakott tele­pülésrészen. A város behajtja az elmaradt bérletet Zárt ülésen tekintette át kintlévőségeit az önkor­mányzat, a nyilvános döntés értelmében intézkedési ter­vet fogadtak el a mintegy 68 millió forintos, befizetetlen helyi adókból, bérleti és te­rülethasználati díjakból szár­mazó összeg behajtására. Ajándékcsomagok rászorulóknak Újabb ruhaakciót tervez de­cember elejére a Lions klub, melyet a sportcsar­nokban tartanak. Veégh Zsuzsa zónaelnök elmond­ta: nagycsaládoknak azt megelőzően is folyamatosan állítanak össze csomagokat, s készülnek a karácsonyi ajándékcsomagok összeállí­tására is, melyeket rászo­rulóknak juttatnak el. MEGKÉRDEZTÜK: MINEK ÖRÜL, MI BOSSZANTJA A VÁROSBAN? Erdélyi tájak a Mini Galériában Molnár Ibi festőművész munkáiból nyílt kiállítás a művelődési házban. A Nagyváradról származó sárvári művész erdélyi, balatoni tájképeket, csendéleteket hozott Fonyódra. Képünkön: Barabás Pernecz Mária és Molnár Ibi a tárlaton. Megváltható parkolóhelyek Füleki T. Nettó 750 ezer forintért válthat­ják ki a jövőben az előírások szerinti parkolóhelyeket az érintett cégek, vállalkozók, er­ről döntött a képviselő-testület. Az új rendelkezés azokra vonat­kozik, akiknek épülő üzletük­nél nincs helyük arra, hogy ma­guk építsék ki a jogszabályban meghatározott számú parkoló­helyet. Számukra a fenti összeg ellenében az önkormányzat biz­tosítja a helyeket környékbeli parkolóiban. Misefa István pol­gármester elmondta: az össze­get elkülönített számlára fizetik be az üzlettulajdonosok, ezt az önkormányzat kizárólag parko­lók kialakítására fordítja. Épül 32 elkerülő lít Elkezdődött a töltésalapozás a kaposvári út új lekö­tésének építésénél, a másfél kilométeres elkerülő út jövő nyárra ké­szül el. Azt követően nem kell Fonyód központján átutaznia annak, aki a megyeszékhely felől érkezik. fotó: marton laszlo Bevonnák a vállalkozókat F. T.- A hatékonyabb turizmusmar­keting járható útja, ha a vállal­kozók bevonásával történik a Tourinform iroda működtetése és az idegenforgalmi kiadvá­nyok készítése - mondta a gye- nesdiási modellre utalva Misefa István polgármester. A városban a legutóbbi turiszti­kai fórumon merült fel, hogy jobb marketingmunkára lenne szükség. Megfogalmazódott az is: a közelmúltban bezárt Tourinform iroda nyitva tartását egész éven át biztosíta­ni kell. A polgármester felidéz­te: Gyenesdiáson egyesületet hoztak létre az érdekelt vállal­kozók és az önkormányzat a tu­risztikai feladatok ellátására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom